Mindannyian versenyzünk. Nem tudjuk elfogadni, hogy valaki jobb nálunk. Nem tudjuk megérteni, hogy mindenkinek valami másban kellene jobbnak lennie. A verseny azért folyik köztünk, hogy rálássunk: olyan tudásokat szeretnénk, amelyre még nincs szükségünk. A verseny előrébb visz minket, mint ahol valójában tartunk. Megfeszítjük magunkat és áttörünk határainkon. A verseny (főleg annak győzelme) elhiteti velünk, hogy mi is ott tartunk, mint ahol szerettünk volna tartani. Nem tartunk ott. Aki egyszer legyőzött valakit, annak nem azt kell megértenie belőle, hogy mindent tud, hanem azt, hogy pillanatnyilag ő volt jobb formában, pillanatnyilag többet tudott, de az élet egy folyamatos haladás. Minden haladásunkban ott van a lehetősége a további fejlődésnek és minden haladás megállításában ott van a lehetősége a vesztésnek is. Ha nem haladunk és csak az emlékeinkből élünk - hogy mi vagyunk a nyertesek -, akkor egy idő után csupa vesztés fog bekövetkezni életünkben. Veszíteni pedig nem jelent mást, mint a felkészülés hiányát. Ha felkészültél, akkor haladsz és győzhetsz. A felkészülés hiánya eleve determinál téged. Lehetsz még az előző felkészülésed által jó vagy tökéletes, de ha nem folyamatosan teszed bele az energiát az életedben, akkor rettenetesen hektikus leszel. Lehetsz nagyon jó: ami mutatja, hogy képes vagy rá és lehetsz nagyon gyenge: ami pedig mutatja, hogy nem folyamatosan terheled magad. Az életünk úgy működik, ahogy a testünk. A testünknek kell a terhelés, mint ahogy az életünknek is és a megfelelő terhelést folyamatossá tudjuk tenni. Ha sokáig kimaradt a terhelés, akkor vannak olyan emberek, akik egyszerre szeretnék bepótolni. Egyszerre nem lehet annyit tanulni, mint fokozatosan. Egyszerre a test sem bírja az egy heti összes edzést, csak fokozatosan: vagyis ha ezt teszed, akkor a test jelez, hogy elszakad egy izom vagy kificamodik egy váll, stb. Egyszerre nem lehet mindent, de fokozatos terheléssel eljuthatunk a mindenig. A minden: a tökéletesség. A tökéletességhez pedig úgy jutunk el, hogy megvizsgáljuk magunkat. Amennyiben megvizsgáltuk magunkat, úgy megértjük, hogy hol tartunk. Ha ezt látjuk, hogy hol tartunk, akkor néha csalódunk, néha pedig megértjük, hogy nem is kevés a tudásunk. Ez a kiinduló pont. A kiinduló ponton látjuk, hogy honnan hová szeretnénk eljutni. Ha megvan a cél, akkor folyamatosan afelé kell haladnunk. Mi emberek ott szoktunk elakadni, hogy egyszerre több célunk van. Ha egyszerre indulsz több futóversenyen, sehol sem győzhetsz, de hatalmas eredmény lesz a végén számodra, ha mindegyik versenyt befejezted. Azt csak úgy teheted, hogy egy kicsit itt futsz, aztán félbehagyod, aztán egy kicsit máshol futsz, majd azt is félbehagyod, de az életed során sorban be fogod fejezni azokat a versenyeket, viszont sehol sem lesz vetélytárs, aki húzzon, hiszen azoknak a versenyeknek már rég vége van.

Az életben úgy sokkal könnyebb haladni, hogy egy versenypályán végigmegyünk, majd az eredményeink által indulunk egy könnyebb vagy nehezebb pályán. Minden győzelem után nyílik egy újabb lehetőség a győzelemre, de egyszerre csak egyre koncentráljunk. Amikor valaki semmit sem ért még el - amikor soha sem nyert -, akkor az a valaki egyszerre akart mindent: soha sem fog sikerülni. Ilyenkor meg kell tanulni, hogy melyik versenyen érdemes elindulni és melyik túl nagy kihívás nekünk. Ha túl nagy kihívás nekünk valamelyik verseny, akkor előtte máshol kell edzenünk, gyakorolnunk, különben nem érdemes elindulnunk. A verseny akkor kihívás, ha hasonló súlycsoportban zajlik. Egy gyereket legyorsulni felnőttként nem nagy kihívás. Egy sérült felnőttet legyőzni szintén nem nagy kihívás. Egyforma súlycsoportban egyforma, kiegyenlített küzdelem lesz.

Az emberek nincsenek tisztában saját súlycsoportjukkal: vagy többet gondolnak magukról vagy kevesebbet. Ne csalódj! Ismerd meg magad és olyan versenyeken indulj, amiben nem csalódhatsz, mert tisztába vagy tudásoddal. Amikor 10 emberből 10. leszel egy versenyen, az lehet jó és rossz is. Akkor jó, ha közel egyformán futtok és kicsivel lesznek jobbak a többiek. Az kiegyenlített küzdelem volt. Akkor viszont, ha jóval hátrébb végzel, akkor az rossz, mert nem mérted fel jól a tudásodat, így csalódsz. A csalódás megtanít miket arra, hogy hol is tartunk valójában. Honnan indulunk a következő versenyben. Honnan indulunk és mit kell hozzá tennünk. Ilyenkor különbözően reagálunk. Valaki csalódásából tanul és legközelebb többet edz és úgy indul. Valaki összeverekszik a másikkal, hogy megmutassa neki, hogy így is ő a győztes. Valaki pedig feladja teljesen, mert túl nagy terhelésnek, kihívásnak éli meg az életet. Ezért is fontos, hogy jól lőjük be magunkat a rajtnál. Legyünk tisztába saját magunkkal, hogy ne csalódjunk, ne érezzük azt, hogy mi sosem fogunk ott tartani, ahol mások tartanak. Bárki tarthat elöl és hátul is. A bárki úgy kerül előre, hogy tanul és fejlődik és ugyanígy kerülünk hátra, ha már nem fontos számunkra a tanulás és a fejlődés. Az erőnlét még egy ideig tart, aztán kifogy a muníció. A muníciót újra kell tölteni. Lehetőleg egyenletes terheléssel, akkor nem leszünk versengők. Nem akarunk mindenkit legyőzni, akár önmagunk feláldozása által. Az olimpia addig szép, amíg önmagunk egyre jobb teljesítményére sarkall, de onnantól már káros, ha önmagunk feláldozását tesszük bele. A verseny jó, a versengés rossz. Tanulj meg különbséget tenni és indulj abban a versenyben, amely azonos súlycsoportok között zajlik és ne indulj abban a versenyben, amely csak akkor lehet számodra optimális, ha többet teszel bele, mint ami épít és akkor le fogsz épülni. Gondold át és ez alapján keress munkát, párt, barátot és együtt egészséges versenyben húzzátok egymást és ne egymás versengésével tegyétek tönkre magatokat benne. Legközelebb a párkapcsolatokról írok, amelyek építő jellegűek, illetve azokról, amelyen nem építőek.