Először is: megismertük magunkat. Megértettük, hogy mennyi érzelmet hordozunk: kik vagyunk mi érzelmileg vagy tetszeni fog számunkra, akit megismertünk magunkban vagy nem. Ha nem, akkor változtassunk magunkon. Hogyan? Az érzelmeink befolyásolásával, az érzelmeink kitágításával és az érzelmeink felülírásával. Hogyan? Úgy, ahogy a lélek alapjában is fejlődik. A lélek fejlődéséhez érzelmek szimulálása kell. Érzelmek, amelyek kiváltanak belőlünk valamit. Érzelmek, amelyek megváltoztatnak. A fejlődés alapvetően változások sorozata. Azért mondom, hogy változások sorozata, mert olyan, hogy üres lélek, nincs. A lélek is már valamilyen, amikor leszületik egy testben. Az a lélek, aki sok érzelmet élt már át előző életeiben, érzelmes. Annak a léleknek, aki még nem sokat élt, nincs olyan nagy tárháza az érzelmeinek: ezek mind megkülönböztetnek bennünket egymástól. Vannak nagyon érzelmes emberek és vannak teljesen érzéketlenek is. Az emberek nagy többsége érez. Alapvetően az ember egy érző lény. Az ember viszont képes szimulációkon keresztül átalakulni. Ki lehet ölni valakiből az érzelmeket és újra érzővé lehet tenni Őt. Nem mindegy, hogy mivel stimuláljuk magunkat. A televízióban és a számítógépeken programok futnak: olyan programok, amelyek hatnak ránk, olyan programok, amelyek agyunkat stimulálják. A stimuláció következtében vagy hozzászokunk az öléshez, gyilkoláshoz vagy félünk tőle. Aki hozzászokik, annak az érzelmi küszöbe máshol van, mint az átlagembernek.  Aki viszont fél tőle, annak az idegei nem tudják jól vezetni vagy elvezetni az ingerületeket. Akinek nem jól vezeti az agya az ingerületeket, az félős, ideggyenge lesz: azt is lehet edzeni, de nem sokkolással. A sokkolás az, amikor egy olyan kihívást kapunk, amit biztosan nem tudunk kezelni és ezáltal „összeomlik” a rendszer. Ha összeomlik, akkor azonnal újraépül. Az újraépülésben tudunk alakítani, változtatni rajta: más módon építjük újjá. Más stimulációkat adunk számára és nem hirtelen terheléssel, hanem fokozatos terheléssel eddzük meg, mint mikor testünket akarjuk felépíteni. Mindennek a fokozatosság az alapja. Fokozatosan bármilyen terhelést bírni fogunk. Fokozatosan bármit be tudunk fogadni: bármit, ami minket épít. A felnőtt már képes megállapítani magáról, hogy milyen. Ami nem tetszik, azt átalakíthatjuk magunkon. Az érzelmeket is újra tudjuk írni. Újra írjuk azt, amit szüleinktől hozunk programként. Érzelmeket megélni nem könnyű, de képesek vagyunk rá, hogy átírjuk azt, ami bennünk van egy filmmel, egy másik ember sztorijával, egy jó könyvvel, stb. Hatást gyakorolnak ránk. A virtuális dolgokkal csak a meglévő érzelmeket tudjuk felülírni. A nem lévő érzelmeket viszont meg kell élni. Van, hogy egyáltalán nincsenek érzelmei valakinek. Az érzelemközpont is sérülhet. Van, hogy az örökítés közben sérült az érzelemközpont, ezért nincs érzelem bennünk. Ilyenkor csak az eredeti, az originál segít. Mi az eredeti? Ha valakivel megtanulunk érezni, ha valaki kivált belőlünk valamilyen érzést. A valakinek élőnek kell lenni: ez lehet egy növény, egy állat vagy egy ember is. A nagyon bezárt érzelmű emberek nehezen kapcsolódnak más emberekhez. Nekik könnyebb egy növény vagy egy állat ismeretét megélni. Aki viszont nem tud emberi lénnyel kapcsolódni, azt nem szabad leírni. Tanítani kell őt az alapoktól a következőkre: növények szeretete, érintése, illatának az értelmezése, a növények tapintása és ízeinek kóstolása, stb. A növények ismerete elvezet az állatokhoz. Az állatok könnyebbek, mert valamilyen érzést hordoznak ők is. Reagálnak a mi érzelmeinkre és ezért vagy kedvesek vagy bántók lesznek. Ebből is tanulhat az, akinek az érzelmeit fejleszteni szeretnénk. Az állatok tanítanak bennünket, csak érteni kell a jelzéseiket. Vannak jelzéseik, csak mi felül akarjuk írni azokat. Az állatok is lehetnek érzelmesebbek, hisztisebbek, gorombábbak vagy kedvesebbek: attól függ, hogy őket milyen inputok érték születésük óta. Az ember is így sérül és ezáltal alakul érzelmileg valamilyenné. Társadalmilag van egy elfogadott norma, amit érzelmi intelligenciának hívunk. Ezek mérhető számok. Van, akinek nagyobb az érzelmi intelligenciája és van, akinek kisebb. Csakúgy, mint az értelmi intelligencia: az is mérhető és az is fejleszthető. Az érzelmi intelligencia befolyásolással és valós megélésekkel tágítható. A befolyásolással csak ideig-óráig felülírhatjuk a meglévő érzelmeket, míg a valós fejlesztéssel bővíthetjük azokat. Minél nagyobb az érzelmek tárháza, annál könnyebben tudunk viselkedni. A viselkedés a meglévő érzelmi mintákból alakul ki. Ha nincs elég mintánk, akkor csak azokból tudunk válogatni, amink van. Az intelligens ember is sok mintából, sokféleképpen tud beszélni, megjelenni, viselkedni. Ugyanígy a mintából, a készletből tudunk a helyzethez igazodni. Az érzelmileg intelligens emberek minden helyzethez tudnak igazodni. Azok, akik nem elég intelligensek, nem jól kezelnek szituációkat: vagy túltolják az érzelmeket egy bizonyos helyzetben vagy egyáltalán nem éreznek. A nem érzés érzéketlenné tehet minket. Olyan ez, mint amikor a nyelvet nem használod, akkor elkopik. Az érzelmek is kopnak, ha nem használjuk őket. Aki nem tudja használni az érzelmeit, az kijön a gyakorlatból, de mindent újra lehet indítani, főleg ha szeretnéd. Felnőttként már te döntesz saját magad fejlesztéséről. Te döntöd el, hogy az érzelmeidet vagy a testedet vagy az elmédet szeretnéd éppen fejleszteni. Bármi jó, de ha okosan nézed a körülötted lévő embereket, akkor hozzájuk képest fejleszted magad. Miért? Mert ha nem értelmezed a közeget - ami körülvesz - és elkezded a buta emberek között a tudásodat hozzájuk képest túlfejleszteni, akkor kilöknek maguk közül. Ugyanígy, ha a testedet tökéletessé teszed egy tunya közegben, onnan is ki fogsz lógni. Nincs ez másképp a lelki, érzelmi fejlődéssel sem. Akik érzelmileg analfabéták, nem fogják érteni, hogy miért fontos neked az érzelmek fejlődése ahelyett, hogy „gyúrnál”. Mindenkinek más a fontos és mindenki tud fejlődni. Azok az emberek, akik segítőknek születtek, bármit megértenek ebből, másra fognak gondolni. Milyen jó lenne, ha ezt Pistike is olvasná, vagy mennyire kellene ez Juliskának. Akik így olvassák cikkemet, nem tudnak magukkal foglalkozni, mert magukat hátrébb sorolták másoknál. Róluk írok legközelebb: azokról, akik önfeláldozók, azokról, akik kihasználhatók és azokról, akik teljesen képesek másokért feláldozni akár az életüket is, mert egy jó szóért valóban életüket és vérüket adnák.