Elérkezett az új tudat. Megvagyunk a régivel: ilyenkor mindig történik egy egyeztetés, hogy mit is hajtottunk végre eddig és mifelé szeretnénk fordulni ezután. Nézzük, hogy mik a lehetőségek. Van, amikor csak a testünkkel foglalkozunk; van, amikor az érzelmeinkkel és van, amikor az értelemmel. Ezen kívül az Isteni tudat szokott néha bekapcsolódni, de csak irányító jelleggel. Ő most az emberiség vezetésében az érzelmek erősítését javasolja. A paradigmaváltás elkezdődött és az érzelmeket jelenti. Az érzelmek pedig ugyanúgy, ahogy az értelem vagy a test: két pólusúak. A test is lehet kicsi és nagy, egészséges vagy beteg, sőt férfi vagy női. Az érzelmek pedig lehetnek szeretet és hála vagy boldogtalanság és durvaság. Mindennek van egy ellenpólusa. Amikor tanulunk, a tudatunk, a szívünk, a testünk tágul. A tágulás nem lehet egyirányú. A tágulás mindig tőlünk indul el és kör, azaz gömb alakban halad tőlünk kifelé: ezért ha érzelmileg szeretnénk fejlődni, akkor a gömb a szívünkből fog elindulni, de minden irányba. Nem csak fölfelé és nem csak lefelé: mindent érint. Segíteni kell az érzelmeknek. Úgy fogunk tudni segíteni, hogy tanulunk másoktól. Az érzelmeket nem csak saját jogon tanulhatjuk meg: elleshetjük a hisztit másoktól és láthatjuk annak következményeit. Megláthatjuk másokban a teljes szeretetet és átgondolhatjuk, hogy mit is jelentene az számunkra. Akarunk-e úgy élni, hogy csak szeretetet közvetítünk? Ha akarunk, akkor nézzük meg, hogy milyen következményekkel jár. Ha mégsem akarunk, akkor kell más érzelmek után néznünk, mert valamit meg kell tanulnunk, különben nem mehetünk tovább. Valamit muszáj saját jogon kipróbálnunk.

A tágulás gömbök formájában történik. Amikor az értelemmel foglalkozunk, akkor agyunk körül látható egy gömb, amit ha kitöltöttünk, végigjártunk, tágulni, nőni fog. Minden egyes tágulás újabb lehetőségeket, újabb ismereteket jelent. Mindennek van pozitív és negatív aspektusa. Mindent lehet élvezni és unottan végezni.

Mi lenne, ha úgy fognánk fel az életet, mint egy nagy tanulási lehetőséget? Természetesen, aki nem szeret tanulni, az máris utálni fogja. Ha mégis tanulásként tudjuk felfogni, akkor tegyük hozzá információként, hogyha bármelyik részén megbuknánk, akkor mindig lehet utóvizsgázni. Ha nem sikerül ebben az életünkben, akkor legközelebb, de ha már tudjuk, hogy lehet, akkor vizsgázzunk le minnél előbb belőle. Ha levizsgázunk, akkor mehetünk tovább. Minél távolabbra jutunk a táguló gömbünkön, annál inkább rajzolódik ki az új gömb. Minden új gömb újabb lehetőséget jelent: újabb és újabb tanulással. A tanulások pedig egyensúlyban folytatódnak, illetve úgy kellene folytatódniuk. Mióta azonban az ember „felnőtt”, azóta kapott szabad akaratot. A szabad akaratunkkal döntünk, hogy mit fejlesztünk magunkban tovább: a testünket, az érzelmeinket vagy az értelmünket. Az emberiség általában egy emberöltő alatt egy dologgal foglalkozik: vagy az aggyal, vagy a szívvel, vagy a testtel. Ezek mind együttesen is fejleszthetőek. Minél inkább fejleszted magad egyoldalúvá, annál inkább fog jelezni a közeg. Leragadtál, furcsának fognak titulálni, vagy akár bántóbb szavakat is hallhatsz, ha nagyon elhúztál mellőlük.

Együttesen is van fejlődésünk emberként, nem csak egyénként. Egyénileg te döntesz, hogy neked mi a fontos, de együttesen egy valaki föllötünk dönt. legyen ő az Isten. Közelítsük meg innen. Ha isten úgy döntene most, hogy mindenki érez, akkor hidd el, hogy mi a saját szabad akaratunkkal nem tudnánk felülírni azt. Az történne, hogy te mondjukagyat szeretnél fejleszteni, de Isten úgy dönt, hogy érzelmet fogsz. Mi történik? Örjöngsz, hogy nem sikerül a tanulás, hiába ülsz a könyv fölött. Nem sikerülnek a vizsgák, amitől kiborulsz, és tajtékzol. Nem sikerül az elképzelésed, az előláptetésről, amiért, duzzogsz, vagy félsz. Ugyanaz történik, amit Isten akart. Éreztél. Érzelmeket tanultál. Ja, hogy nem pozitívat? Valóban, de mint tudjuk az érzelmek sem csak pozitívak. Ha lázadsz „Isten” döntése ellen, akkor végig negatívban leszel. Ha viszont megérted, hogy most muszáj az érzelmekkel is foglalkozni, muszáj újra szeretni, tisztelni, hinni, akkor élvezni fogod ezt az új paradigmát. a most következő paradigma tehát az érzelmekről fog szólni. Újra megnyílik a szíve az embereknek, és újra megtanulunk érezni. Ha harcolsz ellene, akkor negatívba maradsz, de akkor is érzel, pl: dühöt, mérget, gonoszságot, vagy nem harcolsz ellene és várod, hogy tapasztald meg a szeretetet, vagy akár a szerelmet, a boldogságot, és a fény minden aspektusát. a fény a pozitív, az árnyék pedig a negatív. Így már tudsz dönteni. Tapasztald meg, hogy milyen az, mikor lázadsz Isten ellen. Lázadsz a döntése ellen és aztán fogadd el. Fogadd el, hogy egy paradigma pontosan addig tart, amíg egyetlen ember is lázad. Amint mindenki elfogadja, hogy most érzelmeket kell tanulnunk, onnantól gyorsan válthatunk. Olyan ez, mint amikor az iskolában egy tanár tanít. Vagy elfogadod és megtanulod azt, amit kér vagy lázadsz, de később akkor is meg kell tanulnod, különben megbuksz. Lehet olyat is, hogy megbukunk, az a halál. Ha nem tudsz beilleszkedni az aktuális tanulni valóba, kiléptetnek. Egyszerűen nem tudod abszolválni azt, ami van. Akkor, amikor kiléptetnek, eltűnsz a létezők közül úgy, mint aki megbukik: eltűnik abból az osztályból. Ha túl előre haladsz, mint a suliban, akkor néha olyan is van, hogy előrébb kerülsz, felsőbb osztályba léphetsz, mint ahol tartanak a többiek, akik veled indultak el. Ez olyan, mint az elragadtatás. Kikerült Jézus a látókörünkből, előbb tart, mint mi. Mindegyik játszik, de sajnos sokkal nagyobb számban történik „bukás” a mi esetünkben, mint „előléptetés”. Gondold át, hogy akarsz-e küzdeni Isten akarata ellen vagy elfogadod, hogy emberileg most mindenkinek érzelmeket kell tanulnia. Érzelmeket, amik lehetnek pozitívak és lehetnek negatívak: az már tőlünk függ. Tőlünk, a mi „szellemünktől”, értelmünktől, aki lázadni akar vagy haladni. Isten törvényeit azért nem értjük, mert mi benne vagyunk a saját sztorinkkal. Aki benne van a sztorijában, az azért keres fel segítőket, pl. pszichológust, mert a segítő nincs benne a történetében. Ő tud kívülről ránézni, ezért objektív tud maradni. Isten a mi objektív pszichológusunk. Ő segít abban, hogy kívülről ránk néz és azt mondja: Olyan sokáig voltatok a fejben, az agyban, az értelemben, hogy az egyensúly miatt most induljatok el a szívetek felé és érezzetek megint. Sok sikert az értésnek és az egónak, mert az egó mindig ő maga akar valamit tenni. Az egó soha sem lesz Isten. Az egó az, amikor a szellem túlgondolja magát és elhiszi, hogy Isten lett. Legközelebb a megnövekedett egókról írok.