A munkanélküliség problémája nemzeteket érint. Többnyire abból fakad, hogy gyors technikai fejlődésünk miatt bizonyos szakmák eltűnnek. Azokat a szakmákat nem kell emberileg pótolnunk, hiszen gépek, vezérlősorok veszik át a tevékenységet. Emberi értékek ilyenkor megszűnnek annál a cégnél, ahol gépsorra vált át a cég emberi munkaerő helyett. Azért van erre szükség, mert az emberek nem szeretnének és nem tudnak fizikailag annyi megterhelő munkát vállalni. Erről az oldalról jó a törekvés, hogy ne mi mossunk, hanem mos majd a mosógép vagy ne mi készítsük a cipőket, mert a gép is meg tudja oldani, de mi lesz azokkal az emberekkel, akik mosónők vagy cipőfelsőrész készítők, stb.? Mi lesz velük? Muszáj tanulniuk. A felnőtt amikor látja, hogy munkája - amelyet tanult - már nem tart örökké, akkor újra meg kell nyílnia és újra végig kell gondolnia, hogy miben jó és ebből hogyan tud megélni. A félelem - hogy nem lesz munkám - nem segít. A félelem, hogy rájövök arra, hogy csak ahhoz értek, amit eddig végeztem, megint csak nem segít, de azt mutatja számunkra, hogy ha egy szakma eltűnik, akkor keress egy újat, amit megtanulhatsz és akkor nem lesz félelmed attól, hogy mit fogsz dolgozni 20 vagy akár 70 év múlva. A szakmák kicserélődnek. Hiába tűnik el kettő régi, jön helyére kilenc új: ezt kell érteni,  a haladást. Ha én jól érzem magam a bőrömben - mert jó szakmát választottam -, akkor ugyanazt a szakmát gyermekemnek csak megfelelő körültekintéssel ajánlom, mert nekem lehet, hogy kitart egy életen keresztül, de lehet, hogy neki már csak 40 évet él vagy kevesebbet. Úgy kell nevelnünk gyermekeinket, hogy nyitottak legyenek az újra. Nyitottak legyenek a tanulás új irányaira és adott esetben egy még működő szakmát is képesek legyenek elengedni, ha találnak annál jobbat. A szakmák változnak, nem eltűnnek. Most is van „mosónő”, csak most házvezetőnőnek hívjuk és valóban nem a patakban mos, de ma már nem elég kimosni valamit, azt ki is kell vasalni, összehajtogatni, helyére tenni stb. Azokat az embereket „szolgálja” ki a „mosónő”, akik jobban tudják tudásukat pénzre váltani. Ahhoz, hogy jól tudjunk beintegrálódni a társadalmunkba, tudnunk kell, milyen munkák, milyen hierarchiák vannak. Aki tanul, és tud, elöl fog elhelyezkedni, akik nem tanulnak, azok hátul helyezkednek el. A hátsó munkák legalább annyira fontosak az egész szempontjából, mint az elsők. Ha valaki hátul volt és előre szeretne menni, akkor megfelelő mennyiségű tanulással, hittel, megteheti. Akinek nincs lehetősége tanulni, mert nincs pénze, az azért kezdjen dolgozni és pénzt keresni, hogy tanulhasson belőle. Mindenkinek van lehetősége rá.

A legnagyobb probléma azokkal van, akik kikerülnek a rendszerből úgy, hogy lefelé haladnak. Így válnak hajléktalanná, akiket a társadalomnak kell eltartani, azért mert ő maga nem vállalta fel a felelősséget azért, hogy haladjon előre. A hajléktalanok minden társadalom megállítói. Nem sajnálni kell őket, hanem segíteni kell számukra, visszaintegrálódni. Azzal, hogy adományokat adunk nekik, visszaminősítjük őket gyermekké. A gyermeket eltartják a szülők. A hajléktalanok nem gyerekek: tudnak dolgozni, de nyilván minél több időt töltenek kint az utcán, annál gyengébbek és valósan életképtelenek lesznek. Először az állam juttattja őket a „híd alá” azzal a magatartással, hogy segélyt oszt. A harmadik világ lakói azért tartanak ott, ahol tartanak, mert mi - akik előttük járunk -, adományokkal dotáljuk őket. Az a gyermek, aki túl sokáig kap, az nem nő fel. Nem tudnak egy idő után öngondoskodóvá válni. Ha nem nő fel, akkor gyermek. Ha gyermek, akkor a társadalomnak el kell tartania:  ezt rontottuk el. Nem tanultuk meg a „gyermekeket” felnevelni. Nem értettük meg velük, hogy ha gondoskodnak magukról, akkor kihúzzák magukat és felnőttként élnek. Felnőttnek lenni gyermekként nehéz, felnőttként viszont könnyű és jó: sőt, nagyon jó. Képzeld el azt, amikor szeretnél valamit megvenni és minden költséged fölött marad annyi pénzed, hogy megvedd. Veregesd meg utána a vállad és éld a felnőtt életedet kihúzott gerinccel, büszkén tovább.

A hajléktalanokat vissza kell vezetni a munkába. Ha segíteni akarsz nekik, akkor adj egy kicsi munkát számukra, amit láthatóan el tudnak végezni. Segíts nekik, hogy abból a pénzből, amit megkerestek nálad, vegyenek ételt. Mond el nekik, hogy ha ételt vesznek rajta és ettől erősebbek lesznek, akkor holnap újra jöhetnek és adsz nekik feladatot, munkát. Ha viszont italt vesznek rajta, akkor valószínűleg aznap sikerül egy kicsit kikerülni a mindennapokból és kicsit nem fog fázni, de másnap gyengébb lesz és meg jobban fázik, viszont nem tudsz munkát adni számára, mert sokkal gyengébb, nem ér pénzt a munkája. Ilyen tanításokra van szüksége egy hajléktalannak először. Ha elkezd naponta enni és képes lesz fedezni a saját szükségleteit, akkor lesz kedve élni. Minél jobban dolgozik, annál inkább kihúzhatja magát és ha lesz egy kis tartása, állandó munkát tud vállalni. Az állandó munkával már úgy működünk, mint az a gyermek, aki otthonról elkezdte a saját életét. Fizetése lesz, meggondolja, hogy mi jön ki belőle. Kijön-e egy albérlet vagy csak egy szoba, amit ki tud fizetni, rezsivel és ebből ha szeretne följebb jutni, akkor többet dolgozik, amíg jobb lesz a lakhatás. Addig, amíg egy ember (mindegy, hogy hajléktalan volt vagy kisfiú volt eddig) el nem jut odáig, hogy van hol lakni és el tudja tartani magát, addig nem nőtt fel. Addig nem kellene párkapcsolatban ÉLNÜNK. Nem ismerkedni nem kellene és nem együtt járni nem kellene, hanem együtt élni, amíg nincs hol és nincs miből. Azért, mert még nem nőtt fel az illető. Van, aki később, van, aki korábban nő fel. Van, akinek segítséggel van lakása és van, aki megküzd érte. Mindenkinek megvan a fejlődési lehetősége. Aki lakást kap, az még nem húzhatja ki magát, mert nem ő teremtette azt, aki viszont a kapott lakást fent tudja tartani vagy nagyobbat tud venni általa, már ki is húzhatja magát. Az élet más játszóterén tanul, és játszik. A felnőttség mindenképpen az, amikor valamiben több leszel, mint amit szüleidtől kaptál. Így már nem is annyira irigylésre méltó a milliomos szülő gyermeke, akinek meg kell tanulnia működtetni a milliókat termelő céget és hozzá saját jogon pluszban fejlődni. Ne csak egy oldalról nézzétek a gazdagokat, hanem értsétek meg, hogy ott más játékszabályok vannak. Ha te kaptál egy lakást, akkor neked is „kötelességed” gyermeked vagy gyermekeid számára adni és akkor még nem lettél több szüleidnél, nem tettél hozzá mást. Alulról a legkönnyebb fejlődni, de fent a legizgalmasabb élni. Járd végig az utat és közben jól segíts. Ne adományozz, hanem tanítsd meg gyermekeidet dolgozni. Minél jobban tanítod őket munkára, jó munkára, annál jobban élnek, ami neked elégtétel lesz. Azok a szülők, akik jól segítik gyermekeiket, nem görbülnek meg, hanem egyenesen járnak. Nem terhelődnek meg, hanem boldogan élnek. Ne adj mindent oda, csak akkor, ha már tudnak vele bánni. A hajléktalan sem tud bánni még egy lakással. Nem tudja fenntartani. Akkor kell a szociális hálót kinyitni nekik, amikor dolgozni akar és ezáltal másképp élni. Ha nincsenek hajléktalanok, ha nincsenek fel nem nőtt gyerekek, akkor megszűnik a bűnözés. Erről írok legközelebb.