Hogy lesz valaki kihasználható? Gyerekkoromban jöttem rá, amikor szerettem volna barátkozni. Azt láttam, hogy anyukám mindent megtesz azokért, akiket szeret. Én is ezt próbáltam tenni, de az ő módszereivel, az ő tudásával. Ha kértek tőle, ő mindenkinek adott: akár pénzt is. Én csak azt láttam, hogy sokan szeretik. Azt gondoltam, hogy ha én is adok valakinek (akár pénzt), akkor talán szeretni fog engem. Szerettem volna barátkozni és azt gondoltam, hogy ha fagyit veszek Neki, akkor biztosan úgy fog szeretni majd engem, mint ahogy anyukámat is szeretik. Nem sikerült. A fagyit elfogadta, de nem lett a barátnőm. Sok idő telt el, míg megértettem, hogy nem így leszek valakinek fontos, hogy csak adok. Az adás jó, ne értsétek félre, de az adás csak akkor jó, ha kapsz érte valamit. Nem kell, hogy ugyanazt adja, mint te, de adjon érte, főleg ha egyensúlyban akarsz lenni vele. Ahol megbillen az egyensúly, ott torzulás jön létre. Torzulás, ahol mindenki azt gondolja, hogy a másiktól nem kap semmit. Mitől lesz valaki kihasználható? Attól, hogy valami hiányzik az életéből és azért a valamiért mindent megtesz. Az a valami többnyire a szeretet, a figyelem vagy a törődés hiánya. Mindannyian szenvedünk ettől. Szüleink főleg munkával töltötték az idejüket, ezért sajnos sok minden kimaradt ezen generációk életéből. De nem csak hiányaink vannak. Sokan kaptunk sokfélét. Minél több emberrel vesszük körül magunkat, annál inkább „cserélgethetünk” a javainkból. Minél többen cseréljük ki javainkat, annál inkább tudunk „felnőni”. A felnőttség valamilyen készenlétet, elkészülést is jelent: valami olyat, amikor azt mondjuk szülőként, hogy „megcselekedtük, amit a haza megkövetelt”. Valaminek a beteljesedését értjük rajta. Felnőtté a szüleink már rég nem tudnak bennünket tenni, mert őket sem tudták szüleik felnevelni, de mindenkinek van lehetősége a szülőktől való leválás után tovább nevelődnie, önmaga segítségével. Látjuk hiányosságainkat és keresünk valakit, akitől bepótolásra kerülnek. Amennyiben mi csak kapni akarunk, úgy mi leszünk azok, akik kihasználunk másokat: azért, mert nekünk valamiből nem jutott elég, az nem jogosít fel bennünket arra, hogy a másiktól elvegyük vagy kikényszerítsük, mert akkor kihasználtuk őt. Nem lehet globálisan senki kihasználható és kihasználó sem. Az Univerzum gondoskodik a kiegyenlítésről: ez a karma. A tartozások kiegyenlítődnek, de a tartozások egyáltalán nem biztos, hogy attól jönnek vissza, aki valaha tartozott Neked. Miért? Mert ha te haladsz és megértetted az Univerzum szabályait és a másik még nem, akkor mindketten állnátok és várhatnátok. Aki megáll, az nem halad, aki pedig nem halad, az megálltja az utána jövőket is. Így állunk sokan a „tartozásainkra várva”. Sokan, akik arra várunk, hogy majd bocsánatot kér, hogy belátja, hogy nem volt igaza, stb. Ne várj erre, haladj tovább. Éld az életedet és az Univerzum segít abban, hogy megkapd a feloldozást és a tartozást, és a haladásod közben te fogsz fejlődni, tanulni és többet tudsz majd adni immár nem azért, hogy várj vissza valamit, hanem azért, mert már jól esik. Ha már jól esik adni, akkor eljutottál az önzetlenséghez. Az önzetlenség egy szint a jó és rossz között. Adni jó, de nem mindegy, hogy miért és hogyan adunk. Az adás egy önkifejezés. Adhatunk sokat és keveset. Minden adás rólunk szól vagy arról, akivé szeretnénk válni. Ha én úgy ajándékozom, hogy a Provident segített, akkor az nem rólam szólt, hanem a Providentről. Ha hitelből adok, akkor én magamat az adás kedvéért tartozásba vertem. Idén karácsonykor mondjuk vettem egy telefont hitelre, törlesztem két évig. Mit fogok jövőre adni, amikor még a tavalyit törlesztem? Előre megyünk a dícséretért. Előre az elismerésért. Ez hová vezet? Oda, hogy elhiszem, képes vagyok ekkora ajándékokat adni. Oda, hogy kialakítok a másikban egy elvárást ezzel kapcsolatban és oda, hogy kellemetlen helyzetbe hozom azt, aki nem tud annyit adni. Az egyensúly kényes dolog. Kényesen kell ügyelnünk arra, hogy ne adjunk túl vagy ne fogadjunk el túlzásokat. Hogy lesz ebből egészséges adok kapok? Úgy, hogy húzunk egy vonalat és onnan lehet újra kezdeni. A vonalhúzás előtt azonban végiggondoljuk, hogy kinek adtunk túl sokat, hiszen onnan majd sajnos tartozásban lesznek felénk, vagy kitől kaptunk túl sokat, ahol pedig mi vagyunk tartozásban. Természetesen nem mondhatom a banknak, hogy mi most húztunk egy vonalat és mostantól nem adunk túlzást senkinek. Ez őt nem fogja érdekelni. Ha tartozol neki, azt ki kell fizetned. Ha viszont kifizetted, utána már másképp fogsz hozzáállni a hitelekhez. Amikor tartozunk, az rossz. Sokszor kegyetlen nyomás. Valahol viszont meg kell tanulnunk, hogy mit érezhet a másik, amikor tartozik felénk. Mit érezhetnek az emberek, amikor túlzásokat adunk számukra. A túlzás lehet túl nagy szeretet, törődés, figyelem, pénz, bármi. Bármi, amit nem tud megadni, de az Univerzum csak akkor segít, ha már önzetlenül adsz. Ha tudod, hogy te nem akarsz cserébe kérni, akkor ott áll melletted és máshogy kompenzál. Amikor viszont úgy adsz, hogy konkrétan tudod, mit kérsz cserébe, akkor hagyja az Univerzum, hogy tanulj. Jó szerződéseket kötve igazságos adok kapok lesz közöttetek. Nem jó szerződésekből valaki azt érzi, hogy ki lett használva. Akit kihasználtak, annak is tanulnia kell és aki a kihasználó volt, annak is tanulnia lehet egy ilyen helyzetből. Mindig az a győztes, aki tanult. Ha én voltam a kihasznált fél és továbbmentem, elengedtem a tartozónak a tartozást, akkor mindig segített az Univerzum. Mindig volt kompenzáció. Amikor viszont leragadtam és vártam, hogy majd belátja, megérti és bocsánatot kér, akkor megállítottam magam és ezáltal a családomat is. A családom viszont haladni akart. Aki halad, az új dolgokat tanul. Mások lesznek fontosak utána. Mások, ami után eltörpül a „kicsinyes vágyam” a bocsánatkérés iránt. A bocsánat az életedben az, amikor haladsz és fejlődsz és gyarapodsz. A másik tanulása pedig az, hogy amíg ő nem kompenzál, addig áll. Ő nem fog haladni, ő nem fog gyarapodni vagy fejlődni. Neki is tanulni kell, hisz világunk egy iskola. Az iskola nem büntet, csak oktat. Az iskola nem megaláz, csak jelzi, hogy hol tartasz. Ha az érdemjegy nem tetszik, tanulj többet, jobban és fejlődj. Mindenki eljuthat A-ból B-be, de nem mindenki fog eljutni, mert van, aki leragad ott, hogy a másik tartozik. Amikor a tartozás lejár, kiegyenlítődik, új lehetőség nyílik. Újra tartozhatsz és lehet már tartozás nélkül is haladni. Aki tartozik, az egy nyomás alatt teljesít, aki viszont nem tartozik, az pontosan ott tart, ahol valójában. A valójában az igazság. Vajon képesek vagyunk megmutatni magunknak, másoknak, hogy hol is tartunk valójában?  Kik is vagyunk valójában? Elértünk egy olyan szintre, hogy mindenki elhitte, hogy a ház - amiben él -, az autó - amit vezet - az övé, pedig a bank is úgy gondolja, hogy az övé. Ugyanazt a házat gondolja magáénak és ugyanazt az autót is. Mi már elhittük, hogy van egy autónk és mennénk tovább a gyarapodásban, de addig, amíg ki nem fizetjük, nem tudunk. Előre hozott úton járunk nem tisztességesen, nem őszintén. Vajon készek vagyunk-e az igazságra? Vajon ha látnánk, hogy kik vagyunk igazából, azt el tudnánk-e fogadni? Nagy utat tettünk meg a jelmezekben. A jelmez az, amit az igazság helyett magunkra vettünk. Sajnos ez igaz a bankok felé és a magánszemélyek felé is. Aki jelmezben van, már nem is tudja, hogy ki ő, és elhiszi, hogy ő gazdag vagy fontos ember vagy akár Isten. A személyiségek torzulásáról és azok következményeiről írok legközelebb.