Háromféle módon szoktunk dönteni: érzelmileg, mentálisan és testi, azaz ösztönös módon. Minden döntésnek meg van az alapja. Kezdjük az érzelmi döntéseinkkel. Az érzelmek a szívből „születnek”. A szív a lélek, azaz az érzelmek, emóciók központja. Aki érzelmi döntéseket hoz, az szíve által vezérelt személy akkor. A szívnek ugyanolyan sejtjei vannak, mint az izomnak vagy az agynak vagy bárminek. Minden sejtnek van egy sejtmemóriája: abban rögzít. A szívben a sejtek érzelmeket fognak rögzíteni, amelyek lehetnek magas rezgésűek, azaz szeretetből fakadók vagy nagyon alacsony rezgésűek, azaz bántásból fakadók is. Ezáltal különböztetünk meg érzelmeket, amelyek sokfélék lehetnek. Fájdalom, bánat, hisztéria, kiborulás, hála, öröm, béke, félelmek, szerelem, stb.: ezek az érzelmek a szívből fakadnak. A szív születésünk pillanatában már hordoz információt. Minden sejtünk örökséget kapott, ezt hozzuk a szüleinktől. Az ő érzelmeiket is hordozza szívünk a születésünkkor, sőt a szüleink szüleiét és az ősök érzelmeit is őrzi szívünk. Ez az alapunk, amivel születünk, ezért könnyű szüleinknek szeretni vagy gyűlölni minket, mert pont olyanok vagyunk születésünkkor, mint ők: nem mint az egyikük, hanem mindkettőjük. Ez sajnos nehezítés annak, aki nem szereti párját, aki nem élvezi a vele való közösséget és ez természetesen nehezítés gyermekünknek is, hiszen az ő alapja az, hogy valamit elfogadhat magában, valamit pedig gyűlöl máris magában. Innen indulni nem könnyű, ezért gondoljátok át, hogy miért vállaltok gyereket olyan kapcsolatban, ahol gyűlölet vagy csak szeretet hiánya van. A gyermek innen indul. Felnőttként megértjük, hogy kik lettünk és megtanulunk bánni azzal, akivé váltunk. Ha nem tetszik, akkor „megjavítjuk” magunkat. Minden sejt információját ki lehet cserélni. El kell engedni a régi bánatot, a régi sérelmeket és új érzelmekkel kell feltölteni magunkat: olyan érzelmekkel, amelyek számunkra szimpatikusabbak. Mindenkinek vannak példaképei. Valakitől mindig tanulunk, érzelmileg is. Valaki jobban tud szeretni, mint mi. Van, aki gőgösebb, mint mi. Van, aki jobban hisztizik, stb. Mindannyian dönthetünk arról, hogy milyen irányban szeretnénk haladni. Ez a mi döntésünk. Haladhatunk az érzelmek számegyenesén a pozitív szektorban és haladhatunk természetesen a negatív szektorban is. Miért döntene bárki a negatív irányába? Azért, mert ha nem ismerjük a gyűlöletet, a haragot, a bántást vagy akár a fájdalmat, akkor félig tudunk csak érezni. A szívünk csak félig él. Mindent meg kell ismernünk és mindennek megvan a helye és ideje, hogy mikor a legjobb valaminek a megismerésére. Hiába akarjuk, hogy gyermekeinket ne érje bánat vagy szenvedés vagy akár hisztéria, nem fog menni. Nem azért, hogy bánatos, boldogtalan vagy hisztis ember legyen, hanem azért, hogy megtanuljon dönteni.  Dönteni arról, hogy mit szeretne: mit választ. Aki tud dönteni, az felnőtt. A gyermeket a szülők vezetik. Nem képes még önállóan döntéseket hozni: minél inkább vannak opcióink, annál inkább tudunk dönteni. Lehet, hogy úgy dönt, hogy a fájdalomból tanul. Lehet, hogy csak a szeretetet akarja megélni, de egy biztos: amíg nem találkozott fehérrel és feketével, addig nem tud dönteni. Azt pedig, hogy találkozzon mindennel, azt a gyermekkor hivatott számára felsorakoztatni. A szülők pedig igyekeznek megkímélni gyermekeiket. Ne lásson bánatot, ne lásson halált, ne vigyük el egy temetésre a gyereket, hiszen ott azt látja, hogy elgyengülünk, tehát ne lásson gyengeséget se. Azt szeretnénk, ha nem érné semmi baj, mert akkor csak a fényt látja majd egész életében. Sajnos ez nem igaz. Ha mindentől megóvjuk gyermekünket és nem lát szomorúságot vagy bajt, akkor felnőttként kell szembenéznie vele. Felnőttként úgy, hogy nem készült fel rá. Nem tudta, hogy lesz ilyen is, ezért felnőttként kell átmennie azon, amin gyermekként könnyebb. Ne kíméljétek gyermekeiteket az érzelmektől, mert nem tudnak érzelmileg jó döntést hozni akkor felnőttként, ha nem tanultak meg érezni. Az az ember már emócionálisan analfabétaként kezdi felnőtt életét és neki magának kell felnevelni magát érzelmileg, hogy alkalmas legyen egy párkapcsolatra.

A szellemi illetve a mentális döntésekhez szintén tudásra van szükségünk: minél többet tanultunk, annál okosabbak leszünk és annál jobban tudunk dönteni bármiről, bár az agyunk is hordoz születésünk óta örökölt, hozott információkat. Ezért könnyebb azoknak, akiknek okos, bölcs szülei voltak vagy tanulni is könnyebb annak, akinek szülei már sokat tanultak, mert az agyat felkészítették arra, hogy rögzít. Ha valakinek az agya nem képes rögzíteni, akkor vagy nem tanultak sokat szülei, nagyszülei vagy lebontották az agysejteket, pl.: alkohollal, különböző tudatmódosító szerekkel, akár gyógyszerekkel, cukrokkal vagy valamilyen olyan méreganyaggal, ami az agysejteket bontja. Sajnos ilyen a hajfesték is. Amikor valakinek az örökölt, genetikus agya sem túl jó, akkor buta az illető. Neki majd sokkal többet kell foglalkoznia a tanulással, hogy behozza hiányosságait. Felnőttként szembesülnie kell azzal, hogy agya mennyit tud vagy tudott addig rögzíteni és ha abban van leginkább elakadva a test, lélek, szellem utazásában, akkor sokáig azt kell fejlesztenie, hiszen az egyensúly úgy áll fel, hogy a test a lélek és a szellem összekapcsolódik és nem harcol már egymással.

A testi döntések még egyszerűbbek. Ott is öröklünk valamit a test genetikáján keresztül. Öröklünk egy izomrendszert, egy májat, egy vesét, stb. Minden sejt információt tárol. Minden sejtnek megvan a maga hite, ereje, békéje stb. Ezeket a sejteket összeköti a vérhálózat, a nyirokhálózat és az idegek. Minden rendszer kommunikál egymással ezen a három hálózaton keresztül. Amely hálózat sérült, ott a kommunikáció megakad vagy akár megszűnik. Például, ha az idegpálya sérül, akkor az agy hiába indítja el a programot, hogy járj, ha nem megy végig az idegpályán, akkor nem indul el a járás és ha egy izom nem kap sokáig információt, akkor olyan mintha az lenne a jelzés számára, hogy nincs élet, és ezért elkezdi felszámolni magát: sorvad, majd elhal. Ha az egész test nem kommunikál egymással, akkor szépen sorban feladják a szervek, hiszen minden szervünk függ valamelyik másik szervünktől, mint ahogy minden ember függ valaki mástól is. Amelyik szerv feladja, az meghal. Ha egy testben létrejön a halál, akkor a többi terület is kap ebből az információból és alacsonyabb lesz a test egészének a rezgése. Minél több terület hal el benned, annál fáradtabb, gyengébb leszel. Ezt is meg kell élni, hogy megtanulj jól dönteni. Ha megérted, hogy milyen érzés, ha haldoklik egy szerved, akkor megpróbálsz tenni ellene vagy engeded a többi halálát is. Így tudunk életünk végén elmenni, ha már úgy döntöttünk, hogy megéltünk mindent, amit szerettünk volna és így tudunk dönteni az élet mellett, ha élni szeretnénk, akkor viszont a test haldoklását vissza kell fordítanunk: hogy tudunk újra élni? Úgy, hogy „megtanulunk járni”. Úgy, hogy megtanulunk mindent, amitől a test jobban lesz. Dolgozunk a testünkön, ápoljuk a testünket, megtanuljuk szeretni azt, amiben le kell vagy le lehetne élni az életünket. Valóban nem mindenki teste tökéletesnek indul, de te döntöd el, hogy jót vagy rosszabbat szeretnél kihozni belőle. Dönts és cselekedj aszerint. Jó döntést kívánok. Legközelebb a hitrendszerről és annak hatásáról írok.