Számunkra már az is egy kicsit belelátás a valóságba, hogy egyszer mindenki elmegy. Mi lehet azon túl, hogy élet? Mi történhet utána? És közben? Mi történik vajon életünk folyamán abban a valóságban, amit mi nagyrészt nem érzékelünk? Mi történik ott, ahol a gyermekek még érzékelnek? Sokan tudjátok, hogy a gyerekek látnak. A gyerekeknek nem a szemük erősebb, hanem a felfogó erejük: a fény felfogása. Nekik még nem úgy törik meg a fény, hogy csak annyit lássanak a világból, mint mi felnőttek. Ők még érzékelnek, az érzékelésen is túl. Érzékelik azokat a fényeket vagy formákat, amivel felnőttként sokunk már nem tud mit kezdeni, ezért egy idő után nem is látjuk őket. Sem a fények, sem a formák nem akarnak bántani, csak léteznek. Ugyanúgy, mint az emberek között is találunk bántó energiájú vagy gyógyító energiájú vagy buta energiájú stb. embereket. Aki bántó, az csak azt tudja adni. Aki jóindulatú, az pedig szintén csak azt tudja adni. Legyél te is jóindulatú és mindenki szívesen van veled. Azok a lények, akiket ilyenkor - amikor felerősödik a harmadik szem - meglátunk, tőlünk függően lehetnek jók vagy rosszak, nagyon leegyszerűsítve. Akiben gonoszság és bántás van emberként, ahhoz hasonló energiájú lények kapcsolódnak. Akiben sok jóindulat és öröm van, ahhoz pedig szintén hasonló energiájú lények kapcsolódnak. A gyerekeknél sajnos másképp van. Ők nem vezetők, nem irányíthatnak. Ők az elszenvedői vagy az élvezői annak, hogy mi hol tartunk, kik vagyunk. Amikor egy gyermek megszületik, akkor ahhoz a családhoz kell megszületnie energetikailag is, amelybe be kell kapcsolódnia. Hiába hozott tiszta energiákat, gyönyörű fényeket, csak akkor tud hozzájuk alkalmazkodni, ha olyanná válik, mint ők. Ahhoz kell igazítani magát, hogy milyenek a szülei. Vannak gyerekek, akinek ez annyira nehezen megy, hogy hosszú éveken keresztül még kapcsolatot próbál fenntartani azokkal a kedves jóindulatú „barátaival”, akiket csak ő lát. Velük játszik, velük érzi jól magát és másokkal, azaz az emberekkel - azokkal, akikkel össze kellene hangolódnia - nem megy. Ez is egy fajta autizmus: kizárni mindazt, ami nem jó vagy nem jobb, mint amit eddig tudtunk vagy gondoltunk. Az autizmus mindig egy pontra koncentrál. Egy pontot akar meglátni vagy akár megérteni is. Mi viszont egészséges emberként sok mindent szeretnénk megismerni az életből. Ehhez össze kell kapcsolódnunk és megértenünk, hogy hol tartunk emberként, hol tartunk úgy emberi mivoltunkban, hogy lássuk meg a hiányosságainkat és azokat fejlesszük. Ma már talán nem annyira „ördögtől való”, ha valaki nemcsak a materiális, látható tartományon belül fejlődik, hanem értsük meg, van más is. Egy másik tartomány, ahol ugyanúgy különböző lények élnek, akik között - pont úgy, mint az emberek között - vannak tanítók és tanítványok is. Ha te tanulni akarsz, akkor a tanítók fognak megjelenni neked, ha viszont úgy érzed, hogy mindent tudsz, akkor tanítványok fognak érkezni. Ha közben kiderül számodra, hogy mégsem tudsz eleget, akkor kérhetsz tanítókat, de akkor el kell fogadnod a tudást tőlük. Érdekes élmény olyan lényektől tanulni, akik egyelőre még nem tudják, hogy ki vagy. Fel fognak mérni, mint ahogy mi is felmérjük az új ismerőseinket. Felmérjük és valahova besoroljuk őket. Olyan valóságba soroljuk őket, ahová beférnek. Vagy jó ember és okos és bölcs és szép stb. vagy ezek ellenkezője. Ez alapján akarunk vagy nem akarunk kapcsolatot kialakítani velük. Ha akarunk, akkor hozzánk hasonlóak. Ha nem akarunk, akkor vagy sokkal inkább üresebbek, kevesebbek nálunk vagy reálisan látjuk, hogy jóval fölöttünk vannak és ezért nem próbálkozunk velük kapcsolatot tartani. A világegyetem ugyanígy működik, viszont ahhoz, hogy egyre följebb kerüljünk, egyre többet kell magunkból megértenünk és megismernünk. Ha nem vagyok nagyon fent, akkor azok, akik nagyon fent vannak, nem fognak érdeklődni irántam és nem fognak érteni. Ahhoz, hogy feljebb emelkedjek tudásommal, rá kell látnom, hogy hol helyezkedek el. Itt, amikor ezt realizálom, és látok, akkor elég sok „csúnyát” fogunk látni. Csúnya lényeket, csúnya létező formákat, akik ha a hallás is megerősödött, akkor kérdeznek, vagy akarnak beszélni. Ha csúnyák, mi megijedünk. Csakúgy, mint a gyerekek. A gyerekeket viszont addig nem tudod megnyugtatni a félelmeikkel kapcsolatban, amíg nem tudod, hogy mi a teendő a csúnyákkal. Ugyanúgy nem tudsz hiteles lenni gyermeked számára, ha a felnőtt életed során is csupa „csúnya”, gonosz, buta ember vesz körül. Ugyanez a spiritualitás is. Ami benned van, az segít hozzá bizonyos kapcsolatokhoz. Akár baráti, akár tanítói, akár tanulói kapcsolatokhoz. Azok az emberek, akik nem fejlődnek, ugyanazokat a barátokat, tanítókat hordozzák magukkal egy életen keresztül. Ők állnak. Akik fejlődnek, azoknak barátaik is fejlődhetnek vagy lecserélődhetnek, sőt tanítóik is le fognak cserélődni. Amikor tanulsz, akkor kell, hogy legyen egy mestered, de vajon pusztán azért, mert először többet tudott nálad, azért örökké mestered lesz? Mi van akkor, ha már mindent megtanultál tőle, sőt ha másoktól is tanulsz párhuzamba? Mi van akkor, ha a tudásod fölé emelkedik? Semmi. Azaz, el kell őt engedned, mint tanítódat. El kell engednie és gyönyörködnie kellene abban, hogy tovább fejlődtél, mint ő. Ez a probléma társadalmunkkal. Az, hogy félnek elengedni az emberek a tanítóikat. Azért félnek, mert mi van, ha nem találnak jobbat. Olyat, aki többet tud, vagy mást. Ha ki sem próbálod, akkor sohasem fogod megtudni, hogy lett volna-e jobb tanítód. Így ragadunk bele a vallásokba, a különböző spirituális folyamatokba és így ragadunk bele abba, hogy az egyetemen megtanulunk mindent, tehát nincs több tanulni valónk. Egy egyetemmel is csak egy ideig leszel a társadalom élén. Ha nem fejleszted a tudásaidat, akkor sajnos tiszavirág életű lesz a hatalmad, mert sokan el fognak húzni melletted. A világunk tágabb részében, amelyben szintén vannak tanítóink, még nehezebb számunkra az elengedés. Még inkább függünk tanítóinktól, amíg rájövünk, hogy föléjük emelkedtünk. Minél följebb vagy, annál nagyobb tanítók érkeznek. Ugyanarról szól minden, az emberi illetve az evolúcióbeli haladásról. Ami fent ugyanaz, lent is.  Amikor számunkra „csak” a látható világ jelent valóságot, akkor kezdenek a többi érzékszerveink is bekapcsolódni. Pl. a tobozmirigy, ami felerősíti a látást. A látás, ha két szemünkkel tökéletes, akkor arra ráerősít a harmadik szem, akkor a tökéletes valóságba fogunk még intenzívebben belelátni. Amikor azonban a két szemünk nem tökéletes, tehát valamilyen dioptriánk van vagy cilinderünk, azaz rejtett kancsalságunk van, akkor a harmadik szem bekapcsolása erre a torz látásra erősít rá. Minél inkább torzul a látás, annál inkább azok az információk, amelyeket kapunk akár lényektől, akár emberektől: torzak, nem tökéletesek lesznek. Ezért fontos, hogy az igazság a tökéletességből jön. A tökéletes testből tökéletes igazság indul, de ahhoz előbb látnunk kell saját anomáliáinkat. Látnunk kell, hogy hol „görbültünk” el. Hol van a rendszerben elhúzás. Erről írok legközelebb.