Amikor megszületünk, akkor van előttünk egy térkép. Szüleink adták, adják számunkra. Azon a térképen azok az utak láthatóak, ahol ők együtt vagy még külön-külön jártak. Ezeket az utakat nem kell feltétlenül újra bejárni, de sokan ezt tesszük. Miért? Mert nem kaptunk információt a térképhez, csak egyszerűen elénk tették. Mik az információk? Pl.: Iskolában csalsz, puskázol, stb. Elmondják neked, hogy ők is ezt tették és hogy ennek az lett a következménye, hogy nem tudtak továbbtanulni. Nem lettek ezáltal olyan ismerőseik, akik húzták volna őket a tanulásban tovább és így a társadalom perifériájára szorultak: ez egy információ. Ha átadják, dönthetsz úgy, hogy nem érdekel és akkor is végigmész az ő útjukon és dönthetsz úgy, hogy megköszönöd és új utat indítasz: olyat, amin ők nem jártak. Pl.: kipróbálod, hogy milyen tanulni, milyen felkészülni egy dolgozatra és esetleg megélhetsz valami örömöt, ha a felkészülésed eredményeképpen siker lesz: jó jegyet hozol.

Szüleink sokszor nem analizálják életüket. Sokszor nem gondolják át, hogy minden, ahogy élnek, valaminek a következménye lett. Sokszor hibáztatják szüleiket, hogy ők nem kaptak tőlük semmit. Olyan nincs, egy térképet mindig kapsz. Azt, amin ők jártak, járnak. Annak a térképnek, ha már felnőttél, te is láthatod az eredményét: amilyenek lettek és ahogy éltek. Ezen úgy változtathatsz, hogy nem akarsz belemenni azokba az utcákba, amelyek elfordították őket. Elfordították őket attól az úttól, ahol egyenesen haladhattak volna. Segíteni akarunk mindig szülőként, de sokszor nem tudjuk, hogy gyermekünk mit szeretne. Az őszinte kapcsolatban elmondjuk, hogy mi hol hibáztunk és biztosan hol döntöttünk jól, majd segítünk számára is a jó döntésekben, de ahhoz célt kell kitalálnia. Célt kell gyermekünknek is kitalálni, ahol tudunk számára segíteni. Ha a cél túl nagy, akkor jeleznünk kell számára, hogy mi voltunk az ő alapja, tehát első lépésként ahhoz tud kapcsolódni. Ha én nem tanultam és nem is vagyok okos, nem megy a tanulás, akkor ezt tudom továbbadni gyerekemnek. Ez nem kell, hogy determinálja őt, de kell, hogy lássa, honnan indul. Ha én nem vagyok okos, akkor nagy eséllyel ő sem. Ilyenkor ne tegyünk elérhetetlen célokat elé. Ne mondjuk, hogy csak a kitűnő eredményt fogadjuk el tőle, mert túl nagy lépés lesz. Ha én bukdácsoltam és gyerekem stabil kettes, akkor hozzám képest haladt. Neki ez volt a feladata, de mi azonnal tökéletessé szeretnénk tenni. Nem azzal, hogy megtanítjuk számára, amit tudnia kellene, hanem azzal, hogy elvárjuk. Ugyanezek az elvárások okozzák azt, hogy mi a fiatal korunkban sokkal többre vágytunk, mint a szüleink. Miután társadalmunk lehetőséget biztosít arra, hogy a „vágyainkat megoldja”, így már egy nyaraláshoz is felveszünk hitelt. Ott pedig elhisszük, hogy ügyesebbek voltunk, mint szüleink, hiszen elvittük nyaralni a gyereket. Ő már mesélhet arról, hogy milyen a Balaton és mi pedig veregetjük a vállunkat, hogy megcsináltuk. Elhittük, majd jönnek a törlesztőrészletek kegyetlenül. Jól van, megpróbáljuk törleszteni azt, amit felvettünk, de aztán közeledik a nyár és a gyermek olyan szépen beszél arról, hogy milyen jó volt tavaly a Balcsinál, hogy megint és megint belemászunk egy újabb hitelbe. Sőt: autóval is mehetnénk, sőt akár vehetnénk is egy nyaralót Balatonon. Mi a gond? Semmi, a Provident segit! És már el is jutottunk oda, hogy vágyainkat nem kezeltük helyén. Megnyílt egy térkép előttünk, rajta a LEHETŐSÉGEKKEL. Mi elhittük, hogy azért, mert lehetőségünk van rá, akkor meg kell lépnünk. Így szokott a fel nem nőtt társadalom elbukni. A fel nem nőtt társadalomnak ezért kell vezető. Ezért kell apu, aki azt mondja, hogy gondold át, hiszen vissza kell fizetned. Mit tudsz vállalni, mit bírsz. Gondold át! Igen, de Mariskáék már külföldön nyaralnak. Igen, de Mariskáéknak meg van rá a fedezetük. A mi apunk, országunk vezetője, nem ezt mondja. Azt mondja, hogy persze, menj te is külföldre. Mi sem vagyunk rosszabbak, mint más, mi is tudunk kölcsönkérni, majd én intézem. Apu ezért az EU-nál kéri azt, ami szerinte mindenkinek „alanyi jogon” JÁR. Mit mondanak az EU-nál? Semmi akadálya, ha ezt, meg ezt megteszed, mint egy felvételin. Semmi akadálya a továbbtanulásodnak, ha a feltételeknek megfelelsz. Mit lehet itt tanulni? Nem kell a feltételeknek megfelelni, majd mi elintézzük. Keress ismeretséget. Jó, de ha bejutok egy suliba, akkor azt is el kell végezni valahogy. Á, ne nyugtalankodj ezen. Majd mi levisszük a színvonalat úgy, hogy bárki el tudja végezni. Szuper, és akkor én is részt vehetek a vezetésben? Persze, hiszen lesz diplomád. Nem baj, ha valaki más írja meg a szakdolgozatomat? Nem baj, a lényeg, hogy papír legyen. Hát itt tartunk. A papírból nem sok tudást tudunk átadni gyermekeinknek és ha ugyanazon az úton fognak járni, mint mi, akkor ugyanazokkal a problémákkal fognak szembesülni, miszerint nem veszik komolyan őket, de megadják nekik a lehetőséget a tanulásra. Úgy, hogy azt mondják nekik: Van pénz és ezt és ezt várjuk érte. Azok a társadalmak, akik már megtanulták ezt a leckét, nem hagyják, hogy „Providentek” legyenek. Nem hagyják, hogy az egyszerű ember tönkremenjen, mert megértették, hogy azt, aki lent van, nekünk az országnak kell felemelni. Mi még csak „termeljük” a hajléktalanokat, termeljük a csődbementeket és termeljük az idegileg összeomlottakat. Ők fogják folytatni azt az utat, amit mi elkezdtünk. Ha mi csaltunk, akkor ahhoz kapcsolódva érkeznek az új vezetők, akik már nem csak csalók, de ideggyengék is. Depressziósak, sérültek, bipolárisak. Hurrá. Ezen az úton, ilyen vezetőkkel, vajon hová jutunk. Legközelebb erről írok.