Sokféle embertípus létezik: van önző és van önfeláldozó, van igazságos és igazságtalan, kedves, odaadó, önzetlen és konok, makacs és önelégült is. Mi mindannyian valamely csoporthoz tudunk tartozni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha önző vagy, akkor más csoporthoz nem is tartozhatsz. Ezek a tulajdonságok olyanok, mint a gömbök, amelyek metszeteket alkotva egymáshoz kapcsolódnak. Vannak olyan gömbök, amelyek nem tudnak egymáshoz kapcsolódni, mert az energiájuk különbözik a másik energiájától és taszítják egymást: ezek az ellentétes tulajdonságok. Önző és önzetlen nem tudsz lenni, mert vagy kisüti egymást a két energia vagy eltolják egymást maguktól, ezért ha így próbálod elképzelni magad, mint sok-sok kisebb nagyobb gömb összekapcsolódásaként, akkor könnyebben tudod meghatározni magad. Milyen is vagy te, milyen gömbök, tulajdonságok alkotnak téged, tehát ki vagy te éppen? Azért írom azt, hogy ki vagy te éppen, mert azt, hogy ki vagy a tulajdonságaid változtatása által, pillanat alatt is meg tudod változtatni. Az ember, mint olyan, bármikor változhat. Az ember ha akar, bármilyenné válhat. Egymás segítőivé pedig csak akkor válhatunk, ha jobbak vagyunk valamiben vagy szebbek vagyunk valakiknél vagy okosabbak, bölcsebbek, békésebbek vagyunk egyik másikunknál. Ha ezt érted, akkor nem akarsz mindenkit megváltoztatni, nem akarod jelenlegi tudásodat ráerőltetni másokra és nem gondolod, hogy mindenben jó vagy jobb vagy náluk, nálunk, mert akkor tökéletes lennél. Tökéletes azonban még nincs, de mindannyiunknak az a feladata, hogy amit örököltünk, amibe beleszülettünk testként, érzelemként, szellemként: azt tökéletesítsük.

Annyira nehezen tudunk másnak segíteni. Miért? Mert mi magunk is sok területen szorulunk segítségre: minél több területen szorulunk segítségre, annál jobban szeretnénk, ha nekünk segítenének, ez tesz minket önzővé. Az, hogy még nem vagyunk teljesek, viszont minél több tulajdonságunk, gömbünk közeledik a teljesség felé, annál inkább vagyunk egészek. Aki egész, az már biztosan tud adni, segíteni, aki még csak fél, az még csak a félinformációkból, a fél érzelmekből, a fél hitből tud adni. Jó lenne, ha önmagunkkal tisztában lennénk végre, hogy mit is tudunk és miben is tudunk segíteni másoknak: akkor nem erőltetnénk magunkat rá másokra, akkor nem próbálnánk elnyomni a másikat saját egyetlen igazságnak hitt tudásunkkal, mert így nem akarnak tőlünk segítséget kérni.

Ilyenek a vallási fanatikusok. Ők megismertek valamit a teljességből és hittel, erővel le akarják dugni a torkunkon az ő megismert igazságukat. Higgyétek el, minden csak rész szerint igaz világunkban. Ez nem azt jelenti, hogy a vallás nem jó, sőt: én mindenkit buzdítanék arra, hogy induljon el valamely valláson keresztül és tanuljon, tapasztaljon, csak ne ragadjon bele. Azért ne ragadjon bele, mert attól is, mindentől is van több. Ha már nem épít, nem leszel tőle több, akkor menj tovább, de addig amig épít, tanít, bölcsebbé tesz, addig élvezd és éld.

Egymás segítése csak akkor történhet meg, ha többek vagyunk a másiknál. A saját önmagunk megismerése, gömbjeink tanulmányozása segíteni fog ebben. Önmagunk megismerésében pedig segít, ha mások elmondják, hogy milyennek látnak bennünket. Segít, ha fejlődni akarunk és bánt minket, ha nem akarunk fejlődni. Természetesen tudást csak attól fogadjatok el, akik okosabbak, bölcsebbek vagy bármilyen tulajdonságukban jobbak nálatok. Ez is az önismeretben válik láthatóvá. Azok az emberek, akik mindenkitől mindent elfogadnak, buták, butuskák. Pont ezért van szükségük a minden elfogadására. Így működünk gyermekként. Minden tudást magunkba szívunk. Azokat, amelyeket a környezetünk tud: szüleink, tanáraink, nevelőink, barátaink, stb. Sajnos, amikor felnőttként is mindent elfogadunk és próbálunk magunkba szívni, akkor nem történt meg önmagunk összegzése, nem nőttünk fel. Ha egy felnőtt nem nőtt még fel, akkor soha sem próbált önmagára ránézni. Soha sem akarta önmagát megismerni és ilyenkor tovább folytatja azt, amit a gyermek, hogy minden tudást beolvaszt magába. Igen ám, de ilyenkor jönnek önző vagy önzetlen, bántó vagy kedves és ezenkívül sokféle energiák. Ezek mindegyikének rögzítésével eltüntetünk magunkból jót, rosszat, és teljesen neutrálisak leszünk. Minél neutrálisabbak vagyunk, annál inkább akarunk még energiához, tudáshoz jutni és sajnos a felnőttség hiányával nem tanuljuk meg, hogy mi magunk is dolgozhatunk azért, hogy okosabbak, bölcsebbek, képzettebbek legyünk. Önálló munka a felnőtt élet, de ennek a jutalma felnőttes, míg a gyermeki élet jutalma a simogatás vagy egy mosoly és kész. Amikor felnőtt életet szeretnél, akkor előbb magadat kell felnőtté tenned. Magadat, akit szüleid csak addig tudtak felnevelni, ameddig az ő tudásuk terjedt. Ha nem tanulsz tovább más emberektől, hitekből, lehetőségekből, akkor olyan életed lesz, mint szüleidnek és jó merev törvénykező ember leszel. Ha változtatsz magadon, akkor pontosan a változásodnak megfelelően fog alakulni az életed. Ha te ugyanazt teszed mindig, akkor abból ugyanaz fog megszületni mindig. Ha változol, akkor valami más születik belőle. Ha jobb, akkor az irányod jó, feltéve, ha ez volt a döntésed, hogy jobb szeretnél lenni. Ha változol és rosszabb lesz az életed, mind szüleidnek, akkor az irányod rossz. Fordulj vissza és a szüleidtől megint tanulj, amíg elérsz az origóhoz, majd másoktól folytasd a tanulásod útját. Mindig a szüleink az origó. Az a legfontosabb, hogy oda ahol ők tartanak, legalább jussunk el és ehhez tegyünk hozzá valamit. Akár tudást, akár egészségesebb életet, akár szebb jövőt, stb. Mindenképpen a fejlődés a kulcs: ez az univerzum kérése, ezért vagyunk itt, azért, hogy haladjunk. A haladás nem egy egyirányú utca. Sok mindenben lehetünk jobban szüleinknél, de ez már a saját lelkünk életterve. Azért van tervünk, amikor leszületünk, hogy legyen egy térképünk, ami miatt nem tévedünk el. Mindenkinek van egy életterve, amikor megszületünk, de azt 21 és 27 éves korunk között aktiválhatjuk. Amikor mindent megtanulunk szüleinktől, tanítóinktól, akkor kirajzolódik számunkra életünk terve, hogy miben szeretnénk fejlődni. Van, aki az odaadásban van, aki a szakmájában és van, aki a szépségében szeretne haladni. Egyik sem lenézendő a másikhoz képest, mert minden, ami fejlődés, az hozzá tesz az univerzumunkhoz és minden, ami a fejlődést megállítja vagy visszafordítja, az elvesz belőle. Semmi más nem lehet fontosabb, mint az, hogy tegyünk hozzá energiát, hiszen, ha az energia elfogy, akkor megszűnik a világunk. Nem tanulunk, nem fejlődünk tovább és akkor ahogy az evolúció előrehaladtával megszületett az ember, úgy a visszafelé haladásával kihal az ember. Ez nem jóslás, hanem tiszta logika. Sajnos afelé haladunk, hogy az emberek nemhogy fejlődtek volna, de még vissza is fejlődtek. Ilyenkor az univerzum azt mondja, hogy akkor állítsuk meg az emberi evolúciót. Állítsuk meg és meglátjuk, hogy az itt lévők elindulnak-e. Akarnak-e önmagukon dolgozni. Akarják-e fejleszteni magukat? A válasz szerencsére igen. Maroknyi embertömeg elindult a fejlődésben. Jobbak, szebbek, okosabbak szeretnének lenni, ezért újra születnek emberek és újra van lehetősége az embereknek fejlődni, de ha még egyszer megállunk, akkor sajnos nem folytathatjuk fejlődésünket itt a földön tovább. Vedd komolyan, hogy miért vagy itt és élvezd, hogy tanulhatsz és fejlődhetsz. Legközelebb az igaz barátságról és annak ismérveiről írok.