Miért gondoljuk azt, hogy ha kifejlődtünk emberként, akkor már semmit nem kell tennünk azért, hogy az, akik lettünk, úgy maradjon fenn, hogy értéket közvetítsen. Miért gondoljuk, hiszen minden körülöttünk - amit megalkotunk, megteremtünk - csak ideig óráig marad fenn, ha nem gondozzuk, nem törődünk vele. Egy asztal, amit elkészítünk és szép, addig marad szép, amig gondoskodunk róla: tisztogatjuk, simogatjuk, gyönyörködünk benne. Az asztal így tovább marad szép és sokkal tovább gyönyörködhetünk benne. Az asztal egy tárgy. Minden, ami élettelen, azt mi tárgynak hívjuk. Arról beszélünk, hogy a tárgyaknak nincs lelke, tehát nem élnek. A tárgyak belőlünk léteznek. Mi gyártjuk őket és mi adunk energiát számukra azzal, hogy szépen gondozzuk őket, figyelmet adunk nekik és gyönyörködünk bennük. Ha egy asztal olyan helyre kerül, ahol vigyáznak rá, törődnek vele, akkor nagyon sokáig élvezhetjük azt az asztalt. Ha ugyanez az asztal olyan helyre kerül, ahol nem törődnek vele, nem tisztogatják, nem óvják, hanem ütik, vágják, akkor viszonylag gyorsan tönkremegy. Miért gondoljuk, hogy testünket - amely él - csak fel kell növeszteni, aztán lehet ütni vágni és nem kell vele törődni? Miért gondoljuk ezt? Ez a mi testünk, amelyben lelkünk él. A test a Szent Lélek temploma. Ezt a templomot ápolnunk kellene és dédelgetnünk, de legalább szeretnünk. Az asztalunkat könnyebb gondoznunk és szeretnünk, mint saját testünket. Ha gondozzuk a testünket, akkor szépül. Ha törődünk testünkkel, akkor jól van és hosszabb ideig él. Ha figyelünk testünkre, akkor jelez számunkra, hogy mire van szüksége. Jelzi, ha fázik és öltözzünk fel, jelzi ha éhes és etessük meg. Mindent jelez, ha figyelünk rá. Sajnos a figyelmünk elkóricált. Mindenki fontosabb lett önmagunknál. Fontosabb a munkánk - amely jelzem nélkülünk nem megy -, fontosabb a szomszéd gyerek és fontosabb a politika is, mint mi magunk. Ezekről beszélünk, ebben élünk. Minél fontosabb a munkánk, annál kevesebb energia jut saját testünkre. A testünk figyelmet kér. Önmagunk megismerése testünkön keresztül történik. Ha a test jelez, hogy éhes, az esetek többségében nem eszünk, nehogy meghízzunk: akkor a test még inkább jelez, mert továbbra is éhes. Ekkor olyan szerekhez nyúlunk, amelyek elveszik az étvágyat. Elveszik a lehetőséget a test számára, hogy jelezzen. Ezeket úgy vesszük el a testtől, hogy azokat az idegpályákat, amelyeken az információ fut, hogy éhes vagyok, megmérgezzük: ezek az idegpályák meghalnak. Minél több ilyen halott idegpályánk van, annál kevésbé tud jelezni a test. Ezek különböző méreganyagok által történnek, amelyeket úgy viszünk be a testünkbe, hogy nem értjük a „gyógyszer” mechanizmusát. A mechanizmus egyszerű: megöli az idegpályát. Ugyanezt tesszük akkor is, amikor botoxot fecskendőzünk a test azon területébe, ahol nem szeretnénk ráncokat látni. Azokat a ráncokat a helytelen izommunka alakítja ki. A botox megöli az izmot, amely nem képes továbbitani az információt, hogy mimika és ezáltal mimika nélkül, viszont kevesebb ránccal élhetünk. Ha az információ a testben nem áramlik, akkor hiába próbálunk valamit kifejezni, akár a mimikán keresztül, akár a mozgáson, táplálkozáson, szomjúság érzésen keresztül, nem fog sikerülni. Azért nem, mert megöltük az információ közvetítésére való idegpályáinkat. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy sem éhesek, sem szomjasak, sem jókedvűek, sem rosszkedvűek, sem álmosak, sem feltöltöttek nem tudunk lenni. Akkor az történik, hogy amíg a program fut, hogy élet, addig elvagyunk szobanövényként, aztán elköszönünk az élettől. Hol itt a felelősség? A szülők addig nevelnek minket, amíg az ő tudásukból leszünk amilyenek leszünk és aztán? Aztán ki felel azért, hogy szép, okos, bölcs, netán egészséges maradj? Vagy ki tud abban segíteni, hogy szebb, okosabb, bölcsebb vagy egészségesebb legyél? TE MAGAD. Az a te magad, akinek az információs rendszerét kiírtottad. Miért: mert szebb ha lefogysz, mert szebb ha nincs ráncod, stb. Gondolkozz. Gondolkozz azon, hogy mit örökítesz tovább. A mindenkori testedet fogod tovább örökíteni. Nem csak azt a testet, amelyet a születésed pillanatában örököltél. Azt is, amit szüleid az ivással, dohányzással, drogokkal, kemikáliákkal jól tönkretettek. Ezt kapjuk, ezt örököljük, ebből kell kihozni a maximumot. Élj úgy az eredendő bűnben, ami a születési tested mindösszesen, hogy vigyázz rá. Ha már a vigyázást megteszed, odafönn már ünnepelnek. Amikor viszont még javítasz is rajta, akkor fönt már pezsgőbontás van. Miért? Azért, mert az evolúció javítást jelent: jobbítást. Minden ami él, arra törekszik, hogy megjavítsa, felújítsa önmagát, kivéve az ember. Az ember annyiféle módon pusztítja saját magát, hogy a lehetőségek végtelensége miatt csak egy két infót írok erről. Az ember nem eszik, nem iszik jól. Az ember szennyezi magát és környezetét, amiből nem lesz tökéletes a teste. Az ember önmarcangolja is magát. Önmagát is bántja szavakkal és a másikat is bántja szavakkal, tettekkel. Az ember még nem nőtt fel annyira, hogy megértse az evolúciót. JAVÍTSD KI MAGAD! LEGYÉL JOBB! Ez a feladat: ha ezt megtesszük, boldogabbak leszünk és egészségesebbek. Akkor ismét értelmet nyer, hogy miért is írják a régi szent írások azt, hogy 300, 500, 900 évig éltek emberek annak idején. Ma ez egy futurisztikus álláspont, viszont ha megérted, hogy ha vigyázol az asztalra és jól gondozod, akkor akármeddig élhet: lásd régiségek, ha pedig nem vigyázol, a legszebb asztalt is pillanatok alatt tönkre lehet tenni. Vigyázz magadra, vigyázzunk magunkra és szeressük egymást, hogy eljuthassunk önmagunk szeretetéhez is. Szép lesz akkor a világunk és szép emberek, okos, értelmes emberek nem bántani fogják egymást, hanem felemelni, tanítani. Erről írok legközelebb.