A sodródásról írtam legutóbb. Arról, hogy mindenki - aki nem gondolkozik - tervez, azzal csak úgy megtörténnek a dolgok. Ki vezet minket? Szívünk, agyunk? Ha szívünk vezet, akkor vagy bántani akarunk mindenkit és rosszat szeretnénk adni nekik, mert féltékenyek vagyunk, irigyek és önzők: ilyenkor kevés vér áramlik bennünk és kevés szeretet is. A másik verzió - amikor a szívünk vezet -, hogy mindenkinek mindent megadunk, szeretetet, örömet, békét, hálát, de önmagunkat mindig háttérbe szorítjuk. Ilyenkor a szív nyitottabb, több vér áramlik bennünk és egészségesebb érzések találhatóak bennünk. Ilyenkor jobban szeretnek minket. Amikor az agy vezet, akkor vezethet tudásból, hitből, igazságból vagy vezethet butaságból, tudás hiányból, félelemből - hogy ez kiderül - és vezethet igazi eszméből. Az eszmék lehetnek jók és rosszak. Történelmünk sok jó, illetve sok rossz eszmét tárol. Tanuljunk meg jól tervezni. Tanuljunk meg úgy működni, hogy egyszerre vezet szívünk jóságból és agyunk tudásból. Mi kell ehhez: szeretet - amit már említettem -, hogy szerezz és tarts meg és tudás, ami pedig tanulással történik. Az az ember, aki nem tud tanulni: az makacs és merev és sajnos buta marad. Még az az ember is lehet buta, akit egykor rajongva tiszteltek az akkori tudásáért. Ha nagy tudása volt valakinek és nem fejlesztette tovább, akkor elindul a demencia, amely egyszerűen kiengedi az információt az agyból. Aki nem akar tanulni, fejlődni, mind demens lesz egy idő után. Miért? Mert a tudásnak az a lényege, hogy áramoljon. Ha te megállítod, nem beszélsz róla, akkor tudatosan állítod meg a haladást. Ha nem fogadják el tőled, akkor két oka lehet: vagy még nem készültek fel az új tudás befogadására és nem tartanak ott, hogy értsék, vagy már túlment a tudás azon, ahol te tartasz és nekik a te új tudásod már idejét múlt. Jó lenne látni az igazságot. Jó lenne tudni, hogy túl nagy a tudásod hozzájuk képest, vagy még tovább kell tanulnod, hogy elfogadjanak, befogadjanak. Erre valók a barátok, ismerősök, akik segítenek nekünk igazán látni önmagunkat. Akinek nincs barátja, az vagy nem képes elfogadni kritikát, ezért mindenki rossz vagy nem tud beilleszkedni közegébe, mert kevés a tudása és fél hogy kiderül.

Az emberek egymástól tanulnak: ez a rend. Kitől fogsz tanulni, ha nincsenek barátaid? Kit fogsz elfogadni tekintélyként, ha még barátként sem sikerült senkit elfogadnod? Kivel fogsz játszani az életben, akivel egymást tanítjátok? Gondolkozz! Gondolkozz, mit szeretnél. Szeretnél egy olyan életet, ahol kitaszítanak és nem értenek? Vagy inkább szeretnél egy olyan életet, ahol tanulhatunk egymástól? Ennek az alapja önmagunk ismerete. Meg kell értenünk, hogy hol tartunk. Sok tudásunk van, ami akkor lesz, lehet még több, ha van kinek átadjuk. Ehhez barátok, ismerősök kellenek. Ahhoz pedig ki kell lépni az utcára, hogy találjunk. Ha találunk barátokat, akkor eszmét cserélünk. Változtathatunk a mi eddigi elképzelésünkön és változtathat barátunk is rajta. Élvezhetjük életünket a tanulás által. Minél többet tanulunk, annál érdekesebb életet élünk. Egymástól tanulunk.

El tudjátok képzelni, hogy az univerzum átad egy fontos tudást valakinek, aki megtartja magának? Nem: mi értelme lenne. A tudásnak mindig az a dolga, hogy haladjon. A tudások egymásra épülnek. Minden felfedezésünknek volt egy alapja, amire újabb és újabb tudások épülnek mindaddig, amíg el nem érjük valamely tudásnál az abszolút igazságot. Pl.: amikor azt mondták, hogy a föld lapos, igazuk volt. Egy gömböt egy pontból nézve egy lapos körnek látunk. Ha a föld egy lapos kőr, akkor minden tudást ehhez kell igazítanunk. Hogy lehet, hogy a víz nem folyik le róla. Megtaláltuk a gravitációt. Ez bevált. Meg lehet vele magyarázni, hogy vonzás van. Mi van akkor, ha egy későbbi  felfedezésünknél már nem lesz érvényes a gravitáció? Semmi, akkor felülírjuk majd tudásunkat, mint ahogy a föld lapos teóriáját is felülírtuk, ahogy elkezdtük szemlélni a földet több pontból. Ha több ponton keresztül nézel egy gömböt kívülről, akkor rájössz, hogy nem lapos, hanem minden ívében gömbszerű. Ez okozta az újabb felfedezést, miszerint a föld gömbölyű. Mi van, ha ellipszis? Mi van, ha más formája van, mint amit eddig hittünk? Semmi. Felülírjuk tudásunkat és megyünk tovább újabb csodák, újabb tudások megismerésében. A tudások jók, igazak vagy nem igazak, egy közösséget alakítanak ki, amely közösség egy pontra felfűzhető. Ez az origonális tudás. Egy eszme, amely körül forgunk. Ezt csak tudatunk tudja megteremteni és tudatunk tudja lebontani. Rengeteg eszme borult már világunkban és rengeteget hoztunk létre újra és újra. Minél több a tudásunk, annál kevésbe játsszuk újra azt, amit már kipróbáltunk emberiség gyanánt és nem működött. Mi kell ahhoz, hogy ne kelljen végigjátszanunk ugyanazokat a nem működő utakat, amelyeket már sokan végigjátszottak? Annak ismerete, tudása. Ehhez pedig ismernünk kell egymást, történelmünket, hitünket, hogy mi miért történt az elmúlt időszakokban. Ilyenkor az ember elkezd tanulni, El kezd haladni. Érdekli a tudás, érdekli az értelem. Ilyenkor az agy bekapcsol, gondolkozik és irányít. Addig irányít, amíg a szív  megérti, hogy értelem nélkül nem lesz minden jó mindenkinek. Mitől jó annak a hajléktalannak, akinek adunk karácsonykor egy tál levest? Semmitől: holnap ugyanolyan éhes. Holnap ugyanúgy nem tudja ellátni magát, de mi elhitettük magunkkal, hogy segítettünk. Ne halat adjatok, hanem tanítsátok meg halászni az embereket. Az értelem így kapcsol be. Ha mindenki tud majd dolgozni és el tudja tartani magát és családját, nem lesz szükség az államra, aki most olyan,  mint egy intézmény a bénák nyomorékok felett, hogy mi majd beosszuk azt nektek, amit ti nem tudtok beosztani. Ha ez sikerülne, akkor az államnak meg kellene tanítani minket utána önállóvá lenni. Nem ez történik: az állam nem tudja beosztani pénzünket és nem akar minket önállóvá tenni. Ezt diktatúrának hívják. A diktatúra pedig egy eszmére, egy gondolatra épül, ami nem több egy gondolatnál. Morus Tamás eszméit utópiának hívták. Vajon a mostani kormányunk eszméjét mikor kiáltják ki utópiának? Mikor jut el a tudatukig, hogy erre az eszmére már épült, épültek hatalmak és mindig megbuktak? Mikor jutunk el odáig, hogy megtanuljuk a történelmet és nem követjük el ugyanazokat a hibákat?

Egyszer okos anyukám azt mondta: onnan lehet tudni, hogy baj van, hogy a magyarok is benne vannak. Mi eddig - akárhány háború volt - mindig a rossz oldalra álltunk. Ez nem a „balsors”, ami sújt minket, hanem tudatlanságunk. Tanuljunk, hogy ne kelljen ugyanazokat a hibákat elkövessük újra meg újra. Hibáinkról és annak tanulságáról írok legközelebb.