Minden, ami félelem, teremt. Ugyanúgy, ahogy a szeretet, a hála, az imádat, és minden más energia. De a félelem más. Valójában félelem nincs is, mert ez az energiamintázat nem valami általunk ismert dolog. Ellenkezőleg: valaminek, valamely tudásnak a hiánya, tehát olyan dolgok összessége, amelyeket nem ismerünk. A félelmet azért nem ismerjük, mert nincs.
A tudás szabaddá tesz. A félelem korlátoz. Korlátokat helyez el bennem, benned, és mindenkiben. Nem vagy szabad, ha félsz. Valamitől persze mindig félsz, mert odáig még senki nem jutott el, hogy ne féljen valamitől.  Ki a haláltól, ki az élettől. Mind félünk. Ha a haláltól félsz, determinál téged. Nem élhetsz eléggé, mert folyton az lebeg a szemed előtt, hogy egyszer el kell engedni az életet. Félig élsz. Ha az élettől félsz, szintén csak félig élsz, mert teljes életet élni számodra veszélyes, félelmetes lehet. Bármelyiktől is félünk, egy biztos: csak félig élünk. Ha élni akarunk teljesen, el kell engedni a félelmeinket. Hogyan? Felismeréssel. Felismerni azt, hogy miről tudunk. ( Felismerni, ami van – mondja Bert Hellinger) És felismerni azt is,  amiről nem tudunk.
A félelem nem más, mint fél információ. Ha valamiről nem tudunk, félünk tőle. Minél többet tudunk valamiről, annál kevésbé félünk tőle. Tehát, ahogyan a tudásuk egyre teljesebb lesz, a félelmünk egyre kevesebb. Végül eltűnik, de csak akkor, ha már mindent tudunk arról, amit szeretnénk ismerni. Ha birtokunkban van az a tudás, amire szükségünk van, magabiztosak leszünk tőle, sőt: bölcsek.
És nem félünk többé. Félelmünket többet nem táplálja a hiány. A hiány, vagyis a fél információ. Minél nagyobb a félelem, annál inkább bele kell menni. Meg kell értsd az okát,  és le kell tudnod győzni. A félelem ellenszere a bátorság. Ha vállaltad, hogy élsz, bátorrá kell válnod. Ha nem félsz szembenézni a démonaiddal, máris bátor vagy, és ez elvezet a tudásig, hiszen minél bátrabb vagy, annál többet akarsz megérteni abból, amitől félsz. Így győzöd le a félelmedet, bátorsággal. És így győzöd le a kétségeidet azzal kapcsolatban, hogy mersz-e tudni, vagy sem? Nincs mindenkire egyformán igaz recept arra, hogy mit kell tudni. Szinte mindegy is, hogy mit, mert valójában azt kell megtanulni, hogyan tudjuk a rettegést legyőzni. Azt pedig csak egy módon lehet: utána megyek a félelmeimnek, megoldom, megértem, és ha ezt megteszem, máris legyőztem azokat.
Ha félek az állatoktól, nem elhatárolni kell magam tőlük, hanem szép finoman megismerni őket. Addig ismerkedek velük, ameddig csak be tudom fogadni őket. Ha számomra egy pók félelmetes, nem simogatni fogom, hanem csak ránézni. Van, akinek ez is óriási kihívás. Ha ránéztem, már közelebb engedtem magamhoz. Aztán várok. Várom, hogy a látvány befogadása megtörténjen. Van, amikor egyből sikerül, és van, amikor hónapok kellenek hozzá, hogy újra rá merjek nézni a pókra. Attól függ, mekkora fóbia, azaz mekkora nem ismerés van mögötte. Minden egyes alkalommal, ahogy szemlélem őt, közelebb engedem magamhoz. Egy idő után, már egész közelről nézem. Ha elég figyelmesen közelről nézem, tanulmányozom, vagyis képessé válok fedezni benne azt, ami nem tetszik. Ha megvan, még közelebb engedtem magamhoz. Már nem is irtózom, csak félek. A pánik, a para, a félelem ugyanannak az érzésnek a fokozatai. Van, akinek annyira erős a félelme, hogy szinte megbénítja őt. Neki hosszú lesz az út, amin végig kell mennie, míg a rémülete tárgyához közel kerül.
Minden egyes lépés, amivel csökken a távolság közted, és a félelem tárgya között, mind egy-egy önmagad felett aratott győzelem.
Ha a félelem halad feléd, menekülsz, szaladsz. Ha szabadság, akkor te mész közelebb, és önmagadat győzelemre viszed. Ha egyet tudtál lépni felé, hidd el, újabb lépést is meg tudsz tenni a félelmed felé, amellyel még közelebb kerülsz a legyőzéséhez. Ez már haladás! De légy türelmes! Ne várd el magadtól, hogy a közelítést már holnap folytasd. Azt se, hogy holnapután. Amikor érzed, hogy magadból jön a késztetés, bátran menj közelebb félelmemhez, tudd, hogy újabb erő van benned, amely újabb bátorságot szül. Ha már annyira közel mentél hozzá, hogy meg is mered érinteni, legyőzted a félelmedet. Persze, ha egy oroszlántól félsz, nagyon sokáig fog tartani, míg szép lassan megközelíted. Pontosan fogod tudni, hogy mikor lehet megérinteni. Akkor legyőzted vele szemben is a rettegésedet.
De a félelem legyőzése, még nem teljes bátorság. Az, hogy megérints valamit, vagy az, hogy vele aludj, nagy különbség! Nem mindenkinek kell eljutnia addig, hogy együtt aludjon egy oroszlánnal, de végig járva a fent vázolt utat, akár ez is lehetséges, viszont akkor az oroszlánnak is le kell győznie a félelmét. Ő is csak akkor fog közelebb engedni magához, ha már nem fél. Az ismeretlen neki is félelmetes. Ha megismertetjük magunkat egymással, nem fogunk egymástól félni. Most még félünk. Egymástól. Nagyon. Azért félünk, mert egyáltalán nem ismerjük egymást, és talán nem is akarjuk megismerni, mert félünk attól, hogy észreveszik, hogy valamitől félünk. Többszörösen átitattuk magunkat félelemmel. Rég azt sem tudjuk, hogy valójában mitől félünk, csak megbénít ez érzés.
Ahhoz, hogy meggyógyítsuk magunkat, érteni kell saját félelmünket. Legalább annyira, hogy tudjuk, mitől félünk, különben azt sem tudjuk, hogy hogyan orvosoljuk. Ha a póktól félsz, hiába próbálsz közelíteni a kígyóhoz, nem oldódik a problémád, mert nem ez a gyökere. Marad az érzés, egy idő után rávetül mindenre, akkor mindentől félsz. Meg kell találnunk a gyökerét a bajnak. Azt pedig úgy lehet, hogy a lehető legtöbb olyan helyzetbe mész bele, amelyet nem ismersz, amelytől félsz, és így egy idő után kiderül, hogy mi a legnagyobb félelmed. Na, azt kell legyőzni! Az aprócska, felszíni félelmeket hiába nyesegeted le, ráadásul rengeteg energia elmegy rá, és nem is csökken a félelmed, inkább nő, mert egyre közelebb kerülsz a gyökérhez –mintha csak egy növény ágait metszegetnéd. Egyszer csak azt veszed észre, hogy minél közelebb kerülsz a legnagyobb félelmedhez, annál jobban félsz. Mert ott az igazi probléma vár. Az, amit meg kell oldani. Amit közel kell engedni magadhoz. A legközelebb. Addig, amíg megérinted. Akkor szertefoszlik a félelem. Mert felismered, hogy ez is csak egy a többi félelem közül. Nincs hatalma már feletted. És akkor nem félsz többé.
Amikor a valós félelmeimet kezdtem oszlatni, így tettem velük. Megszűntek. Azokat a félelmeket, amelyeket pszichológusok próbálnak évtizedek alatt megoldani, ezzel a módszerrel akár két nap alatt el lehet engedni. De ehhez előbb erő kell. Majd bátorság. Majd hit abban, hogy minden teljes és tökéletes. És ha az, akkor minden így fog működni. Ha még csak ott tartsz, hogy menekülsz félelmeidtől, még nem vagy kész feloszlatni őket! Ha már ott tartasz, hogy fel akarsz szabadulni alóluk, máris bátor lettél. Ha pedig bátor lettél, akkor képes vagy rá, hogy szabadulj, mindened meg van hozzá!
Miért fontos ez? Azért, mert ha félelemből teremtesz, hiányt teremtesz. Ha félek, hogy nem tudom megírni a dolgozatot. Ezt teremtem. Ha nem félek, mert már nincs bennem félelem, minden könnyebb. A NINCS helyett azt teremtem, ami VAN. Az igazságot. Így születik meg a VAN. A minden. A minden, ami már rég megteremtődött. A teljes ugyanis kész, de mi azt hisszük, hogy teremtenünk kell egy jobbat, mert ami van, az nem elég. Ezért „ráteremtünk”.  De csak olyat, amit a félelem tud. Keveset, felet. Azaz nem teljeset. A fél-elem-ből - figyeld milyen pontos a magyar nyelv! -, csak fél információt, tehát keveset tudunk megteremteni. Pedig ami van, teljes és tökéletes. Hagyd, hogy az, ami van, a felszínre jöjjön!
Úgy, hogy már nem félsz.
Úgy, hogy ami félelem volt benned, azt megoldottad, ellene mentél, és már elhiszed azt, hogy nem félsz, vagyis egésszé válsz. Önmagaddá. A félelem formálja az egot. Az ego pedig nem más, mint az, akit hiszek magamról. Minél nagyobbat hiszek magamról, annál inkább nem kell, hogy féljek. Ha félek, még nem vagyok kész rá, hogy teljesen önmagamat felfedjem. Ha nem vagyok még egész, könnyen lehet, hogy túlmutatom magam. Azt akarom, hogy csodáljanak, hogy higgyenek bennem. Ha viszont egész vagyok, bátran megmutatom magam, mert legyőztem a félelmeimet, akkor elérem azt, hogy csodáljanak, hogy ismerjenek, és nincs szükségem többé hamis értékelésre, fényezésre. Elfogadom magam, annak, aki vagyok. És ha még többet akarok önmagam felé haladni, akkor itt az idő, hogy megszabaduljak egy újabb félelmemtől. Mondjuk a kommunikációtól, egy társaságtól, Istentől, sőt akár önmagam hiányosságaitól.
Bármitől félhetünk. Félelmünk mindig el fogja nekünk árulni, hogy nem vagyunk még teljesek. De ez nem baj, csak ismerjük fel. És ha felismerjük, önmagunkat helyén tudjuk kezelni. Az pedig azt jelenti, hogy pontosan fogom tudni hiányaimat és erényeimet. És megoldandó feladatként tekintek a hiányaimra, és segítek másoknak elérni, hogy önmaguk erényeit megismerjék. Ha elindulunk ezen az úton máshogy állunk egymáshoz. Már bántani sem úgy akarunk, mint addig, már nem szándékkal többé. Megértéssel tudjuk kezelni azt, aki harcol a félelmével, hiszen mi is leküzdöttük valamikor miénket. Nem kinevetjük, hanem támogatjuk benne.
Van mit változnunk, ezen a téren is. Sok sikert hozzá.