Abból adunk, amink van. Jóból csak jót tudunk adni, bántásból csak bántást. Te magad döntsd el, hogy mit akarsz sugározni, adni. Azt fogod adni, amid van, akkor is, ha nem szeretnéd és akkor is, ha szeretnéd. Azok vagyunk, ami bennünk van. Az alkot minket, amit hordozunk. Ha rájössz, hogy nem tetszik az, ami vagy, alakítani tudsz magadon: változtatni, hogy ne bánts. Aki bánt, az ugyanazt fogja kapni. Állandóan bántani fognak. Ha nem érted, hogy miért történik, akkor magadba kell nézni és visszakeresni azt, hogy te mikor bántottál és hogyan bántasz. Valószínűleg észre sem veszed és nem szándékkal bántasz, de teszed, ha a bántás ott van benned: azt sugárzod, azt mondod ki. Hogy akarunk új világot építeni? Hogy akarunk bármin is változtatni, ha mi magunk nem változunk? Alakulni, változni úgy lehet, hogy magunkat megismerjük. Ilyenkor vagy tetszik, amit látunk vagy nem. Ami nem tetszik, azt átalakíthatjuk. Amikor viszont mások figyelmeztetnek arra, hogy csúnyán viselkedünk vagy nem vagyunk elég okosak, megsértődünk. Megsértődünk és visszabántunk. Valahogy azt gondoljuk, hogy a másik sem tökéletes és így nekünk könnyebb. Ha visszamondjuk a másiknak, hogy ő miben nem jó, akkor mindketten kaptunk magunkról egy képet. Ha sértettségből adtunk át egymásnak információt, akkor csak bántunk. Ha jó szándékkal tettük, akkor is kérdés, hogy a másik képes-e már befogadni azt, amit te már érzékelsz vele kapcsolatban. Van amikor elhisszük, hogy egy érett személyiséggel állunk szemben, majd amikor megsértődik, vagdalkozik és bánt, akkor rá kell jönnünk, hogy gyermek. Mindezen tulajdonságok gyermeki tulajdonságok. Minél tovább hordozzuk ezeket, annál kevésbé fognak komolyan venni, felnőttként kezelni minket. Borzasztó, amikor felnőtt emberek megsértődnek és bántják egymást. Minden háború ebből indul ki. Valaki megsértődik és öl. Aki öl, az elhiszi magáról, hogy ő a legerősebb. Aki a legerősebb, azé a hatalom. Csak egy gyermek gondolhatja komolyan, hogy ő a legerősebb, hiszen mindenki lehet erős, okos, bátor, boldog, stb., ha arra fókuszál. Amibe az energiádat hosszan beleteszed, abban fejlődni fogsz. Aki a futásba teszi, az lesz a gyors, aki még több energiát fektet a futásba, az győztes lesz. Aki győz valamiben, az elhiszi, hogy több a másiknál. Így alakulnak ki a versengések. Társadalmunk erre tanít bennünket: győzd le a másikat, legyél jobb, legyél mindenki fölött, mert akkor felnéznek réd. Mindenki fölé emelkedni nem csak hatalmat, hanem felelősséget is jelent. Amikor megkapom a lehetőséget, hogy gyermekeim lehetnek, akkor azért is választ ki engem az univerzum erre, mert valószínűleg tanulnom kell a vezetést. Tanulnom kell abból, hogy anya lettem. Tanulnom kell abból, hogy valakit vezetnem kell. A vezetés nagyon jó, ha van tudásunk, ami mentén irányíthatjuk, vezethetjük gyermekeinket és nagyon rossz, félelmetes, ha nincs tudásunk. Tudásunk alapján tudjuk vezetni azokat, akiket ránk bíztak. Ha kiderül, hogy nincs válaszom valamely kérdésére a gyermekemnek, akkor csalódik, és azonnal keres valakit, aki tud számára válaszolni. Abban a pillanatban számára ő a vezető. Amikor én féltékeny leszek arra a valakire, aki válaszol gyermekemnek, BŰNT követek el. Azért követek el bűnt, mert ha nem engedem, akkor megfosztom gyermekemet a tudástól, ha viszont engedem, magamnak kell szembesülni azzal, hogy tanulnom kell. Képeznem kell magamat vagy el fog tőlem fordulni a gyermekem. Ugyanez működik a munkában is: ha tudok segíteni, tanítani, akkor lehetek vezető. Ha nem tudok, akkor kikerülnek engem. Lehet, hogy az ego sérül azzal, hogy nem engem választanak vezetőjüknek, de legalább kapok egy jelzést magamról. Ez a jelzés segítség, ha megfelelő módon kapom: ha nem bántásból, hanem építő jelleggel történik. Aki folyamatos bántásokat él át, az előbb utóbb bántó lesz szintén. Emlékeztek még a katonaságra? A kiskatonákat mindig alázták a kopaszok, akiknek borzasztó volt az élete ezáltal. Amint ők kerültek abban a helyzetbe, hogy újabb kiskatonák érkeztek, az áldozatból átmentek a bántóba. Most már ők alázták a „kicsiket”. A bántás addig folytatódik, amíg fel nem ébredsz. Addig, amíg meg nem látod, hogy az ok okozatot teremt: ha valaki elkezdi kívülről látni magát és rájön, hogy bánt, változtathat rajta. Ha valaki nem látja magát kívülről és csak bánt és bánt és bánt, akkor előbb utóbb mindenki elhagyja. Mindenki kap jeleket, csak meg kell értenünk és aki már képes arra, hogy szembesüljön hiányosságaival, az kéri is a kritikát. Minél felnőttebb vagy, annál inkább kéred a kritikát és jól kezeled azt. A kritika segít minket reálisan látni, de nem „gyógyít” meg: nem változtat meg. Megváltoztatni csak mi tudjuk magunkat. Ahhoz, hogy változzunk, látnunk kell, hogy mások bántásai mit eredményeztek. Minden kimondott szó teremt: az is, ami pozitív és az is, ami negatív, de nem mindegy, hogy mi magunk melyiket hordozzuk. Szeretettel minden energia átalakítható. Azért találta ki a szerelmet a Jóisten, hogy csak a pozitívat lássuk meg a másikban. Aki csak pozitívat lát, az boldog. A boldog ember nem akar bántani. A boldog ember jót ad a társadalma számára. Könnyen ragadunk bele a bántásba, hiszen ha másokat bántunk, akkor nincs idő magunkra fókuszálni. Nem vesszük észre, hogy nálunk is van megoldani való. A más nehézségét látva könnyebbnek éljük meg az életünket: nem vagyunk annyira boldogtalanok, hiszen van nálunk boldogtalanabb. A boldogság relatív. Erről írok legközelebb.