Hogy kerülhetünk egyensúlyba? Hogy juthatunk el a nyugalomhoz, a szeretethez és a békéhez? Mindezekhez is a test, a lélek és a szellem közös nevezőjén keresztül jutunk el. Nem lehet egyik sem hangsúlyosabb és fontosabb a másiknál. A test sokáig azt hiszi, hogy ő a minden, míg egyszer csak elkezd érezni (jó esetben szeretni). Amikor ez megtörténik és rájön a test, hogy ez neki segít, az érzés abban a pillanatban elkezdi felvenni a kapcsolatot a testben az ismeretlennel, aki a lélek. A lélek viszont érez: mindent érez, a jót, a rosszat, a kellemest, a fájót, a bántást és az örömöt. Mindent, ami érzés, amit érzékszervek - tehát test - nélkül nem érezhet: ezért ő maga indul el és akarja fölvenni a kapcsolatot a testtel. Azt a testet, amelyet leszületéséhez választ, jó alapos kutatómunka előzi meg. Minden lélek ugyanúgy az evolúción keresztülmegy, mint a testek is. A lélek is fejlődni jön, és a fejlődés a minden tudásában csúcsosodik ki. A minden tudása ebben az esetben minden érzést takar. Az érzések lehetnek pozitívak és negatívak egyaránt. A számegyenesen végig kell menni, hogy ismerjük az érzések teljes tárházát. Egy színész például nem tud jól játszani, ha érzelmileg eszköztelen. Mi sem játszhatjuk az életünket színesen, ha csak valamely érzelem birtoklói vagyunk. Mindent kell ismernünk a teljesség megéléséhez. A minden megismerése viszont nem jelent feltétlenül beleragadást. Nem kell beleragadni a fájdalomba. Nem kell egyszerre hosszan szenvedni, de kell ismerni az érzést. Minden érzés információ. A lélek a vérhálózaton keresztül kommunikál a testtel. A test mindent érzékel abból, amit lelkünk megél. A test ezekből az érzésekből gyógyul, szeret, élvez vagy betegszik, elfárad vagy szenved. Minden érzés információkkal látja el a sejteket, amelyek ezáltal az új információ által alakulnak, gyógyulnak vagy haldokolnak velünk. Ezért is mondjuk, hogy a test és a lélek nem működik egymás nélkül, de vajon működünk-e a szellem nélkül? Miért van szükségünk az agyunkban lakó szellemre? Mit ad hozzánk vagy mit vesz el belőlünk szellemünk? Ezeket a kérdéseket már többször ecseteltem, de most az egyensúly kapcsán újra értelmezném. A szellem a testben, az agyunkban foglalja el székhelyét. Akkor, amikor kinyílik az értelem, akkor kapcsolódik be: ez kb. 6-8 éves korban történik meg, de kirívó esetben 2-4 évesen, illetve 100 évesen is megtörténhet. Annak, akinek előbb kapcsolódik be a szelleme, mint kellene, nem alakul ki eléggé az érzelmi intelligenciához való lélekkapcsolata. Az, akinek viszont soha sem kapcsolódik be a szelleme, az túl érzelmes, túl érzékeny lesz: mindkettő egyensúlytalanná válik. Az értelmi fogyatékosok szokták érzelmileg túlfejleszteni magukat. Ők azok, akik túl érzelmesek vagy túl érzékenyek lesznek. Az egyensúly úgy áll föl, hogy megszületik a test, majd bekapcsolódik a lélek. Megtanuljuk összehangolni a kettőt. Kialakul az érzelemvilágunk, amelyet szüleink által megélünk önmagunkban. Megtanuljuk, hogy mely érzések lehetségesek és mely érzéseket kerüljük ki. A szüleink tanítanak nekünk valamit, ami az ő szűrőjükön keresztül érkezik, hiszen meg szeretnének kímélni minket a „nehéz érzésektől”. A nehéz érzések a fájdalom, a csalódás, a bántás és a szomorúság is. Ezeket az érzéseket el szeretnék kerülni szüleink, hogy nekünk ne kelljen ezeket megismerni, de miután a lélek is fejlődik, ezért ahogy említettem, minden érzést meg kell tanulnia értelmezni, amiben a test is segít. Ha a test hosszan kapja a fájdalom nevű érzést: betegszik. Amikor a test megbetegszik, jelez a szívben lakó léleknek, hogy baj van. Beleragadtunk a fájdalomba, ami rengeteg sejtünket tönkretette, ezért kéri, hogy lendüljünk tovább az öröm érzése felé. Az örömhöz a szív, azaz a lélek nem tud magától továbbmenni, mert aki benne van a problémában, az nem lát rá, ezért a szellemnek is be kell kapcsolódnia. A szellem értelmez. Értelmezi azt, hogy a test képes-e még visszafordulni, meggyógyulni. Ha igen, akkor információt küld a szívnek, amelyben azt mutatja számára, hogy mivel tud kimozdulni a fájdalomból. Az információ idegpályákon közvetítődik. Az idegpályák képesek kikapcsolni a fájdalmat közvetítő receptorokat. Ha kikapcsolták őket - mint a haldoklóknál is, akik már egyáltalán nem éreznek -, akkor a lélek tovább tud menni. Továbbmegy és egy másik érzést kezd érezni: egy olyan érzést, amely a fájdalomnál előremutatóbb, pl. azt, hogy gyógyulni akarást vagy szeretetet vagy hitet vagy bármit, ami jobb a fájdalomnál. Máris eltűnt a „beleragadás a fájdalomba” érzés. Ha az eltűnt és egy új érzés megy át a testen, amelynek információi végig mennek a sejteken, a sejtek elkezdenek javulni, ezáltal pedig a test gyógyul. Ha a test gyógyul, bekapcsolódik a szellem, aki szintén tanulni, fejlődni szeretne. Megtanulta a szülőktől, a tanároktól és a mindenkori vezetőktől azt, amit lehetett és tovább akar fejlődni. Fejlődni csak akkor tud, ha megfelelő mennyiségű vér áramlik az agyba. Ha az agy megkapja azt a mennyiségű vért, amely a fejlődéséhez kell, akkor egyre nagyobb tudások birtokába kerül, mely tudásból informálja a testet az idegpályákon keresztül. Minden információ gyógyít vagy betegít minket. A szellem is hordozhat negatív tudást - tehát hiányt -, mint a lélek vagy a test alapból. A szellem negatív tudása a félelem: a félelem pedig valaminek a hiánya. A hiány sokszor megfagyasztja, megmerevíti a testet. A hiány miatt leblokkolunk, mint egy vizsgán, ha nem tudjuk, amit tudnunk kellene. A vizsga is jelzi, hogy hiány van bennünk. Minden félelem a szellem hiányosságát jelzi. A szellem hiányossága pedig az  agysejtek sérüléseit mutatja. Az agyat pedig ugyanúgy, mint a test többi szervét, építhetjük vagy bonthatjuk: attól függ, hogy mit szeretnénk. Egy olyan agyat, amely nem képes tudásokat befogadni, azt van értelme bontani: ez az agy általában meszes. A meszes agy merev. Nem képes új gondolatokat befogadni. Ragaszkodik ahhoz, ami van. Csak azt hiszi el, ami már bizonyítottan létezik, lehet. Aki viszont fejleszteni szeretné a szellemét és új tudásokra kíváncsi, melyeket az emberiség még nem fedezett fel vagy nem ismert fel, annak rugalmasan kell tartania az agyát. Ehhez viszont már szükség lesz a lélekre - amely érzelmek által lágyítja a sejteket - és a testre, ami a mozgás által tartja lazán vagy mereven az embert. E három területünk vezet és irányít minket. Bármelyik részünk kimarad a buliból - tehát nem lesz része a döntésekben -: egyensúlytalanná válunk. Az egyensúlytalan embert nagyon könnyű észrevenni. Makacs, merev, törvénykező vagy túláradó érzelmei vannak vagy érzelemmentes vagy egészségtelen, beteg vagy túlsportoló: ezek mind egyensúlytalanná tesznek minket. Ami felé elfordulunk jobban, abban szeretnénk fejleszteni magunkat. Mindenki máshonnan indul. Az a test, aki nem kapott edzést soha, ott valószínűleg többet kell egy ideig a testtel foglalkozni, mint előtte. Az a test, amely főleg az érzelmekben haladt eddig, az szintén a testtel vagy a szellemmel fog inkább törődni. Lehet, hogy a tanulás vágya nagymértékben megnő, de az is lehet, hogy a sportok szerelmesévé válik. Az érzelmekre nem jellemző módon a nagy túlzás esetén a test mindig jelez, mert ilyenkor megnő a vérnyomás, hiszen a lélek ugye a szívben lakik. Túl nagy érzés megnyitja a szívet és a nagyobb mennyiségű vér egyszerűen beáramlik a sejtekbe. Magyarországon a szív és érrendszeri betegségek a leginkább vezető betegségek. Azért kell ezzel foglalkozni, mert ez a lélek hiánya, illetve többlete által alakul ki. Ez a betegség tökéletesen kordában tartható, ha megtanulunk egyensúlyban lenni a testünkkel, a lelkünkkel és a szellemünkkel. A szív és érrendszeri betegségekről írok legközelebb.