A félhangok az egész hangok között helyezkednek el. A hangok tanulása egymást követő sorrendben kell, hogy megtörténjen. A hangokat űrök követik és az űrben, a hiányban alakult ki a félhang. A félhang viszont elvezethet egy másik oktávhoz, amely a hangok között helyezkedik el. Egy oktáv 12 hangból áll. Ezt látjuk, érzékeljük, ezt tudjuk tudatunkkal felfogni. Némelyikünk a félhangokat is érzékeli, bár ezt már nem mindenki hallja ki a hangok közül, mint ahogy a fény minden spektrumát sem látja mindenki. Akik érzékenyek, azok a hangok között viszont egy egész oktávot tudnak érzékelni. Minden hang egy hullám. Meghatározott hangok alkotnak egy univerzumot. A mi Univerzumunkban is 12 hang van. Bárki átlép egy másik Univerzumba, az más hullámhosszon érzékel onnan. A más hullámhossz alkalmassá tesz minket más lények érzékelésére, illetve más létformák látására is. A mi hullámhosszunk viszont ebben az Univerzumban érzékel és lát. Amikor csak egy Univerzumot érzékelünk, elhisszük, hogy ez a Minden. A gyermek, amikor megismeri szüleit, akkor az Ő Univerzuma ebből áll: azért, mert még egyből nem képes többet befogadni. Mi magunk is szűk befogadásra vagyunk képesek. Részben tudjuk csak érzékelni a Világegyetemünket és még kisebb részben tudunk érzékelni olyan valóságokat, amelyek befogadására nem készülünk fel. Felkészülni pedig mindenre lehet. Ha a maraton futást nem tudjuk egyből lefutni, akkor edzéssel fel tudunk készülni rá és ezáltal képesek leszünk lefutni azt. A maratonfutás és az Univerzum megismerése nem áll távol egymástól. Mindkettőnél tágítani kell a hitrendszerünket és meg kell érteni, hogy sokkal többet is képesek vagyunk befogadni, lefutni, mint amennyire eredetileg predesztinálva voltunk. Önmagunk ismeretével kezdünk. A legnagyobb probléma az, hogy ha már meg szeretnénk ismerni újabb Univerzumokat, akkor azt azonnal szeretnénk. Azonnal futni maratont: az önmagunk tönkretétele. Azonnal bekapcsolódni más dimenziókba szintén önmagunk tönkretételével jár. A testünk képes bizonyos hullámokat elfogadni, bizonyos kedvességeket, illetve bizonyos bántásokat. Akit sokat vernek, az megtanulja kikapcsolni az érzékeléseit és immunis lesz a fájdalomra. Aki sosem kap szeretetet, szintén megtanul szeretet nélkül élni és nagyon nehezen tud befogadni már egy kis kedvességet is. A szeretet is egy hullám és a bántás is az. Minden hullámnak megvan a maga információja. Te is valahogy születsz és valamiben szocializálódsz. Ez határoz meg valahol téged, így kerülsz a 12 hangból valamelyik hang képviselőjévé. A hangok ugyanúgy, mint a csillagjegyek, meghatároznak és jellemeznek részben bennünket. Vannak hasonló emberek és vannak nagyon különbözőek. Akik hasonlóak, ők jól érzik magukat egymással, akik pedig különböznek, ők veszekednek és akár harcolhatnak is egymással. Mindenki ragaszkodik ahhoz, hogy az a „valóság” a legjobb, amit Ő képvisel, amiben Ő létezik. Mi még emberként a 12 hangot sem tudtuk egyesíteni, de még elfogadni sem, hogy tőlünk eltérő hangok is léteznek. Kritizáljuk, kifigurázzuk, megalázzuk azt, aki egy másik hangot képvisel. Azok, akik kifigurázottak lesznek, visszahúzodnak és próbálják megkeresni a magukhoz valókat. Ha visszahúzódunk és kívülről látjuk a hangokat, a világunkat, automatikusan bekapcsolódunk egy másik dimenzióba, egy másik valóságba, ahol szintén 12 hang létezik, csak egy másik oktávon történik az érzékelés. Ennek az oktávnak is vannak félhangjai, ahol egy újabb oktávba tudunk tévedni. Minden félhang rezonál az első, számunkra létező oktávval és a másik, számunkra nem létező oktávval is. Itt tudunk elcsúszni a félhangokon és itt tudunk átlépni egy másik valóságba, ahol sokan meg is rekedünk. Ha megrekedünk, az olyan, mint amikor a kisgyerek nem a játékaival játszik, hanem a játszópajtásaival: általunk „kitalált lényeknek hívott” valakikkel. Ezek a lények szórakoztatják, tanítják. Hol vannak ennek a veszélyei? Ott, hogy amikor átlépünk egy másik Univerzumba, az vagy alattunk vagy felettünk helyezkedik el: úgy, mint az iskolában,  ha harmadikos vagy, akkor vannak nagyobb és okosabb negyedikesek és vannak nálad kevésbé okosak, bölcsek, akik másodikosak. Kiktől érdemes vajon tanulni? Kik azok, akiktől többek leszünk? A szüleink vagy aktuális vezetőink fognak tudni segíteni Nekünk ebben. Amikor viszont nem fogadsz el vezetőt, mert „Te már mindent jobban tudsz”, akkor mész a saját fejed után. Nem az a baj, hogy „beszélsz a másodikosokkal”, hanem az, hogy tőlük tanulsz. Ha te tudsz valamit az atomfizikáról, én pedig nem, de úgy adok át információt, hogy azt elfogadod tőlem, akkor Te utánam kevesebbet tudsz az atomfizikáról. Törölted a tudásod egy részét és az én nem tudásomat tárolod információként helyette. A tudás szabaddá tesz. A nem tudás szorongóvá, félőssé tesz téged. Attól tanulj, aki tud. Amikor kilépsz a saját oktávodból és a saját hangodból, akkor először a „senki földjén” vagy. Ez az üresség az űr. Itt nem hallunk semmit. Rengetegen vannak ide beszorulva a saját valóságunktól elzárva: ez az autizmus. Az autisták kihozhatók saját bezárt világukból, csak nem szabad hirtelen inputokkal bombázni Őket. Nem szabad hirtelen lefutni a maratont sem, mert többé soha sem akarunk a futásról hallani. A hangok további félhangokat tárolnak, ahová ha az autista tovább lép, akkor szorongó, néha másokhoz szóló lesz. A mások itt azok, akiket mi nem látunk. Mindenki - aki olyan lényekkel kommunikál, akit más nem lát - bélyeget kap. Az autista és a szorongó ma már kis bélyegnek számít. Rengeteg személyiségzavart állapítottunk már meg tagjaink között. Ezek közül a bipoláris és a skizofrén a legismertebb és a legnépszerűbb. Ezek az emberek kiléptek a 12 hangból és elkezdtek kommunikálni más oktávok lakóival, ami számunkra értelmezhetetlen. Miért? mert mi nem látjuk Őket, ergo nem létezhetnek. Gondoljunk csak arra, hogy amikor mindenki laposnak hitte a földet és valaki elkurjantotta magát, hogy nem is lapos, hanem gömbölyű, mi történt akkor? Lázadás, eretnekség, stb., majd egy idő után mindenki elfogadta, hogy az aktuális nézet vagy hit szerint ma a földet gömbölyűnek tartjuk. Nem az a fontos, hogy mit hiszünk vagy tudunk a világunkból, hanem az, hogy tágítani kell a tudásunkat. Tágítani pedig csak úgy fogjuk, hogy amit eddig igazságnak tartottunk, azt felülvizsgáljuk és lehet, hogy a fajunk felkészült újabb igazságokra, amelyet hozhatunk magunkhoz képest lejjebbről, tehát olyan létformáktól, akik kevesebbet tudnak, mint mi vagy hozhatunk olyan lényektől is, akik felettünk helyezkednek el és jóval nagyobb a tudásuk: ezeket a lényeket már tudományosan is érzékeltük és értékeltük is. Vannak olyan lények, aki földönkívüliek: ez nem egy félelemkeltő információ, csak ténymegállapítás, amit már a NASA is többször közölt velünk. Vannak más létformák, amelyek más Univerzum lakói, akik ha felettünk vannak, tehát okosabbak nálunk, akkor jól tudnak segíteni Nekünk, míg ha alattunk vannak, kevesebbek Nálunk, Ők nem tudnak Nekünk segíteni, ott Nekünk kell Őket vezetni. Mindig a nagyobb, az okosabb, a bölcsebb kell, hogy vezessen, mert a butább lefelé húz minket. Mindenkinek megvan a születési helye, hogy mely hangban helyezkedik el, mint a megyék vagy kerületek akár. Ezeket a hangokat úgy hagyhatjuk el, hogy megismerkedünk a másik megyében élővel, a másik kerület lakóival és ha sikerül asszimilálódni, akkor be tudunk kapcsolódni. A felsőbb és az alsóbb valóságokkal is így kell ismerkedni. Mindenki tud valamit és Nekünk kell rájönni, hogy a „lény”, akivel felvetted a kapcsolatot, Ő több vagy kevesebb Nálad. Ahhoz pedig, hogy be tud határolni az Ő több vagy kevesebb tudását, Magadat kell ismerned. Tudnod kell, hogy miben vagy jó és miben nem. Ahhoz képest haladj az oktávon, hogy mit szeretnél hozzátenni ahhoz a valakihez, aki Te vagy. Ha hozzá szeretnél tenni, akkor több leszel, okosabb bölcsebb, szebb, stb. Ha viszont rábízod magad a mindenkori „vezetődre”, úgy hogy nem tudod Te magad hol is tartasz, akkor bizony lehetsz a találkozás után jóval kevesebb is. Te magad kell meghatározd, hogy „kivel barátkozol”. Kitől akarsz tanulni és felfelé vagy lefelé akarsz haladni. Ez viszont szétválasztja az emberiséget lenti és fenti emberekre. A hangok között van két fal, ami szétválaszt bennünket, mint annak idején a Berlini fal. Szétválaszt bennünket, de aki felemelkedni szeretne és felkészül rá, az átléphet. Átléphet akár az új oktávba is, ami lineálisan is halad. A mi oktávunk után is van egy oktáv. A mi iskolánk után van egy újabb iskola, ha nem veszel el a félhangokban vagy az ürességben. A kiútról írok legközelebb.