Abban talán egyetértünk, hogy mindenkiben vannak hiányok. Hol a szeretet, hol az önbecsülés, a hit vagy az öröm hiányzik belőlünk. Minden hiányt be lehet tölteni. Ennek a kulcsa az elfogadás. Rengeteg emberrel találkoztam már, akik hordozzák a hiányaikat, sőt ragaszkodnak hozzá. „ Engem senki sem szeretett vagy soha sem érintettek, simogattak vagy nem öleltek meg”. Ezek a hiányok hiányos személyiséget hoznak létre. A hiányos személyiség kiegészítésért kiált. Párkapcsolataink erre épülnek. Hiányaink hozzák létre kapcsolatainkat. Önmagában a hiány tudásától még nem vagyunk többek. Akkor még csak konstatáltuk hiányunkat. Aki a hiányát ismeri, az egy aktuális önismeretre tett szert. Hogyan leszünk többek?  Úgy, ha ezeket a hiányokat betöltjük. Ha pl. szeretethiányom van, akkor keresek valakit, aki szeret. Ha boldogsághiányom van, akkor olyanok társaságát keresem, akik boldogok. Aki viszont ragaszkodik a saját szeretethiányához vagy boldogtalanságához, az olyanok társaságát keresi, akik szintén nem tudnak szeretni és boldogtalanok. A döntés a miénk. Ragaszkodunk-e „önmagunk nem tökéletességéhez” vagy akarunk változtatni. Minél hosszabb ideig voltunk „valamilyenek”, annál inkább komfortzónává válik az számunkra. Minél inkább vagyunk bántók vagy boldogtalanok, egy idő után ez lesz az ismerős számunkra. Abban a közegben már otthonosan mozgunk és már nem is bízunk abban, hogy változhatunk. Mindenki változhat, ha szeretne. Csak és kizárólag saját döntésünk által, saját szabad akaratunkból tudunk változni. Ez úgy zajlik szépen sorban, hogy először eszmélünk, hogy milyenek vagyunk. Gyorsak, lassúak, okosak, buták, kedvesek, durvák, stb. Amikor megállapítjuk, hogy milyenek vagyunk, akkor rájövünk, hogy ez tetszik-e a környezetünknek vagy sem. Akarnak-e velünk barátkozni vagy sem. Amikor megértjük, hogy mi a „nem jó” bennünk, akkor elkezdünk keresni olyan embereket, akiktől tanulhatunk. Tanulhatunk kedvességet, hitet, bölcsességet, stb. Akkor tudjuk azt, amit kapunk befogadni, ha valamit képesek vagyunk elengedni saját magunkból. Ha elengedjük a gőgöt, lehet, hogy kapunk helyette figyelmet, szeretetet, törődést. Ha elengedjük a ragaszkodásunkat ahhoz, hogy senki nem szeret minket, akkor lehet, hogy kapunk mást, ami jobban esik számunkra. Aki elenged valamit magából, az biztos, hogy kap helyette valamit. Aki nem tud elengedni, de akar befogadni, az növeszti a térfogatát. Növeszti magát, azaz hízik. Minél inkább ragaszkodunk gyermeki énünkhöz és minél inkább akarjuk a felnőtt énünket is egyben, az ugyanabban a testben kétszer akkora lesz. Aki a gondoskodásra, törődésre is vágyik szüleitől és akar felnőttől is szeretetet, törődést kapni, az meghízik. Sőt: aki minden szeretetet, tiszteletet be akar fogadni, az teljesen „kövér” lesz. A kövérség: többlet. Valami olyat hordozunk akkor, amire nincs már szükségünk.

Sokan a fájdalmaikat, a gyerekkori sérelmeiket hordozzák a túlsúlyukban. Sokan a megélt kedvességet és örömöt. Amikor felnővünk, mi rendelkezünk a testünkkel. Mi gondoskodunk arról, hogy milyen energiák, azaz szeretet, bántás, szerelem, öröm, hit, odaadás, stb. van bennünk. Ebből az energia mennyiségből vagyunk valamilyenek, ami valaki számára vonzó, más számára pedig taszító lehet. Sajnos azt, hogy mindenkinek tetszünk, el kell felejtenünk. Van „jó, és rossz” oldal. Ez nem annyira meseszerű, mint inkább reális. Az az ember, aki tele van bántással, durvasággal, arroganciával, azt hívjuk a rossznak és az az ember, aki kedves, jó indulatú, boldog, szép, azt hívjuk jónak. A jó és a rossz harca addig zajlik, míg meg nem értjük, hogy kiegyenlítésre kell törekednünk. Az az ember, aki nagyon rossz, azt nem tudja egy nagyon jó ember befolyásolni. Túl nagy a távolság. A nagyon jótól a nagyon rossz nem tud elfogadni semmit, csak kineveti, bántja és próbálja lehúzni ezáltal magához. A jó ember sem tud a nagyon rosszra hatni, csak a kicsit kevésbé jó ember tud valamilyen irányt mutatni a számára, amitől lehet a nagyon rosszból kicsit kevésbé rossz. Ez a befogadás kulcsa. Ne légy túl sok, túl jó, mert az kilöki magából a nagyon rossz, és nem hogy változna, hanem inkább még nagyobb ellensége leszel, amitől még bántóbb lesz feléd. A rosszat, csak kevésbé rosszal lehet megváltoztatni. Amikor eléri a „jó” szintet valaki, akkor már könnyebb felfelé húzni. A rosszból jóvá válás azért nehéz, mert aki rossz, az nem tud szembesülni saját „rosszaságával”, mert olyan embereket gyűjt maga köré, akik hisznek benne, akik által önigazolást nyer a saját valamilyensége. Minél inkább akarsz változtatni valakin, annál jobban kell megfogalmaznod, hogy milyennek látod őt. El kell vezetni az önismerethez és akkor, ha látja reálisan magát, eldöntheti, hogy akar változni. Aki egy életen keresztül gonosz volt és bántó, már nem érdemes szembesíteni önmagával, mert hosszú idő után nem fog tudni változni. Van egy pont, amikor már nem lehet visszafordítani valakit. Abba már nem érdemes energiát tenni, hogy azt az embert, aki 50, 60 vagy akár 70 évesen is még mindig gonosz, és az a legkedvesebb szórakozása, hogy mást bánt, hagyd őt olyannak lenni: amilyen, de ha te változtál és már nem érdekel az Ő sztorija, hogy mindig valakit szid, akkor viszont keresd meg azokat az embereket, akiket ez már szintén nem vonz. Nem élvezik, ha bántanak. Azok az emberek felnőttebbek. Minél felnőttebb valaki, annál kevésbé akar bántani, annál inkább akar adni valamit, amitől mindenkinek jobb lesz. Ha olyan közegben mozogtál, ahol bántók az emberek, akkor te is az voltál, amíg rá nem jöttél arra, hogy nem élvezed. Akkor változni akarsz. A változáshoz új energiák, új fogalmak kellenek. Ne akarj egyből Buddha lenni gonoszságodból, mert nem fog menni. Ha valaki „megtér” hirtelen, akkor valóban sok új kedves, jóindulatú energiával fog találkozni, amit talán képes egyből befogadni, de amíg a régi éned ki nem tisztul belőled, egy kettősség lesz benned. Ez a kettősség olyanná tesz miket, mint egy skizofrén embert. A jó társaságban jól viselkedünk, míg máshol pedig erővel próbáljuk változásunkat deklarálni. Olyanok leszünk, mint akinek bizonyítania kell. Nem kell semmit bizonyítanunk, hiszen a cselekedeteink által tudjuk magunkat bemutatni, megmutatni. Abban nem tudunk hazudni, mert mindenki azt adja benne, ami önmaga. Nem tudunk csalni. Vagy tudunk vízen járni vagy nem. Az elmélet még borzasztóan távol van a valóságtól. Ha az elmélet tökéletes, akkor abból simán tudunk vízen járni. A vízen járás azonban most még számunkra távoli cél, de a megváltozás nem. Ha akarsz szeretetet, akkor azért nem tudod elfogadni, mert nincs benned sok. Akiben van sok szeretet, az könnyen tud még többet elfogadni. Akiben viszont kevés van, annak tudnia kell ezt magáról – önismeret- és segítenie kell annak a másiknak, aki viszont ontja felé a szeretetet, hogy nem bírom, sok nekem. Amikor párt keresünk, akkor mindig saját energiarendszerünk alapján tesszük azt. Ami hiányzik, azt szeretnénk betölteni. Akinek sok hiánya van, az úgysem tudja egyszerre betölteni mindet, ezért van sokféle, fajta kapcsolat. Minden kapcsolatban tanulunk. Azt tanuljuk, hogy milyennek látnak minket és azt, hogy milyenné szeretnénk válni. Akkor döntünk valaki mellett végleg, ha egymásnak építői lehetünk. Felnőttként így döntünk. Aki gyerekként lép bele egy kapcsolatba, az csak kapni akar. Mit tudok elvenni, mitől leszek több. Az a rossz hírem, hogy a fagyi visszanyal. Ha te csak elvettél valakitől egy kapcsolatban, akkor vagy ugyanabban a kapcsolatban vagy egy másikban meg fogod tapasztalni annak az ellenkezőjét. Nem azért, hogy bántsanak, hanem azért, hogy tanulj. Nincs olyan, hogy büntet az Isten, de olyan van, hogy tanít. Aki akar tanulni, az tud. Mindig tudunk keresni olyan embereket, akik valamiben jobbak, okosabbak, bölcsebbek nálunk. Onnan tudod, hogy tanultál tőlük, hogy nem akarsz föléjük emelkedni a te valamilyen tudásoddal és nem akarod meggyőzni őt arról, hogy amit te tudsz, az fontosabb. Az elnyomásról és a gőgről írok legközelebb, ami megállít minden fejlődést.