Az egész test azt mutatja, tanítja számunkra, hogy ahol lelassul vagy megáll a keringés, ott halál keletkezik. A teljes halál pedig a teljes keringés leállása számunkra. Vannak részleges halálok és van teljes halál. Olyan emberrel beszélgetni, akit minden érdekel, zseniális. Ők a nyitott, érdeklődő, „keringő” emberek. Olyan emberrel nem túl jó beszélgetni, akit már semmi új nem érdekel, semmire nem nyitott, mert ez az ember már elkezdte bezárni magát. A halál egy hosszú folyamat, amit az érdeklődés hiánya indít el. Nagyon könnyű leállítani az érdeklődésünket, bár sokan úgy döntenek, hogy hiába állt le a szüleik, nagyszüleik, hozzátartozóik érdeklődése bármiben, azt ők nem hagyják. Nem hagyják, hogy döntsön az illető. Nem hagyják, hogy elengedje az érdeklődését és tudatosan akarják életben tartani. Az életben tartás: felelősség. Ha én úgy döntök, hogy nem nyitom meg magam többé semmi felé, az az én döntésem. Ha te ezt nem szeretnéd, akkor rengeteg energiát kell a saját életenergiádból belém elhelyezned, hogy legyen kedvem újra élni. Ami belőlem hiányzik, az életkedv, az benned ott volt mindaddig, amíg átadtad nekem. Ezután én kicsit feltöltődtem, te viszont lemerültél. Ez egy rendkívül fárasztó időtöltés és sokszor sajnos hiábavaló. Akkor hiábavaló, amikor én már nem fogadok be semmit. Meghallgatlak, talán még méltányolom is az energiádat, amit felém figyelemként, gondoskodásként fordítasz, de már elfogadni nem fogom, mert az a döntésem, hogy nem akarok élni. Van-e jogom ilyen döntéshez? Igen. Mindenki a saját élete felől dönthet. Még akkor is, ha már nem szeretne élni. Hogyan jutunk el idáig? Mi vezet oda, hogy már nem akarunk élni? Az, hogy már mindent, amit szerettünk volna, megéltünk. Mindent, amit lehetett, vagy ami érdekelt minket, megismertünk. Úgy érezzük, hogy számunkra már nem tartogat semmit az élet: ilyenkor feladja az ember. Természetesen nem mindenki jut el idáig, hogy be szeretné fejezni az életet. Sokan mielőtt a végéhez közelítenek, akkor jönnek rá, hogy még nem is éltek. Miért? Mert vagy másoknak segítettek és elfelejtették, hogy ők is vannak, léteznek vagy egyszerűen nem tanították meg nekik, hogy mit is jelent az élet. Az élet a keringés, a haladás, a mozgás. Minden, ami mozog, az él. Minden, ami mozdulatlan, az áll: vagyis élettelen. Ezt a tudást tanuljuk és ennek a tudásnak vannak hiányosságai. A tárgyakat pl. azért hívjuk élettelennek, mert nem mozognak. Valóban nem mozognak a tárgyak: mozog pl. egy asztal, egy konyhakés vagy egy sátor? A fizika törvényei szerint igen. Minden atomokból áll ebben az univerzumban és minden atom mozog, vibrál, halad. Amikor valami mozog, az él. Furcsa lenne kimondani a székekre, hogy ők is élőlények, de ha a fizika törvényei alapján kell az életet definiálnunk, akkor az élettelen csak és kizárólag az, amiben nincs mozgás. Ilyen például az, aki élt és meghalt: a halott ember, állat, növény vagy bármi testéből kilép a lélek. A lélek, aki mozgat, a lélek, aki éltet és utána nincs a fizika szerint sem további mozgás bennünk. Ezt azonban, hogy kilépjen a lélek, egy döntés előzi meg. Egy döntés, hogy már nem akarunk élni. Egy döntés, hogy már nem vagyunk képesek élni. Könnyebb ezt az állatvilágon keresztül szemléltetni. Az oroszlán felnevel egy jó pár oroszlánt, majd annyira elgyengül a sok vadászatban és az azokban kapott sérülésekben, hogy már a csoport számára teher. Ha nem tud vadászni, akkor addig táplálják őt a többiek, amig azt látják, hogy újra fel tud erősödni. Amikor viszont már nem tud felerősödni, tovább állnak. Ott hagyják meghalni azt, aki már nem tud táplálkozni és gyenge. Erre az ember azonnal segít. Segítsünk, mert ha szondán tápláljuk, akkor még egy ideig sikerül életben tartanunk. Segítsünk, mert képesek vagyunk rá, hogy életben tartsuk. Felmerül a kérdés, hogy mi történik akkor az oroszlánnal, ha az ember besegít és sikerül még egy kicsit életben tartania? Semmi. A csoportja már elengedte, lemondtak róla, tehát csak egy új család tudja befogadni. Az új család nem ismerte őt akkor, amikor ő volt a legjobb vadász. Az új család csak úgy tud hozzáállni, amilyen most: elesett és gyámolításra szorul. Nem lehet soha az, aki volt már. Olyan, mint amikor egy ember az idősek otthonában egy „új családot” kap, akik már csak Géza bácsit látják, aki már nem beszél és nem tud egyedül mosakodni sem. Nem tudják, hogy Géza bácsi egy hős volt valamikor. Nem ismerik Géza bácsi csodálatos humorát, kvalitásait, csak a testet látják, aki már nem mozog. Nekik ez Géza bácsi. Te szeretnéd, hogy a régi éned, az életed teljesen kitörlődjön azért, mert még életben tudnak tartani különböző segítségekkel, de te valójában már nem is élsz? Természetesen nem csak így élünk az idősek otthonában és természetesen azok az oroszlánok, akik mozognak még, élnek, azok élvezik az életet.

Nézzünk egy példát a mozgás, azaz az élet leállásáról. Sok orvos vagy bárki küzd azért, hogy visszajöjjünk az életbe. Ha visszatérünk, akkor is van egy szünet már, amikor nem áramlott a vér a testünkben. Vannak olyan területek, amelyek sokáig élnek az áramlás nélkül is, de vannak olyan területek, amelyek szinte azonnal meghalnak: ezek a területek is részei az egésznek. Ha az egészben valamennyi elhal, akkor egy kicsit élettelenebbek leszünk. Ha az egészben több hal el, akkor még élettelenebbek leszünk és ha az egészben annyira sok terület hal el, hogy több a halott, mint az élő, akkor eldőlt, hogy élő halottak vagyunk. Ilyenkor már csak az idő az, ami nem enged el minket: az az idő, ami figyeli, hogy megadtál-e mindenkinek mindent abból, amivel tartozol nekik. Érzelmeket, szavakat, tetteket, tudást, bármit: ez a karma, tartozás. Minél több tartozással mész el, annál inkább kezdődik úgy a következő életed, hogy adsz. Csak adsz és adsz. Ezért nem mindegy, hogy milyen úton halad az életed. Nem mindegy, hogy mit adsz vagy milyen tartozásokkal mész el. Ha nem akarsz tartozni, akkor először élj. Éld meg azt, amit csak lehet és ennek tudásaival adj. Adj azoknak, akiknek tartozol. Adj azoknak, akiket szeretsz és adj azoknak, akik kicsit rászorulnak. Ne azért adj, hogy jó pontot szerezz. Ne azért, hogy mások mit mondanak, hanem azért, mert jó adni. Jó adni és jó kapni. Ez az élet. A szívünk, mint szerv ad és kap. A vér kifelé és befelé is áramlik. Ha csak kifelé tudod áramoltatni a vért, akkor adó, adakozó vagy akár önfeláldozó ember vagy. Ha viszont tudod befogadni is, amit kapsz, akkor kerülsz egyensúlyba. Ne csak adj, hanem kapj is és ne csak kapj, hanem adj is. Ez az élet. Az áramlás, ami a szívet mozgatja. Az áramlás, ami az életet értelmessé, tartalmassá teszi. Ez az élet, amitől akarunk élni. Mit adhatunk ma és mit fogunk ma vajon kapni. Ez a történés. Mi magunk döntjük el, hogy részei akarunk-e lenni még a történésnek. Akarunk-e még adni és van-e még miből adni vagy akarunk-e még elfogadni, befogadni. Ha igen, akkor élünk. Nem mindegy azonban, hogy csak kapni akarunk és így akarunk élni vagy képesek vagyunk-e adni. Ha csak kapunk, akkor mások fognak eltartani, etetni, táplálni minket. Ha tartozunk szüleinknek, mert túl sokat adtak számunkra, akkor természetes lesz „visszaadni” valamit. Ha viszont nem tartozunk szüleinknek, mert ők sem adtak nekünk, amikor kellett volna, akkor háborogva fogod etetni, táplálni, éltetni. Háborogva pedig nem akarást jelent. Ha nem akarásból teszel valamit, akkor nem történik adás és nem történik áramlás. Ezt is gondold át és azt is, hogy így van-e értelme ennek. Legközelebb a szabad akarat időbeniségéről írok, hogy mikor van szabad akaratunk és hogy a társadalom mennyire leszűkítette azt, ami a felnőtt szakasza az életünknek. Felnőttként pedig teremtünk, alkotunk, élünk, míg a nem felnőtt állapotban gyermekek vagy életképtelen felnőttek leszünk. Hogy hogy jutunk el idáig és miért, erről is írok legközelebb.