Mindannyian különbözően fejlődünk. Vannak, akik gyorsabban tanulnak és vannak, akik könnyebben szeretnek. Mi mindannyian érző szerető embernek születtünk, de van, akiből kiölik a szeretetet és van, akiben megjelenik a szeretet iránti vágy még jobban. Emberként a fő fejlődési utunk: agyunk és szívünk fejlesztése. Abban állunk a legrosszabbul: az agy 3 százaléka aktív nagyjából, tehát itt még bőven van lehetőség a fejlesztésre. A szív 70 százalékát tudjuk maximum kihasználni, ebből az átlag 1 százalékot használ. Érzelemmentesen és értelemmentesen így élünk, ahogyan látjuk. Ha nincs érzelem, akkor az ember mint olyan, nem fontos. Könnyen el tudunk engedni akár egy földrésznyi embert is, hiszen nincs kötődésünk, nincsenek érzelmeink. Ez nem jó, de van, amikor hasznos. Értelemmentesen pedig úgy élünk, hogy buta döntések sokaságából pusztul el rengeteg ember és állat és növény. Mindkettővel, tehát akár a szív érzelemmentességével, akár az agy értelemmentességével kiírtjuk önmagunkat. El kell kezdeni ébredni, hogy ráérezzünk, hogy meg tudjuk „javítani” magunkat. Megjavítani azt jelenti, hogy változtatunk magunkon. Én most az érzelmi változást veszem górcső alá. A Teréz anyuk elkezdnek érezni. El kezdik megérteni, hogy érzelmek nélkül nem jó. Érzelmek nélkül élettelenek vagyunk, hidegek és önzők, ezért ők egy új mintát hoznak. Egy olyan mintát, amely eltér az eddigi érzelemmentestől. Eltér az eddigi, hideg, érzéketlentől. A minták arra szolgálnak, hogy lássunk valami teljesen mást, ezért ha nagyon kimozdultunk az érzelemmentes felé, akkor legalább annyira ki kell mozdulnunk az érzelmes felé. Ha túl érzelemmentesek lettünk, akkor valaki vagy valakik túl érzelmeset fognak mutatni: ezek csak minták. Minták ahhoz, hogy milyenek is lehetünk. Az értő ember csak tanul a mintákból és azt mondja, hogy sem az egyik, sem a másik nem tökéletes, de középen van az igazság. A nem értő ember pedig választ: vagy önző lesz és mindenki utálni fogja vagy önzetlen, akit mindenki szeret. Az önzetlenség viszont önfeláldozást jelent. Valóban mindenki szeretni fogja őt, de idő előtt elfogy az energiája és meghal. Meghal, mert ő maga soha sem lesz saját maga számára fontos. A Teréz anyuk korán, ideje korán meghalnak. A Terézanyuk nem élnek, csak mások életét próbálják jobbá tenni. Lehet így is élni, meg ennek az ellenkezőjeképpen is, de egy biztos, hogy mindkét véglet egyensúlytalan. Valamikor én is e két véglet között akartam választani: fehérnek vagy feketének láttam a világot. Ilyenkor mindig ítélkezők leszünk. Azért leszünk ítélkezők, mert mi már döntöttünk, hogy milyen irányt választunk, melyik csapatban játszunk és természetesen abban a csapatban vannak a „jók”, ahol mi játszunk. Ilyenkor az ellenfél csapata csak rossz lehet. Nem akarjuk őket megismerni, sőt még néha hallani sem akarunk róluk, hiszen ők a „rosszak”. Mindig van döntés és választási lehetőség, de ehhez majd az értelem felébredése segít számunkra. Először a szív nyílik, a szív ébred: akkor akarunk leginkább szeretni. Amikor viszont már az agy is ébredezik, akkor rájövünk, hogy nem feltétlenül csak abból áll az élet, hogy másoknak jót akarjunk, hanem esetleg abból is, hogy nekünk is legyen valami jó. Itt szoktak az emberek átállni a másik oldalra, amikor elkezdenek érteni és rájönnek, hogy mindent eddig másokért tettek. Amikor másokért teszünk, az egyoldalúvá tesz minket. Amikor csak magunkért teszünk, az szintén teljesen egyoldalúvá tesz minket. A középút megtalálása csak és kizárólag azután következhet, ha már mindkét oldalt kipróbáltuk és megértettük, hogy egyik sem jó. Vannak, akik egy életen keresztül beleragadnak valamelyik oldalba és vannak, akik gyorsan vagy gyorsabban tanulnak. Akik gyorsabban tanulnak, azok változnak. Akik viszont felnőttként változnak, azoknak a társasága is fog változni attól függően, hogy ők - a társaság - mennyire merevek, mennyire törvénykezők. Pl. ha egy vallási társaságban találtál örömöt, akkor azok az emberek vesznek körül, akik szintén ott találták meg az örömöt. Ha úgy érzed, hogy már nem ad újat a közösség és változnál, akkor biztos, hogy újjal fog rád a közösség mutogatni. A közösség, aki eddig befogadott, elfogadott és szeretett. A közösség, aki nem tud elengedni, csak birtokolni. Az emberek nagy része úgy gondol a barátaira, mint a tulajdonára, pedig az életünk egy bizonyos szakaszán találkozunk, majd ha fejlődünk és más felé haladunk, akkor távolodunk egymástól. Távolodni nem feltétlenül jelent rosszat. Ha a barátod, akivel egész gyermekkorodban együtt mozogtál, másik egyetemet választ, mint te, akkor más lesz a fontos neki és valószínűleg más úton megy tovább. Az nem jobb vagy rosszabb, mint a tiéd, csak más. Ha megfigyeled, hogy a te érdeklődésed és az ővé különbözik, akkor valószínűleg kevesebb találkozás lesz közöttetek és valaki más vagy mások fogják kitölteni a hiányt benned, bennetek. Az emberek sokfelé haladhatnak tanulásuk útján. Ezzel a világon semmi gond nincs. Akkor van probléma, ha megállnak és azt mondják, hogy megtalálták a tutit, nincs szükségük további fejlődésre, haladásra. Ilyenkor a mátrixban elfoglalnak egy helyet. Ha mennek utánuk emberek, akkor egy ponton a mátrixban tömeg lesz és ezek miatt bizonyos helyeken hiány alakul ki. Ez az egyensúlytalanság oka, ezért születnek a mátrixban ellenpontok. Azért, hogy a sok önző ember ne érezze azt, hogy ők vannak többségben, mert akkor az ember számára egyértelmű, hogy ha mi vagyunk többen, akkor az a jó, amit teszünk. Ilyenkor az önzetlenek is összetömörülnek (Teréz anyuk) és megmutatják, hogy ők is ugyanannyian vannak, mint az önzők: ezért, ha bárhol kialakul egy túlzás, akkor az emberiségnél azonnal kialakul az ellenpont. Nem azért, hogy válasszunk, hogy mi melyik csoport mellé akarunk állni, hanem azért, hogy kívülről szemlélve rálássunk , hogy bárhová álunk, az az egyensúlytalanságot növeli.

Az értő és érző ember beáll középre és azt mondja, hogy nincs szükség a túlzásokra, legyünk objektívek. Oda kell tartoznunk, ahol látjuk az elmozdulást. Az elmozdulást pedig csak a tengelyen való haladásból látjuk. A tengely a gerincünk, a gerincünk pedig segít abban, hogy ha látjuk, hogy kimozdultunk valahol, akkor vissza kell mozdulnunk. Akinek a gerince a szívéhez közel van kimozdulva, annak az érzelmeket kell tanulnia. Annak lehet, hogy kell segítségképpen az önzetlenség, a Teréz anyuság egy darabig, amig visszaáll a helyére a gerinc. Minden, ahol a gerinc elmozdul, hat a testre és ezáltal az életünkre. Erről írok legközelebb.