Minden ember – amikor megszületik – belép egy ponton, ahonnan úgy tud továbbhaladni, hogy először szemlél. Megérti, hogy hova született. Megérti, hogy miért, és elindul fölfelé tovább. Tanuláson keresztül. Először megtanulja, hogy kik a szülei. Ez a kiindulópont. Ő is olyan lehet, ha tanul, mint a szülei. Először olyanná akarunk válni, mint szüleink. Abban a pillanatban, amikor új szereplők érkeznek a rendszerbe, újabb szemlélődés kezdődik. Milyenek az új emberek? Ők többnyire a nagyszüleink vagy rokonaink, barátaink. Nagyjából hasonlítanak egymásra szüleinkkel, így a gyermek számára ők egy könnyen elfogadható, befogadható ismeret lesznek. Ha nagyon mások nagyszüleink, mint szüleink, akkor a gyermek számára hosszabb szemlélődés, és nehezebb elfogadás kezdődik. A szülők lesznek gyermekeink számára a referenciaszemélyek. Mindenkit, akit szüleik elfogadnak, ők is szívesen fogadják. Ha viszont szüleik nem fogadják el a nagyszülőket, akkor a gyermek számára a nagyszülők nem lesznek könnyen elfogadhatók, így nem tudnak tanulni tőlük. Mi, a szülők, szoktuk elzárni gyermekeinket a nagyszüleiktől azzal, hogy nekünk nem szimpatikusak szüleink.

Amikor elzárjuk gyermekünket tulajdon nagyszüleiktől, akkor elzárjuk őket egy tanulási lehetőségtől. Akkor azt a tudást, amit az idősebb korosztály tud, mástól kell megtanulniuk. Lehet, hogy annyira elzárjuk őket a nagyszülőktől, hogy soha többé idősebb emberrel nem akarnak lenni. Ez baj, hiszen világunk minimum három generációt ölel föl. Az első a gyermekünk, második mi – a szülők, és a harmadik a nagyszülők generációja. Elvétve előfordul a dédszülő is, de ők már nem kísérik végig gyermekünket általában a felnőtté válásig. Ez a három generáció alkotja a Föld lakosságot. Tőlük kell tanulnia az újonnan megszületőnek! Ha tanul, akkor azt, amit szülei fontosnak tartanak.

Először tehát szüleinktől tanulunk. Büszkék vagyunk szüleinkre, még versengünk is társainkkal, hogy az én apukám ügyesebb, anyukám szebb, stb. Amikor azt látjuk, hogy mások is élnek a közelünkben, tőlük is próbálunk tanulni. Óvó nénitől, tanítóinktól, barátainktól, de egy ideig minden, amit tanulunk, szüleink szűrőjén megy át. Ha tanulunk valamit, megkérdezzük otthon, hogy ők mit gondolnak erről. Az ő szűrőjük lesz számunkra a finomítása annak, amit hallottunk. A szűrők lehetnek jók, és rosszak. Olyanná válunk ez által, mint szüleink. Ha felnövünk, akkor már saját magunk szűrőrendszerét kell felállítanunk. Ott már eltávolodhatunk szüleinktől, hiszen ha soha sem távolodnánk el tőlük, akkor ugyanúgy élnénk, mint ők, nem változnánk semmit, de nem is tudnánk segíteni gyermekeinknek saját szűrőrendszerünkkel, mert nincs. Az önállóság azt is jelenti, hogy már nem kérem mindenben ki a szüleim véleményét.

Ha túl korán hozom létre a szűrőrendszeremet, akkor lázadó kamasz leszek, és nem fogadom el szüleim véleményét. Ha túl későn, vagy sohasem hozom létre saját szűrőrendszeremet, akkor vagy függeni fogok szüleimtől, vagy önállótlan, életképtelen leszek. Hol van az a pont, amikor megszületik a szűrő? Hol van az a pont, amikor felnövünk? Mindenkinél máshol. Ha szüleink sokat tudnak, akkor sokáig hallgatunk rájuk. Ha keveset tudnak, akkor korábban fel kell nőnünk, és önállóvá kell válnunk. Gyermekek küzdenek azzal, hogy vajon van még értelme tanulni szüleiktől, vagy nincs? Nem tudják, hogy hol van az a pont, amikor már mástól kell tanulniuk. Mi ebben a segítség? Nézz körül! Találj olyan embereket, akik valamit már letettek az asztalra! Akik jól csinálnak valamit, és tanulj tőlük is. Tanulj attól, akik jobb nálad, és kezdj el tanulni olyanoktól, akik jobbak szüleidnél is! Lesz ilyen. Ez nem tiszteletlenség. Egyikünk szülei sem állítják magukról, hogy ők már Jézusi tudással élnek. Ezért van lehetőség továbbtanulni másoktól. Az a legfontosabb, hogy értsd meg, meddig kell szüleidtől tanulni. Ha megérted, hogy nincs több, akkor köszönd meg, amit adtak, ez az útravaló, és menj el. Tanulj egyedül abból élni, amit kaptál, és láss rá, hogy lehet tovább is tanulni! Emberektől, iskoláktól, hitektől, rendszerektől, eszméktől, stb. Ha szüleiddel maradsz, akkor az ő eszmerendszerükig jutsz el. Az az eszme az ő koruk eszméje volt. A tied egy új lesz, mint ahogy egy új generáció gyermeke lettél te is. Minden generációnak megvan a tudása ahhoz, amilyen időben született. Ezt hívják születési kódnak, vagy horoszkópnak. A horoszkóp eldönti, hogy mely időzónába érkeztél, és ez valóban helyhez is kapcsol minket. A hely, ahova leszületsz, a tudástól függ, amit lehozol. Ha én Magyarország felemelkedéséhez hozok le tudást, akkor hiába szeretném megnyitni azt Amerikában, nem fogják érteni. Ez az én tudásom, amely elhelyez engem egy pályán. Ha Magyarország felemelkedéséhez hoztam tudást, akkor nem valószínű, hogy óvónőként helyezkedek el majd, hiszen ott az aktuális politikai felemelkedéshez nem tudok hozzátenni. Az asztrológia erre világít rá. Honnan jöttél tehát bolygó szinten. Az pedig rávilágít arra, hogy milyen tudásokat hozol. De az, hogy honnan jössz, az még csak egy része a leszületésednek, de determinál abban, hogy hova szüless le, hiszen a tudás oda kell, ahol a hiány megnyílik. Ez a hiány úgy működik, mint egy fekete lyuk. Vonzza magába a fényt. Minél nagyobb a lyuk, annál többen születnek oda. Ez magyarázza azt, hogy ahol sok hiány, tehát nagy szegénység van, oda folyamatosan születnek a gyerekek. Ahol viszont nincs hiány, oda nem fognak születni.

A tanulásnak az is sajátja, hogy meg kell érteni a szakaszosságát. Ha egy lépcsőre fölérsz, pihenj meg és gyönyörködj. Sajnos erre már nincs idejük gyermekeinknek, mert mögöttük is jönnek. Verseny lett a tanulás szépsége. Verseny, hogy megelőzzük egymást, és közben elfelejtettünk gyönyörködni. Ha gyermeked megy utánad az úton, nem mindegy hogy miről számolsz be neki. Nem mindegy hogy, hogy élted az életed. Csak versenyeztél, és futottál fölfelé, vagy megálltál néha, és élvezted is azt. A mai generációnak mi vagyunk a tanítói. Tanulhatunk mi abból is, hogy elfelejtettünk élvezni. Mesélhetünk nekik olyat is, hogy nem mindenben kövessenek minket. Mondhatjuk azt is, hogy nem volt jó, amit tettünk vagy, ahogy éltünk. Igen, lehet, hogy kevésbé fognak felnézni ránk, de legalább megváltoztathatják útjukat, és dönthetnek máshogy is. Míg ha azt mondjuk, hogy jöjjenek utánunk, akkor csak a végén fognak rájönni ők is, mint mi is, hogy nem érte meg. Akkor ugyan végig tisztelnek minket, és követnek bennünket, de a végén nagyobb harag lesz bennük, mint bennünk volt, hogy nem szóltunk nekik.

Tanítsuk meg gyermekeinknek azt, amit tudunk, és adjunk lehetőséget nekik mástól is tanulni. Vegyenek mintákat körülöttünk, és mindenből vegyék ki azt, ami jó. Abból tanuljanak, hogy megszülethessen egy újabb generáció, akik már normálisan haladnak. Szüleik után egy darabig, majd önállóan végig. Önállóságunkban találhatunk párt, akivel együtt, egy új értékrend szerint szeretnénk haladni, de ebbe már szüleinknek nem kell, hogy beleszólása legyen. Akkor, ha mindent átadtak, amit tudnak. Iskoláink ehhez kellene hogy hozzájáruljanak! Tudásainkat kellene hogy gyarapítsák, és nem teljesen átformálják, sematizálják! Ha sematizálják tudásunkat, akkor mindannyian csak „széklábat” fogunk megint gyártani. Hagyjunk mindent a maga útján haladni! Ha még valaki akar széklábat gyártani, akkor van rá lehetőség. Ha pedig valaki már nem akar széklábat gyártani, akkor van szintén más lehetőség is. Az iskoláink sajnos egyformává uniformizáltak minket. Innen szép felállni… Erről írok legközelebb.