Sokan vagyunk, akik úgy gondolják, hogy meg kell érni egy jó párkapcsolathoz. Többféle módon tehetjük ezt. Megérhetünk úgy is, ha „gyakorolunk”, tehát próbálkozunk és minden egyes kisebb kapcsolat után megértjük, hogy mi is hiányzott belőle, illetve belőlünk és természetesen várhatunk is arra, hogy felnőttként önmagunk megismerésével tudjuk, hogy ki fog majd kiegészíteni minket. Világunk úgy működik, hogy versenyzünk. Versenyzünk, hogy nehogy lemaradjunk valakiről, nehogy elhappolják előlünk, ezért nagyobbnak, érettebbnek gondoljuk vagy akár mutatjuk magunkat. Mi már alkalmasnak tartjuk magunkat néha 10-12 évesen is egy párkapcsolatra. Ezen biztosan sokan mosolyogtok most, de a 10-12 évesek komolyan úgy gondolják. Régen, amikor 14-15 évesen gondoltuk ugyanezt, akkor a mi szüleink is megmosolyogtak bennünket. Minél korábban történik az állítólagos érésünk, annál korábban kezdünk párkapcsolatba. Mindennek meg van a helye és ideje. Nyilván minél korábban kezdünk párkapcsolatot, annál kevesebb időnk marad gyermeknek lenni. Aki elengedi a gyermeki éveit, az később akarja majd megélni. 16-17 évesen még nem akkora tragédia, de 50-60 évesen már visszatetsző, sőt amikor pont azt várjuk egy embertől, hogy legyen felnőtt és döntsön valaki mellett, akkor ki fog hátrálni és nem tud felelősséget vállalni akár a házasság, akár a gyermekvállalás területén. Mindennek meg lenne a helye és az ideje, de mi sürgetünk mindent. Mindent előbb szeretnénk megélni. Az a rossz hírem, hogy minél korábban szeretnénk megélni a csókolózást, az ölelkezést, a szexet, annál kevésbé leszünk rá felkészülve. Minél kevésbé nőttünk hozzá fel, annál kevesebb örömet fog okozni számunkra. Nem tanulunk meg szexelni, csak arra fokuszálunk, hogy nehogy kiderüljön, hogy zöldfülűek vagyunk és nem érezzük a testünket. Így a kémiára sem tudunk figyelni. Nem figyelünk arra, ami az elsőszámú jelzőrendszerünk. Nem figyelünk a jelzéseinkre. Az pedig a saját magunk összehangolatlanságát, azaz a lélek és a test kapcsolatának teljes hiányát jelzi. Sok emberrel dolgoztam már, de olyannal még nem találkoztam, aki figyelt volna önmaga jelzéseire, aki megbízhatott önmaga érzéseiben és aki képes lett volna önállóan dönteni saját megérzéseire hagyatkozva. Mondhatjátok, hogy nyilván azok jönnek hozzám, akik nem önállók vagy segítségre szorulnak, bár sok önálló felnőtt vendégem hiszi azt magáról, hogy önálló és felnőtt. Aki valóban felnőtt, az pontosan tisztában van önmagával, önmaga hiányosságával és önmaga erényeivel. Azok, akik képesek „látni” saját magukat, képesek lesznek felmérni, hogy milyen társ passzol hozzájuk. Akkor a párválasztás nem orosz rulett. Amikor még hiányzik az önismeretünk, akkor sokat fogunk próbálkozni. A vallás nem azért találta ki, hogy ne legyen sok párunk, hanem egyet válaszunk ki, mert az nem jó, hanem azért, hogy ne túl korán válasszunk.  Azt szerette volna ezzel tanítani, hogy engedjük meg magunk számára a felnövekedést és felnőttként válasszunk párt, aki majd illik hozzánk. Ezzel ellentétben sajnos a vallás azt érte el, hogy miután preferálja, hogy egyet válasszunk és nem mondja, hogy mikor, így a minél előbbi választással sok sok ember élete fut zátonyra. Korán választani azt is jelenti, hogy kiforratlan személyiségek döntenek egymás mellett. Kiforratlan gyerekek döntik el, hogy holtodiglan együtt maradnak. Erre a vallás még rátesz, hogy ha kimondtad a boldogító igent, akkor nem dönthetsz másképp. Rengeteg gyermek születik össze nem illő párokhoz. Azokhoz a párokhoz, akik vagy nem illettek össze, de egy életre összeragasztotta őket a vallás vagy olyan párokhoz, akik csak egy rövid ideig haladtak együtt, majd rájöttek, hogy nem illettek össze. Amikor megszületik egy gyermek, akkor ő belőlünk születik. Két genetikából, amely genetikák a DNS-en keresztül egymásba kapcsolódnak. Akik nagyon különbözőek, azok genetikája nehezített. Túl nagy különbség két ember között nehezen hangolható össze. Ezért nagyok a harcok, viszályok és sok sérelem alakul ki köztük. Ezeket a problémákat a gyermek úgy oldja meg, hogy öri-hari, míg egy felnőtt jóval konstruktívabb megoldást keres. Elkezd közeledni és igyekszik a két különböző nevelést - amiben részesültek - összehangolni. Úgy hangolódunk felnőttként össze, hogy tudjuk, hogy nem lehet tökéletes minden, amit otthonról hoztunk, ezért kell, hogy újabb tudások kerüljenek az életünkbe. Ezek a tudások vélhetően mások lesznek, mint amit otthon tanultunk. Mindenkinek vannak olyan szülőktől tanult tudásai, amire nagyon büszke és olyan tudásai is, amelyeket át szeretne alakítani. Azért kell némely tudást átalakítanunk, mert nem vagyunk tökéletesek. Tökéletesedni pedig tanulással tudunk. A tanulás rugalmassággal kezdődik. Az igaz, hogy a fiatalok még rugalmasabbak és könnyebben alakíthatók, ezért jó fiatalon házasodni, de sajnos fiatalon még nem mértük fel azt, hogy mi érték abból, amit otthonról hoztunk. A túl fiatal ezért képes mindent felülírni. Képes teljesen átalakulni. A merevség csak ahhoz kell, ami fontos érték számunkra, ami igazán nem is merevvé tesz minket, csak határozottá és egyenessé. Ez az érték, amihez ragaszkodnunk kell, minden más, ami pedig nem volt tökéletes otthon, az megváltoztatható. Ki által? A választott párunk és az ő családja által. Minden értéket őrizz meg, ami jobb a választott párodék értékeitől és vedd át, ami nálunk jobb, szimpatikusabb. Soha sem működik hosszan egy kapcsolat, amelyben minden a párod mintái alapján él tovább vagy minden a te családod értékrendje alapján él tovább. A kapcsolatok nagy része ezen megy el. Nem vagyunk rugalmasak az új befogadásával kapcsolatosan és nem akarunk változni, csak valakit szeretnénk magunk mellé. Az a valaki, aki mellénk kerül, nem üres: hoz valamit. Ha nem vagy alkalmas befogadni az újat, akkor alkalmatlan vagy még a párkapcsolatra. Van olyan, hogy sosem lesz alkalmas valaki a párkapcsolatra, mert nem akar változni. Minél jobban ismered magad, annál inkább tisztában leszel ezzel. Kérlek, ha rájössz, hogy alkalmatlan vagy még a párkapcsolatra, akkor jelezd annak, akivel vagy, hogy ne tervezzen hosszan veled. Legyél őszinte. Nem szégyen, ha még nem nőttél fel. Az csak egy állapot. Az állapotok pedig változnak, ha mi akarunk változtatni rajtuk.

Gyerektársadalomban élünk és sértésnek számít, ha egy korban felnőtt embert szembesítenek saját gyermekségével. Szomorú, ha az emberek nem akarják önmagukat megismerni vagy látni. Nem azért kell, hogy ismerd magad, hogy utána szomorkodj, hogy nem nőttél fel, hanem azért, hogy ha tudod, hogy miben vagy gyermek, akkor változtathatsz rajta, ha szeretnél. Aki viszont nem akar felnőni, azt is megteheti, de felnőttként furcsán fogja magát érezni, ha a többiek mások. Aki sír, hisztizik, rugalmatlan, önző, nyafog, naiv, stb.: az gyerek. Nem a korodat, hanem a viselkedésedet ítéli meg a társadalom. Soha sem késő felnőni, ha szeretnél. Elsősorban azért, mert a felnőttek vezetnek és irányítanak minket. Minél felnőttebb valaki, annál inkább tud felnőttként dönteni egy ország vezetésében, ez elengedhetetlen. Aki megsértődik, makacs, duzzog: az gyermek. A pszichológia tárolja ezeket a kifejezéseket a gyermek megjelölésében.

Aki felnőtt, megérett egy kapcsolatra. Aki gyermek, az pedig gyakorolni fog. Amíg te is csak gyermekként gyakorolsz, akár hány éves is vagy, ne vedd komolyan a kapcsolataidat, mert sérülni fogsz. Nem biztos, hogy ugyanaz fog érdekelni titeket 27 évesen, mint 15 éves korotokban. Rengetegen mennek el egymástól ezért, mert megváltoztak. Szívem szerint azt kívánnám, hogy engedjétek meg magatoknak a felnőttséget és azt követően keressetek társat egy életre magatoknak, de tudom, hogy a világunk siet, ezért gondoljátok át, hogy a kapcsolatot, amit gyerekként kezdtek, nem biztos, hogy az aranyalkonyig végig kell terveznetek. Hagyjátok, hogy tanuljatok egymástól és ha nem egy irányba mentek tovább, akkor engedjétek el egymást hálával a szívetekben és gondoljatok egymásra tanítóként, segítőként mindig. Egymás segítéséről írok legközelebb.