Mikor megszületünk, egy önálló élettervvel - akár hívhatjuk térképnek is - rendelkezünk. Az élettervünk felnőttként aktiválódik: felnőttként, a szó minden értelmében. Annak a felnőttnek, akinek kialakul a szabad akarata, az rendelkezik azzal a képességével, miszerint dönt. Ilyenkor a térkép, az életterv bekapcsolódik és azzal kapcsolatosan jönnek a lehetőségek számunkra, kivéve, ha nem növünk, nőttünk fel. A felnőttség nem kor függvénye sajnos. Rendelkeznek sokan személyi igazolvánnyal, de sajnos ettől még nincs önálló akaratunk, saját döntési lehetőségünk. A felnőtté válás nagy csapdái: pl. ha túl jó otthon vagy ha még mindig nem kaptuk meg a szüleinktől azt, amit szerettünk volna vagy egyszerűen kiszolgálnak minket, stb. Ilyenkor nem jutunk el a leválással az önállósodásig. Ha ilyenkor kezdünk le nem váltan önálló életet, akkor nagyon sok kihívással kell szembesülnünk: leginkább azzal, hogy sodródunk, hogy valaki más életét fogjuk élni; vagy, hogy soha sem jutunk el ahhoz az úthoz, élethez, amire tervekkel leszülettünk. Kidobhatjuk a kukába az eltervezett utunkat, ha soha sem léphetünk szabad akaratunkból az általunk elképzelt útra. Miért fontos ez? Azért, mert tanulni jöttünk. Bármit lehet tanulni a földön, de ha minden életünkben ugyanazt tanuljuk, akkor sohasem leszünk boldogok. Mindig ugyanazt az évfolyamot járni nem lesz élmény: unalmassá válik. Tanulni mindig valami újat szeretnénk.

Ha már letértünk az útról és nincs térképünk arról, hogy mit is akartunk elérni, megtanulni, létrehozni, akkor kezdjünk újra érzékelni. Kezdjük érezni, hogy élvezzük-e azt, amiben vagyunk. Tanulunk-e belőle és ha igen, akkor azáltal többek leszünk-e vagy sem. Mindannyian rögzítünk egy élettervet, de ha nem sikerül, akkor ne csüggedjünk. Találjunk magunk számára célt. A célok lehetnek mások segítése, önmagunk jó érzése, kedvesség megtanulása, hit megélése, félelmek leküzdése, stb. Nagyon sok lehetőségünk nyílik tanulásra itt a földön, de sokan nem tudjátok élvezni ennek lehetőségeit, mert leragadtatok ott, hogy miért születtetek ide? Mi a célja az életeteknek? Vagy ki vagyok én? Ezek olyan kérdések, amelyek mindenkiben fel fognak merülni az élet során. Van, akiben korábban, mint kellene és van, akiben csak a halál előtt kicsivel, de fel fognak jönni. Minden ember valóban egy bizonyos céllal születik: ha mindenki a célját megvalósítja, akkor világunkban rend van, ha viszont mi sokan csak próbálkozunk és nem látjuk a célt, akkor biztosan sokan nem fogjuk megvalósítani a célunkat. Ez bizonyos értelemben egyén szintjén rossz, viszont ha megpróbáltok elvonatkoztatni az egyénről, arról, hogy mindenkinek egy feladata van, akkor rájövünk, hogy ott fönt csak egy a lényeg: az, hogy „valaki” megélje, „valaki” átadja a tudást vagy „valaki” megszeresse, stb. Fent mindegy, hogy te vagy én leszünk szerelmesek, te vagy én háborúzunk, te vagy én leszünk ügyvédek, katonák, NATO tisztek. Mindegy, csak legyenek emberek, aki egy bizonyos dolgot megtapasztalnak.

A legnagyobb probléma az, amikor rájövünk, hogy nem éltünk: nemhogy nem teljesítettük a tervünket, de még élni is elfelejtettünk. Azért születünk, hogy megtapasztaljunk valamit. A tapasztalás eleve feltételezi, hogy élsz. Élettelenül, mozgás nélkül nincs tapasztalás, nincs élet: ÉLJ! Élj és élvezd azt! Felejtsd el, hogy mit kellett volna megélned, megvalósítanod. Felejtsd el, hogy egy életen keresztül azon „dolgozz”, hogy mi is az én élettervem. Felejtsd el, hogy azért járj különböző spirituális segítőhőz, hogy kiderítsék, nem vagy az utadon. ÉS? Akkor keress egy másik utat, amin élsz, amin boldog lehetsz és ahol élvezed a tanulást, akár a szerelemben, az örömben, a hitben, az egészségben vagy bármiben. Ne felejtsd, aki nem halad, nem mozog, az nem él. Ezt az egyet „büntetik” odafent, ezt: ha nem becsüljük az életet, ha nem használjuk ki a lehetőségeket, amelyben mi is fejlődhetünk úgy, hogy másoknak - akikkel az úton találkozunk - lehetőséget adunk a fejlődésükben. Ez a cél, együtt fejlődni. Azt, hogy ezt az M1-esen vagy az M3-on tesszük, az mindegy. Nyilván ha túl sokan vannak egy autópályán, akkor átmehetünk egy másikra, de a lényeg, hogy mindig történjen valami. Ha barátkozol, akkor tedd azt teljes szívvel. Ha imádkozol, akkor abban legyél jelen, ha a sport okoz a legnagyobb örömöt, akkor azt tedd teljes szívvel  és lélekkel, de mindig tudd, hogy ezt a játékot a testedben játszod. Csak a testtel együtt tudsz működni, ezért tanuld meg a tested jelzéseit komolyan venni. Tanuld meg figyelni, ha jelez a tested. Minden fájdalom jelzés. Mi, a mai emberek nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy elnyomjuk testünk jelzéseit. Hajlamosak vagyunk rá, hogy ne értsük azt, mert méltatlan, ha egy férfi kifejezi a fájdalmát vagy ha egy nő „nyavajog”, stb. Megtanultunk nem érezni, megtanultunk nem „szenvedni” és megtanultuk a teljes érzéketlenséget. Jó így? Hova vezet ez? Vajon lehet úgy élni egy testben, hogy nem figyeljük a test jelzéseit? Lehet úgy élni egy testben, hogy elnyomjuk a jelzéseit? A válasz igen, csak jóval rövidebb ideig. Egy autó ha kiírja, hogy szerviz, akkor repülünk a szerelőhőz, hogy „gyógyítsa” meg. A saját „szerviz” jelzésünkre a reakció pedig, hogy ráér. Minden ráér, mert vannak fontosabb dolgok. Egy idő után viszont már nem javítható a test. Ha javításra szorul és jelez, akkor segítséget kell kérni. A test segítője az orvos. A test segítője a kiropraktőr, a masszőr, stb. Minden, ami a testet érinti, érzékeli, az segítség lehet számunkra. Ne féljetek az orvostól, a masszőrtől, a kiropraktőrtől, sőt egyáltalán ne féljetek attól, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy baj van, mert minél előbb derül ki, annal könnyebb segíteni rajta. Kevés olyan ember van, aki belelát a testbe, röntgengép nélkül. Ne higgyetek mindenkinek, akinek spirituális alapképességei vannak. Az még nem gyógyítás, az még csak röntgen. Ezekről írok legközelebb.