Az „alázat” valamiért társadalmunkban egy pejoratív szó lett. Az alázat, mint hiba jelenik meg nálunk: ennek a szónak az a lényege, hogy tudjunk befogadni, elfogadni. Minél inkább tudunk elfogadni, annál többek leszünk, annál inkább hasznos tagjai leszünk társadalmunknak. Az „alázat” szó pozitív értelmű. Éljük meg ennek pozitív aspektusát. Kapok valamit, mert fel mertem tárni, hogy valamim hiányzik: ezért jár ajándék. Megalázni magam azt jelenti, hogy be mertem vallani, hogy nem vagyok tökéletes. Ha tökéletes szeretnék lenni, akkor az az első lépcsőfok, hogy felmérem önmagamat, hogy a tökéletesedés folyamatában hol tartok. Ritkán tudunk igazán képet kapni önmagunkról, hiszen szerepeket játszunk magunk és környezetünk számára. Ha a főnökömnek megmutatom, hogy miben nem vagyok jó, akkor kirúg. Ha viszont azt mondom, hogy mindenben - amit vár tőlem - tökéletes vagyok, akkor magamat hozom kellemetlen helyzetbe, mert olyan munkákat kell elvégeznem, amelyeket nem tudok: ezek a fáradtságunk okai. Túl vállaljuk magunkat, de nem a hagyományos értelemben - hogy többet vállalunk, mint amennyi időnk van -, hanem olyat is elvállalunk ezáltal, amit nem tudunk. Nem lenne ez baj, ha ezáltal elkezdenénk tanulni, fejlődni, hogy tényleg meg tudjuk csinálni, amit elvár tőlünk főnökünk, de nem ezt tesszük. Elkezdünk panaszkodni arról, hogy mennyi mindent vár tőlünk főnökünk. Ugyanezzel az energiával, amit panaszkodásra szórunk el, meg is tanulhattuk volna azt, amit nem tudunk és legközelebb már gond nélkül megoldjuk az ilyen feladatokat. Az a baj, hogy megszoktuk, hogy panaszkodunk. Ha panaszkodunk, akkor figyelmet fordítanak ránk. A figyelem energia, amelyet így nyerünk: és ezt is használhatnánk arra, hogy abból az energiából megtanuljuk, amit kell, de nem tesszük, mert akkor legközelebb nem tudunk panaszkodni, és akkor így nem tudunk energiát nyerni. Ez a kifordított útja az energia szerzésének és jóhiszemű emberek sorban állnak azért, hogy panaszkodásainkat meghallgatva vigasztaljanak, tehát energiát adjanak nekünk. Sajnos az ilyen kedves embereket pedig kinevetjük és kihasználjuk, mert nem tudja, hogy elvettük az energiáját.

Ennyire ki vagyunk fordulva önmagunkból. Azért alakultak ki ezek az energiaszerző szokásaink, mert ahhoz, hogy normálisan szerezzünk energiát, fel kell vállalni, hogy hol tartunk: hogy nem tudunk semmit vagy keveset tudunk, kevesebbet, mint amit eddig hittek rólunk. Nem csak környezetünknek lenne csalódás - ha kiderülne tudatlanságunk -, hanem nekünk is, hiszen már mi magunk is elhittük, hogy igazgatók, vezetők vagy tanítók vagyunk a szó igazi értelmében. Ha a hitrendszerünkben az szerepel, hogy tanítók vagyunk, de nem tudjuk azt, amit tanítani kell, akkor kétféleképpen működhetünk: vagy bevalljuk, hogy nem tudjuk, de utánanézünk, hogy legközelebb átadhassuk tudásként vagy felháborodunk a kérdéstől is és elvárjuk, hogy az - akit tanítanunk kellene - tudja magától. Így tanítunk sajnos egyetemeinken, középiskoláinkban és már sajnos az általános iskolákban is.

Ezek a minták jönnek velünk tovább. Ha mi tanárként nem vállaljuk fel, hogy nem tudunk, akkor a diák sem fogja felvállalni. Milyen eszközei vannak erre neki? Puskázás, csalás, mások által megírt és megvett szakdolgozat, stb. Ezeket tanítjuk nekik: így kikerülve a világba, a munkahelyekre, megint csak azt tanítjuk nekik, hogy add el magad. Mutass többet, mint más, versenyezz a jó állásért, nyomd le azt, akivel versenyben állsz, szégyenítsd meg, hogy téged vegyenek föl. És ha fölvettek, akkor játszd el egy életen keresztül, hogy te voltál a tökéletes választás. Ha nem tudod, amit kell, akkor használd az alattad lévőket. Használd és használd ki őket: itt tart világunk. Ezt a fajt - amit embernek hívunk - mi hoztuk létre, ezért a mi felelősségünk az, hogy helyreállítsuk. Ahhoz viszont először meg kell világítani mindenkit. Láttatni kell mindenkivel, hogy mi az igazi tudása. Ha meglátjuk magunk és mások igazi tudását, akkor el tudjuk helyezni magunkat a hierarchiában ott, ahova valók vagyunk. Ha nem tetszik a hely, akkor tanulhatunk többet és följebb emelkedhetünk. Ha tetszik, akkor boldogan elidőzhetünk ott egy darabig, sőt a gyerekeinknek is taníthatjuk, hogy milyen jó a munkánk és irányt mutathatunk nekik.

Az emberek azonban nagy többségében nem szeretik a munkájukat. Miért? Azért, mert ha egész életedben többet kell mutatnod magadból, mint amennyi vagy, akkor elfáradsz. Ha elfáradsz és energiavesztett állapotba kerülsz, akkor nem élvezed a munkádat, nem élvezed az életedet és életunt leszel. Ha életunt vagy, akkor azt tudod adni gyermekeidnek, amid van, életuntságot. Életuntsággal bármilyen munkát végezve is unott leszel. Minél unottabb vagy, annál kevésbé akarsz élni. Minél kevésbé akarsz élni, annál rövidebb lesz az életed és ezt kapja ajándékként a genetikán keresztül gyermeked is. Gondold át, hogy mit szeretnél adni neki. Mit szeretnél ráhagyni a „milliók” helyett vagy mellett. Mit szeretnél mutatni nekik? Egy kiábrándult, kiégett lehetőséget vagy egy hittel, lendülettel, tudásvággyal teli valakit, aki egész életében tanult, fejlődött és hitt? Te döntesz, hogy mit adsz tovább. Ehhez viszont a kulcs szó az alázat. Az alázat segít megérteni, hogy valójában hol tartasz. Nem azért, hogy utána önsajnálattal fordulj a világ felé, hanem azért, hogy tanulj. Tanulj, hogy több legyél, hogy az élet kielégítsen téged.

Az élet szép, ha olyanokat kérnek tőled, amit tudsz. Sőt jól esik, ha tudásodból adhatsz. Sőt, ha tudásodból adtál, újabb tudásokat tanulhatsz meg, mert aki forgatja és használja az energiát, tudást, annak mindig lesz újabb és újabb.

Ha alázatos vagy, akkor az egy tükör lesz neked. A túlzott alázat hazugság. Az nem alázat, ha azt mutatom főnökömnek, hogy ő mindenben jobb nálam, pedig ez nem igaz: az hazugság. Lehet így is energiát nyerni - nyalizásnak hívjuk -, de soha sem fogod megélni, hogy jól érzed magad a bőrödben, mert egy olyan főnöknek dolgozni, aki kevesebbet tud nálad, rossz. Te fogod rosszul érezni magad miatta és ezt fogod tanítani gyermekeidnek, hogy hamis alázattal menjenek alá a főnöküknek, hogy nehogy kirúgja őket. Az alázatnak annyi a lényege, hogy láss rá mindenkori önmagadra és tanulj belőle. Ilyenkor kiderül, hogy rengeteg embert megbántottunk. Rengetegen haragszanak ránk, mert többet mutattunk magunk igazságánál. Hozzuk helyre azt, amit elrontottunk. Ha akarunk fejlődni, ott fent adnak lehetőséget rá. Aki akar változni, az megkapja a lehetőséget, hogy bocsánatot kérhessen, hogy megalázhassa magát, és ezáltal tovább élhessen, hogy újabb dolgokat tanulhasson. A bocsánatról, illetve annak fontosságáról írok legközelebb.