Igen ám, de hogyan? Egészen biztosan nem úgy, hogy egy reggelen felkelsz, és már más is lettél! Persze, lehetne így is, ha elhinnénk, hogy azok a lények, akik most vagyunk, változhatnak. Az ember egyik reggel felkelne, és önmaga sokkal jobb kiadása lenne, biztosan nagyon örülne. Neki könnyű lenne, de a környezetének nem! Nekik azért nem, mert nem lennének képesek elhinni, hogy egy éjszaka alatt megváltozhat egy ember. Egy egész kicsit még csak-csak, de annyira biztosan nem, hogy egészen más személyiség legyen, akár homlokegyenest más, mint amilyen addig volt. Sajnos, ez a hozzáállás determinál és fékez. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az egyes ember ébredésének feltétele a többi ember befogadása. Ha a többiek nem tudják elfogadni, hogy más vagy, mint eddig, nem leszel boldog. Kirekesztenek. Megőrültél, azt mondják. Még ha jó irányba is változtál, nem fogják elhinni, mert szerintük ilyesmi nem lehetséges.

Miért állítják ezt? Azért, mert ők még nem tértek meg, nem változtak akkorát, hogy megértsék, hogy ez lehetséges. Igen, lehetséges. A megtért emberek óriási változáson mennek keresztül. A megigazulás, ugyanolyan gyors változás, mint az ébredés. Mindannyian változunk. Aki ezt el tudja fogadni, annak ajándék, ha valaki megtér, megigazul, felébred. De lehet, hogy csak egy kicsit változik, de ez is csoda! Igen ám, de mi félünk a változásoktól. Miért? Pont azért, mert mások, vagyis nem ugyanolyanok leszünk, mint eddig. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, mégis, ez a lényeg! Ha én már voltam valamilyen, akkor mindent megélhettem, ami ahhoz a minőséghez, szinthez, energetikához tartozik. Előbb, vagy utóbb vágyakozni kezdek afelé, hogy újat, új minőségeket éljek meg. De ez fordítva is igaz: ha újat akarok megélni, el kell engednem a régi mintázatot. Ha mindig, mindent ugyanúgy csinálok, mint eddig, akkor ugyanaz lesz a vége is.

A legtöbben úgy vélik, elegendő, ha körülöttük változzanak a dolgok. Arra nem gondolnak, mégis, milyen energiából tudnának változni a dolgok körülöttük? Csakis belőlük kaphat töltetet a változás! Tehát, akkor először nekem kell változnom. Én indítom a változást. Én alakítom magam körül a dolgokat. Ha én nem változom, akkor hiába várom, hogy a körülmények változzanak. Nem fognak. Azért nem, mert én magam félek a változásoktól. Honnan lehet ezt tudni? Például onnan, hogyha valaki a környezetemben változik, nem hiszek neki. Nem tudom elfogadni. Ebben az esetben ez egy jelzés nekem, hogy ő ugyan akar változni, de én lettem merev. Ha merev vagyok, még az is előfordulhat, hogy az a valaki teljesen átalakul, de én ezt nem hiszem el, és én úgy halok meg, hogy még mindig ahhoz a róla alkotott képhez ragaszkodom, ami már rég nincs. Kinek lesz ez veszteség? NEKEM. Nem neki. Ő éli a megváltozott életét. Talál egy csomó új ismerőst, akikkel jól van, mert ők elfogadják olyannak amilyen. Újnak. Másnak. Másnak, mint amikor én megismertem. Mindenki képes változni, ha van benne rugalmasság. A rugalmasságot először magadon teszteld. Hajlandó vagy-e hinni annak, akinek eddig nem? Tegyük fel, hogy igen. Aztán megint csalódsz. Ezért inkább úgy döntesz, hogy mégsem. Magadat állítod meg ezzel. Ha nem hiszel embereknek, hogy képesek változni, te sem fogsz tudni soha megváltozni. Magadat is determinálod azzal a hiedelemmel, hogy az emberek, egy bizonyos kor után nem képesek változni. Dehogynem.

Mi kell hozzá? Te, mert ez is belőled indul. Először is arra van szükség, hogy megértsd, hogy így most neked nem jó. Ha megérted, tennél ellene. Hogyan? Vagy úgy, hogy magad körül megváltoztatod az embereket, vagy pedig te leszel más. Ha a környezetedben akarod az embereket változtatni, olyan alternatívát kell mutatni nekik, ami miatt megéri nekik megváltozni. Ez nem mindig könnyű. Ahhoz, hogy olyat tudj mutatni nekik, ami nekik jó, és ami miatt hajlandóak ők is energiát fektetni a változásba, sok mindent kell értened. Legelőször is őket. Azt, hogy mire van szükségük, mit szeretnének? Mi motiválja őket? Rájuk kell figyelni. Azokra is figyelmet kell fordítani, akikkel talán nem is vagy jóban. Ha figyeled, megismered őt. Megismered a szándékaikat. Megismered azt, hogy mi hajtja őket. Ez nehéz.

Azt az utat is követheted, hogy magad változol. Ez sem könnyű. Ahogy említettem, meg lehet változni akár egy éjszaka alatt, csak akkor a környezetedben élők nem ismernek rád reggel! Ha túl gyors a változás, elfordulnak tőled. Nem akarják, hogy olyanokat mondj nekik, ami az addigi értékrendjükbe nem fér bele, ami nekik elfogadhatatlan, lehetetlen. Pedig csak annyi történik, hogy megismerted azt, ami az új, a más, a több, és mindezt megmutattad nekik. Csak annyi történt, hogy más lettél.

Megtörténhet, hogy azért, hogy továbbra is jól érezd magad a megszokott környezetedben, visszaváltozol olyanná, amilyen voltál. Ennek viszont az az ára, hogy rosszul érzed magad. Valamit, amit megismertél, el kell engedned, azért, hogy a többiek, - a család, a barátok, a kollégák, elfogadjanak. A guruk mindig kirekesztődnek, senki sem lehet próféta a sajt hazájában. Túl nagy a tudásuk nekünk. Ha a tudás zúdul ránk egyszerre, túl gyorsan kell miatta kimozdulni a komfortzónánkból. Ez így nem megy! Minden darabjaira hullik szét, például az embereknek az életről alkotott képe, a gondolataik arról, hogy mi lehetséges, és mi lehetetlen. Megváltozik minden. Ha pedig megváltozik minden, akkor újat kell befogadni. Persze, dönthetsz úgy is, hogy nem fogadod be az újat. De akkor leállítod a haladást. Leállítod a változást. Ha valami változik, pont annyira kell csak változnia, amennyit még a család, a környezet, befogad. Ha az több, akkor ki veri a biztosítékot. Akkor a család, a közeg kitaszít magából.

Minden nagy változás, áldozattal jár. Galilei kitaszítottá vált, mert azt mondta, hogy gömbölyű a Föld, mikor az emberek laposnak hitték. De a hitek változnak. Lehet, hogy könnyebb dolga lett volna, ha azt mondja: Mi volna, ha elképzelnénk, hogy a Föld nem lapos? Csak ennyit. Ez is elég intenzív lett volna egy olyan társadalomban, ahol merev hagyományok szerint éltek és gondolkodtak. Minden hitrendszernek a hagyomány az alapja. Az új hitrendszerek is az előzőek alapjaira épülnek. Persze olyan is sokszor előfordul, hogy egy hagyomány elavul, és ilyenkor teljesen újat kell felépíteni. Az új hagyomány új hit mentén épül. A hiteket mindig újra alkotjuk. Mi az, ami még megfelel az aktuális kornak, és mi az, ami már idejemúlt? Ha már tudjuk, hogy nem lapos a Föld, elengedjük ezt a hitünket. De elengedni csak úgy tudjuk, hogyha helyette találunk újat, például azt, hogy gömbölyű. A hitek nem fikciók. Lehetőségek. Ha valamit elég nagyszámú ember hisz, idővel akár igazsággá is válhat. Így teremtünk mi, mindannyian. Ha egy társaságban mindenki elhiszi azt, amit együtt teremtenek, akkor megtörténik a „csoda”. Megvalósul a hit. Onnan már nem hit, hanem tény. És a tény igazsággá válik. Ezért az igazság is alakítható. A régi igazság átalakul új igazsággá.

Mi dönti el, hogy egy igazság fenn marad, vagy hiteltelenné válik? Az, hogy mennyire igaz. Mitől függ ez? Attól, hogy mennyire tudja mindenki elfogadni. Ha az elfogadás részleges, akkor relatív igazságról beszélünk. Ha az elfogadás teljes, akkor abszolút igazságról van szó. Ez a különbség. Azt, ami mindenki számára elfogadható, törvénnyé tesszük. Azok a törvények, amelyek nem jók mindenkinek, alakíthatóak kell, hogy legyenek. Ebben az esetben még messze vagyunk az abszolút igazságtól, mert olyan törvényt alkottunk, ami nem véd mindenkit. Nem hatályos mindenkire, az ilyen törvény csak azokat védi, akik körön belül vannak. Akik kívül rekedtek, talán nem is értik, hogy miről beszélünk. Milyen törvényről? Az ő törvényük teljesen más. Ezért kell igazodnunk. Igazodnunk - és nem ragaszkodnunk! – az aktuális törvényeinkhez. Nem ragaszkodhatunk olyan dologhoz, ami néhányunknak jó, de sokunknak nem. Egy törvény akkor jó, ha az mindenkié. Azt a törvényt, ami valakinek nem jó, felül kell írni. Ha felülírjuk törvényeinket, átalakul mindaz, ami addig megváltoztathatatlan volt. Folyamatosan változunk! Ha nem ezt tesszük, bemerevedünk, és már nem is leszünk hajlandóak változni. Ha viszont gyorsan tudunk már változni, a reakció időnk is gyorsul. Ez nagy segítség nekünk, és nagy segítség azoknak, akik nálunk fiatalabbak, mert ha elég rugalmassá válunk, fölvesszük velük is a ritmust.

Ne ragadjunk le! A változás jó, persze nem mindig fájdalmatlan, mert ha közben felismerjük azt, ami van, és ez nem mindenkinek jó, sokan szeretnek vakon élni. Ha ezt már tudjuk, alakulhatunk úgy is, hogy az új állapot többünknek legyen jó, mindenkinek akár. Ahhoz viszont ismerni kell egymást, és nyitottnak kell lennünk egymás felé. Ennek viszont az a feltétele, hogy nem félnünk többé egymástól. A félelem az ismeret hiánya. Mint a régi térképeken, amelyeken, a vadnak hitt, még felfedezetlen világokat úgy ábrázolták, hogy „azon túl, sárkányok laknak”.

Az ismeretlentől való félelem leállít mindent. Az egymáshoz való közeledést is. Én azt mondom, hogy mindent értek, te pedig nem tudsz semmit, nem is akarlak emiatt megismerni. Dehogyis foglak tanítani! Tanuld meg egyedül, és akkor talán nyitok feléd. Tulajdonképpen félek tőled. Rossz hírem van! Ha nem zárkóztatjuk fel magunkhoz a többi embert, egy bizonyos szint után nem tudunk tovább fejlődni, nem fog menni. Minél nagyobb az olló rése, annál távolabb kerülünk a környezetünktől, ezért az univerzum leállít. Azt mondja, ne fejlődj tovább, mert még ezt sem értette meg mindenki! Minél nagyobb a távolság közötted, és a többiek között, annál nehezebben fognak érteni. Ha rohannál tovább, végül teljesen elválasztanád magad tőlük. Ilyenkor meg kell állunk, és várni kell. És mi várunk, és várunk, és várunk. Egészen addig, míg valakiknek szüksége nem lesz rá, hogy tanítsuk meg arra, amit mi már tudunk. Akkor ők is közelebb kerülnek hozzánk, és mi is haladhatunk újra előre. Ez az ébredés alapja. Hogy megtanítjuk őket. Kiket? Azokat, akik lemaradtak valamiben. Azokat, akik befogadják azt, amit megértettél. És azokat, akiknek a szíve nyitva vannak feléd. Velük együtt indulunk. Sokszor rettenetes nagy mélységből kell az első lépéseket megtenni, és megtörténhet, hogy folyamatosan azzal kell szembesülnöd, hogy azok, akiket tanítasz, ezt sem értik, és még ezt sem, sőt még azt sem, amiben biztos voltál, hogy értik. Állj meg, és mérd fel, hogy hol tartanak! Nem azért, hogy lenyomd őket, ellenkezőleg: azért, hogy felemelhesd őket, és velük együtt magadat is. Azért, hogy együtt haladhassatok tovább! Ha megértjük, hogy hol tartunk mi, és hol tart a környezetünk, másképp tanítunk, másképp beszélünk, és másképp szeretünk. Nem várunk el olyat a másiktól, amit nem tud, hanem segítünk tanulni, persze csak, ha kéri. Ahhoz, hogy hiteles tanító lehess, meg kell mutatni magad, és azt, hogy mi az, ami már tudsz. Ha a másik ember kéri, tanítod. Minél többet tud ő általad, annál könnyebben értitek meg egymást. Te megérteted magad, ő megért téged, és ő is elindul feléd. Ő is átad neked egy idő után olyan igazságokat, amelyeket te nem ismertél még fel. Együtt haladtok, formálódtok, alakultok, változtok.

Figyeld csak meg, hogy a környezeted mindig jóval könnyebben fogadja el azt a változást, ami valaki által történt benned. Ezt sem nyelik le egykönnyen, de így legalább  meg lehet emészteni. J Azt minden ember elfogadja, hogy egy párkapcsolatban alakulni fogtok egymáshoz. Idáig OK. Ha azonban ha csak te, magad által változol, nahát, az mindennek az alja! Borzalom! Biztos megőrült szegény! Hogyan is lehetne repülni, vízen járni, örülni az életnek? Hogy lehetne képesnek lenni bármi olyanra, amit senki más nem tud? Pedig lehet, igen. Sokan tudják, tudták ezeket régen is! Most újra előjönnek azok a tudások, amelyek egykor a mieink voltak, és most el kezdjük újra befogadni őket. Ez a tudatváltás. Ez az a folyamat, amiről az elején beszéltem: új hit születik. Olyan, amely eddig nem volt. Ettől új. De ha új, akkor más is, mint ami eddig hit és igazság volt. Ne ragaszkodj ahhoz, ami volt, teljesen természetes, ha átíródik benned a program! Nem azért lesznek újak a késztetéseid, hogy bántanak téged, hanem azért, hogy általuk haladj előre. Ha mindig ugyanazt játsszuk, megunjuk előbb utóbb. Lehet, hogy régen feltöltődés volt templomba járni, de most már csak rutinból teszed. Régen nagy élmény volt elsősnek lenni, de ma már 40 évesen - hidd el, nem lenne az! Mindennek helye és ideje van. Ne ragaszkodj az idejét múlt dolgokhoz. Kezd el látni, hogy mi az új. Fiaink, gyermekeink mutatják nekünk, hogy alakulnunk kell. Ha ők ugyanazt az életet kell, hogy éljék, amit mi már éltünk, nekik nem ajándék. Nem kényszeríthetjük őket arra, hogy a mi igazságaink mellett leálljanak, mert akkor unatkoznak. Ha unatkoznak, el kell tölteniük az időt valamivel. Ez a valami a kábítószer, a szexuális eltévelyedések, túlzott zabálások. Minden, ami túlzás, azt jelzi, hogy a lélek unatkozik, valami miatt nem mehet tovább az útján. Nem léphet újabb osztályba. Miért? Mert leálltunk. Ragaszkodunk ahhoz a világhoz, amely akkor volt aktuális, amikor még valóban éltük, de most már nem az, már halott. Folyamatosan változnunk kell, haladnunk, és élnünk! Különben leállítanak minket is. A betegségek is ezt jelzik, hogy állunk. Sok sikert a változásokhoz!