Egy világ akkor lesz teljes ha minden benne helyet foglaló lény a helyén van. Egy ember, egy állat egy hegy és bármi. Ha egy hegy nem ott van ahol lennie kell, akkor felborul az egyensúly. Ha egy állat nem ott van ahol lennie kell, szintén felborul az egyensúly. És ha egy ember nem ott van ahol lennie kell, akkor nagyon felborul az egyensúly.

Minél nagyobb tudatossággal rendelkező lények vagyunk, annál többet vár el az univerzum tőlünk. Annál nagyobb a felelősségünk. Minél többet akarunk változtatni világunkon, annál inkább értenünk kell, hogy mit jelent az, az egész szempontjából. Nem lehet az mondani ekkora tudatossági szinten, hogy csak mi számítunk. Egy elsős is megérti, hogy kivágni az összes fát azt jelenti, hogy meghalunk. Nincs levegő, nincs élet. Mi, akik felnőtt emberek vagyunk állítólag, nem értjük ezt. Pusztán profitorientáltan működünk. Nekünk legyen. A földön ha nem nálunk, azaz a mi kontinensünkön, a mi országunkban vágjuk ki a fákat, akkor minden „rendben” mert mi kapunk levegőt. Ilyen egyszerű gondolkozása van némelyikünknek. Sajnos ha egy testben nem kap oxigént egy területe az agynak, az kihat az egészre, sőt, meghalhat az egész. Az emberek nem gondolkoznak rendszerben. El vannak szakadva mindentől, és csak magukra gondolnak. Annak a tudatosságnak, amelyet képviselünk ha hisszük, ha nem , felelősei is vagyunk, nem csak élvezői. Ha egy ember felnő, az felelősséget is jelent. Annyira elfordítottuk már magunkról a felelősséget, hogy nem vagyunk képesek felvállalni újra. Pedig muszáj. Muszáj mindent helyreállítani amit tönkretettünk, mert nem él tovább a föld, ezáltal az ember sem. Kihalunk önmagunk önzősége miatt. Milyen emberek irányítanak? Kik vezetnek minket? Olyanok, akik nem nőttek fel. Olyanok akik nem vállalják fel ennek felelősségét. Miért? Mert nem is tudnak szembenézni hibáikkal. Miért? Mert mások érdekei egybevágnak saját önös érdekeikkel.

Az a rossz hírem, hogy mindannyian ugyanabban a rendszerben élünk, amelyet nem értettünk meg. Amelyet nem tanultunk meg. A biológia csak arról szól, hogy milyen életformák lakják, élik részben a földet. Most már elkezdtünk néha ökológiával foglalkozni, de magasabb szinteken. Ezeket a szinteket kell lehozni az elsőbe, és azt tanítani, hogy ha egy állat meghal, milyen folyamatok zajlanak le az egészben. Miért kell ezt tanítanunk? Mert itt tartunk, hogy gyerekként amikor felnőnek tanulás álltal gyermekeink, nem tanítottunk nekik semmi olyat amihez hozzá tehetnének valamit. Ha azt tanítjuk számukra, ami az igazság, hogy itt tartunk, akkor megtanulnak valamit amit ehhez hozzátehetnek. Akkor később ahogy felnőnek, megértik hogy mivel egészítsék ki a föld tudását. Miről szól ezzel szemben az oktatás? Arról, hogy őseink hol tartottak valamikor, és hogy nem tettek hozzá ahhoz ami probléma ma, semmit. Miért? Mert azt hazudták nekik, hogy ott tart a föld, amit tanítottak számukra.

Minden rendszer egy alap igazságra épülhet csak fel. Ha nincs alap, azaz igazság, akkor egy rendszer sohasem áll fel. Amikor az ember kitalálja eszmék által, hogy hol tartunk, akkor nem nézett körül. Nem látta meg, hogy hol az igazság, ezért kitalált valamit, amire építhet. Ezek az eszmék ideig óráig elodázzák a felelősséget attól, hogy belenézzünk a valóságba. Most eljött a pillanat. Nem a félelemé, hanem az a pillanat, amikor lépnünk kell: amit elrontottunk, azt ki kell végre javítani. Ahhoz viszont tudnunk kell az igazságot. Azt, hogy hol tart a Föld. Az otthonunk. Az életünk színtere. Ha nincs Föld, akkor mi nem élünk. Ha pedig nem élünk, akkor minden amit eddig az evolúció álltal megtanult minden létforma itt, azt összedöntöttük, hisz mi vagyunk most a létformák tetején – legalábbis ezen a bolygón - tehát nekünk kell hozzátenni valamit, ahhoz amit kaptunk. Mi pedig eddig nem hozzátettünk, hanem elvettünk. Nem érdemeltük meg a bizalmat, hanem visszaéltünk vele.

Tanulni azt kell, ami előre visz. Az oktatás semmit sem tesz hozzá ahhoz, ami az ember, csak elvesz. Gyermekek küzdenek napi szinten azzal, hogy olyan információkat rögzítsenek, amik idejét múltak. Unják az egészet. Amikor nagyanyáink tanultak az iskolában, valóban fontos volt a számtan, mert számolniuk kellett. Most a számítás technika világában, biztos, hogy számolásra annyi időt kell áldozni, mint régen? Nem tudjuk felvenni a számológépekkel sem a versenyt, mert nem kell. A mi munkánkat készült megkönnyíteni. Ha mosok, akkor mosógépet használok. Ha kézzel kellene mosni mint régen, akkor rengeteg időm elmenne. Ha anyukám azt mondaná, hogy addig nem vehetsz mosógépet ameddig meg nem tanultál mindent kézzel kimosni, akkor néznék nagyot, hogy hol élsz te anyu. De nem mondja. Azt mondta, hogy neki is mekkora segítség volt, amikor megvette az első mosógépet. Azóta eszébe sem jut kézzel mosni. Mi pedig mit csinálunk gyermekeinkkel? Rég ki van találva a számológép, a számítógép, és még mindig arra kényszerítjük őket, hogy kézzel mossanak. Segít ez nekik? Nem. Azért nem, mert nem tudnak tovább haladni. Látják, hogy le vagyunk ragadva, de nem értik, hogy miért kell még mindig éveket tölteniük a szorzótáblával, a vers elemzésekkel, és azokkal a tudásokkal, ami a régi kor kézzel való mosása. Hagyjuk őket géppel mosni. Hagyjuk, hogy ahhoz tegyenek hozzá, ahol tartunk, és hagyjuk, hogy együtt tovább haladjunk.

Ehhez még az is kell, hogy amikor átadjuk tudásunkat, akkor bölcsen beszámoljunk nekik arról, hogy mit oldottunk meg, és mit nem. Az a legfontosabb, hogy mit nem, hiszen nekik azzal kell kezdeniük.

Amikor egy rendszer egyensúlyban van, akkor mindegy, hogy hova hozunk le tudást, mert automatikusan kiegyenlíti magát. Mindenre fog hatni. Ha viszont nincs egyensúly, akkor a leginkább elakadt területet kell töltenünk. Az a vasmacska ami az egészet lenn tartja. Minél előbb fejlődik az a rész, annál inkább haladhatunk mással is tovább. Mi emberek nagyon régóta csak informatikával foglalkoztunk, de nem foglalkoztunk azzal, ami lenn tart minket, pl. az ökológiával. Nem foglalkoztunk azzal, ami szintén lenn tart minket, pl. a családdal. Nem foglalkoztunk azzal ami leginkább lenn tart minket, az élelmünkkel. Miért? Mert valakinek jó, hogy olyan táplálékokat gyárt, amely profit csupán. Pénz. Egy idő után ő is ezt fogja enni, mert nincs más. Egy idő után nem lehet biot enni, mert földünk szennyezett. Egy idő után rá kell jönnünk, hogy ami máshol beszennyezi földünket, az egy idő után megérkezik hozzánk is. Nem lehet leválasztani a földről részeket, amelyben nincs káros anyag, mert egy légkörünk, egy vízhálózatunk, es egy földünk van. Ez egy egység, mint a testünk. A testünkben ha valahol méreganyag kerül, akkor az egészet érinti. Meghal. Ugyanezt tesszük táplálkozásunkkal, önmagunkat pusztítjuk vele. Erről, és számunkra a kiútról írok legközelebb. Szép napot addig is, Móni