Mindenki ad, hiszen önmagunk kisugárzásával létezünk. Minden, amit sugárzunk: az bennünk él. Van, aki bántó ember és ezt is sugározza. Van, aki kedves, jóindulatú és ezt tudja kisugározni. Társadalmunk részekre osztódik. Nem a kasztokat akarom felerősíteni, csak realizálni szeretném azt, ami van, függetlenül attól, hogy egyetértek-e vele vagy sem. Tehát: akik bántó emberek, azok keresik egymás társaságát, ugyanígy a kedves, jóindulatú emberek is. Ahogy viszont “tégla” kerül a “gépezetbe”, felborul a rend. Hogy kerülhet tégla a gépezetbe? Úgy, hogy játszunk: felveszünk egy jelmezt. Eljátsszuk, hogy mi is kedvesek és jófejek vagyunk. Aki nem érez, azt nagyon könnyű megvezetni. Aki viszont érez, az érzékel. Érzi, hogy minden mosoly mögött egy késszúrás van. Érzi, hogy nem őszinte a másik. Miért fontos ez? Mert aki érez, az nem fog sérülni. Azért nem, mert érzi, hogy a másikból mi árad és erre az energiára nem nyílik meg. Nem adja azt, ami nem kompatibilis a bántással. Nem adja a saját fényét oda. Azok az emberek, akik nem éreznek vagy “kikapcsolták” az érzékelésüket, megtéveszthetők. Mikor kapcsoljuk ki az érzékelésünket? Ha úgy érezzük, hogy valaki jobb nálunk benne. A gyermekek a szüleik megérzésére, később érzékelésükre hagyatkoznak. A felnőttek viszont szintén nem tudnak mindent. A felnőtt is “tanuló” a maga szintjén. A gyerekek viszont ilyenkor csalódnak szüleikben. Csalódnak abban, akiket Istenként tiszteltek. Nem csalódni kell, hanem megérteni, hogy az érzelmekben akkor addig tudtak vezetni. Ha viszont ők már nem tudnak tovább vezetni, akkor új vezetőre vagy akár tanítóra van szükségünk. A szüleink után jó esetben egy tanárunk következik, rossz esetben egy kortársunk. Miért rossz ez? Mert ő sem tud többet, csak máshogy fejezi ki magát. Társaink velünk egykorúak, ugyanott tartanak a tanulás területén. Tapasztalatuk nincsen, kivéve, ha mindent előbb éltek meg, mint mi. Ha előbb élünk meg valamit, mint amikor kellene, akkor koravének lettünk. Az sem egyensúly, hiába akarjuk az egyensúlyt tanulni tőlük. Értelemmel nem jutunk el oda, hogy mit is kell tanulnunk legközelebb, de érzelemmel, érzékeléssel vagy érzéssel igen. Az érzés az egyetlen jelzés, amit sajnos már tanulnunk kell. Azért kell tanulnunk vagy emberként újra tanulnunk, mert elkopott: mint az az angol tudás, amit nem használunk egy ideje. Mindent újra lehet tanulni, csak amikor felnőttként már mennénk tovább a tanulás osztályaiból a következőre és nem tudunk, az azért van sajnos, mert az előzőekkel még nem végeztünk. Ha nem végeztünk, akkor újra és újra “visszaküldenek” oda, ahol kimaradt valami tudás. Nem bántani akar az Univerzum, csak vezetni. Fogja a kezünket, hogy később ne sérüljünk. Vannak olyan emberek, akiket azonban nem lehet vezetni: ők a deviánsok. Deviáns csak az lesz, akiből hiányoznak az érzelmek. Az érzelmek megélése fontos, hiszen nélkülük csak bántó érzelmek születnek bennünk. Az érzelem nélkül nem tud élni az ember, mert a lélek maga az érzés. Akiben nincs érzés, nem él. Akiben nincsenek érzelmek, abban nincs lélek. Lélek nélkül pedig halott a testünk. Amikor viszont nem akarunk érezni, akkor a lélek legalacsonyabb rezgésű fénye kapcsolódik a testhez: ilyenkor ez az ember csak bánt. Minél bántóbb egy ember, annál inkább AD. Mit ad: azt, amije van. A kisugárzás egy életjel: ha ezt megszüntetjük, megszűnünk létezni. Nem tudjuk elzárni a “csapot”: a fényt vagy az árnyékot ontjuk magunkból. Az a fény, amely ad, kapni fog helyette valamit. Az adokra mindig kapok érkezik, ez Univerzális szabály. Ha nem tudsz érzékelni, csak hiszed, hogy mindenki jó, akkor el fogják vinni a fényedet, ami kisugárzol és helyette amit adnak, azzá válsz. Olyanná válsz, amilyen emberekkel körülveszed magad. Aki tudatossá válik és érez, az visszahúzza magát egy olyan társaságban, ahol bántó gonosz emberek ülnek: nem akar tőlük semmit. Aki viszont nem érez vagy nem elég jól érzékel, az azt fogja tapasztalni, hogy elvitték az erejét, fényét - amit szüleitől kapott -, és az erőt, amiért talán megdolgozott. Ha megérti, hogy bármit is ad, kapni fog érte, akkor a másnapból vagy a harmadnapból is tudunk tanulni. Fel vagyunk töltve a találkozás után vagy lemerültünk rongyként. Aki fel van töltve, az önmagához képest pozitívat kapott. Aki lemerült, az valószínűleg elvonásban részesült. Az élet nem ennyire fehér vagy fekete. Természetesen az emberek nem csak elvonnak és nem csak adnak. A kapcsolatok viszont erre épülnek, hogy épülünk-e benne vagy nem. Aki épül a kapcsolataiban, az szépül, okosodik, bölcsebb lesz. Aki viszont leépül, az láthatóan csúnyább lesz, boldogtalanabb és bántó. Az emberek csak másokat néznek. Addig, amíg másokat nézel, hogy Gizike igazán szarul néz ki, addig az energiád erre megy el. Lehet, hogy jólesik egy darabig, hogy Gizike szarul néz ki, de biztos, hogy ettől te nem leszel szebb. Ha azt szeretnéd, hogy te változz, akkor nézz körbe magad körül. Nézd meg, hogy kik vesznek körül! Milyen emberek a barátaid és hogy te ebben épülsz-e. Ha igen, akkor egyre jobban vagy és már nem azt látod, hogy Gizike viszont szenved. Aki egyre jobban van, az szépül, egészségesebb lesz és boldogabb. Ez az út az életben, de természetesen létezik a másik, a hátrafelé haladás útja is. Te döntesz, csak tanulj meg érezni, mert akkor nem fogsz eltévedni az úton. Az érzés az iránytű. Használd azt! Aki viszont nem használja, az sodródni fog. A sodródás orosz rulett. Erről írok legközelebb.