A függőség amely képes a genetikát gyógyítani

Az univerzumban rend van. Innen mi azt látjuk, hogy egyikünk erre szalad a másikunk pedig arra. A káoszt látjuk. A káosz akkor tisztul ki, ha megértjük. Érteni pedig annyit jelent, hogy elfogadjuk végre hogy miért vagyunk itt. Egy genetika helyreállítása, ahogy előbb leírtam, millió fontos információ megértése. Az alkoholizmus csak egy része annak, hogy miért vagyunk függők. A megértéshez az is kell, hogy ha bementünk egy utcába, akkor ki is kell jönni rajta.

A genetika megoldása, amikor jó helyen és jó időben jössz ki az utcából, és lehetőség szerint , értéssel. Ha érted azt amit megoldottál, akkor büszke leszel magadra, és már nem hiába éltél. A genetika nem más mint DNS-ünkön való elakadás. Minden elakadás egy olyan út amire rálépett az apu az anyu, vagy a család valamelyik tagja. Ha rálépett, akkor azon járni kell. Hogy meddig? Addig amíg fel nem ismered, hogy valaki a családodból már járt rajta. És ha járt rajta, akkor neked nem kell, vagy pont azért fogsz járni rajta, mert rájött valaki a családodból, hogy azon az úton érdemes járni. Nem olyan nehéz, mint ahogy hangzik. Én mindent próbálok legkönnyebb értésre lehozni.

Az utak, egyértelműek. Mindannyian haladunk valamin. Ha egy út elgörbül, akkor genetikánkon hiba csúszik. Ha hibás egy genetika, akkor ki kell javítani. Kijavítani pedig igazsággal, azaz az út kiigazításával lehet. Ha kiigazítottuk az utat akkor már más irányba haladunk. Megváltoztattuk a mintát. Megváltoztattuk azt hogy rossz úton haladjunk, és gyermekeinknek is segítünk ezzel. Egy genetika addig egyenesedik ki, míg elérjük a tökéletes egyenest. Akkor már nem lehet rajta javítani. Amikor az abszolútum megszületik, onnantól a relatív már nem fontos. Ha igazabb igazságot találsz mint amit eddig ismertél, akkor írd felül tudásodat, és változtass gondolataidon, automatikusan. Minél igazabb egy igazság, annál inkább haladnak rajta az emberek. Az embereknek addig kell tévelyegniük, amíg az igazságok, azaz az igaz utak, meg nem születnek. Ehhez viszont rengeteg olyan utat kell, kellett kipróbálni, ami holtvágány. Ezért mondtam, hogy az univerzumban rend van. Onnan minden okkal történik. Amikor viszont neked születik beteg gyermeked, akkor nem látod az egészben az igazságot. Addig amíg nem érted egyben addig mindig külön akarod értelmezni magad. Az ember, mint olyan, EGY. Az ember akkor is egy, ha azt mondja, hogy a szomszédom, na az más. Ő nem olyan mint én. Nem is ember. Attól még ő is ennek az egésznek,- mint ember – a része. Ha egy részt az egészből kiszakítasz, akkor értelmezhetetlen az egész is, és benne a rész is. Önmagában értelmetlen.

Minden embert a genetika kapcsol össze. Ha a genetikád tárolja, hogy te ember vagy, akkor hiába állítod a szomszédról, hogy nem is ember, attól még hordozza genetikájában, hogy az. Így vagyunk egyformák, és így vagyunk különbözőek.

Az ember halad egy evolúciós folyamat közben, és lesz belőle valami, amit még nem értünk. De a majom sem értette anno, hogy mivé változik az által, hogy elindult az evolúció benne. Ember lett belőle, leg alábbis Darwin szerint. Tovább fejlődött, ami most is tart számunkra. Ha elhittük, hogy kész az ember, akkor tovább kell formálni DNS-ünket. Tovább kell alakulnunk, mindaddig, amíg valami új faj születik. De mi ettől félünk. Mivé válhatunk?

Képzeljük el, hogy a majom is félt attól, hogy mivé fejlődik. Attól még nem állt meg az evolúció. És a majomból, ember lett. Olyan ember, aki részben majom, részben pedig már ember. Nem fejlődtünk ki, hiszen nem minden emberre mondjuk mi sem, hogy Ember. Attól az még az, csak fejlődnie, tanulnia kell. A tanulás pedig azon az úton történik, hogy kipróbálunk dolgokat. Mi, ugyanúgy, mint az egerek, akikkel kísérletezünk. Ugyanúgy, mint a kutyák, akiket idomítunk. Ugyanezt tesszük önmagunkkal is, csak ez még rosszabb, hiszen beleengedjük gyermekeinket abba az alagútba, amelybe már jártunk, és borzalmas volt. Állatainknak legalább megmondjuk, hogy más úton próbálkozz. Gyermekeinknek viszont nem. Miért? Pusztán azért, mert akkor kiderül, hogy apu is járt azon az úton, apu, sőt anyu is kábítószerezett, és így tovább. A gyermekeink mindig azt az utat választják, amely már kinyílt a családban. Ha drogozik, akkor valaki függő volt, csak nem mondta el, és nem hagyta, hogy tanuljanak belőle. Gyermekeink nagyon nagy mértékben függők. Ma már nem is mondják annak, ha valaki eszik, túl sokat, vagy szexel túl sokat, vagy függ valamilyen alkoholtól, tanulástól, bármitől. Azt mondják, hogy ez természetes. Természetes velejárója a kornak, amelyben élnek. Nem az. Sőt ráadásul ez is a mi felelősségünk. Ha mi nem vállaltuk fel, hogy hibáztunk, vagy szüleink, hogy hibáztak, akkor gyermekeink, akik hittek nekünk elindulnak a mi utunkon, amelyet elkezdtünk, hogy ők befejezhessék. Nem könnyű nekik sem, mert mutatni kell felénk, hogy ezt kommunikáltátok. Ezt mutattátok iránynak. De nem könnyű nekünk sem, mert szembe kell végre néznünk azzal, hogy nem jó mintát mutattunk, és újat kell számukra mutatnunk.

Honnan veszünk mintát? Családunkból, életközösségünkből, és különböző filmekből, valóság és fikció keverékeiből egyaránt. Ezeket a mintákat előbb nekünk kell kipróbálnunk. Ha beválik, akkor engedhetjük gyermekünket tovább haladni rajta. Ez is a mi felelősségünk. Nem lehet azt mondani, hogy nézd meg fiam a szomszéd Juci néni fia mindig kitűnő tanuló. Te pedig bukdácsolsz. Miért nem azt a mintát követed. Akár mennyire is fura, ha egy genetika ki van javítva, akkor nem lesz bukdácsoló gyereked. Viszont ha csak fikcióként mondod hogy én milyen okos, és jó tanuló voltam, és ez nem volt igaz, akkor elindul rajta gyermeked, és ugyanazt megcsinálja amit te vagy társad. A társad azaz férjed, vagy feleséged is belekapcsolódik ebbe az ágba. Gyermekednek két útja lesz, amelyet egybe kell szerkesztenie. Az a genetika csúcsa, amikor egy gyermek teljesen egybeolvasztotta a két genetikát. Akkor apu és anyu már soha nem veszekednek, mert teljes összhang van köztük. Ez a genetika csúcsa. Ugye jól gondolom, hogy viszonylag kevesen tartunk itt? Meg kell érteni egymást, hogy gyermekünkben ne hasadás, hanem egyesülés jöjjön létre. Gyermekeink jövője, tőlünk függ. Mi pedig minél előbb felnövünk, annál előbb vállaljuk felelősségét annak, amit elrontottunk.

Nem csak felelősségét vállaljuk egy idő után annak amit elrontottunk, hanem megpróbáljuk kijavítani. Közelítjük egymást magunkhoz. Próbáljuk megoldani házasságunkat. Próbáljuk megérteni, hogy hol rontottuk el, és próbáljuk átadni gyermekünknek a hibát, hogy mit ne tegyen önmaga házasságában. Ehhez azonban először fel kell nőnünk. Felnőni nem azt jelenti, hogy elértük a nagykorúságot, hanem azt, hogy megértjük, minden tettünknek következménye van. És akkor ott fenn az univerzumban, és itt lenn a földön, egyaránt rend lesz.

A függőséget addig használjuk, míg megtanuljuk belőle, hogy mi nyitottuk ki ezt az utat gyermekünk számára. Ha mi nyitottuk ki, akkor nekünk kell be is zárni. Ha pedig bezártuk, akkor nincs miért szidnunk gyermekünket, mert nem fog azon járni, hiszen mi akik felnőttünk közben, megoldóvá váltunk. Sok sikert a felnőtté váláshoz, és a megoldásokhoz. Hibáztatni viszont nem tudjuk gyermekünket azért amit mi mutattunk, vagy szüleink mutattak neki. Ezért nem őt, nem őket kell megváltoztatnunk, hanem magunkat kell áthangolnunk arra, hogy minden amit teszünk, kinyit egy kaput, amin valaha gyermekünk, vagy akár unokánk sétál majd. Olyan utakat nyissunk ki, amin szívesen látnánk őket sétálni, és ha véletlenül rossz utat nyitottunk ki, akkor beszéljünk róla, hogy miért nem volt jó nekünk, és miért nem ajánljuk számára. Őszintévé kell válnunk, hogy a gyermekein jobb utat válasszanak, és nálunk különb életet élhessenek. Ennek mi vagyunk csak és kizárólag az akadályai. Őszinteség. Nem könnyű téma, de erről írok legközelebb. Móni