Kétféle típusú ember létezik. Az, aki tudja honnan jött, ki ő; és az, aki nem tudja honnan jött és ki ő. Kinek nehezebb? Annak, aki nem tudja, hogy ki is ő valójában. Amikor egy ember megérti, hogy honnan jött, az mindig segítség neki. Nem mindig könnyű elfogadnunk, hogy szüleink által nem kaptunk sokat, de lehetőségünk lesz ezáltal elindulni onnan, ahol vagyunk. Azok az emberek, akiknek szülei túlmutatnak magukon, megjátsszák magukat, és önmaguk számára is szerepet játszanak, sokkal nehezebb lesz. Azok a gyerekek abban nőnek fel, hogy egy illúziót mutatnak nekik szüleik arról, hogy ők, hol tartanak. A modern társadalomban újgazdagoknak hívjuk őket. Az újgazdagokat az különbözteti meg a „régi gazdagoktól”, hogy az újaknak nincs meg az alapjuk. Sem a szülők, sem a nagyszülők nem rendelkeztek azzal a tudással, amely a társadalom azon rétegéhez emelte volna őket, ahol gyermekük most próbálkozik. Ha nincs meg a tudásod szüleid által egy közösséghez, akkor neked kell beletanulni, neked kell azt a tudást megszerezni. Hogyan? Alázatosan. Ez hiányzik az újgazdagokból. Ez különbözteti meg őket a régi gazdagoktól. Ezeket viszont mintaként hozzuk. Olyan mintaként, amely tanulható – pont olyan módon, mint az egyszeregy. Bárki meg tudja tanulni, csak legyen hozzá tanítónk. Ha nincs, akkor keressünk. Azok a tanítók, akik már tudnak, pénzbe kerülnek. Ez a világ úgy működik, hogy semmit sem adnak ingyen. Ez azért van, hogy megtanuld, hogy nemcsak adni, hanem kapni; és fordítva is fontos. Egyensúlyt kell tanulnunk! Azok a gyerekek, akik csak kapnak, egyensúlytalanok lesznek. Azok is, akik csak adnak. Mindenki szenved. De a társadalom szerint, azok nem szenvednek, akik csak kapnak. Miért? Azért, mert kívülről nézve Ők boldogok. A legtöbb ilyen „boldog” ember lesz öngyilkos. Valami biztos van e mögött? Azok az emberek, akik boldogok, azok élni szeretnének. Miért nem értjük ezt? Miért hisszük, hogy aki mindent megkap, az biztos, hogy boldog? Azért, mert nem akarunk látni. Ha látnánk, akkor hitrendszerünk, amelyben eddig hittünk, borulna. Na és? Mi történik akkor, ha egy hitrendszer felborul? Követi egy új, egy másik hit vagy hitrendszer. A hit mindig csak addig vezessen, ameddig látod, hogy hová vezet! Ha azt látod, hogy boldogtalan ember az Ikonod, akkor válts. Váltsál olyan emberre, aki boldog. Az sem igaz, hogy a szegénység tesz minket boldoggá. Az lehet, hogy nem elégedetlen valaki, de hogy nem boldog a szegény ember, az biztos. Lehet, hogy nem lát rá egy csomó lehetőségre, amiket megélhetne. Így miután nem ismer lehetőségeket, így nincs is miért fájjon a szíve, de azért ez még nem a boldogság.

A boldogság az, amikor mindenben jól tudjuk érezni magunkat, és újabb, és újabb lehetőségek megismerése nyílik meg számunkra. Boldogok azok az emberek, akik életük során nem állnak, hanem haladnak. Ezek persze csak részei a boldogságnak, de fontos részei. Kapcsolatok azért mennek tönkre, mert az emberek nem tudnak együtt haladni. Az egyik megáll, és a másik még menne. Jobb helyekre, jobb élet felé, míg a másik már elfáradt, és pihenne. Az emberek összehangolódása már gyermekkorban elkezdődik. Tudd, hogy honnan jöttél, és azt is, hogy hová tartasz! Ez a szülők felelőssége – feltéve, ha tudják, hogy ők hol tartanak. Ha nem tudják, akkor illúzióba kergetik a gyermeküket. Elhitetik vele, hogy neki is jár mindaz, ami a szomszéd Piroskának. A gyerek pedig elhiszi, mert a szülei szava fontos neki. Aztán elkezd követelőzni. Miért? Pusztán azért, mert a szomszéd Piroskának is van… Pusztán azért, mert másoknak is van…. Nem lesz jó vége, ha nem mutatjuk meg számára, hogy mi nem biztos, hogy ott tartunk, mint a szomszéd Piroska szülei. Magunkat fogjuk felébreszteni ezzel, hogy egy olyan világba akarjuk beleálmodni gyermekünket, amihez még nagy a kabát számunkra. Tanuljunk meg nemet mondani neki – az Ő és a Mi közös érdekünkbe. Ne vetítsünk számára olyat, ami nincs meg bennünk. Ne buzdítsunk senkit olyan körökben forogni, amihez mi nem tudunk kulcsot adni számukra, mert boldogtalanok lesznek, és minket fognak hibáztatni – joggal! Mutassuk meg nekik, hogy – mi, mint család – hol tartunk, és segítsünk nekik feljebb emelkedni! Hogyan? Úgy, hogy mindenkor elmondjuk azt, amit tudunk, és azt is, amit már nem tudunk. És azt ne tőlünk tanulják meg, amit mi még nem tudunk! Természetesen motiválhat minket ez oly módon, hogy mi fejlődjünk, tanuljunk, és ekkor már többet tudunk gyermekeink számára adni. Vigyázzunk arra, hogy mérjük fel az Ő tanulási ütemünket, és a Mi tanulási ütemünket is! Ha mi tanulunk gyorsabban – ami természetesen nem így van –, akkor mi tanuljunk meg valamit előbb, és azután tanítsuk meg számukra. De ha Ők tanulnak gyorsabban – és ez a realitás –, akkor engedjük meg számukra, hogy Ők gyorsabban haladhassanak az úton, és engedjük meg nekik azt, hogy ebben ők taníthassanak minket.

Ott követjük el a hibát, hogy gyorsabban akarjuk elhelyezni őket egy olyan társadalmi rétegbe, amihez nincs még kulcsuk, és sajnos nekünk sem volt. Boldogtalanná tesszük őket. Ha egy gyermek a saját szintjéhez való iskolát választ, akkor mi szülők általában azonnal felülírjuk ezt. A mi gyerekünknek nem jó az általános iskola, neki magániskola kell. Végignéztétek már azt, hogy egy magániskolában mennyiben tanul mást gyermeketek, mint az általános iskolában? Végignéztétek azt, hogy milyen gyerekek járnak, milyen szülőktől – a magániskolákba? Végignéztétek ezeket, hogy jó döntést hozzatok a számára? Nem. Ezeket nem lehet végignézni. Nincs rá mód, hogy megismerd a beiratkozás előtt a gyerekeket és a szülőket. Az iskola modelljét ismerheted meg, amit a szülők úgy fognak módosítani, ahogy szeretnének, hiszen Ők fizetnek. Ebbe a folyamatosan változó iskolába tudod elvinni a gyermekedet, ha magániskolát választasz. Nem lesz könnyű barátokat találnia, mert különböző nézetű, ideológiájú családok gyermekeit ismerheti meg. Jó lesz később felnőttként számára, mert akkor, amikor kikerül a világba, már pontosan tudja, hogy mindenki változik. Addig viszont szenved. Azután is nehéz neki, mert nem talált még igazi barátot, amely a párkapcsolat alapja. Amikor valaki megtalálja az igazi barátot, akkor felkészült egy párkapcsolatra. Sok mindent kell tanulnia gyermekünknek csakúgy, mint nekünk kellett, és kell még most is, de ha már megtanultál valamit a saját károdon, akkor legalább gyermekednek ne kelljen végigmenni ugyanazon. Ne mutassunk többet számára, mint azt, akik vagyunk, és motiváljuk Őt haladásra, fejlődésre magához, magunkhoz képest! Akkor nem fog csalódni bennünk, és ezért nem fog szégyellni minket. Ellenkező esetben végigszégyenkezi az életét a családja, szülei miatt. Mi tanítottuk számára, hogy ki Ő, és vagy megyünk mi is utána és hajlandóak vagyunk tanulni, vagy nem lesz vele kapcsolatunk tovább. Így tanítsd gyermekedet többre, mint aki vagy! Így gondold át, hogy milyen iskolát, iskolákat választasz számára, és így próbáld megőrizni a tiszteletet magad és családod számára, hogy nem mutatsz többet, mint ami vagy!  Ez az erő. Nem az, amikor elhitetünk velük valamit. Legközelebb az erőről írok, másképp.