Hosszú évek óta próbálok segíteni mindenkinek, aki kéri és aki hagyja. Rájöttem, hogy segíteni csak annak lehet, aki befogadja azt. A segítség egy energia, egy információ. A gyerek automatikusan fogadja be a segítséget, amíg nyitott és addig mindent befogad. A felnőtt már jóval zártabb. A felnőttnek meg kell mutatnunk, hogy miben vagyunk többek, jobbak nála és akkor megnyílik a befogadásra. A befogadás egy gyermeknél természetes kellene, hogy legyen, míg a felnőtt dönthet úgy, hogy elfogadja vagy nem fogadja el a segítséget vagy bármilyen energiát. Ha a felnőtt kér, akkor adnia kell érte valamit. A felnőtt társadalom az adok kapok-ra épül. A felnőttség egyetlen igazi ismérve az egyensúly. Akkor, amikor adunk és nem kapunk vissza, akkor egy gyerekkel állunk szemben. Mindegy, hogy hány éves. Aki nem tud adni, az még gyermek. A gyermekeknek nem is kell adni semmit azért, amit kapnak: ez a feltétel nélküli szeretet. A felnőtteknek viszont adniuk kell. A segítség nehézsége az, hogy ha kedvesen, jó szándékúan adsz valamit egy felnőttnek, akkor biztos, hogy adnia kell érte valamit. Adni pedig mindenki csak abból tud, amilye van. Egy bántó ember csak abból tud adni, akármit is kapott a kedvességedből. Egy panaszkodó, önző ember pedig ebből tud adni. Az önismeret segít hozzá mások megismeréséhez, ezért vizsgáld magad, hogy mid van. Bántó vagy vagy kedves? Jóindulatú vagy rosszindulatú vagy? Figyeld magad, mert bármit is adsz, abból adod, aki és ami vagy. Ha bántottál valakit, helyette a másik valamit fog adni cserébe. Ha ő is bántó, akkor egymásnak hasonló energiákat, információkat adtok. Ha ő kedves, akkor azt ad a bántásodért: akkor neki lesz rossz és neked jó.

Egyensúlytalan a világunk. Nem lehet mindenki jó, de megválogathatod azt, hogy kikkel érzed jól magad, kinek adod az energiádat. Így csak cserélgetjük őket. Hol te leszel a jó fej, hol én. Alapvetően az összenergiában nem változik semmi. A gyermekeink a kulcsok. Azok a gyermekek, akik csak befogadni tudnak még, akik csak töltődnek, hogy egyszer majd abból adhassanak, amivé váltak. Addig viszont a mi felelősségünk minden gyermek. Mit tanítunk nekik, mit adunk, mit mutatunk számukra. ez a jövő generációja. Felnőtt két olyan generáció, akik nem kaptak semmit. Nem tudtak otthon lenni velük a szüleik, sőt még a nagyszüleik sem. Nem tudtak segíteni nekik, ha kérdésük volt, mert mindenkinek dolgoznia kellett. Nem tudtak kitől tanulni és kapni, mert senki nem ért rá figyelni rájuk: ez a sanyarú valóság, ebből nőtt fel két generáció. Ez a két generáció fog adni a következő generációnak. Miből? A semmiből? A kevésből? Milyen gyermekek fognak irányítani? Milyen gyermekek fognak előbb utóbb vezetni? Segíteni kell a következő nemzedéknek. Az érzelmek maradtak ki az életükből. Minél kevesebb érzelmet kaptak, annál inkább szeretnének érzelmeket megélni. A kábítószer, az alkohol, a cigaretta, mind valamilyen érzelmet közvetít. Vidámságot, megnyugvást, felpörgést, stb.: ezek a „szerek” tanítják őket érzelmekre. Amíg szüleink tanítanak érezni minket, addig tőlük függünk. Amikor a szerek által érzünk csak, akkor a szerektől fogunk függeni. A szerek viszont sohasem fognak feltölteni, mint egy szülő szeretete, csak felpörgetni. A szerek megmutatják, hogy milyen egyszerűen tudjuk jól érezni magunkat. A szerek helyettesítik a szeretetet. Egy ideig igen, érzed és aztán még üresebb leszel. A felnőttek úgy töltik fel gyermekeiket szeretettel, hogy odafigyelnek a gyermekükre és megértik, hogy mire van szükségük. Ez többnyire mindig más. Ha feltöltjük gyermekeinket a figyelmen keresztül szeretettel, törődéssel, hittel, tudással stb., akkor felnőttként tudnak adni. Aki viszont nem lett feltöltve, az állandóan vár valamit. Vár, hogy egyszer majd szeressék, hogy milyen lehet, ha figyelnek rá, stb. Amikor egy gyermek feltöltődik és felnő, akkor már ő fog adni. Ő sugárzik, ő adja azt a szeretetét, azt a figyelmét, tudását, amit kapott gyermekként. Ha van miből adni és ehhez hozzákapcsolódik egy pár, akkor az ő gyermekük már két oldalról kap. Két olyan oldalról, ahol egyikük sem tökéletes, de kiegészítik és tanítják, szeretik egymást: ebből tudunk adni az újabb gyermekeknek. Az üres ember mindig függő. Mindig kimarad valami, amire vágyik és ezt próbálja bepótolni valamilyen érzelemmel. Valami olyan érzelemmel, amihez bárki hozzájuthat. Ilyenek a drogok, az alkohol, a cigaretta, sőt a gyógyszerek is. A gyógyszerek is „szerek”, amelyek a szeretet részei csak. Nem a teljességet hordozzák, mint a szeretet, csak egy részét: szerek. A teljességhez hozzá lehet jutni, ha felméred, hogy hol tartasz, hogy mi maradt ki. Felméred, hogy mi hiányzik és teszel érte. Ha adni akarsz, akkor pláne figyelj magadra, hogy miből is adsz. A tudásnak ára van: fogsz érte kapni valamit. Azt, amit szeretnél, vagy azt, amilye a másik felnőttnek van.

A gyermekek támogatása rendkívül fontos. Felnőttként ők fognak vezetni. Egy függő ember azt tudja tovább adni, amit tud. A függő mindg gyermek. a felnőttségben már nem függünk senkitől, ezért fogunk tudni elengedni. Mindig attól függünk, amit nem kaptunk meg. Aki függ a szüleitől, az nem kapta meg tőlük azt, ami fontos lenne a saját felnőttségéhez. Hiába neveli egy szülő még 40 évesen is gyermekét, ha neki sincs meg az a tudása, amit gyermekének át kellene adnia a felnőtté válásához. Tanuljunk másoktól és legyünk többek. Tanuljunk mindenkitől és legyünk még többek. Minél többek vagyunk, annál többet adhatunk, taníthatunk gyermekünknek. Azok a gyermekek fognak jól élni később, akik kaptak és akik felnőttként megtanultak adni. Az egyensúly így áll fel. A felnőttek adnak a gyermekeknek. Ha olyan módon éled a felnőtt életedet, hogy nincs gyermeked, de szeretnél adni számukra, akkor először vizsgáld meg magad. Vizsgáld meg és gondold végig, hogy mit tudsz adni. A szeretetet befogadják a mostani gyerekek is, de a bántást nem. Bezáródnak. Azok a gyerekek, akik bántást kaptak: zártak, akár autisztikus jellegűek vagy autisták lesznek. Felnőttként is lehetünk autisták, zártak: ezért vannak most különböző szindrómák. SNI-s gyerekek: hiperaktívak, stb. Mindenki valamilyen módon figyelmet akar. Azt a figyelmet, amit szüleink sem kaptak meg. Valakinek meg kell tanulni felnőni és valakiknek meg kell tanulni gyermekeket nevelni: itt tartunk most. Innen szép felállni. Segítsünk gyermekeinknek, hogy egy új, egy jobb generáció nőjjön fel, akinek nem kellenek külön „szerek”, mert kaptak elég szeretetet. Legközelebb a közelgő váltásról írok, ahol már nem az értelem lesz a legfontosabb, mert az most sokáig kapott hangsúlyt, hanem az érzelmek.