Csodálatos, ahogy kialakul az ember és felnő. Csodálatos, ahogy elkezdi próbálgatni a szárnyait és csodálatos az, ahogy elkezd felnőttként élni. De sajnos egyre rövidebb idő jut a felnőtt, teremtő szakaszra. Miért? Mert túl hosszú időt szánunk a gyermekségre, sokára mondjuk valakire, hogy valóban felnőtt és nagyon gyorsan helyezzük őt nyugalomba. A társadalom szűkíti egyre inkább azzal, hogy rengeteget kell tanulni ahhoz, hogy önálló életet kezdjünk, kezdhessünk és nagyon megerőltető munkákat végzünk, ahol gyorsan kiégnek az „áramkörök”: ilyenkor elfáradunk.

Normálisan egyharmad gyerekség, egyharmad felnőttség és egyharmad aranyalkony, ami ki van találva nekünk, de senki sem gondolja végig, hogy bármelyik szakasz túlerőltetése a következő szakaszból fog elvenni. Ha a gyermekkor túl erőltetett, akkor a következő aktív szakasz passzívvá válik: ha nincs a felnőtt korban aktivitás, akkor eltűnik a teremtés és nincs arany alkony. Nem lehet akkor pihenni, ha nem teremtettük meg hozzá a körülményeket. Rengeteg aktív szakaszban lévő ember pihen. Van, aki a „szanatóriumban”; van, aki a munkáját tette félre és van, aki már képtelen munkát vállalni, annyira elfáradt, elakadt. Mikor gyermekeinket túlhajtjuk, gondoljunk erre is. Ha egy gyermek még nem képes a mindentudás befogadására, akkor ő még nem tart ott, hogy a felnőtt életben a legmagasabb pozíciót birtokolja: de mi azt szeretnénk, azt várjuk el tőle. Mindenki a legtöbbet szeretné gyermekeiből kihozni, de ahhoz előbb önmagunkkal kell tisztában lennünk. Aki nincs tisztában önmagával, az túl sokat vagy túl keveset fog elvárni gyermekétől. Akitől keveset várnak el magához képest, az később fog túl aktívvá válni. Az egyensúly előbb utóbb beáll. Aki felnőttként túl aktív, az a nyugdíjas éveit csak pihenéssel kell, hogy töltse: az semmiképpen nem az arany alkony. Az arany alkonynak az a jelentősége, hogy azért arany, mert addigra értünk el oda, hogy a jól megérdemelt, általunk megteremtett örömöket éljük. Aki túlhajtotta magát, nem tud örülni, csak pihenni. Aki nem tudott aktív lenni a felnőtt szakaszában, az nem tud miből nyugodtan, gondtalanul élni idős korában. Aki gyerekként hajtotta túl magát, sajnos sokszor nem szeretne dolgozni vagy egyáltalán élni sem. Társadalmunk itt tart. Nem tudjuk képességeinket, mert csak többek akarunk lenni szüleinknél. Ha többek akarunk lenni, akkor tudnunk kell, hogy mihez képest lehetünk vagy lehetnénk többek. Sokan nem teljesítették gyerekként azt, ami ott volt lehetőségként bennük. Ha szüleid olyanok voltak, akik okosak, de nem volt kedvük gyerekkorukban tanulni, akkor nagyon fognak hajtani. Nagyon szeretnének többet kihozni belőletek, de vajon hol van az a pont, amikor megértik, hogy önmagukhoz képest kell segíteni nekik? Hol van az a pont, amikor megértjük, hogy gyermekeink képességét mi (azaz mi ketten, a szüleik) határozzuk meg. Amikor egy szülő nincs tisztában saját magával, az valószínűleg a párjával sem lesz tisztában és így egyértelműen gyermekeivel sem. -A szomszéd fia jónevű ügyvéd és jól keres, akkor neked is azzá kell válnod. A képességek általunk alakulnak ki gyermekeinkben. Mi magunk fejlesztjük izmainkat, akkor ők is izmosak lesznek. Mi magunk fejlesztjük érzelmeinket, akkor ők is érző emberek lesznek és ha mi magunk fejlesztjük agyterületeinket, akkor ők is okosabbak lesznek. Ez az alapjuk és ez az örökségük. Ha egy nagyon kövér nő Barbie babát szeretne gyermekének mintaként, akkor előbb neki kell „lesoványítania” saját magát, hogy azon az úton haladhasson gyermeke. Ha nem tette ezt meg magában, akkor csak elvárásként tudja odatenni gyermeke elé, aki folyamatosan lázadni fog ellene. Miért lázad? Mert lehetetlen küldetésnek tartja abból, amit örökölt: főleg, ha ő még gyermek. A gyermek még nem teremt. A gyermek még támogatásra, nevelésre, táplálásra szorul. Azonnal el lehet veszíteni egy szülőnek a tekintélyét, ha olyat kér, követel a gyermekétől, amit ő nem valósított meg. A hitelesség elvesztésével, nevelhetetlenné, később pedig kezelhetetlenné válik minden gyermek. Ha az elvárásink önmagunk és párunk kvalitásaiból fakadnak, akkor nem fogja teherként megélni a gyermekünk, amit kérünk tőle. Ellenkező esetben lázadni fog. A lázadásnak hosszútávú következményei lesznek. A lázadással rengeteg fölösleges energiát bocsájtunk ki magunkból. Aki gyerekként lázad, az felnőttként panaszkodó lesz: a panaszkodással pedig elfolyik az energia. Elfolyik az, amiből teremteni tudunk. Energia nélkül nem tudunk teremteni. Figyeld meg, hogy a panaszkodós emberek nem tudnak létrehozni semmit, ezért megkeseredettek, kibeszélősek lesznek. Ha másokat beszélünk ki, akkor oda áramoltatunk energiát: oda, akikről beszélünk. A sztárok ezért tudják, hogy „mindegy, hogy jót vagy rosszat beszélnek róluk, csak beszéljenek”. Azért, mert akkor áramlik hozzájuk energia. Minden energia teremt, de minden energiának van iránya. Jóindulat, rosszindulat. Nekünk - akik teremtünk - csak át kell alakítanunk az energiát, amink van és jól kell vele gazdálkodnunk. Ha rosszindulatú energiát kapsz, akkor tudd, hogy ahonnan jött, ott már kevesebb maradt és ez már a tiéd. Igen ám, de sokan nem akarunk a rosszindulatú energiából. Nem akarunk rosszat tenni és nem akarunk bántani. Akkor meg kell tanulnunk átalakítani azt. Hogyan? Úgy, hogy megváltoztatjuk az előjelét. Hogyan? Jó indulattal. Ha kapsz bántást, akkor segíts abból az energiából valakinek. Segíts és már át is alakítottad az energia előjelét. Akkor viszont marad neked is a pozitívból. Sokan tudják ezt és ezért adakoznak. Akik adakoznak, azok irányt változtatnak az energián. Kigyógyítják a rosszindulatú energiát és jóindulatúvá teszik, de sokszor úgy gondoljuk, hogy azt vissza kell adnunk a feladónak. Mit gondoltok: segítség az egy rosszindulatú embernek, ha folyton visszakapja a bántás helyett az általunk kijavított kedvességet? Sajnos nem. Sajnos Jézusnak nem ehhez a világhoz jött a tanácsa, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Akkor ott tartott a világ, hogy ebből mindenki átalakulhatott volna. Most ott tart a világunk, hogy ha bántanak, alakítsd át a bántást szeretetté és add tovább azoknak, akik alakulni fognak tőle. Ha ez sikerül, akkor bizony az univerzum „kamatot” fizet neked. Minél jobb vagy másokkal, annál több kamatot kapsz, ezáltal az életed halad. Ha a rosszakaróid látják, előbb utóbb megkérdik, hogy hogyan: hogyan csináltad? És akkor visszajön a szeretet és a segítség respektje. Erről írok legközelebb.