Sokan úgy gondolják, hogy az erőszak csak fizikális lehet. Képzeljétek el, ha soha sem tudjátok önmagatokat megmutatni a kapcsolatban, mert mindig mást várnak tőletek: az is erőszak, önmagatok elfojtása, megölése. Amikor egy ember kevesebbet gondol magáról, akkor ö maga fojtja el magát a kapcsolatban. Ö maga öli meg magát és próbál egy új személyt szülni, egy olyat, aki talán megfelel a párjának: ilyenkor eltűnik az én. Eltűnik a személyiség és felveszünk egy pózt, egy jelmezt, amely talán megfelel a másiknak: ez is erőszak. Önmagunk tüntettük, öltük meg saját magunkat. Ez is öngyilkosság, bár társadalmilag a fogalom nem fedi azt, amit általában gondolunk az öngyilkosságról. Vagy mi öljük meg önmagunk igazi énjét vagy a párunk azzal, hogy úgy nem kellünk neki, ahogy vagyunk, de alkalmasnak talál bennünket a kapcsolatra, ha teljesen megváltozunk. Hogy kezdődik ez? Valami nyilván tetszik bennünk: ha elindulunk egymás felé, de amikor megismerjük egymást, már nem minden tökéletes. Lehet felnevelni valakit és átalakítani, de akkor családjából, a gyökereiből fog kiszakadni. Azokkal az emberekkel könnyű, akiknek nincs családjuk vagy valami miatt megszűnik családjukkal a kapcsolat. Ők olyanok, mint egy üres könyv. Elfogadnak mindent, azt írsz bele, amit szeretnél. Olyan lesz maga az ember, amilyenné formálod. Ezeknek az embereknek nincs igazi énje, nincs önismerete és ezáltal nincs önbecsülése. Önállótlanok és függők. Alig várják, hogy valaki szeresse őket. Alig várják, hogy valakivel jól érezzék magukat, aki majd megdicséri és felneveli őket: ezek az emberek a legsebezhetőbbek.
Senki sem tökéletes, de ők olyanok, mint a gyerekek, olyanná formálhatod őket, ahogy szeretnéd. Egy erős ember képes alakítani egy gyenge emberen, de tudásunkban ott kell, hogy legyen a „ne bánts” fogalma is. Akkor már bántunk, ha úgy alakítjuk a másikat, ahogy nekünk jó. Miért? Mert akkor a kapcsolatunk csak rólam szól, róla pedig nem. Ha segít ez a másik személy számára, aki a kapcsolattól okosabb vagy bölcsebb vagy szeretetteljesebb lesz, akkor már nem hívhatjuk bántásnak, de ha csak arról szól a kapcsolat, hogy ö maga el kell, hogy tűnjön benne és csak a külső burokba lett szerelmes a másik, akkor nagy csalódás vár mindenkire. A külső burok - azaz a test is – változik az alapján, hogy milyen információk kerülnek bele. A sok veszekedéstől csúnyábbak, a sok bántástól öregebbek és a sok gyilkos haragtól pedig betegebbek leszünk.
A bántás vagy bántalmazás belőlünk indul. Tudnunk kell, hogy mit hordozunk, milyenek vagyunk, hogy ne kényszerítsünk másokat önmagunk feladására azért, mert most éppen olyan párt szeretnénk, aki alázatos, aki ostoba és aki vezethető. Előbb-utóbb olyanra fogunk vágyni, aki pedig kiáll velünk és harcol. Mindig ugyanaz a súlycsoport az igazi megoldás a kapcsolatokban, de nem jövünk rá korán. Ha én bántó ember vagyok, akkor az igazi segítség számomra, ha ugyanazt visszakapom, amit én adtam, mert csak akkor érzem meg a bántás erejét. Ezért találták ki az igazságszolgáltatást, csak sajnos még nem működik tökéletesen. Amikor egy társadalomban nem bűn a házasságon belüli erőszak vagy nem megfogható és nem büntethető, akkor nem jól működik. Amikor a házastársak egyforma erőviszonyban vannak, akkor lehet, hogy egymást csépelik, de nincs miért beavatkozni, mert le tudják rendezni. Abban az esetben, amikor nem azonos erőviszonyról beszélünk, akkor kell vagy kellene a segítség. 120 kg-os verekszik az 50 kg-os társával. Nincs olyan verseny, ahol ezt pozitívan díjaznák: ez szégyen. Miért jutottunk idáig? Azért, mert a 120 kg-os nem volt mindig 120 kg és akkor olyan atrocitásokon ment keresztül, hogy ezt tanulta meg. A nagyobb - jelen esetben a szülő - bánthatja a kissebbet, pl. a gyermeket.
A szülő akkor bántja a gyermeket, ha ezt a mintát hozta otthonról. Ha emlékszik, hogy milyen rossz volt neki, akkor változik. Ha felnőttként is rossz neki, akkor el akar felejteni mindent. Erre szolgálnak a drogok, az alkohol, és minden tudatmódosító szer.
Felnőttként értékelnünk kell a gyermekkorunkat, hiszen az volt az alapképzésünk: lehet hozzá tenni. Akarhatunk jobbak lenni, de ahhoz először meg kell látnunk, ismernünk magunkat. Ha arra jövünk rá, hogy bántó és gonosz emberekké lettünk, akkor dolgozzunk magunkon és változzunk, hiszen ugyanabból a tudásból - ahogy felneveltek minket - pont ugyanolyan életet fogunk létrehozni. Hogyan dolgozzunk magunkon? Önismerettel: higgyünk a társainknak, ha tükröt tartanak elénk, higgyünk és hallgassunk azokra, akik rávilágítanak igazi önmagunkra, hogy változni tudjunk. Egyetlen egy dolgot kell ehhez megtennünk, hajlandónak kell lennünk a változásra. Azok az emberek, akik nem is szeretnének változni, alkalmatlanok a párkapcsolatra. Azért alkalmatlanok, mert a párkapcsolat arról szól, hogy annak egy részét, akivé lettünk, megváltoztatjuk, hogy egy közös úton - a tanulásunk közös útján - együtt haladjunk. Azok, akik nem változnak, elnyomóak lesznek. Azok, akik pedig csak alkalmazkodnak, önfeláldozók és áldozatok lesznek. Tiéd a döntés, hogy kijöhetsz az áldozat, illetve az elnyomó szerepből is, ha önmagadra hajlandó leszel ránézni. Azokat az embereket, akik nem hajlandóak szembesülni magukkal, ki fogja lökni magából a társadalom. Ha nem akarnak változni, akkor barátaik el fognak tűnni. Az ilyen ember soha sem gondol arra, hogy esetleg ő is hibázott, ő mindig másokat fog szidni. Ilyenkor ne várd, hogy változzon, mert nem fog. Makacs, merev emberek változtatásába hihetetlen sok energia kell. Nem biztos, hogy akarod. Ha viszont egy makacs, erős embert meg szeretnél változtatni, akkor számolhatsz az erőszak bizonyos formáival. Leuraló üvöltözéssel, bántó, fájó megalázásokkal, rosszabb esetekben személyiség eltörléssel, kiüresítéssel vagy fizikai bántalmazásokkal. Van jobb élet, mint hogy megfelelj valakinek. Ne kapkodjátok el a párválasztásokat. Gondoljátok végig, hogy kik is vagytok valójában és ehhez keressetek párt. Ahhoz, akik igazán vagytok. Ott nem kell akkor felvenni egy maszkot. Nem kell szerepet játszanotok. Nem kell olyanná válnotok, amilyet a másik ember szeretne, csak élni kell és élvezni az egymástól való tanulást. Az egymástól való tanulást lehet élvezni, míg a másiktól való tanulást előbb utóbb bántásnak fogjuk megélni. Ismerjétek meg magatokat és ha kell, javítsatok rajta, hogy milyenné szeretnétek válni. Minél inkább javítotok önmagatokon, annál jobb kapcsolatra vagytok jogosultak. Javítani magunkon pedig tanulással tudunk. Annak megtanulásával, amilyen hiány volt bennünk. Mindent megtanulhatunk - és bármit lehet a párkapcsolatban is tanulni -, de vigyázz, hogy ne legyen egyoldalú a tanítás vagy a tanulás. A kapcsolat lényege is az egyensúly. Csak az egyensúlyban fogjuk jól érezni magunkat, akár a kapcsolatunkban, akár a testünkben. Legközelebb arról írok, hogy milyen módon befolyásolja testünket az aktuális kapcsolatunk.
