Egy gyerek felneveléséhez nem kell más, mint egy számára hiteles szülő, aki után megy. Ha egy gyermek megy valaki után, akkor kikövezett úton halad. Fogja tudni, hogy mi által lettek szülei azok, akik lettek. Hallgathat sok információt szüleitől, ami miatt vonzó az az út. Aki viszont vezető nélkül, szülői vezetés nélkül halad, az általában össze vissza sodródik, de miután elért egy bizonyos kort, elhiszi, hogy felnőtt. Szoktam mondani, hogy a felnőtté válás az folyamatos cselekvés. Egyre „feljebb” nőni azt jelenti, hogy a családunk, környezetünk fölé emelkedünk, akár magasságban, akár szeretetben, akár hitben, erőben, tudásban, békében vagy bármiben vagy mindenben: ez a cél. A célt viszont a kiindulási pont erősen determinálja. Ha egy olyan családból jössz, ahol csak durvaság és bántás van, akkor arról az útról elindulva nehezen találsz tanítókat, hiszen a környezetünk olyan, mint mi magunk illetve egy kicsit jobb és kicsit rosszabb nálunk. Ezt tudjuk elfogadni. Aki hirtelen nagyot változik családjához képest, az ki fog lógni, majd ki fog szakadni a környezetéből. A fokozatos emelkedés, a fokozatos felnőtté válás a legelfogadottabb társadalmunkban, viszont lassú. Ha én csak azoktól tanulhatok, akik szüleim ismerősei, akkor nem leszek több náluk, hiszen őáltaluk fejlődtem. A gyermek csak szülei és a szülei közege által tanulhat, fejlődhet. A felnőtt - aki levált szüleiről - önálló lett, már dönthet arról, hogy milyenné szeretne válni és kitől, kiktől szeretne tovább tanulni. Tanulni nem csak intézményekben tudunk. Aki felnőttként talál magának másik mentort szülei helyett, az olyanná fog válni, aki számára vonzó tanító. Megtalálni mentorainkat akkor nem könnyű, ha nem fogadjuk el, hogy otthonról eljövet kik is lettünk valójában: az a mi alapunk. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, hogy szüleink annyit adtak számunkra, amennyit csak tudtak, akkor rájövünk, hogy az igazi, nagybetűs élet azután kezdődik, hogy leválunk. A leválás ajándéka a felnőttség, ami a szabad akarattal ajándékoz meg minket. A szabad akarat nem egyezik meg azzal, amikor a kamasz úgy gondolja, hogy mindent jobban tud. A szabad akarat csak annak a felnőttnek jár, aki önállóan fenn tudja tartani magát és megél a szülei támogatása nélkül. Ezzel a szabad akarattal élhetsz úgy, hogy kereshetsz újabb tanítókat, akiktől tanulsz vagy élhetsz úgy, hogy a hitrendszeredet fejleszted és abban keresel tanítókat, de mindenkinek szüksége van egész életében valakire, valakikre, akiktől tanulunk. Aki már nem tanul, az megáll. Aki megáll, az megállítja az utána jövőket: ilyenkor van a kamaszok lázadása. Azért lázadunk, mert már nem tekintjük mintának szüleinket; vagy azért, mert nem látjuk teljesítményüket vagy azért, mert valami miatt elfordultunk tőlük és nem hiszünk nekik többet. Ilyenkor kamaszként is kereshetünk másik vezetőt, például egy tanárt, a barátom szüleit vagy akár egy villamoson lévő idős személyt, akivel jól elbeszélgettünk. Mindenki találhat tanítót, aki úgy érzi, hogy szüksége van rá. Aki viszont nem érzi ezt, annak nem jelennek meg a tanítók az életében. Az nem veszi észre, hogy a tanárai miben jobbak, nem veszi észre, hogy a vallás is tud tanítani és úgy érzi, hogy neki nincs szüksége tanítóra. Ilyenkor úgy jelennek meg a tanítók, hogy nem okosabbak lesznek nálad, hanem butábbak; nem szebbek, hanem csúnyábbak, és nem békésebbek, hanem békétlenek. Miért? Mert ha nem fogadod el, hogy előre haladj, akkor csak olyanokat kapsz, akik hátrafelé fognak húzni. Miért? Mert valamerre kell haladni azért, mert aki nem halad, az áll és bármi ebben az életben, ami áll, megáll, az élettelenné válik, meghal. A keringésednek is haladnia kell, hogy élj. Aki viszont nem dönt arról, hogy ki vezesse őt, ott átveszi más az irányítást és így is úgy is lesz vezetője, csak nem előre viszi, hanem hátra: ezért fontos szemlélni azt, hogy vajon meddig nőttünk fel szüleink által és hogy szeretnénk-e feljebb nőni vagy megállnánk. Ha megállunk, nem jön input és meghalunk. Ha viszont nem akarunk meghalni, akkor előre a feljebb növekedés felé haladhatunk vagy hátrafelé, ahol kevesebbek leszünk, mint szüleink, kevésbé bölcsek, kevésbé boldogok, kevésbé okosak. Te döntesz, hogy mit szeretnél, de az biztos, hogy mindig kell egy vezető, aki számodra fontos tudásokat ad át. Olyanokat, amiket te megszeretnél tanulni. Olyanokat, ami téged épít. És ha felnőttként élsz, akkor eldöntheted, hogy éppen miben szeretnéd fejleszteni magad. Anyává szeretnél válni? Akkor olyantól tanulj, aki számodra hiteles anya. Nővé vagy férfivá szeretnél válni, akkor legyen egy IKON, akit követsz, de vigyázz, hogy az IKON ne legyen elérhetetlen számodra, mert akkor sosem válsz olyanná és csak egy Istent hozol létre, aki egyenlőre túl távol van tőlünk, hogy eljussunk hozzá. Hogyan válunk Istenné? Erről írok legközelebb.