Amikor szüleink vagy a körülöttünk lévő beteg emberek elkezdik kérni az energiánkat, akkor gondoljuk meg, hogy segítsünk-e nekik. Miért? Azért, mert energiát, segítséget lehet kérni csak úgy, és lehet kérni valamiért cserébe. Ha csak úgy adunk, akkor bárki, aki kap tőlünk, nem fogja értékelni, mert nem kellett érte fizetnie. Ingyen volt, értéktelen. Ha viszont kérünk érte valamit cserébe, tehát fizetnie kell az illetőnek érte, akkor jobban meg fogja becsülni, jobban meg fogja érteni az adok-kapok arányait.

Ha kapunk valamilyen kedvességet, azonnal mi is próbáljunk kedvességgel vagy valami jóval visszaválaszolni. Ha kapunk igazságot, jóindulatot, hálát vagy pénzt, próbáljunk cserébe valamit adni. Azt a valamit, amiben jobbak vagyunk. Mindenkinek vannak olyan tulajdonságai, amelyben jobbak másoknál. Ha én nem tudok írni és te tudsz, akkor te is jobb vagy nálam valamiben. Nem kell túl gondolni a dolgokat. Nem csak azok tudnak valamit, akik már gyógyítanak. Valamiben mindig jobb leszel valakinél. Ezen kell elindulni. Ha jobb vagyok valamiben másoknál, akkor ez a kincsem. A kincsemmel pedig meg kell tanulnom bánni. Minél jobban bánok a kincsemmel, annál több féle kincsem lesz. Pl. Megtanítottam valakit írni, ezért hálás volt nekem. Van most már írástudásom és hálám. Ha kaptam hálát, akkor már nekem is van, és már én is tudok hálás lenni valamiért. Minél többet tudok, annál okosabb, bölcsebb, szebb vagyok. Minél több a tudásom, annál jobban világítok. Annál inkább vesznek észre és szeretnének kérni tőlem. Ha többet tudok, akkor egy idő után már én döntöm el, hogy mit is kérek érte cserébe. Ha már minden olyan tudásom megvan, ami számomra fontos volt, akkor pénzt fogok kérni érte cserébe, mert valószínűleg az még nincs elég számomra. Ha pénzt fogok kérni, akkor úgy működök, mint a világ. Adok valamit, amit munkának hívnak és kérek érte ellenszolgáltatást.

Mi a baj ezzel? Ha egy spirituális ember pénzt kér, akkor általában a legtöbben megijednek ettől és úgy gondolják, hogy azért nem lehet pénzt kérni. Miért? Amid van, abból kell megélned. A pénz csak egy eszköz, hogy megvegyél mindent, amire vársz. A spirituális emberek nagyon rossz viszonyban állnak a pénzzel. Azt mondják, hogy az nem kell, nem fontos. Nekik is pénzért adják a közértben a kenyeret, de mégsem tanulják ezt meg. Nem értik, hogy miért kell pénz egy olyan világban, mint a miénk. Azért, mert egy idő után mindened megvan, amit környezettedtől kaphatsz, és ha utazásra, élményre vágysz, akkor nem mondhatod annak, akinek segítettél munkahelyet találni, hogy hívj már meg légy szíves magadhoz, hogy világot lássak…

Miért akarunk világot látni? Azért, hogy nézőpontjainkat, perifériás látásunkat növeljük. Ne legyünk szűklátókörűek. Ha szűklátókörűek leszünk, akkor nem hiszünk semmiben, ami máshol már realitás, de nálunk még futurisztikus csoda.

Amikor 13 éves voltam, egy baráti családnál nyaraltam. Olvastam egy újságot, (ráadásul nem is „Élet és Irodalmat”), amelyben arról olvastam, hogy bármilyen színű kontaktlencse létezik már, amely ugyanúgy működik, mint egy hagyományos kontaktlencse, csak nem dioptriára árulják, hanem a szem színének megváltoztatására. Azonnal elmeséltem a családi barátunk gyerekének, aki csak egy-két évvel volt fiatalabb nálam, és ennek hatását később évekig nem tudtam kiheverni. Az anyukája megvádolt engem azzal, hogy hazudok a gyermekének, akiben olyan vágyakat ébresztettem, amelyek hiú ábrándok. Hiába mondtam neki, hogy olvastam, és létezik, amit mondtam, ő nem hitt nekem. A szűklátókörűség nagyon nagy probléma ma társadalmunkban. Valószínűleg az idősebb korosztályt érinti leginkább, de már kihat a fiatalokra is, akik még hisznek szüleiknek, akik szűklátókörűek.

Sajnos a probléma onnan indul, hogy nem utazunk, nem látunk világot. Nem értjük meg, hogy ahol mi tartunk népként, az csak a közepe a világnak. Valóban vannak, akik mögöttünk kullognak, de vannak olyan népek, akik jóval előttünk járnak. Mi azoktól kell, hogy tanuljunk, akik előttünk járnak, és azokat kellene tanítanunk, akik mögöttünk vannak. Ha tanítunk valakit, akkor tőle nem fejlődünk, de jó érzés látni a tanítványunk fejlődését. Ha tanítványunk eljutott arra a szintre, ahol mi tartunk, akkor vagy nekünk is tanulnunk kell, hogy tovább tudjuk tanítani, vagy tovább kell engednünk, hogy ő is tanulhasson tovább attól, aki többet tud nálunk. Mi emberek úgy akarjuk megtartani „tanítói” pozícióinkat, hogy azt mondjuk gyermekeinknek, hogy nincs több. Nincs több tudás, így gyermekeink beállnak mögénk és egy ideig várják, hogy hátha lesz újabb tudás, amit taníthatunk nekik: egy idő után viszont elmennek tőlünk mérgesen, hogy átvertük őket. Ugyanez zajlik világunkban. Mi is voltunk a nagy fal mögött. Mi is el voltunk zárva a tudásoktól, hogy ne akarjunk elköltözni, ne akarjunk tömegesen kivándorolni. Most, hogy kinyílt a világ, látnunk kell, hogy van több. A szocialista politika, miszerint mindenkinek csak annyi jut, amit megérdemel, nem működik többé, mert amennyit dolgozol, annyit kaphatsz érte, és ha ugyanazért a munkáért külföldön többet kapsz, akkor persze, hogy ki fogunk menni. Kérdés, hogy mi marad így az országból? Kérdés, hogy marad e így országunk? Tanuljunk meg tanulni. Nyissunk a világ felé, és hozzuk haza tudásunk. Hozzuk haza, és hasznosítsuk azt itthon. Ahhoz viszont, hogy itthon hasznosítani tudjuk, vezetőinket kell megnyitnunk az új felé.

Lehet külföldön is úgy járni, hogy minden rosszabb, mint otthon, és lehet ugyanazt szépnek és építőjellegűnek látni. Nyissunk az új dolgok felé, mert előre csak az visz minket. Nyissunk az új csodák felé, ami talán már régről ismert számunkra. Nyissunk az energiagyógyászat felé, mert Jézus saját energiájával gyógyított. Nyissunk a tudás áramoltatása felé, mert ha nem beszélünk arról, amit megtapasztaltunk, akkor mindenki félni fog saját magáról beszélni. Egyáltalán: nyissunk, nyissunk az emberek felé. Hallgassunk meg új dolgokat, új történeteket, hallgassunk meg olyan felfedezéseket, amelyek már megváltoztatták világunkat nyugaton és keleten egyáltalán, és hallgassunk meg olyan dolgokat is, amelyek szerintünk nem létezhetnek. Miért hallgassunk meg számunkra lehetetlen dolgokat? Mert a világ mindig így ment előre. Valaki kitalált valamit, ami elképzelhetetlen. Tudósaink pedig azonnal be akarták bizonyítani, hogy valóban nem létezhet. Amikor viszont azt bizonyítják be, hogy mégis létezik, akkor a világ leborul előttük. Tudósainkat mindig megelőzte egy „Morusz Tamás”, egy utópista, egy kitaláló. A kitalálónak a neve a mostani társadalmunkban a spirituális ember. Most így hívjuk a feltalálókat. Ha feltalálunk valamit, akkor kell valaki, aki azt legyártja. A spirituális ember, azaz a feltaláló csak a materiális emberrel, azaz a gyártóval együtt tud dolgozni. Mindkettőnek szüksége van egymásra. Egyik sem működik a másik nélkül. Akkor születik meg a csoda, ha már a spirituális ember gyártó is lesz. Ha le tudja hozni a Földre a tudását, leföldeli, tehát legyártja. Minden spirituális kifejezés megmagyarázásával a spirituális ember közelebb kerül a materiális emberhez, aki önmagában nem tud működni. Ha nincs, amit bizonyítson, ha nincs, amit legyártson, akkor üres az élete. A materiális ember csodája pedig az, ha feltalálóvá, kitalálóvá is válik. Akkor a négy elem, amelyből létezünk, összeér. A négy elem, amely a föld, víz, levegő és tűz, összeér egy piramisban, amely az ötödik elemet, ezeknek a zanzáját kezdi megértetni velünk. Az ötödik elem a plazma, nem születhet meg a négy másik elem teljes megértése nélkül. A négy elem a piramis négy oldala. A négy oldalból nem elég az egyik értése, mert egyoldalú leszel, nem elég az egyik teljes megértése, mert törvénykező leszel. Minden oldal ugyanannyira fontos, és egyik nélkül sem mehetünk tovább az ötödik megismeréséhez. Ha viszont tovább léptél az ötödikhez, nagy csodákat élsz meg. A fizika összes törvénye felborul, hiszen az a négy elemre épül. Arról írok legközelebb, hogy hogyan írjuk felül a fizika ma még aktuális törvényeit az ötödik elemhez.