Bárki, aki leszületik ide, egy fény. Egy tudás, melynek célja, hozzátenni ahhoz, ami van. A cél szép. A megvalósítás attól függ, hogy mennyire volt teljes az előző generáció alapja, és mennyire tették hozzá ők azt a fényt, amit lehoztak. Félreértés ne essék, mindenki lehozza tudását, csak nem mindenki tudja hozzátenni ahhoz, ami már van. Miért? Mert, ahogy szoktam mondani, általában az emberek többet mutatnak magukból, mint ahol tartanak, mint amijük van. Még a családunkban is. Még ott sincs igazság. Ott is versengünk egymással, hogy én több vagyok nálad. Miért? Mert nincs harmónia. Ha harmónia van egy családban, ott két, három vagy akár kilenc testvér egyformán kap, ezért egyformán szeretik egymást. Az egyformán kap az nem csak anyagiakban, hanem szeretetben, érintésben, tanításban és mindenben értendő. Ha egy szülő nem tud két gyermekének egyformán adni, akkor ne vállaljon egy újabb gyermeket, mert annak mit ad? Azt, ami amúgy is hiány már valamelyik gyermekénél. Ha már vállaltál ötöt, akkor várd meg azt a pillanatot, amikor egyformán adsz, és nézd meg, hogy ezután van-e még vágy benned a gyermekvállalásra. Ha igen, akkor szülj, ha nem, akkor már kielégült benned az anya. Viszont, ha egy gyermeked elégedetlen, akkor ne azért szülj egy újabb babát, hogy hátha az kedvesebb vagy jobb lesz, mert az a baba tőled és tőletek lesz olyan, amilyen. Ha jól érzi magát, akkor az a ti érdemetek. Ha nem érzi jól magát, akkor nektek kell megérteni, hogy mire van szüksége. Ehhez pedig energia kell, hogy rá tudj figyelni.

Energia miből van? Figyelemből. Neked is meg kell mutatnod hiányaidat, hogy a környezet figyelmet helyezzen rád. Hogy segítsenek, hogy feltöltsenek. Ha a környezet nem tölt, akkor elkezded elvenni valakitől az energiát, és nem fogják jól érezni magukat veled az emberek, mert azt mondják, hogy energiavámpír vagy. Az csak figyelemhiány. Van, akinek egész életében nem jutott elég figyelem, és rögzített egy olyan energiaszerző technikát, amelyet energia- vámpírként hívunk. Az ember nem rossz, de energia nélkül azzá válik. Ha hiányzik a szeretet, be kell töltenünk. Nem mindenki tanulja meg azt, hogy amit te adsz, azt kapod vissza. Ha adok szeretetet, akkor kapok vissza, de ha túl sokat adok, és a másik nem fog tudni annyit visszaadni, akkor egyensúlytalanság jön létre köztünk, és azt fogja érezni, hogy tartozik nekem. Az nem jó érzés. Olyan, mint amikor tudod, hogy tartozol a banknak, de nincs annyid, hogy kifizesd, de mint Damoklész kardja ott van a fejed fölött, hogy bármikor elvehetik a házadat, mert tartozol. Ezért ne adj túl. Csak annyit, amennyit a másik ad.

 Ha valakinek stabil az alapja, akkor megtanítják a szülei erre, és nem fog többet adni, mint az, akit sajnos nem tudtak megtanítani erre. Ha valakinek stabil az alapja, az felelősség is, hogy tovább tanítsa mindazt, amit tud. Hogyan? Cselekedetei által. Példaértékű életnek számít ma már, hogyha az emberek tudják szeretni egymást. A szeretet is tanulható és tanítható. Minél többet adsz, annál inkább látod, hogy tudja-e viszonozni a másik, vagy teher lesz számára. Ha teher, akkor nem tud annyit adni, mint te. Akkor vagy visszahúzod magad, és vársz, hogy elindul-e Ő feléd azzal, hogy ad, vagy egyszerűen elengeded őt, mondván, nem tudtok annyit adni egymásnak, ami mindenkinek jó lenne.

Az emberek viszont azt hiszik, hogy akivel először találkoznak, azzal egész életükben kell, kötelező élniük. Ez a vallás. A vallás azt mondja, hogy örökké. De azt nem mondja, hogy mi a kulcsa annak, hogy örökké is maradjon az örökké. A kulcs pedig a figyelem. Az önismeret. Az, hogy felmérem, hogy én mit nyújtok ebben a kapcsolatban, és felmérem magamban, hogy mire vágyom pluszban. Az a hiány az, amit a párnak, azaz a párkapcsolatnak be kell töltenie. Ha a szeretetre vágyom, akkor abban van hiányom. Ha a tudásra, akkor abban. Ha szépségre, kedvességre, odaadásra, akkor pedig abban. Az emberek nagy többsége csak ezt érzi és érezteti, hogy én ebben szenvedek hiányt. Viszont, ha valaki nem kérdezi vagy érzi meg, hogy a másiknak mire lenne szüksége, akkor ezt nem hívhatjuk párkapcsolatnak, csak egy egyoldalú energiarablásnak. Ezért az emberek rengeteggel tartoznak egymásnak. Ezek a karmák, hogy én sokat adtam neked, te viszont keveset adtál, ezért te még tartozol nekem. Ezek különböző dolgokban nyilvánulnak meg. Például abban, hogy veszekszünk, harcolunk egymással. A veszekedés tárgya mindig saját hiányosságunk feltárása, vagy az, hogy mennyivel többet adtam én a másiknak. A veszekedés mindig tanít. Megmutatja, hogy miben van hiányom, és miből érzem, hogy többet adtam. De minket még veszekedni sem tanítottak meg jól. Mi csak arra használjuk a veszekedést, hogy haragot engedjünk ki magunkból. A harag egy energia, ami amiatt keletkezik bennünk, mert egyensúlytalan a kapcsolatunk. Valaki többet ad, valaki pedig kevesebbet. Ha a harag kimegy, akkor tisztábban érzékelünk, de sajnos utána sem beszéljük meg tapasztalatainkat, hogy mit éltnünk meg ebben és ebben a veszekedésben. Nem tanulunk meg közeledni egymáshoz, mert megsértődünk, ami szintén elválaszt minket. A sértődés fontos, hogy megértsd, mit jelent. Egy gyermek hordoz ilyen tulajdonságokat, hogy megsértődöm, ha elveszik a játékát. Egy gyermek, hisztizik, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné. Egy gyermek gondol arra, hogy őt még tölteni kell, mert nem teljes, de egy gyermek pont ezért nem kész még egy párkapcsolatra, mert nem képes felmérni azt, hogy abban nem csak kapni, hanem adni is kell.

A gyermeknek fel kell nőni addig, hogy férfi vagy nő legyen. A növekedés is jelzi, hogy még nincs kész. Ha egy nő felnő odáig, hogy kész a fele-ség szerepre, akkor tovább képes magát növeszteni. Egy körben, amikor valaki párkapcsolatra kész, akkor a kör felét kell megélnie. Ha nem éri el a félkörséget, akkor nem kész a teljesség felé haladásra, tehát nem kész egy párkapcsolatra, mert még gyermek, tehát nem nőtt fel a kör feléig. Miért akarunk állandóan párkapcsolatot, ha még nem vagyunk fele-ségek vagy a másik fél, férjek. A magyar nyelvben kulcsok vannak a tudáshoz. Ez is egy ilyen kulcs, hogy két fél kör alkot egy egészet. De előtte a gyermek az egy negyed kör vagy kevesebb, és amíg nem érte el a teljes méretét, addig nem kész egy teljes kapcsolódásra.

Rakjunk össze két olyan embert, akik negyed kört értek el fejlődésük során. Két negyed körből soha sem lesz egy egész, ezért állandóan keresgélni fognak ezek az emberek másnál. Nem fogja kielégíteni őket egy kapcsolat, hiszen nem lehetnek teljesek tőle. A kulcs, a saját magad „teljessé tételében” van, viszont itt rontottuk el. Annyira jól sikerült az számunkra, hogy legyünk teljesek, hogy kicsit többet hoztunk létre magunkból, mint fél kör. Innentől kezdve megint alkalmatlanná váltunk a párkapcsolatra, mert ha én háromnegyed kör lettem, akkor hozzám, egy olyan férfi illik, aki pedig negyed kör. Az viszont nem fog kelleni nekem, mert gyermek. Nem nőtt fel. Keresek tehát magamhoz illőt, és találok olyat, aki szintén háromnegyed kör. Két háromnegyed körből, egy egész és egy fél kör születik. Ez azt jelenti, hogy ez a kapcsolat sem lehet teljes, mert valaki mindig be fog kukucskálni, és a fölösleget elviszi. Ez ugyanúgy nem stabil kapcsolat, mint az előző. Akármennyire is furcsa, a stabilitás az, hogy két fél alkot egy egészet.

Vissza kell mennünk oda, amikor még felek voltunk, vagy meg kell élnünk azt, hogy féllé váljunk. Mind a kettő feladat, mind a kettőre nekünk kell rájönnünk. Rá kell jönnünk, hogy mi többek vagyunk, mint fél vagy kevesebbek. Aki pont fél, az pedig mutasson mintát mindenkinek, hogy megértsük végre teljesen, hogy mit jelent egy párkapcsolat, mit jelent a házasság, és mit jelent az, hogy lesznek ketten eggyé. Ez a stabilitás. Erről írok legközelebb is, mert olyan hiányok vannak bennünk ezzel kapcsolatban.