Szorosan összefügg genetikánk azzal, hogy milyen életet élünk. Az eredendő bűn valójában genetikánkban, családi ágainkban hordozott negatív energia, erő. Abból töltekezünk, ami körülvesz minket. Ha ego, azaz illúzió vesz körül minket, akkor abból fogunk töltekezni. Mindenképpen át akarjuk magunkat alakítani olyanná, amilyenek valójában vagyunk. Olyanná, amilyen életet abból szeretnénk élni, amilyenek valójában vagyunk. Hogy mit sugárzunk az genetikánkat, azaz hozott utunkat vetíti elénk. Az út könnyű és nehéz is lehet. Attól függ, hogy mit hoztunk magunkkal. Hoztunk magunkban negatív és pozitív tulajdonságokat is. A negatívat csak felül szeretnénk írni. Mivel? Valami pozitívval. Ha én alacsony vagyok, akkor biztos, hogy vonzódni fogok valakihez, aki magas. A genetikám nem tökéletes, tökéletesedésre szorul. Minél inkább javítom genetikámat, a születendő gyermekem annál jobb genetikával tud leszületni. Ez az út. Ezen keresztül haladunk, és ez felelősség is. Annak felelőssége, hogy ki fog leszületni hozzám. Annak felelőssége, hogy kit hozunk le ide a Földre. És annak felelőssége is, hogy magunkat hogy érezzük gyermekünk, gyermekeink társaságában.

A genetika nem csal. Azt mutatja, ami valójában vagy. Ha találkozol valakivel, és nagy vonzódásod lesz irányában, akkor valamit helyre szeretnél állítani genetikádban. Javítani szeretnél életeden, és ezáltal életkörülményeiden is. Ezek a javítások fontosak. Így fejlődik az ember. Hol rontottuk el? Ott, hogy amit mutatunk magunkból, már nem a valóság. Egót húztunk magunkra, amely nem mutatja meg igazi hiányosságainkat, és nem mutatja meg, hogy milyenek vagyunk valójában. Elrejtjük magunkat. Miért? Mert nem vagyunk tökéletesek. Ez a hozott út, ez az eredendő „bűn”, ezt hozzuk magunkkal a genetikánkban.

Ha nem mutatjuk meg valójában magunkat, és nem értjük, hogy kik vagyunk, akkor nem jól választunk párt. Úgy választunk párt, hogy kivel érzem jól magam. Mi alapján? Az egómba vetett hitem alapján. Én magamat is becsapom. Elhiszem, hogy olyan vagyok, amit vetítek magamról. Illúzióban élek, és elvárom a páromtól, hogy legyen része ennek az illúziónak, ő is vetítsen valamit magára, ami nem tökéletes ugyan, de jobb, mint a valóság. Így viszont nem tudunk egymásból kiegészülni, gyógyulni.

Ha megmutatjuk magunkat, akkor olyan emberek kapcsolódnak hozzánk, akik kiegészítenek minket. Ha kiegészítettek minket, akkor többek lettünk. Ha többek lettünk, akkor nem kell erő ahhoz, hogy többet vagy mást mutassunk magunkból, mint akik vagyunk, hanem boldogan feltárhatjuk magunkat az új énünkkel, amivé váltunk partnerünk által. Így változunk valójában. Amit pedig hiszünk, hogy igaz rólunk, egy pillanat alatt megváltozik. És akik vagyunk az egy folyamatosan változó Én. Ez jó. Minél jobban változol, annál jobb lesz a genetikád. Javítod magad, ezáltal javítod az életkörülményeidet, és önmagad tudását sugárzod ki. Így változik a Föld, és vele együtt az ember. Mi az, ami valójában leragaszt minket évezredek óta? Az EGO. Többet vagy kevesebbet hittünk magunkról. Illúzió. Az illúzió pedig elillan, ahogy a sötétség is elillan, mihelyt megvilágítja a fény. A fény jelen esetben a tudás. Valaminek az értése már nem misztikus. Valaminek a megértése, már nem spirituális, hanem igazság. Az igazság pedig megáll. Addig áll, amíg meg nem jelenik egy újabb igazság, amely erre az általam felfedezett igazságra épül. Így haladunk előre, tudásra tudással. Addig pedig, amíg a tudás értésre kerül, spirituálisan hiszünk abban, hogy van több.

 A hitnek addig kell működnie, amíg az igazság kiderül. Ha megértjük az út célját, akkor már nem az úthoz, hanem a célhoz kell ragaszkodnunk. Az út pedig az élet. És ha az út az élet, akkor a haladás rajta - az maga a változás.

Minden ember hisz valamiben. Elhiszi, hogy jobb jön, különben nincs értelme az életének. Elhiszi, hogy szebb jön, mert különben értelmetlen minden. Mi a változás? Önmagam felfedezése. Az, hogy megértem, hogy hol tartok. Ebből indul ki a változás. Az, hogy mivé válok, az tőlem függ. Ha rossz a genetikám, azaz a hozott utam, akkor először azt szeretném megváltoztatni. Biztos, hogy olyan párt fogok keresni, aki segít meggyógyulni, aki segít teljessé válni. Kivéve, ha vetítek magamra egy egót, hogy tökéletes vagyok. Ha vetítek egy ilyen egót magamra, akkor nem fog megtalálni a valós kiegészítő párom, hiszen nincs mivel kiegészíteni engem, mert tökéleteset mutatok magamból. Így haladni nehéz, ráadásul ezt az egót egy egész életen keresztül fenntartani nem tudom. Nem lesz hozzá elég erőm. Nem lesz hozzá türelmem, és egy idő után elfogy a hitem abban, aki vagyok. Ha elfogy a hitem abban, amit magamra húztam egóként, akkor megszűnik létezni az ego. A legnagyobb probléma, hogy azonosítjuk vele magunkat. Ilyenkor azt hisszük, hogy saját magunk, azaz személyiségünk szűnik meg. Az igaz, hogy személyiségünk megszűnik, de Énünk nem tud megszűnni. Újra kell értelmezni azt, hogy kik is vagyunk valójában. Vannak emberek, akik az ego felszámolása után, újabb egót építenek, hiszen nem bíznak eredeti önmagukban. Félnek, hogy ha kiderül, hogy nem tökéletesek, akkor nem fogják szeretni őket, ezért újabb, de már más típusú egót vesznek magukra. Az egókat meg kell oldani. El kell engedni, és fel kell mérni, hogy valójában hol tartunk, kik vagyunk, és miért jöttünk ide. Ehhez született számunkra a genetika megértése. A genetika egy létra, egy lajtorja. Minél följebb akarsz rajta menni, annál inkább kell tökéletesíteni. A genetika itt ebben a valóságban két emberből épülő létra. Anyuból és apuból. Mindkettőjük genetikájában vannak jó és kevésbé jó gének. A gének egymáshoz kapcsolhatóak és tökéletesítődnek. Olyan ez, mint a tanulás. Ha hozzákapcsolod magad egy jó tanárhoz, és elmondod valósan, hogy te hol tartasz, akkor kiegészíthet téged ő. Ettől teljesebb, tökéletesebb leszel. A jó tanár ad, és a legjobb tanár szintén kér, és ő is kap.

Ha én tanítom valamely gyermekemet valamire, akkor ő kiegészül tőle, és okosabb, bölcsebb lesz. Ebben még egyensúly nincs. Abban viszont igen, hogy ad érte cserében valamit. Azt, amiben ő jobb. Olyat, amitől én is tökéletesebb lettem. Ez a tanulás, és egyben a genetikai tanulás útja is.

Ha azt mondjuk, hogy nincs felelőssége az életnek, akkor senki sem akar haladni, fejlődni. De van. Az a felelőssége, hogy akit lehozol gyermeket, ő azután tud haladni, aki te lettél. Nem csak a születésed kori genetika határoz meg téged. A genetikát egész életedben változtatod. Változik az összetevője rengeteg DNS-nek rajta abból, hogy mit változtattál. A genetikádat úgy képzeld el, mint egy kettős hélix spirál. Apu és anyu kapcsolódik össze benne. Ha megszületik egy gyermek, akkor ehhez a spirálhoz kapcsolódik - folytatásként. Ha viszont a szülők nem közelítenek egymáshoz, nem hangolódnak össze, akkor gyermekük nemhogy nem halad, hanem még visszafelé indul el, hogy besegítsen a genetikába. Ha nem segít be, akkor előre haladás soha nem lesz. Nagyon régóta nem haladnak a szülők saját genetikájuk megoldásában, és nagyon régóta vannak elakadva lelkek a szüleik megoldatlan problémáikban. Oldjuk meg a problémákat és haladjunk előre. Mutassuk meg gyermekeinknek, hogy hol tartunk valójában. Mutassuk meg, hogy lehet javítani házasságunkon, családi kapcsolatainkon, tehát genetikánkon is.

Minél jobb a genetikánk, annál előrébb vagyunk a lajtorján. Minél előrébb vagyunk a lajtorján, annál magasabb rezgésen élünk. A rezgéstől függ az életminőségünk. Mutassuk meg, hogy tudunk fölfelé haladni, hogy gyermekeinknek szebb jövőt teremtsünk. Ez a felelősségünk. Saját haladásunk, és saját magunk előre haladásával tanítjuk gyermekeinket arra, hogy ők hogy haladjanak előre. Elakadtunk, de még nagyobb probléma, hogy vetítünk. Azt mondjuk, hogy ott tartunk, ahol valójában még nem. Ezért gyermekeink sérülnek. Olyan életre hívjuk le őket, amit ígérünk, akár vetített valóság által is. Kötelességünk nekik megadni, amit ígértünk, és ehhez pedig kötelességünk változni. És ez a kettő pedig összeér. Így változik az ember, a felelősség és az élet. Erről bővebben legközelebb.