Minden eszmének megvannak a törvényei. Ha újat hozunk létre, új törvényt szülnek. Ezért a jogászoknak még sokáig lesz dolga az új világrendben vagy az új világrendekben is. A törvények változnak, ahogyan mi is. Egyetlen törvény nem tud és nem is akar változni – az IGAZSÁG. Az igazságnak nem kell kiigazítás. Ahogy haladunk fölfelé, egyre inkább egyenesedünk ki. Ha kiegyenesedünk, akkor technikailag is készek leszünk egy újabb növekedésre. A növekedést mindig az állítja meg, hogy mennyire hajlott el a gerinc. A gerinc a növekedés útja.

Térjünk vissza az új törvényekhez! Azért van szükség új törvényekre, mert a régi már elavult, és nem tud mindenkit megvédeni. Természetesen addig kell védenie a törvényeknek egymástól minket, ameddig el nem érünk oda, hogy kiegyenesedünk. Akkor már nem akarunk csalni. Akkor már nem akarunk bántani, mert érzünk. Megérezzük, hogy milyen lehet a másiknak azt átélni, amit mi már egyszer, többször átéltünk. Ha megérezzük, akkor szenvedünk. Nem akarjuk megtenni. Nem akarunk bántani. Ilyen volt az, amikor országunkat át kellett engedni más körülöttünk élő hatalmaknak. Trianonról beszélek. Azok az országok kárpótlást kaptak tőlünk. Tőlünk, akik halomra lőttük őket. Vesztettünk. Ha vesztettünk, akkor ki kell engesztelnünk azt, akit bántottunk. Ez univerzális szabály. Képzeljétek el, hogy az ország azon területén éltek, amelyiket elcsatolták tőlünk! Felébredtél magyarként és azt mondták, hogy már román, szlovák vagy ukrán lettél. Nem tudtak azonosulni azok az emberek ezzel soha. Mi pedig elkezdtük szidni azokat az országokat körülöttünk, akiknek leválasztottak belőlünk. Azokat szidtuk tovább, akik ellen harcoltunk. Nem állítottuk meg harcunkat. És hogy pikánsabb legyen a dolog, még ezáltal önmagunkat, mint nemzet is szidtuk, hiszen amikor azt mondjuk, hogy „szőrös talpú románok”, akkor azok is kapják a bántást, akik azóta is ott élnek, de nem fogadták el, hogy románok. Önmagunkat bántjuk, ezért a magyar önmagával sincs jól meg. Ez a baj. Nem vagyunk nemzet. Nem tudunk nemzet lenni addig, amíg mindig valaki ellen harcolunk; ahelyett, hogy megkeresnénk magunkban a hibát. Miért álltunk annakidején a németek mellé? Mert gyengék voltunk. És a gyengéknek vezetőre van szüksége. Azok, akik nem gyengék, már nem akarnak harcolni. Nem lehet őket harcba vinni. Kihúzzák magukat belőle. Pl. Svájc. Ő miért nem ment harcolni? Mert stabil volt. Nem volt szüksége arra, hogy bebizonyítsa, hogy nagyobb valakinél.

Az ember akkor harcol, ha gyenge. Fölé akar keveredni a másiknak, és le akarja nyomni. Ez az Olimpia is. Ott rengeteg önértékelési zavar kisül azokból, akik győznek. De azokban benne marad, akik nem tudtak győzni. Az egész világ levezeti közben az önértékelési zavarát, és azzal, hogy „harcolnak” helyettünk győzelmünkért, azzal már nekünk, mint nemzet, nem kell fellépnünk harcolni. Levezetjük haragunk, indulatunk. Drukkolunk magunknak, sőt az is előfordul, hogy tudunk drukkolni más nemzet versenyzőjének is. Ez is harc. Harc azért, hogy ki a jobb. Ezt tesszük addig, amíg meg nem értjük, hogy gyermekek harcolnak az óvó néni szerelméért. Gyermekek harcolnak azért, hogy bebizonyítsák, hogy az Ő apukájuk okosabb. Gyermekek harcolnak azért, hogy anyukájukat megvédjék. Itt tartunk. Mindenki harcol. Meddig? Amíg megérted, hogy nem azért mondják, hogy apád nem elég okos, hogy megsértsék, hanem hogy lásd be, hol tartasz. Akkor viszont, ha ez téged bánt, akkor tanulj többet, mint az apád. Legyél te több, hogy a te gyermekednek ezt már ne mondhassa senki! Ha te több leszel, akkor gyermeked számára stabilitást teremtesz.

Ezek a „bántások” nem azért léteznek, hogy egész életedre megsértődj, hanem azért, hogy fejlődj. Kimozdítanak. De ha csak addig mozdítanak ki, hogy megsértődj, akkor sohasem fogsz tenni semmit azért, hogy változz. Bezárod magad, és úgy jársz, mint a zsidók tették. Elfoglaltak egy országot, azért mert őket kirekesztette a társadalom. Ha őket kirekesztette egy társadalom, akkor meg kell tanulni először beilleszkedni. Ha beilleszkedtek volna, akkor már rég tanulhatnának; taníthatnák nekünk azt, amit tudnak, és rend lenne. Ellenben most ott tartunk, hogy ugyanolyan harcok közt élnek, és ugyanúgy nem illeszkedtek be.

Ha én bekerülök egy iskolába, és több vagyok náluk, többet tudok, ki fognak lökni magukból. Le akarnak majd nyomni, hogy olyanná váljak, mint ők. Miért? Mert egy hullámhosszon tudunk működni. Egy akaraton. Fenntarthatom a látszatot, hogy okosabb vagyok, de mindig külön leszünk. Nem fognak szeretni. Nekem kell lépni. Okos enged… Ez ezt jelenti, hogyha te vagy az okosabb, akkor neked kell beilleszkedned. Neked kell megtanulni az ő törvényeiket, és olyanná válni, mint ők; és amikor megértették, hogy olyan vagy, mint ők, akkor elfogadnak! Akkor taníthatod őket. Akkor emelheted fel őket a te tudásoddal, a te tudásodhoz. Azután pedig együtt mehettek tovább. Akkor viszont, amikor arrogánsan ragaszkodsz hitedhez, nem akarsz olyanná válni, mint ők, akkor miért várod el, hogy ők olyanná váljanak, mint te? Ökumenizmus. Egymáshoz közelítés. Ez a lényeg. Hallgasd meg, hogy mit tud, és mond el, hogy te mit gondolsz! Két felnőtt ember – ami a párkapcsolathoz elengedhetetlen – meg tudja érteni egymást. Két gyerek azonban nem. A gyerekek mindig harcolnak. Az én apukám okosabb, ügyesebb, szebb. Az én anyukám meg jobban főz, jobban szeret, és ezt hordozzuk még mindig „felnőttként”. Akkor vajon felnőttünk? NEM. Nagyon nem. Felnőtt bőrbe bújt gyermekek vagyunk, akik versenyeznek egymással, hogy kinek van több. Kinek van jobb autója, kinek nagyobb a „szerszáma”, kinek jobb a „nője” és így tovább. Ha megértjük, hogy bárkinek lehet jó autója, és lehet hozzá méltó, jó nője, akkor nem akarunk versenyezni, hanem motiválttá válunk ezeknek elérésében. Nem úgy, hogy kipöcköljük a másikat a munkájából. Nem úgy, hogy ismerősöket megkérünk, hogy helyezzenek el egy magas pozícióba, hanem önerőből. Bárki lehet okos, aki tanul. Bármit meg lehet tanulni, csak meg kell érteni, hogyha „kazánkovácsként” kitűzöl egy célt – hogy orvos, ügyvéd vagy közgazdász leszel –, akkor előbb érettségizel nagyon jól, majd elvégzed az egyetemet nagyon jól, és éled azt az életet, amit megálmodtál.

Nincsenek lehetőségeik a szegényeknek? Miért nincsenek? Senki nem mondja, hogy csak a szülők fizethetik az iskolát. Ha te mindenáron orvos szeretnél lenni, és rossz iskolába jártál, ahol keveset tudtál megtanulni, akkor keríts magántanárt, aki segít felkészülni a felvételire. Ahhoz viszont dolgozni kell. A munka motivál abban, hogy továbblépj, mert valószínűleg nem fogsz tudni még 8 általánossal orvosként elhelyezkedni, de ha valamit dolgozol – ami nem orvos –, akkor fizetést kapsz érte. Ha fizetést kapsz érte, akkor megtanulsz gazdálkodni, és befizeted a felkészülésre a pénzt. Ha felkészültél, akkor felvesznek. Ha felvesznek, akkor valószínűleg mellette is dolgoznod kell, hogy fenn tudd magad tartani. Mindent lehet, amit csak szeretnél. Ha okos lettél, te taníts másokat pénzért. Ez egy lehetőség, hiszen te már bekerültél, tehát tudod, hogy hogyan kell. Nem sírhatunk egész életünkben, hogy mi nem olyan családból jövünk, ahol megengedték volna számunkra, hogy tanuljunk; ezért utáljuk a gazdagokat, ahelyett hogy azzá válnánk, és akkor nem lenne savanyú a szőlő. De most az. Harcolunk a gazdagokkal, mert nekik könnyű. Harcolunk a szegényekkel, mert mi attól jól érezzük magunkat, hogy nálunk szegényebbek léteznek. Harcolunk önmagunkkal, mert nem tettünk meg mindent előmenetelünkért, és harcolunk gyermekünkkel, mert saját mintánkat követi. Ez mind a mi felelősségünk. Felismerni, hogy hol tartunk, változtatni rajta, élvezni az életet, és mutatni egy olyan mintát, ami követendő. Ez mindenkié. Nem csak az enyém, mert továbbadtam. Ha elolvastad, akkor kezedben van a kulcs ahhoz, hogy változtass. Kezedben van a változás lehetősége, ha gazdag vagy, és ha szegény vagy – egyaránt. Nem hivatkozhatsz többé arra, hogy nehéz életem volt! Ezek szerint nem volt annyira nehéz, hogy „szúrja a szög a segged”, hogy változz. A lelked ebben is fog segíteni. Ha nem elég nehéz az életed, akkor nehezít. Azért, hogy mozdulj. Azért, hogy változz. Azért, hogy ne ragadj le, mert az élet szép. Attól szép, hogy teszel valamit. Attól szép, hogy változol. Attól, szép, hogy akarsz valamit. És ha megérkezik a pozitív változás, akkor gyönyörködj. Gyönyörködj és tanítsd! Azok az emberek, akik elértek valamit életükben – boldogok voltak. Legyenek ők a mintáid, és ne ragadj le olyan szülői mintánál, amely örök elégedetlenséget élt meg! Nem az a jó minta. Segítsünk egymásnak! Írjunk fórumokon azokról, akik elértek valamit! Arról is, hogy hogyan. Legyenek mintáink és akkor az új világrend megérkezik! Ez lenne az új világrend: hogy mindenki jól érzi magát. Ide szeretnénk eljutni, és ehhez mindent megadtam ebben a cikkben. Jó olvasást hozzá. Ha valamit nem értesz benne, akkor vitasd meg másokkal, akik szintén nem értik. Együtt többre mentek. Az egységben az erő. Erről írok legközelebb.