A függés gyermekként sajátos és fontos dolog. Gyermekként függünk szüleinktől, tanárainktól, társainktól mindaddig, amíg meg nem tanuljuk tőlük azt, amit ők jobban tudnak. Minden függőség enyhül, ha a tudásunk nő. Minden tudás pedig energia-befektetés által lesz a miénk. Aki az energiáját nem önmaga fejlesztésére használja, az csak önmaga pusztítására tudja használni: vagy építhetjük magunkat vele vagy rombolhatjuk magunkat. Minden energia dolgozik bennünk, aktivál minket. Be kell fogni a szelet a vitorlába és hasznossá válik az energia. Aki viszont nem tanulja meg befogni a szelet, azt „elfújja”, tönkreteszi. Így alakulnak ki a jó és a rossz függőségek. A jó függőség az, amikor olyan embertől, tudástól függsz, akik által több leszel és a rossz függőség pedig úgy indul, hogy olyan valakitől függsz, aki kevesebb nálad, ezért általa te is kevesebb leszel. Amikor ezt megérted, akkor ki tudod terjeszteni tevékenységekre, tárgyakra, élelmekre, stb. Minden függőség - ugyanúgy, mint apu vagy a tanáraid - hat rád. A hatásuk eredménye által tudjuk kijelenteni, hogy jó vagy rossz hatással voltak-e rád. Akire hatnak, az nem látja kívülről magát, ezért szükség van valakire, aki látja a változást objektíven kívülről és jelzi, hogy milyen irányba alakult a célszemély. Akinek nincs „bizalmasa” és nem fogad el senkitől véleményt, annak nehéz lesz látni önmagát kívülről. Kívülről sajnos csak mások láthatnak minket, illetve van az a pont, amikor „kikerülünk a testünkből” és onnan valóban látjuk magunkat. Ahhoz, hogy kívülről lássuk magunkat, testen kívülről kell valamilyen eszköz vagy esemény, amely kapcsán kikerültünk „magunkból”. Amikor kívül vagyunk, tényleg láthatjuk vagy érzékelhetjük magunkat, mint egy külső szemlélő. Ezt az állapotot sok minden tudja előidézni, de legfőképpen az alkohol, a gyógyszerek és a drogok: elsősorban ezekről a függésekről írok most. Akinek szüksége van ezekre a szerekre, az vagy nem szeretne szembesülni a saját valóságával és „eltüntetni” szeretné az élete nehézségeit, problémáit vagy épp ellenkezőleg, szembesülni szeretne magával, hogy esetleg megoldja a problémáit. Régen, amikor egy Sámán indiánt megválasztottak, akkor valóban „kiválasztáson” kellett keresztülmennie. Ő volt a törzsben a legokosabb, legegészségesebb, leg leg leg mindenben, tehát az ő teste volt egyedül alkalmas arra, hogy olyan tudatmódosító szereket igyon meg, ami magasabb tudatba röpítette őt. Miért fontos ez? Azért, mert a tudatmódosító nem feltétlenül röpít magasabb tudatba, csak tudatot módosit. Ez pusztán azt jelenti, hogy másik dimenzióban találod magad. Ha magasabb tudatba repülsz, akkor az ottani segítők felnőttebbek nálad, nagyobb a tudásuk, ergo tudnak segíteni neked. Ha viszont lejjebb kerülsz, akkor ott kisebb tudású lényekkel, „segítőkkel” kerülsz kapcsolatba, akik nem hogy segíteni fognak neked, még el is szívják az energiádat. A segítő - ugyanúgy, mint a jelen valóságunkban - lehet okosabb, bölcsebb vagy butább, bántóbb is.  A segítők is dönthetnek úgy, hogy adnak vagy nem. Ha te már adtál valakinek, akkor az tartozik neked. Ezeket a „követeléseket” be lehet hajtani. Amikor viszont nincs senkinek tartozása feléd, akkor nem kérhetsz állandóan. A segítők nem a szüleid, akiknek kötelességük adni, amíg felnősz. A lényeg az, hogy rá lehet függni arra, hogy a másik valóságból kapod a segítséget, mint a Sámán indián anno. A segítséghez viszont fel kell nőni. A gyerekednek is akkor segítesz a cipőfűző bekötésében, amikor már mentálisan érti, amit szeretnél segíteni neki és akkor, amikor már be tudja fogadni az infót. Mi mindannyian függünk valakitől, valakiktől, akik okosabbak, bölcsebbek vagy bántóbbak és kevesebbek nálunk. Saját magunk kell eldöntenünk, hogy kitől szeretnénk tanulni: attól, aki több vagy attól, aki hangosabb; attól, aki okosabb vagy a butábbtól. Sokszor nem látjuk ezt reálisan, ezért kellenek a segítők, akik vagy szüleink vagy barátaink vagy külső valóságok lakói. Bárki tud segíteni, mint a pszichológus, aki kívülről látja a sztoridat. Aki kívülről lát téged, az objektív, ha megosztod vele a történetedet. A függőségek tehát vagy a tanulást szolgálják és szükségünk van a szülőre, felnőttre, tanítóra, mennyei Atyára vagy leépítenek minket. Hogyan tud leépíteni egy függőség? Úgy, hogy önmagadhoz képest kevesebb leszel általa. Hogy lehetünk kevesebbek? Pl. ha beszélsz valakivel és utána azt érzed, hogy elfogytál, kimerültél, máris kevesebb lettél. Ha iszol valamit és utána másnap erőtlen, gyenge vagy. Ha fogyasztottál valamit, amitől félelem alakult ki benned: ilyenkor mindig kevesebb leszel. Amikor kevesebb leszel: van, hogy örömmel tölt el, pl: a fogyás. A fogyás is tud veszélyes lenni és minden függőség tud veszélyes lenni, ha nincs kontrolod kívülről. Senki ember fia nem tudja kontrollálni magát, kivéve, ha teljesen egyensúlyban van: ezt utoljára Jézus tudta, most viszont nagyon nem Jézusokkal vagyunk körülvéve. A legnagyobb problémája társadalmunknak a kontrollvesztés. Senki nem fogad el segítséget senkitől. Mindenki tökéletesnek hiszi magát vagy aki nem, az pedig fél megmutatni magát, azért rejtőzik. A függőségek vagy elrejtenek, (bedrogoztam, leittam magam, szétcsaptam magam, stb.) vagy kitárulkozol tőle: megmutatod magad. A kontroll kell: valaki segítsen, hogyha megmutatom magam arra, mi a reflektálás. Hogyan reagálnak rá mások? Akkor tudunk társadalmilag együtt haladni. Sajnos ma már mindenki valamilyen függőséggel él. Függőség a telefon, az  informatika, a társ, tárgyak, stb. Minden függőségnek van pozitív és negatív aspektusa. Ha lent vagy, boldogtalan, energiavesztett vagy fáj valamid, akkor minden függőség lefelé visz olyan valósághoz, ami lehúz téged. Ha fent vagy boldog, megelégedett, erős, egészséges, akkor feljebb tudsz kerülni az életedben:  de van olyan, hogy túl fent és van olyan, hogy túl lent is. A függőségeket általában ilyenkor veszik komolyan, amikor már a társadalom számára értelmezhetetlenül magasra vagy ugyanígy mélyre kerültünk. A magasság is kiszakít a társadalomból és a mélység is. Mindegyik kilökődéssel jár. Aki nagyon lent van, azt először a családja löki ki magából, majd lecsúszik a társadalom szemében is. Aki pedig nagyon fent van, azt nem értik. Először csak túlzónak gondolják, de kilóg, majd megbélyegzik és kilökik, mint Jézust is tették. Az emberiség egy oktávban tud gondolkozni, ami 12 hang. A 12 hang jól elkülönül egymástól, mint a kasztok és nem átjárható, kivéve ott, ahol félhangok vannak. Ezeknek a félhangoknak az értelméről és a veszélyeiről írok legközelebb.