Sokan nem értik, hogy miért is nem jó, ha eltartanak minket, ha megvesznek mindent számunkra, ha etetnek és itatnak minket és mennyire nem jó, ha önállótlan emberek leszünk, akár nőként, akár férfiként egyaránt. Miért? Azért, mert elfelejtjük, hogy arra születtünk, hogy felnőjünk. Felnőni pedig egy folyamatos cselekvés. Növünk, növünk és tovább növünk. Lehet, hogy ez nem testben látszik számunkra, hanem akár érzelmeinkben vagy a mentális tudásunkban, de az biztos, hogy minél „feljebb” növünk, annál önállóbbak vagyunk. Egyedül tudunk pisilni, zoknit húzni, zongorázni, felöltözni, dolgozni és pénzt keresni, stb…, bár itt szoktunk elakadni. Szüleink mindent valószínüleg meg fognak tenni annak érdekében, hogy a legjobb tudásuk szerint fölneveljenek, de a szülők mindig csak azt tudják megtanítani nekünk, amit ők már tudnak. Ha elégedetlen vagy azzal, amit szüleidtől kaptál, akkor menj tovább, tanulj többet, legyél okosabb, bölcsebb, szebb, kedvesebb, edzettebb és máris megérted, hogy ha bármiben több lettél náluk, akkor nincs mit várnod tőlük. Így szakad el egy függő kötelék: a szülő - gyermek viszony. Amennyiben viszont nem tudsz bármiben is többet még szüleidnél, addig azt fogod érezni, hogy „kellenek” neked, szükséged van rájuk és a szükség az nem önállóságot jelent. Egyáltalán nem biztos, hogy mindenben függsz tőlük, de ha bármiben függsz tőlük, akkor még nem nőttél fel teljesen. A felnőtté válás egy izgalmas játék. Kiderül számunkra, hogy miben nem vagyunk még jók és megtanuljuk, megfejlődjük azt. Minél okosabbak, bölcsebbek vagyunk, annál inkább látjuk, hogy mindent megtanulni, megérteni az sok emberöltő alatt történik, és ekkor elkezdjük becsülni azt a tudást, amit szüleink halmoztak fel magukban vagy nagyszüleink (akik szintén végig tanulták, fejlődték életüket) gyűjtögettek össze maguknak. Ezeket a tudásokat lefordíthatjuk az anyag nyelvére is. Örökölhettünk is tőlük vagyont vagy hírnevet, tudást és lefordíthatjuk emóciókra is, miszerint a bársonyos hangunkat, a kedvességünket, a hitüket vagy a hisztisségüket örököltük, sőt: van egy testünk is, amely bőven kap az örökségekből. A testünk hasonlít valamelyik szülőnk testére. Hasonlóan sántíthatunk vagy hasonlóan energikusak lehetünk és lehetünk hasonlóan betegek is akár. Ezek örökségek, amelyek minket arra késztetnek, hogy javítsuk ki mindazt, ami nem tökéletes. Javíthatunk önállóan is testünkön, érzelmeinken és tudásainkon és társunktól és a családjától is lehetünk többek. Azt, hogy többek legyünk, úgy értem, hogy ha okosabb a párunk, akkor tanulhatunk tőle. Ha egészségesebben él, azt is meg tudjuk tanulni és ha érzelmesebb, kifejezőbb, akkor az is tanulható lesz számunkra. Így mindannyian egyre többek leszünk egymás által. A függőség ott kezdődik, ha csak várom, hogy okosabb legyen és én nem tanulok tőle. Csak elvárom, hogy kedvesebb, szebb vagy békésebb legyen, de én nem válok általa kedvesebbé, békésebbé. Elvárom, hogy egészségesebb legyen, mert én betegebb vagyok. Tehát elkezdem magam függetni valakitől, mert jól kiegészít engem. Nem azzal van baj, ha segít, hanem azzal, hogy én nem akarok több lenni, fejlődni. A függőséget meg lehet állítani, ha tudunk figyelmet fordítani magunkra és észrevesszük, hogy már mindent a másik csinál vagy csak a másikban vannak érzések, illetve csak a másik teste működik, az enyém pedig már nem. Ilyenkor, ha nem tudsz valamit adni azért, hogy szeret vagy jobban kommunikál, mint te vagy főz helyetted is, stb.: akkor egyensúlytalanság áll fenn. Az egyensúlytalanságban azt fogja érezni az egyik, hogy szolga, hogy boldogtalan, míg a másik király lesz és kényúr vagy kényúrnő akár.  Eltolódnak az arányok. Természetesen, ha kapsz kedvességet és adsz érte boldogságot és ez mindkettőtöknek jó, akkor ez rendben is van, viszont ha nem adsz semmit, akkor a másik egy idő után fellázad. Fellázad és ki akar lépni a kapcsolatból. Minél inkább lázad, annál inkább csúszott el az egyensúly. Az egyensúly eltolódása pedig szakadáshoz vezet. Azok az emberek, akiknek semmi dolga nem volt a kapcsolatban, mint egy gyermeknek, ők nem fognak tudni önállóan boldogulni már: ilyenkor öngyilkosok lesznek vagy ezzel fenyegetőznek.  A függő személyek elsőszámú fegyvere, hogy öngyilkossággal fenyegetőznek. A függő személy társát, aki hagyja magát kihasználni, nagyon könnyű manipulálni azért, mert az átlagnál több emócióval rendelkezik. Sokkal több érzelem van benne, mint kellene, ezért lehet befolyásolni vagy akár megvezetni. A függő személy mindig olyan párt talál, aki manipulálható. A függő személy változása, azaz felnőttebbé való válása arra készteti a párját, hogy a sok szabad vegyértékét átfordítsa önmaga felé, miután felnőttebb, önállóbb lesz a párja.

Ha a szellemünkkel, azaz az elménkkel gondolkozunk, akkor nincs sok érzelem, de ha nincs sok érzelem bennünk, akkor a kiegyenlítés törvénye alapján találunk egy olyan párt, akiben túlzó érzelmek vannak. így születik meg a kihasználó és a kihasználható. Minden párkapcsolatnak az lenne a lényege, hogy egymástól fejlődjünk. Tükröt tartsunk egymásnak, hogy kihasználható vagy illetve, hogy kihasználsz engem. Ezek a tükrök csak akkor fogadhatóak el számunkra, ha szeretjük a másikat vagy szerelmesek vagyunk belé. Ezért fontosak az érzelmek, de a túlzott szeretet és a túlzott szerelem szintén kimozdít bennünket az egyensúlyból. Az egyensúly az arany középút. Addig tanulunk, fejlődünk, míg megérkezünk oda. Az a kapcsolat, amelyben nem fejlődünk, halálra van ítélve. A fejlődés a másiktól való elfogadással kezdődik. Nem a pénzének, a tudásának és az érzelmeinek az elfogadásával, hanem az egymás megismerését célzó tükör elfogadásával kezdődik. Elfogadom, hogy gyerek vagyok még az érzelmeimben vagy elfogadom, hogy egyetemi szintű tudás nélkül még kevesebbet tudok nálad, aki egyetemet végzett: vagy elfogadom, hogy sánta vagyok, stb. Ezeket nem azért kell elfogadni, hogy bántást éljünk meg, hanem azért, hogy megértsük, hogy éppen akkor hol tartunk. Ez egy pillanatkép, amelyet addig változtatunk, amíg az újabb reflexióra már büszkén állhatunk fel. Ha megfejlődtük azt, ami a hiányosságunk volt, akkor feljebb nőttünk, felnőttebbek lettünk és büszkék lehetünk magunkra. Ezáltal elveszítettük a függőséget társunkhoz, hiszen magunk is képessé váltunk arra, amire addig csak társunk volt képes. Ez a függőség lehet, hogy nem fontos nektek, hiszen miért olyan nagy baj, ha a társunk csinál mindent? Azért, mert ha mástól függsz, akkor a másik fogja learatni a babért és nem lesz semmiben sikerélményed. Ha nincs sikerélményed, akkor megkeseredett leszel és bántó. Azok, akik függők, mindig bántanak és a függőséget mindig valamilyen másik függőségre viszik át. Amikor már bántó valaki, az egy alacsony rezgésű lét: itt már ha a párunk már nem akar „nevelgetni” minket, akkor alkohol vagy dohányfüggők lehetünk. Ha magasabb rezgésű függő ember vagy, akkor akár kávé-, szex- vagy örömfüggésed lehet. Minden függőség ugyanabból az alapból fakad. Nem nőttél fel és megálltál a „fejlődésedben”. Jó hírem van: a fejlődést bármikor folytathatod. Ha folytatod, akkor „feljebb nősz”, felnőttebb leszel. Gyermekeid újra feléd fognak fordulni és tanulni akarnak majd tőled. Hasznosnak és boldognak fogod érezni magad. Függőnek lenni rossz, függetlennek lenni jó, viszont a függetlenség nem feltétlenül jelent egyedüllétet. Erről írok legközelebb.