Egészséges testben van fény. Egészségtelen testben alig, és halott testben nincs fény. Nem lehet megvilágítani, mert nincs kiért. Nem világít senkinek. Aki már nem akar élni, az nem akar világítani. Nem tudja megmutatni magát. A boldogtalan ember depresszív, fénytelen. A beteg ember pedig szenved. A szenvedés is árnyék, fénytelenség. Minden betegség valaminek a hiánya, illetve valaminek a többlete. Ha túl sok a fény, akkor kisüti, kioltja egymást bennünk. Ez valamelyik testrészünkben történik: pl. izom. Ha az izom gyenge, fényhiányos, akkor csak el kell kezdeni fényt küldeni a számára. Minden fény valamilyen információ. Pl. Szeretném, ha megnőnének az izmaim. Az izom ettől el kezd fejlődni. Az izom ezáltal, hogy kinyilvánítottuk szándékunkat, ezáltal elküldi az információt a testnek, hogy fejlődni szeretne. „Összeül a Szenátus”, és dönt. Ha nincs létfontosságú szerv, amely szintén segítséget kért, akkor elindítják számára a fejlődéséhez megfelelő építőköveket. Vitaminokat, amelyeket eddig tároltunk. Ásványi anyagokat, amelyeket szintén eddig tároltunk, nyomelemeket, amelyek szintén testünkben raktározódtak eddig. Ha nem fogjuk pótolni a hiányt, akkor folyamatosan éhesek leszünk, mert testünk jelzi, hogy elfogy. A hiány által viszont nem szülhetünk új sejteket. Nem építhetünk izomterületeket, mert a hiány csak azt fogja jelezni, hogy előbb a létfontosságú szervek, majd utána, az izom. Az izom nem tartozik a létfontosságú szervekhez, viszont ha elsorvad, meg is halhatunk benne. Egy alap izomcsoporttal el tudunk jutni életünk végéig, míg egy nagyobb izomcsoporttal többet tudunk tanulni, jobban tudunk fejlődni, teherbíróbbak leszünk, stb. Az izom rendkívül fontos szervünk, de nem fontosabb a többi szervünknél, és meg kell találnunk az arányokat, amelyet a társadalmunk túl nagy izomcsoportban határozott meg. Ha  túl nagy az izom bennünk, akkor egyensúlytalan lesz a testünk. Valamire nem jut energia. Ha nincs „szerencsénk”, akkor a létfontosságú szerveink nem kapnak elég energiát és megbetegszenek. Ha szerencsénk van, akkor saját izomcsoportunk fog visszabontódni a túl nagy megterhelés miatt. A szervezet mindig próbál egyensúlyt tartani, csak mi nem gondolkozunk ebben. Mi azt szeretnénk, hogy tökéletes legyen testünk. Mi a külső alapját tesszük tökéletessé a testünket. A testben a fény áramlik. Úgy, ahogy a közlekedő edények elve alapján áramlás jöhet létre, sűrűbből a hígabba. Amikor az emberi test fénytérképe eléd kerül, akkor elkezded látni, hogy hol van túl sok fény, mert az kisül, és árnyék lesz, és hol van túl kevés fény, mert ott eleve árnyék volt. Ha az emberi test vezetés alatt áll, akkor csak rá kell bízni a kiegyenlítést. Ha viszont az irányítás nem működik, akkor vissza kell szereznünk azt.

Hogyan lehet az irányítást visszaszerezni? Úgy, hogy újra hangoljuk hormon rendszerünket, újra megnyitjuk agyalapi mirigyünket, és újra gondoljuk önmagunkat. Túl nagy izomcsoporthoz jóval kevesebb energia jut a testünkre, ezért valahol éhezni fog. Ez a „mi teremtésünk”. Ha bízunk önmagunkban, akkor olyan testet fogunk magunk számára alkotni, amely ugyan nem egyből izomkolosszus, de egészséges. Értelemszerűen sok energia kell a tanulásunkhoz is. Ha nem jut elég, mert „csak” izmot építünk, akkor nem jut elég idő és energia a tanulásra, és így nem fejlődünk agy szintjén. Ha az agy nem kap elég energiát, akkor azt mondja, hogy „vezessen az izom”, vagy „vezessen a szív”, vagy bármi, és nézzük meg, hogy mi lesz a következménye. Azoknak, akiknek a szíve vezet, ami most nagyon divatos, önfeláldozó életük lesz. Mindenki fontosabb lesz náluk. Akiknek az izmaik vezetnek, nagyon nagyra nőnek, de buták és egészségtelenek lesznek.

Te döntsd el, hogy hol tartasz a folyamatban. Meddig mentél el. Én nem a sport ellen írok, hanem az egyensúlytalanság ellen. Ráadásul, ha valaki valamiben túl nagy, tehát túl nagyot alkotott, akkor azt hiszi, hogy embertársai fölé emelte magát. Akkor úgy érzi, hogy osztania kell az „észt”. Ha egy hatalmas ember pici aggyal ossza az észt, akkor kigúnyolják háta mögött, kinevetik, de ő nem tudja. Miért nem tudja? Mert félnek tőle. Félnek, hogy megveri őket. Ezek az emberek nem tudnak kapcsolatot teremteni kortársaikkal, mert bántóak az egyensúlytalanságuk miatt. Amikor egy ember gyógyul, akkor először arra van szükség, hogy megvilágítsa őt lelke: azt, hogy honnan indul a gyógyulásban. Ebben segít az orvos, aki diagnosztizál. Segít, hogy hol vannak hiányosságok, és hol van többlet. Ott mindig árnyék lesz. Ahol árnyék van, a fény oda megy. Sűrűbből a hígabba. Minél sűrűbb, annál tovább kell, hogy áramoljon be a fény, hogy világosabb, egészségesebb legyen a terület. Ahol a sűrűbb, ott az orvos problémát lát. Azt elkezdi kezelni, de mi félünk az orvosoktól, és félünk, ha mond valamit nekünk, akkor nagy baj van. A nagy baj akkor következik be, ha az orvos nem látja és nem diagnosztizálja. Ha nem diagnosztizálja, akkor nem kezdi el kezelni. Ha nem kezdi el kezelni, akkor nem tud meggyógyulni az illető, és esetleg meghal. Ha pedig kezeli az orvos, akkor meggyógyulhat. Azt szoktátok mondani, hogy amíg orvos nem látott, addig semmi bajunk nem volt. Igaz, mert nem tudtatok róla. Ha nem tudtok róla, akkor még elüzemel egy darabig testetek, aztán meghal. Egy autót ha sokáig nem ápolunk, nem vizsgálunk meg, attól még lehet problémája, csak nem figyelünk jelzéseire. Kicsit folyik az olaj? Nem baj, még megy. Kicsit húz jobbra a kormány? Nem baj, kikompenzáljuk. Minél több kicsit baj van, annál inkább érezzük, hogy menni kell a szervizbe. Amikor viszont azt mondják, hogy ezzel is azzal is stb. baj van, akkor haragszunk a szerelőre: biztos átver. Nem gondoljuk végig, hogy ez tanítás a számunkra, hogy ahogy az első kis problémát érzékeljük, menjünk szervizbe. Ráadásul akkor még kicsi bajt könnyen és olcsón lehet szervizelni. Ha sokáig járunk a felnin, már minden más alkatrész is elromlik. Így működtetjük testünket is. Már rég a „felnin járunk”, de még megyünk, megyünk és megyünk. Még bírjuk, és amikor elérünk a dokihoz, akkor biztos nem létezik, amit mond. Nem lehet akkora a baj, hiszen eddig is működtünk.

Felelőtlenség az, amit teszünk. Csak a társadalmilag elfogadott külsőnek adunk energiát, fényt és nem foglalkozunk azzal, hogy rég a „felnin járunk”. Amennyiben ezt megértitek, keressetek valakit, aki rávilágít benneteket, hogy mivel is kellene foglalkozni. Keressetek valakit, aki lát, érzékel, és segít. Az orvos lát: röntgenen, Ct-n keresztül. A spirituális ember is lát. Nem gyógyít, csak lát. Érzékeli, hogy hol akadt el a rendszer. A pszichológus is „lát”. Érzékeli, hogy melyik területre kell több energiát tenni, és sok ember jobban lát minket kívülről, mint mi saját magunkat belülről.

Ha sok barátod van, akkor nincs baj. Ha nincsenek, akkor valamiért egyensúlytalan vagy. Gondolkozz ezen. Ne azt próbáld megfejteni, hogy miért nincs barátod, hanem azt, hogy hol van benned hiány, vagy többlet. Ezek alkotják az emberi egyensúly alapjait. Rálátás önmagunkra. Erről írok legközelebb.