Mindenki hibáztat mindenkit, azért mert nem olyan életet él, ahogy szeretne élni. Kit érdemes hibáztatni egyedül? Önmagadat. Csakhogy, ha én önmagamat hibáztatom, akkor nem látok rá arra, hogy mi volt a probléma, mi az, amit változtatni kellene. Az emberek rengeteget haladnak, ha megértik családjukban a hibákat. A hibákat nem azért tárjuk fel, hogy hibáztassunk valakit, aki elkövette hanem, hogy tanuljunk belőle. Egyikünk sem tökéletes. Mindannyian vétünk hibákat, de egyikünk sem tanul belőle addig, amíg csak sebeinket nyalogatjuk, hogy a mi életünkre az milyen hatást gyakorolt. Ha feltárjuk a hibákat, akkor felnőtté kell válnunk. Azért, hogy felelősséget vállaljunk. Felelősséget azért, amit lehet, hogy nem mi, de családunk valamely, már nem élő tagja vétett. Ő már nem változtathatja meg azt, amin elindult, de te, mi viszont igen. Hogyan? Úgy, hogy először feltárom a hibát, megtalálom a megoldást a kijavítására, és megteszem. Kijavítom. Én. Nem más, nem az, aki elkövette, hiszen ő már nem él, hanem én. Ez feladat. Feladat feltárni a hibát, és megoldani talán még nagyobb feladat, de ezért jöttünk. Azért jöttünk, hogy valamit, ami eddig nem működött kijavítsunk magunkért, gyermekünkért vagy akár unokánkért. Miért könnyebb nekünk gyermekünkért vagy unokánkért változni? Azért, mert azt tanítják nekünk, hogy nem lehetünk fontosak, mert akkor önzők leszünk. Az önzés és a fontosság két különböző dolog. Nem lehet valaki attól önző, mert fontos magának annyira, hogy egyen, és nem lehet valaki fontos magának egyáltalán, ha nem eszik. Az önzés az egy túlzás, ami szintén családi mintából ered. Ezeket a rossz mintákat kell feltárni, hogy kijavítsuk őket. Ahhoz viszont szembesülni kell velük. Feltárni valamit a család hibáiból nem könnyű, mert akarva-akaratlanul társítunk mellé valakit, akit szerettünk vagy nem szerettünk. Ha okosak és intelligensek vagyunk, akkor külön tudjuk választani a hibát az általunk ismert személytől. Ha nem, akkor haragudni fogunk rá. Akkor is meg kell oldanunk, és akkor is fel kell tárnunk a hibát, de muszáj mélyre mennünk a miértekbe, hogy megértsük, hogy szüleink, nagyszüleink miért cselekedtek úgy akkor, ami hibához vezetett.

A legtöbbször addig jut el egy ember, hogy engem nem szerettek megfelelően, keveset kaptam otthon, ezért nem tudok én sem többet adni. Ez nem ajándék. Ha eljutsz odáig, hogy nem kaptál eleget, akkor menj tovább. Miért nem kaptál eleget? Lehet, hogy szüleid sem kaptak eleget? Nekik sem volt jó mintájuk? Nézd meg, hogy ahhoz képest, amit ők kaptak, hozzátettek-e, vagy még kevesebbet adtak. Ha hozzátettek, akkor nem hibáztathatod őket, hiszen fejlődtek, és neked is ez biztosít egy lehetőséget, hogy fejlődj, hogy jobb lehess náluk, hogy te többet adj, mint ők. Ha viszont nem tettek hozzá, hanem kevesebbet adtak neked, mint amit ők kaptak, akkor ez is egy minta lehet számodra, amin haladhatsz, vagy amit felülírhatsz. Mindegyikhez neked kell eljutnod, ha már felnőttél. Ha felnőttél, nem hibáztathatsz mást, mert akkor nem nőttél fel. Ne hibáztass senkit, csak szépen sorban menj végig azokon - a családodon keresztül, amiket nem szeretsz így, amiken változtatni szeretnél, és tedd meg. Nem úgy, hogy mást akarj megváltoztatni, hanem úgy, hogy te tedd meg.

Ha én nem nőttem fel, akkor még most is azt várom, hogy tanítsanak. Minél többet tanítanak, annál inkább gyermekként élek. Mi a felelősség? Szembenézni azzal, ami most van, aki most vagyok, és elindulni azon az úton, amikor azzá válok, akire én és talán mások is büszkék lehetünk. Ha azt tudom mondani, hogy „megcselekedtem, amit a haza megkövetelt”. Úgy éltem, hogy mintaként abba bele lehet kapaszkodni, és lehet tovább vinni. Nem az a cél hogy olyat alkossak, amit még gyermekeim sem értenek, hanem az, hogy élhetőbb életet éljek, amit megmutathatok másoknak is.

Ilyenkor jön a féltékenység. Az, hogy bezzeg neked könnyű… Van-e olyan ember, akinek nem kell ahhoz hozzátennie, hogy jól érezze magát az életében? Nincs. Ne vágyjatok hatalmas örökségre, amelyben csak eltesped az ember, mert nem könnyű az ő élete. Nem könnyű annak, aki nem tud hozzátenni ahhoz, amit kapott. Nem boldog. Az ő élete áll. Ha hozzátesz, akkor meg olyan féltékenységbe kapcsolódik, amit nem ért. Annak az embernek, aki sokat örököl, két lehetősége van. Vagy hozzátesz, és ő is dolgozik, és elindult előre, vagy henyél, és nem tesz semmit. Ha hozzátesz, akkor azok a barátok, akik eddig körülötte voltak, elhagyják. Azt látják, hogy messze túlnőtt rajtuk. Azt látják, hogy ők soha nem érik el azt, amit addigi barátjuk elért. Nem motiválja őket, hanem irigyek lesznek. Baj, ha az embert elhagyják azok, akikkel nem tud előre haladni? Nem. A másik variáció, amikor nem tesz hozzá semmit az, aki örökölt, csak henyél. Ha henyél, akkor rengetegen lesznek körülötte, akik kihasználják, és vele együtt élik a henye életet, többnyire az ő örökségéből. Ők barátok? Nem. Mindenki körül olyan emberek vannak, amilyen energiát mutat. Ha én azt mutatom, hogy gazdag, henye életet élek, akkor azok vesznek körül, akik szintén ilyenek. Ha azt mutatom, hogy dolgozom és haladok előre, akkor olyanok vesznek körül, akik ilyenek. Szerintetek, ha én eddig henye voltam, és most el kezdtem haladni, változik a „baráti” köröm? Igen. Változik, még pedig hasonlóan haladni vágyó emberek fognak kapcsolódni hozzám. Szerintetek, hogy fognak reagálni azok a „barátaim”, akik nem akarnak haladni? Segítek. Elmondanak mindennek. Milyen barát vagy te, aki már nem is foglalkozol velünk. Az új barátaid sokkal fontosabbak, és nem tartasz ki mellettünk, akik mindig ott voltunk veled. Mindig veled mulattunk, együtt átbuliztuk az életet, és most lecserélsz minket azokra, akik csak elszakítanak tőlünk. Ilyen és ehhez hasonló mondatokra számíthatsz és dönthetsz úgy, hogy visszamész henyélni, vagy kiállsz magadért és elmondod nekik, hogy változol. A változás jó, de valóban mindenkire hat. A változás számukra is egy lehetőség, hogy ahogy te képes voltál felnőni, nekik is megmutatod ezt. Ha megmutatod az más lesz, mint ami eddig. Ha eddig segítségre, pénzre, bármire volt szükségük, adtál. Most pedig felnőttként megtanítod nekik, hogy hogy lehet pénze, hogy tud segíteni magának, és hogyan nőhet fel. Ne felejtsd el, nem tartozol felelősséggel érte, csak lehetőség, hogy megmutasd neki. Lehetőség, hogyha akar, változhat, de ha ő úgy dönt, hogy megáll, azzal már nem determinálhat téged.

Ne engedd meg vélt vagy valós barátaidnak, hogy lent tartsanak. Ha akarsz haladni, mutasd meg nekik, hogy hogyan akarsz haladni, miben változott az életed, tedd eléjük mintaként, és ha akarják, követhetnek. Nem lehet senkit zsarolni azzal, hogy megvonjuk barátságunkat tőle. Ha viszont megvontuk barátságunkat, akkor rés keletkezett benne, ami nyit egy lehetőséget arra, hogy barátot szerezzen. Ha nincs valamid, akkor hiányod van. A hiány bevonz valakit, aki kitölti ezt a hiányt, és attól függően lesz jobb vagy rosszabb barátod, hogy mit tanultál eddig. Megtanultad-e képviselni magadat a barátságodban vagy sem.  Ha képviseled magad, akkor meg tudod mutatni fontosságodat. Ha fontos vagy, akkor az is, aki hozzád csatlakozik, fontos. Két fontos ember megbecsüli egymást. Amíg az egyik fontosabb a másiknál, addig nem megbecsülés van, hanem az egyik felnéz a másikra, és a másik húzza magával az egyiket. Ez nem egyensúlyban lévő barátság. A barátság az első egyensúly, amit meg kell tanulnunk. Ez segít hozzá egy egyensúlyban lévő párkapcsolathoz. Ha nem volt egyensúlyban lévő baráti kapcsolatod, akkor házasságodat, párkapcsolatodat nem tudtad jól működtetni. Nem tudtad érvényesíteni benne magad. És akkor sérül a kapcsolat. Az egyensúly azt jelenti, hogy együtt veszünk részt benne, egyenlő arányban. Fele-fele arányban. Ezt jelenti a fele-ség, és a férj szó összetétele. A feleség csak a fele annak a rendszernek, amelyet házasságnak hívunk, de ez valamiért elmozdult. A feleségek jóval nagyobb szerepet vállaltak abból, ami a házasság, mert rossz mintát követtünk. Javítsuk ki a mintát, és legyünk újra fele-ségek, és ne háromnegyed-ségek vagy még többek. Osszuk ki újra a szerepeket. Beszéljük meg, hogy mi a női és mi a férfi szerep egy párkapcsolatban, és aszerint éljünk együtt teljesként, vagy döntsük el, hogy egyedül szeretnénk megvilágosodni. Egyedül szeretnénk teljessé válni, abban viszont nincs párkapcsolat. Döntsd el, mit szeretnél, és aszerint élj. Ha párkapcsolatot szeretnél, akkor légy fél, ha pedig egyedül szeretnéd a teljességet, akkor ne kérj segítséget egy pártól, mert ha a párod nem tud félként kiegészíteni, csak negyedként vagy még kevésbé, akkor sem ő, sem te nem lesztek boldogok. Nem tudjátok kiegészíteni egymást úgy, hogy egyensúly legyen. Mindig azt fogod érezni, hogy te több vagy, jobb vagy, ő viszont pont az ellenkezőjét. Megkeseredett kapcsolatra ítéled önmagad és őt is. Gondolkodj ezen, és úgy élj teljes életet, hogy ne bánts vele, hanem örülj neki. Sok sikert hozzá.