Nem olyan régen jöttünk rá, hogy az ember több, mint amit látunk, több mint a teste: több, mert van lelkünk is. Sokkal előbb is rájöhettünk volna, mert akkor a lélek érzelmei által nem háborúztunk volna. Rájöttünk, még mérni is tudjuk: 21gramm.  Amennyiben van lelkünk, akkor a lelkünk is el tud fáradni, meg tud betegedni és tönkre tud menni. Hogyan foglalkozzunk lelkünkkel? Hasonlóan, mint a testünkkel. Gyógyítani kell azt, ami elromlott. Simogatni kell azt a testrészt, ami fáj. Helyére kell tenni azt a részünket, amely kimozdult a helyéről. Hogy lehet ezt megtenni? Orvosilag ismerjük a technikákat. Felvágjuk, kivesszük, áthelyezzük stb. Miért ne lehetne ezt a lelkünk esetében is megtenni? Ha fájdalmaink vannak, el kell engednünk a fájdalmat. Ha sebesüléseink vannak lelkünkön, be kell gyógyítani a sebet és ha a lélek alkalmatlan önmaga meggyógyítására, akkor el kell engednünk és egy új lélek befogadásával , mint egy donor szerv befogadásával kell tovább élnünk. Lehet, hogy túl egyszerűnek tűnik, de leírva az orvosi út is könnyű, viszont okkal tanulnak orvosaink is hosszan, hogy ezeket a technikákat megtanulják, amellyel kivágnak, kicserélnek vagy áthelyeznek.

A lélek gyógyítására is szakosodnak emberek. Minden területen vannak specializálódások és vannak általánosan kezelők, mint orvosaink között is vannak szakorvosok és általános orvosok is. A területtől függ, hogy meg tudják-e gyógyítani a sebet. Az orvosi ellátásban nem jut eszünkbe nőgyógyászati problémával fül orr gégészhez mennünk, de csak akkor, ha már tudjuk, hogy nőgyógyászati problémánk van. Valamilyen képalkotó által megállapították a problémát: ilyen a röntgen, a CT, az MRI és a vérvizsgálat is. Valamit látnak bent, amely kimutatja, hogy kezelésre szorulunk. Utána jön az orvos. Az orvos pedig saját tudása által gyógyít, segít vagy legalább panaszt enyhít. Ezeket tudja, amit mi elfogadtunk azért, mert régóta vannak orvosaink.

A lélekgyógyászat jóval fiatalabb szakma. Jóval később fedeztük fel, hogy van lelkünk is, ezért később kezdtünk foglalkozni vele: ezért értelemszerűen kevesebbet tudunk róla. A kevesebb tudásunk azonban több, mint amit 100 éve tudtunk.  A lélek ugyanúgy szenved, mint a test és ugyanolyan jogai vannak a gyógyulásra, mint testünknek. Aki már meg tudja magát gyógyítani, annak nincs szüksége gyógyítóra, de aki nem, annak segít, ha meggyógyítják, ezért van létjogosultsága a lélekgyógyászatnak, mint ahogy a test gyógyítását is azok veszik igénybe, akik nem tudják meggyógyítani magukat. A Covid sokat segített ez ügyben számunkra, hiszen rájöttünk, orvosi ellátás hiányában hogy tudjuk gyógyítani a náthát, az influenzát és sok sok olyan tüdő, illetve légúti betegséget, amihez utóbbi időben nem kaphattunk segítséget. Ilyenkor rájövünk, hogy van hársfatea, különböző fürdők, szaunák, visszatért az inhaláció, megértettük, hogy a zsír valóban képes a tüdőből kiszívni a baktériumokat, stb. Feljebb nőttünk, önállóbbak lettünk.

Azok az emberek, akik nem értik vagy akár nem hiszik, hogy van lelkünk, nem is gondolnak arra, hogy egy egy mondattal milyen sérüléseket kap a lélek. Milyen sérüléseket okozunk vagy okoztunk gyermekeinknek, szeretteinknek vagy barátainknak. Nem gondoltuk végig, mert nem hisszük, hogy ez számít. Az orvos elmondja, hogy ártunk a testünknek az alkohollal, cigarettával, droggal, de nem mondja vagy nem tudja, hogy a gyógyszerekkel, kemikáliákkal vagy az egészségtelen élelmekkel, cukrokkal ugyanannyit ártunk. Ha nem mondja, akkor sajnos vétett az esküje ellen, ha mondja, akkor pedig kinevetjük és mérgezzük magunkat tovább. Nem hisszük, hogy árt a cigaretta, mert a nagymamám 95 évesen halt meg és mondjuk végig dohányozta az életét. Tehát nekem sem fog ártani a cigaretta. Jó reggelt kívánok: van egy genetika, ami örökít tovább. A nagyi, ha végig dohányozta az életét, egy jó genetikát örökölve, akkor csak annyit rontott a testén, amely a következő generáció alapja lesz. Megszületik a gyermeke, akinek rosszabb a tüdeje alapból. Ha ahhoz ő is hozzákapcsolja a cigarettát később, lehet, hogy csak 70 évig él. El tudjátok képzelni a folytatást. Végig gondoltátok, hogy mit örökítetek tovább? Hogy miért fontos az alap, amit tovább adunk gyermekeinknek? Végig gondoltátok, hogy egy rossz leki állappot mihez vezet?  Hogy nem akarnak élni gyermekeink már születésükkor sem? Hogy a lélek be sem akar kapcsolódni a megszülető testbe, mert annyira gyengék az idegpályák, hogy a lélek azonnal látja, hogy ez mit fog jelenteni a számára. Végiggondoltátok, hogy lelki sérüléseinket is örökítjük tovább? Hogy gyerekeink a mi tükreink? Hogy nem tudunk segíteni rajtuk, ha nem kapaszkodunk bele a lélek gyógyításába? Végig gondoltátok, hogy mi lenne annak a következménye, ha nem gyógyulhatna a lélek: anarchia.

Azok az emberek, akikből kiölik a lelket, érzéketlenek, robotok lesznek. Ma is foglalkoznak ezzel, kísérleteznek ezzel, „gyógyítók”, vegyészek, pszichológusok, stb. Ezeket az embereket a kormány arra kéri, hogy találják meg a megoldást arra, hogy ne érezzen az ember. Miért? Hogy bármit meg tehessenek lelkiismeretfurdalás nélkül. Mi is erre kondicionáljuk gyermekeinket sajnos. Megtanítjuk őket arra, hogy ne sírjanak, hogy ne mutassák ki az érzelmeiket, hogy tartsák magukba problémáikat, és nem adunk nekik hozzá segítséget később sem, hogy mit kezdjenek azzal, ha kialakult egy pánik, egy félelem, egy szorongás, amely ráhat a fizikai testre, egy depresszió vagy egy kitőrő agresszió, amit sokáig elzárt valaki magában. Elszabadult a pokol és ilyen emberek vannak körülöttünk, közöttünk, akiket mi neveltünk és szabadítottunk a világra időzített bombaként. Semmit nem tanultunk Hitlerből, hogy miért lett olyan amilyen? Semmit sem tanultunk Mussoliniből, stb. Miért nem akarjuk megérteni, hogy hová vezetnek az elfojtások és hová vezet az érzelemmentes „szeretet”? Bántalmazáshoz, harchoz, öldökléshez, de először csak versengéshez. Minél inkább versenyző valaki, ez a világ annál jobban szereti. Miért? Mert „cirkuszt a népnek”: erre van szükségük. Egy olyan ember, aki csak versenyezni akar, az képes feláldozni magát. Nem érdekli, ha tönkre megy a teste, neki győznie kell az olimpián. Nem érdekli, ha nem lesznek barátai, de előre kell törnie a ranglétrán. Nem érdekli, ha másokat elkaszál közben, mert nincsenek érzései. Nem érdekli, ha közbe bánt, mert észre sem veszi. Ez a cirkusz, ami kell a népnek, mert leköti a figyelmét és addig mindent megtehet a hatalom, amíg mi „szórakozunk” azon, hogy ölik egymást a versenyeken barátaink, szeretteink, stb. Jó kis figyelemelterelés.

Minden lelki gyógyítás „visszaváltoztat” minket érző emberré. Aki érezte, hogy fájt neki, ha tanárai bántották, nem fog felnőttként bántani. Aki érezte, hogy szülei kinyírták egymást szavaikkal a házasságukban, nem fog csúnyán bántani, de csak akkor, ha a lelke meggyógyul. Csak akkor, ha kap segítséget, terápiák, lelki simogatók, probléma oldó segítők által. Azok a segítők viszont kénytelenek „fű alatt” dolgozni, mert a világ kineveti őket. Az a világ, akinek leginkább van szüksége lelki simogatásra, lelki segítségre, mert közelítünk ahhoz, hogy érzelemmentesen kinyírjuk egymást és önmagunkat.

Szeress és élj, szeress és élvezz, hozd vissza az életet a testedbe, hozd vissza a lelked és lelkesedj újra! Hozd vissza és érezd, hogy esik a hó és simogat, fúj a szél, ami nem bánt, fúj a szél, hogy elfújja a bánatot, kisüt a nap, ami átmelegít, feltölt. Feltölt azzal, ami a fény, azzal, ami a lélek. A lélek érzelmek sokasága. Tanítsuk meg egymást érezni újra és az érzelmeinket tanuljuk meg kezelni és gyógyítsuk meg azokat: szeretettel, hittel, békével. Erről írok legközelebb.