A fejlődés alapja önmagunk ismerete. Nem vagyunk tökéletesek. Aki rálát erre és hajlandó saját tökéletlenségével azonosulni, az változhat. Kinek mi a motivációja a változáshoz? A közeg, a környezet, az emberek, akikkel találkozunk, világunk, mind mind lehetnek motivációk a változásunk felé. Aki okosabb szeretne lenni, az okosabb emberekkel fogja körül venni magát. Aki szebb, az szebbekkel vegye körül magát. Minden tanulható és mindenki energiája, tudása hat a másik emberre. Az állatok is hatnak ránk, illetve mi is hatunk, hathatunk rájuk. A nagy kérdés, hogy el tudjuk-e jól dönteni, hogy valaki pozitív hatást gyakorol ránk vagy negatívat. Amikor már ismerem magam és felfogtam, hogy mássá kell válnom, mert társaságom megmutatta, hogy nem vagyok elég okos vagy hős, stb. akkor legalább tudom, hogy min kell változtatnom. Ha okos akarok lenni, akkor két módon érhetem el. Vagy keresek olyan embereket, akik okosabbak nálam és tanulhatok tőlük vagy pedig olyanokat találok, akik számára én vagyok az okos, én vagyok az Isten. Nyilván itt az utóbbinál semmit nem haladtam, fejlődtem, de mások - akik kevésbé okosak - értékelték az én tusdásomat, és ha ez engem kielégít, akkor megállhatok: nem muszáj haladnom. A jelzés ebben az lesz, hogy a régi barátaim - akik számára nem voltam elég okos - ki fognak lökni maguk közül, hiszen ha nem fejlődtem, sőt olyanokkal barátkoztam, akik nálam kevesebbet tudnak, akkor az a két társaság már nem vegyíthető. Onnan fogod tudni, hogy felfelé vagy lefelé haladsz, hogy az új társaságod értéket képvisel-e a régi számára. Természetesen a régi társaság is lehet az, amelyik áll és te kereshetsz azért újat, hogy fejlődj. A kevesebb tudásúak mindig pökhendin fogják kilökni magukból az új okosabbat, míg a több tudással rendelkezők nyitottak az újra, amíg rá nem jönnek, hogy nincs mögötte tartalom. Fejlődésünket nagyban befolyásolja társaságunk, környezetünk, hovatartozásunk. Tudj róla, hogy azért, mert még nem találkoztál mindenkivel, azért lehet, hogy van több annál, mint amiben élsz. Van több tudás, mint amit a környezeted elismer. Van több út, mint amin te jártál és létezik olyan ország, amely számodra élhető és vonzó. Pusztán azért, mert itt élünk, nem kell, hogy mindenképp itt éljük le az életünket. Ha valaki falun születik, nem muszáj, hogy ott éljen örökké, hacsak nem fél attól, hogy mi van a nagyvárosban és nem kezd el kényszerképzeteket alkotni az ismeretlentől való félelmei miatt, hogy a nagyváros sokkal veszélyesebb, mint a kis falu. Amikor az emberek félnek, akkor a tudásuk hiányos. Csak attól félünk, amit nem ismerünk. Az ismeretlentől való félelmünk pedig csak akkor fog alább hagyni, ha képesek vagyunk változni és megnézzük, mi is van a nagyvárosban, mitől is féltünk annyira. Ha megnéztük és tetszett, akkor mi is élhetünk ott, de ahhoz rengeteg új játékszabályt kell megtanulnunk. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egy új helyen, egy új közegben, egy új baráti társaságban vagy kapcsolatban, nyitottnak kell lennünk arra is, hogy ők hogyan élnek és vajon a mi tudásunk az ő tudásukkal hogyan vegyíthető. Ez adja az élet értelmét. Hozzáteszünk egymáshoz, változtatunk egymáson, ami egy új egyensúlypontot fog jelenteni társadalmunk szempontjából. Minél több egyensúlypontja volt már világunknak, annál könnyebben vált, annál rugalmasabban fogad el mindenféle újat, hiszen az új dolgok izgalmat hoznak életünkben.

Természetesen leélhetjük úgy is az életünket, hogy a már kész szabályrendszer alapján játsszuk végig, de úgy is, hogy módosítunk a szabályrendszeren. Ahhoz kreatívnak, gondolkodónak kell lennünk.

Az az iskolarendszer, ami meghatározza, hogy miről mit gondoljunk és hogyan haladjunk felfelé, az determinálhat minket. Valóban könnyebb úgy vezetni az embereket, hogy mindenkinek megadott helye van a rendszerben, amiből ha nincs elmozdulás, akkor tökéletes a rendszer, de ilyen nem létezik. Ha egy céget alapítasz úgy, hogy van egy vezető: te és alattad van 4 kisebb vezető, majd alattuk 9 dolgozó, akkor felált a rend. Mi van akkor, ha valaki meghal? Mi van akkor, ha beteg lesz valaki? Mi van akkor, ha valaki nem akar már a munkájával foglalkozni, mert unja? Számtalan kérdést tehetnénk fel, hogy miért nem lehet megállni és hátradőlni. Miért nem mondhatjuk soha, hogy elkészült a nagy mű. Ha ezt megérted, akkor azt is meg fogod érteni, hogy miért ne érezd magad felkészültnek az életre akkor, ha van egy vagy akár öt diplomád is már. Az élet egy folyamatos haladás. Változáshoz változással kapcsolódunk. A változásnak az az ismérve, hogy olyan dolog fog történni, ami az eddig történtektől eltér. Ne féljünk a változástól, csak legyen körülöttünk mindig annyi barát, ismerős, rokon, aki segít megítélni a változásunk irányát. Ha mindenki azt állítja, hogy lefelé haladsz rossz irányba, akkor fogadd el és változtass irányt. Olyan nincs, hogy mindenki rosszul lát. Legyél befogadó a kritikára és legyél befogadó a pozitív változásra. Engedd, hogy segítsenek neked, ha rossz felé haladnál és ne bántásként éld meg, ha felkarolnak és terelnek egy ideig. Csak addig fognak terelni, amíg megint irányba állsz. Csak addig, amíg szeretnél haladni. Azt, aki nem szeretne haladni, azt elengedik. Ez a szabad akarat. Ha nem kell segítség, akkor bezárhatod magad és készülhetsz a halálra, mert aki nem akar haladni, annak lelassul a keringése. Akinek lelassul a keringése az egy idő után le is áll. Ha leállt a keringésed, akkor nem élsz. Ha nem élsz, akkor már nem bánthatsz és a többieket nem lassíthatod vagy akadályozhatod haladásukban. Minden döntés elfogadásra kerül fönt és ahhoz képest kapsz támogatást, segítséget. Akinek ez túl spirituális, az gondolja át sokkal materiálisabb megközelítésből. Ha a főnököd azt kéri, hogy fejlődj, de te nem szeretnél, akkor a főnököd elküld. Ha szeretnél fejlődni és kapsz lehetőséget rá, akkor élhetsz vele és haladhatsz, több lehetsz. Ami lent, az van fent is. Tanulj az egyik vagy a másik világból, biztos, hogy ugyanoda jutsz mindkettővel. Ha ezt megérted, akkor nem fogsz ilyen éles vonalat húzni a vallásos vagy spirituális emberek és a materiális vagy reális emberek között. Egyek vagyunk célokkal vagy célok nélkül. Nem a spirituális vagy materiális emberek között kellene, hogy folyjék a harc, hanem az akarok valamit vagy nem akarok semmit típusú emberek között. Most fordul a világunk és ki fogja lökni magából azokat, akik nem haladnak: azokat, akik semmit nem akarnak. Azokat, akik nem élnek, csak vegetálnak. Miért félünk, hogy az ilyen típusú rokonaink, ismerőseink meghalanak? Miért félünk egyáltalán a haláltól? Erről írok legközelebb.