Az élet arról szól, hogy hiszünk és megvalósítunk – jó esetben. Az élet pedig valójában már arról szól, hogy félünk, hogy semmit sem tudunk megvalósítani abból, amiben valaha hittünk. Ha hitünk csak annyi, hogy teremtünk, akkor az nagyon kevés. Írtam már arról, hogy nem mindegy, hogy miből teremtünk. Mert csak abból tudunk teremteni, amik vagyunk. Ha csupa félelem vagy, akkor abból fogsz teremteni. Hogy teremt a félelem? Sehogy. Egyszerűen nem történik meg az, amit szeretnél, illetve pont az ellenkezője fog történni. Miért? Mert a félelem nincs. Nulla információ. Nincs mögötte tartalom. És ha energiát helyezel valamibe – úgy hogy gondolsz rá vagy teszel érte – akkor odaáramlik a fény, megvilágítja azt, és energiát szórsz felé. Milyen energiát? Amilyened van. Csak olyat tudsz adni, amilyened van. Az pedig nem sok, illetve nem pozitív, építő jellegű energia – ha félelem van benned.

Vannak családok, akiket a félelem választ el. Anyuka tele van félelemmel, a gyermek pedig már nem szeret a közelében lenni, mert állandó aggódásával állandóan problémák történnek vele. Hogy kell megszabadulni a félelemtől? Úgy, hogy higgy! Úgy, hogy bízz, és úgy hogy írd felül azt – új, számodra fontos, pozitív energiával! Például a félelem lehet önértékelési zavar, igazságtalanság vagy félelem a félelemtől. Ezek fogalmak, és minden fogalomnak van egy ellentéte. Az, amitől pozitív lesz a világ. Az, amitől fény lesz bennünk, és az, amitől élünk. Az igazságnak két oldala van. Igen ám, de az egyik a hazugság. Ki akar hazug lenni, ha igaz is lehet? Az, aki nem ismeri a fogalmat, hogy igazság. Amikor valaki hazug, és rájön, hogy ettől fél, akkor akar változni. A változás ebben az esetben az, hogy elkezd ragaszkodni az igazsághoz. Minél több igazságot mond – tehát tárol – annál inkább szűnik meg a hazugság. Annál inkább oszlik a köd. Te változtatod meg magad! Nem Isten és nem is a Jézuska. TE. Amikor elkezded megváltoztatni magad, tudod, hogy úgy fog kezdődni, hogy szembe kell nézni az aktuális éneddel. Azzal az énnel, ami alkalmas lesz arra, hogy változz, de csak akkor, ha szembesíted magad a jelenlegi éneddel. Akkor akarunk változni, ha környezetünk, társadalmunk tükröt tart számunkra. Vagy akkor sem. Ha nem akarunk változni, akkor olyan sztereotípiákat találunk ki, mint öreg fát már nem lehet átültetni. Ez sem igaz már, csak megfelelően kell átültetni őt. Akármit meg lehet változtatni, akárkiben, csak látnia kell, hogy miben szeretne változni. Látnia kell, hogy mivé szeretne válni. Ehhez viszont minták kellenek. Olyan minták, amelyek igazak, cselekvésre késztetik az embert. Ragadd meg azt, amikor olyan emberrel találkozol, akinek az élete minta számodra, és láss! Láss a mögé, hogy valójában olyan-e, amilyennek mutatja magát! Azért fontos ez, mert ha elindulsz utána, olyanná fogsz válni. Ha mégsem változol számodra pozitívan, akkor az az ember, aki minta lett számodra, nem igaz. Hazudik vagy csal. Ezek az egók, amelyek maszkok. Olyan maszkok, amelyekbe a színészek is bújnak, csak ők leveszik az előadás végén, mi viszont nem. Nem vesszük le, sőt elhitetjük magunkkal, hogy Rómeók lettünk. Vagy Júliák, vagy Cyranók, vagy bármik. Amikor valaki elhiteti magával, hogy ő már Rómeó, az még maga számára is veszélyes. Elhiszi, hogy már nem kell változnia. Elhiszi, hogy már hősszerelmes, mert egyszer már hozott virágot feleségének. Mit akarhat még az asszony? Hoztam virágot. Olyan, mint a székely viccben: Hogy amikor a feleség kérdezi, hogy miért nem mondod soha, hogy szeretlek, akkor erre a válasz az, hogy egyszer már mondtam, ha változás lesz, szólok. Ne legyünk ilyenek! Egyszer nem elég. Olyan hiányban van a társadalom, hogy gyerekek szeretnek egymásban, mert a szüleik nem mondják, vagy túl sokat mondják, hogy szeretik őket. Ha nem mondják nekik, akkor a hiány, azaz egy rés által fognak összehangolódni valakivel, aki betölti a hiányukat. És miután nem tudják, hogy ez csak egy hiány betöltése, elhiszik, hogy szerelmesek. A szerelem már adás és kapás. Egyensúly. Amikor hiányod van, akkor kérsz. És amíg hiányod van, addig még nem tudsz adni, legalábbis nem azt, amit szeretnél. Ha hiányod van, akkor ugyanezt a hiányt, tehát fél információt, tehát félelmet tudsz továbbadni. Ha nem adsz mást egy kapcsolatban, mint félelmet, akkor kevés lesz a partnernek, és elmegy. Lelép. Te meg azt hiszed, hogy veled van baj. Nem vagy elég jó. Igen, de nem az szokott történni ilyenkor, hogy megbeszélik, hogy mi hiányzott – hogy változtassanak rajta – hanem elhagyják egymást. Úgy, hogy azt sem tudod, mi volt a hiba. Miben változz? Így haladnak egymástól el a felnőttek is. Így válnak el. Évekig kiabálnak kígyót, békát egymásra, ráadásul gyermekük előtt. Az előtt a gyermek előtt, aki a két szülőből van.

Az a gyermek, aki állandóan azt hallgatja, hogy anyád milyen, az bizonyos értelemben nem tudja elfogadni önmaga egyik felét. Önértékelési zavara van. Ugyanez lesz, ha apját szidjuk neki, és képzeljétek el, ha egyik oldal szidja a másikat, és a másik oldal szidja az egyiket. „Jó, egészséges gyermekek születnek ebből”. Azt hallják, hogy amiből ők léteznek, az mind rossz. Apa is és anya is. Akkor, aki én lettem belőlük, az csak rossz lehet. Önértékelési zavar csúcsa.

Mindenen lehet változtatni, csak nem egyszerre. Ha a testeden dolgozol, akkor felméred, hogy mi benned a legrosszabb állapotú, és odateszed az energiát, és gyógyulsz. Ha a személyiségeddel van a baj, akkor ugyanez történik. Felmérem, hogy mit nem szeretnek bennem, és odateszem az energiát. Változtatom magam. Ugye hallottátok, hogy személyiségről beszéltem! Nem az énemről. Az igazi Énem az tökéletes, mint mindenkinek. Ott nem kell változtatni semmin. Ahhoz viszont, hogy azt megéld, aki vagy, el kell kezdeni hozzáalakulni. Olyanná válni. Ez egy folyamat. Úgy változol, hogy felismersz, átalakítasz, és képzeld el, ha olyanná alakítottad magad, amilyen valójában vagy, akkor megérkeztél magadba. Az csoda! Minden ember nagyon sokféle önvalóból, fogalomból áll. Olyanok az emberek, akik kedvesek, jók, hiányosak, igazságtalanok, békések, szerények, önfeláldozók stb. Ebből állunk, illetve ezek keverékéből. Ezt hívjuk egónak. Ez az igazság elkendőzése. Ez a maszk vagy illúzió. Hogyan lesz ebből az, aki valójában vagy? Észleléssel, felismeréssel, hogy milyen vagyok bizonyos helyzetekben. Azután pedig tudatosan figyelni kell arra, hogy amire rájöttem magamban, azt változtassam. A test nyelvén ez a következő: nem vagyok elég edzett? Akkor sportolok. Hogy meddig? Addig, amíg elég edzettnek érzem magam. Ha abbahagyom a sportot és teljesítményem visszaesik, akkor még nem olvasztottam le magamról teljesen az egót. Visszajött a teljesítményhiány. Ha viszont elérem azt az állapotot, amikor a legjobb teljesítőképességem van, akkor megérkezem önmagamba, és sohasem leszek már alulteljesítő. De túl is lehet sportolni, akkor pedig az egész borul, és egyik ego helyett a másik lesz rajtam. Nem az igazi önvalóm. A teljesítményemen érzem, hogy hol tartok. Ráadásul, ha megérkezek oda, hogy ” igazi Én”, akkor az már megáll. Ugyanúgy, mint amikor megváltoztál. Megváltoztál, és kedves lettél. Addig, amíg ez nem az igazi önvalónk, addig tudatosan kell figyelni arra, hogy kedvesek maradjuk. Utána pedig ez természetünkké válik.

Képzeljétek el, hogy milyen szép lenne a világ, ha emberek milliói tudatosan kezdenének változtatni magukon! Erre a törekvésre indult el a spiritualitás. Viszont megakadt. Elhittük, hogyha elkezdtünk „dolgozni” magunkon, akkor különbek vagyunk másoknál – másoknál, akik talán szintén „dolgoznak” magukon. De nem biztos, hogy ugyanazokat a fogalmakat tartják magukban a legfontosabbnak, amelyeket mi kezdtünk megváltoztatni spirituálisan. Minden ego levétele fontos. Az egészségtelen test levétele viszont az alap. Sportoljunk, sétáljunk, próbáljunk meg egészségesebben táplálkozni – de önmagunk megértésével. Azzal, hogy hol tartunk. Ne az aktuális trendeket kövessük, hanem ismerjük meg önmagunkat! Ez a test kondícióban tartásának kulcsa. A lélek és a szellem kondícióban tartásának kulcsa pedig szintén a felismerés. Hol tartok én érzelmeim kimutatásában. Hol tartok én abban, hogy megértsem, változni kell ahhoz, hogy jobban érezzek, vagy többet értsek. Felismerés, felismerés és felismerés. Okos vagyok, akkor tanítsak. Nem vagyok okos, akkor tanuljak. Ki fog erre nekem választ adni? Környezetem. Beengedem a környezetem információit? Igen, ha felnőttem, és nem, ha még nem nőttem fel. Honnan tudom, hogy felnőttem? Onnan, hogy elfogadom a kritikát, és változtatok magamon, ergo ha nem fogadom el a kritikát, tehát megsértődök, akkor még nem nőttem fel. Mindig oda lyukadunk ki, hogy gyermekek maradtunk – felnőtt jelmezben. Sokat kell fejlődnünk, mire rájövünk, hogy felnőttnek lenni nem rossz. Addig viszont, amíg erre rá nem jövünk, addig nem akarjuk átvenni a hatalmat, és nem merjük felvállalni a felelősséget. Innen folytatom legközelebb. A hatalom átvállalásáról, és a felelősség felvállalásáról. Jó gondolkozást addig ezen!