Sokunknak megadatik, hogy büszkék legyünk szüleinkre, amiért olyanná neveltek minket, amilyenek lettünk. Sokunknak viszont nem adatik meg, hogy büszkék legyünk származásunkra, mert sok kritika, nehézség ér miatta minket. Azt gondolom, hogy megszületni ide a földre: ajándék. Ajándék, hogy részt vehetünk ebben a csodás játékban. Ajándék, hogy megtanulhatunk érzelmeket megélni és kifejezni. Ajándék, hogy képessé válhatunk információk rögzítésére, hitek elsajátítására és ajándék, hogy ehhez van egy testünk, amelyben megvalósíthatjuk mindazt, amit csak megenged számunkra az a test, amelyben élhetünk. Miért vagyunk mégis néha haragosak, mérgesek szüleinkre? Azért, mert ők még nem tudják megadni számunkra azt, ami a legtökéletesebb. Ha megadnák, nem lenne miért itt élned. Legyen az a te célod, hogy tökéletesítsd magad. Legyen a cél, hogy jobbá, tökéletesebbé, szebbé vagy akár okosabbá válj. Hogyan? Úgy, hogy azt a testet, ami bár nem tökéletes, de mégis csak örökölted. Tudod, vannak sokan köztünk, akik sokkal rosszabb testet örököltek és mit nem adtak volna számodra, ha az övék legalább annyira jó, mint a tiéd. Tudod, vannak szülők, akik eszeveszett küzdelmet folytatnak azért, hogy gyermekük életben maradjon és legalább elkezdhesse a játékot. Tudod a te tested valóban nem tökéletes, de sokkal jobb esélyekkel indulsz, mint az átlag. Aki nem becsüli meg azt, amilye van, attól az is elvétetik, amilye volt. Ezt nyilván nem én találtam ki és aki viszont kitalálta, nyilván nem büntetésből tette. Azért veszik el azt, amid van, hogy tanuld meg értékelni. Egy egészséges test, ha megbetegszik, akkor jön rá, mennyire természetesnek gondoljuk, hogy minden rendben: utána jobban becsüljük a testet. Egy egészséges gondolkozású ember kicsit eltér az egészséges gondolkozástól, majd „hazatér” és rájön, hogy mennyire nem természetes minden. Az embereket addig kell valamitől megfosztani, amíg megtanulják a hálát. Megtanulnak hálásnak lenni azért, amilyük van.

Minden élet születéséhez óriási áldozatok kellenek. A nők, anyukák „kölcsönadják” testüket a születésünk pillanatáig, amely minket táplál, etet, éltet. Addig sokszor a nők teste hiányállapotban van, míg a gyermekük kifejlődik. A nő vállalkozik élete legnehezebb utazására: a szülésre, ahol nem tudja, mi fog történni, csak azt, hogy életet adhat valakinek, akit 9 hónapja etet, táplál és most végre megláthatja őt. Olyan ez, mint egy hatalmas szerelem, akivel még nem találkoztunk, de napról napra közelít a találkozás pillanata. A végére már megrészegülünk annak a vágyától, hogy nemsokára megláthatjuk őt és megérinthetjük és szerethetjük őt. Ez alatt az idő alatt a férfi, aki jóval kevesebbet kap szerelmétől - hiszen más valakit táplál és szeret immár felesége -, vár. Csodával határos módon, beleszeret ő is a várva várt gyermekbe. Motiválja az, hogy nemsokára megláthatja őt. Motiválja arra is, hogy többet dolgozzon, többet keressen, hogy születése után ő is táplálhassa, szerethesse gyermekét. Eddig eljutunk általában ösztönből. Az ösztön úgy folytatódik, hogy mi tanulunk hozzá. Ha anyukám könnyen szült, általában örököljük azt, de lehet, hogy nem tudott mit kezdeni velünk születésünkkor, akkor valószínűleg azt is örököljük. Ahol valamit nem jól csinálunk, ott szüleink sem tudták jól csinálni. Nem haragudni kell rájuk ezért, hanem még fejlődni, megtanulni azt, amit ők nem jól csináltak és ezzel a mi később születendő gyermekünknek az ösztöneihez hozzátettünk. Képzeljétek csak: mennyivel könnyebb indulás, ha ösztönből sokat tudunk és mennyivel nehezebb indulás, ha ösztönből még alig tudunk valamit, viszont a tanulási lehetőség nagyobb egy olyan testben, ahol kevesebb az ösztön.

Az ösztön csak az érzelmeket továbbítja. Az agyunk kapacitását is örökölhetjük, emellett termetünket, fizikai ügyességünket vagy kétbalkezességünket is. Örökölhetünk érzelmekkel teli, de mégis rossz állapotú beteg testet vagy gyönyörű, de butuska testet vagy ezek rendkívül sokféle kombinációját. A szüleink csak azt adják, amilyük van. Amikor már tudatára ébred valaki - tehát ért -, akkor már még inkább szeretnénk jót örökíteni tovább. Még inkább szeretnénk, ha gyermekünknek könnyű és szép élete lenne, de akik még nem értenek, de érezni tudnak, azok is szeretettel várják gyermeküket, csak lehet, hogy nem értek meg még a felnevelésére. Felnevelni valakit felnőttként könnyű és élvezetes. Kívánom nektek. Felnevelni valakit gyermekként nehéz és félelmetes. Félünk attól, hogy vajon jól fogjuk-e csinálni, hogy képesek leszünk-e táplálni. Képesek leszünk-e megfelelő módon szeretni? Elegek leszünk-e neki? Minden kérdésben ott van a szeretet, de van, hogy a félelem győz. Ha a félelem nagyobb, akkor nem tudjuk úgy végigcsinálni, hogy büszkék legyünk magunkra: ilyenkor elbuktunk. Azt érezzük, hogy gyermekünk nem kap annyit, amennyire neki szüksége lenne. Ha ezt érezzük és megijedünk, akkor csak fejlődnünk kell, hogy jól, jobban szerethessük. Gyermekünknek pedig meg kell tanítanunk, hogy mindenki most csinálja előszőr, tehát nem leszünk tökéletesek. Senki nem tudja elsőre tökéletesen. Amíg nem voltunk szülők, nem tudjuk, hogy mit jelent, csak szeretnénk megtudni. Amíg nem voltunk nagyszülők, senki sem tudja, hogy kell jól csinálni. Valahol elindulunk, mint a bátor felfedezők és elkezdjük. Elkezdjük, hogy legközelebb gyermekeinknek már könnyebb legyen. A gyermekek ma viszont már „ott szeretnének tartani”. Nem tudják hol, de ott. Valahol, ami jobb, mint a jelen. Nem tudják, hogy mitől jobb, csak más legyen. Sajnos annyira nem tudnak jelen lenni, hogy már a vágy is eltűnt belőlük. Muszáj őket megtanítanunk a „jelen létre”. Arra a jelen létre, ami drogok, alkohol vagy spirituális elkendőzéssel történik. A születés és a halál az egyetlen legális transzcendens élmény az életünkben. Születéskor és halálkor belép, illetve kilép a lélek a testből, amely testen kívüli élményeket mutat ilyenkor. Gyermekeink napi szinten élik meg a transzcendentális lélek kilépést vagy lélek belépést. Nem lesz semmilyen izgalom számukra a gyermek születése, hiszen rengetegszer éltek át hasonlót droggal, alkohollal. Nem lesz félelmetes számukra a lélek kilépése: a halál, hiszen rengetegszer éltek át hasonlót droggal, alkohollal. Ha nem lesz élmény a születés és nem lesz titok a halál, akkor nem folytatódik az evolúció. A születés és a halál misztériuma immár nem lesz misztérium. Mire várjunk akkor? Mi fog izgalommal eltölteni minket? Talán a gyilkolás? A vágy az erőszakra? Gondolkozzunk ezen és értsük meg: megszületni nem nehéz. Végig felnevelni valakit ebben a világban, az nehéz. Ha másért nem tudjátok szüleiteket becsülni, csak azért, hogy megszültek és felneveltek benneteket, akkor ezért becsüljétek meg őket, hiszen a „tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön” igazságnak már alig volt tartalma köztünk. Erről írok legközelebb.