Sokan úgy gondoljuk, hogy kinek mi köze hozzá, ha dohányzunk, ha iszunk, ha nem tanulunk, nem fejlődünk, hiszen ez a mi életünk, senkinek semmi köze hozzá. Ha egységként gondolkozol, amely egység belőled és a családodból vagy belőled és a munkahelyedből vagy akár belőled és az országodból áll, akkor már nem mindegy. Egy családban, egy munkahelyen, egy országban az határozza meg a haladásunkat, hogy tudunk-e együtt gondolkodni, tudunk-e együtt cselekedni. Amikor azonban azt mondjuk, hogy senkinek nincs köze ahhoz, hogy alkoholista vagy valami más függő vagyok, akkor tévedek. Ha egyedül én vagyok a földön és nem ártok vele senkinek - hogy tönkreteszem magam -, kivéve magamnak, akkor is van felelősség, sőt: ha gyermekeim, kollégáim vagy nemzetem van, akkor pláne tartozok felelősséggel. Az apró gyermek nem gondol erre, mert nem nőtt még fel. Neki nem kell felvállalnia a felelősségét annak, hogy rossz minőségű táplálékot eszik, mert az nem az ő döntése volt. Ilyenkor kit terhel a felelősség? Azt, aki a felnőtt, azt, aki vezet. El tudod képzelni, hogy te magadra igénytelen vagy, de a gyermekeid megkapják mindazt, amiről nem is tudod, hogy kellene számukra? Amikor már igénytelen vagy és nem fontos az étel, akkor valószínűleg spórolsz. Ha spórolsz, akkor visszafelé haladsz. Amikor viszont rájössz, hogy nem elég az élelem a gyermekednek, mondhatod, hogy ennyi jut vagy dolgozhatsz többet is vagy kereshetsz más munkát, amely által jobban tudod táplálni. Az az ember, aki magáért nem tud felelősséget vállalni, az nem fog tudni hosszú távon gyermekéért sem. Nem az akarást kérdőjelezem meg. Minden szülő a legjobbat szeretné adni a gyermekének, de ha nem tudjuk, hogy mi a legjobb, mert tanulatlanul még el sem jutottunk odáig, hogy lehet jobb, akkor sajnos a magunk tudása szerinti legjobbat tudjuk maximum adni gyermekünknek: ezzel máris nehézséggel indul a többiekhez képest. Nem a Barbie babáról beszélek és nem arról, hogy nem kap autót, házat 17 évesen. Arról írok, hogy amennyiben ismerőseid jobban tudják, hogy miért fontos jó minőségű élelemmel, jó minőségű oktatással és nagy szeretettel ellátni a gyermeküket, akkor lemarad a miénk. Minden lemaradást be lehet hozni, de jóval könnyebb dolga van annak a gyermeknek, akinek már szülei kis korában megtanítanak két plusz idegen nyelvet, mint akinek nem. A szüleink azt tudják adni, amit örököltek és azt, amit hozzátettek örökségükhöz. Ha jobb a testük, akkor segítettek maguknak hosszabb ideig élni. Ha jobb a kommunikációs képességük, mint szüleiké volt, akkor hozzá tettek, fejlesztették magukat. Az univerzum ennyit kér. Fejlődj. Ez a törzsfejlődés. Akkor, amikor fejlődünk, akkor okosabbak, szebbek, nagyobbak, boldogabbak, egészségesebbek leszünk. Aki nem fejlődik, az előbb utóbb a társadalom perifériájára sodródik. A periférián mást tud megtanulni, mint a magban. Aki kisodródik - lásd gettósítás -, az nagyon nehezen tud felzárkózni. Sokszor saját csoportod fogja azt mutatni, hogy lehetetlen előrébb kerülni,  lehetetlen változtatni. Az az ember, aki nem tud változtatni, az megreked. Akik tudnak változni, azok előrébb sorolódnak. Mindig van példa erre. Valóban könnyebb úgy születni, hogy társadalmilag magasabb pozícióba csöppenünk vagy értelmileg előrébb tartanak szüleink vagy imádás, szeretet vesz körül minket felnőtté válásunkig, de bármilyen pozícióból el lehet jutni bárhova. Azért mondom ezt, mert én is megtapasztaltam mindkét oldalt. Volt, hogy olyan helyen tanultam, ahol sokkal alacsonyabb színtű társadalmi réteggel voltam együtt és volt ennek ellenkezője is. Amikor hozzád képest alattad vannak akár tudásban, akár hitben vagy erőben, ott nem érezzük jól magunkat, mert mindenki fölé emelkedünk. Nem tudunk asszimilálódni és ha nem sikerül magunkat kissebbé, butábbá, boldogtalanabbá tennünk, akkor kilök bennünket a csoport. Ha alatta vagyunk tudásban, hitben, egészségben, bármiben a többieknek, akkor pedig azért löknek ki. Az energia mindig egy rendeződést hajt végre és a rendeződés lényege, hogy egy szintre jussunk, hogy egyformák legyünk. Az egy nyugalmi állapot, ha mindenki egyforma. Az ilyen típusú csoportokat könnyű vezetni. Könnyen lehet őket irányítani. A csoportok egymással szövetkeznek és a hasonló dolgok életközösségeket, sorsközösségeket hoznak létre. Itt könnyű irányítani, hiszen ha egyformák vagyunk, akkor egy idő után unatkozni fogunk.

Vajon ki vállalja fel annak a felelősségét, hogy előre megy? Hogy többet tanul? Hogy előre menvén körülnéz, hogy a többi csoport, család, ország hol tart? Valaki mindig vállal felelősséget. Általában nem is a vezető felelősségvállalásán szoktunk megbukni, mint ember, hanem az egyén felelősségén. Amikor én tönkreteszem magam, mert iszom, füvezek, ragaszkodok a depressziómhoz vagy a bántó viselkedésemhez, akkor biztos kilöknek maguk közül. Ilyenkor jönnek a „Teréz anyuk”. Azok, akik felvállalják az egyén felelősségét helyette is. Jó ez? Nem. Ha én nem foglalkozom azzal, hogy a családom szenved, mert én egészségtelenül, felelőtlenül élek, akkor azzal, hogy valaki felkarol engem, támogatni akar, le akar szoktatni a dohányzásról, a rablásról, a bántó viselkedésről, azzal az ő energiáját teljes mértékben elveszem. Amennyiben hasznosítom, tehát megváltozok, az azt jelenti globálisan, hogy én - aki üres voltam - elfogadtam a másik töltését, amitől én feltöltődtem, ő viszont lemerült. Olyan, mintha semmi sem történt volna, de legalább nem lett kevesebb az energia. Amikor  én segítek valakinek, aki csak úgy csinált, mintha változna, de valójában nem történik semmi, akkor én elfogytam, átadtam neki mindent, ő viszont nem hasznosította, ezáltal a gyöngyöket a disznók elé szórtam. Ő is lemerül és marad bántó és én is elfogyok. Ez viszont globálisan rosszabb. Kevesebb energia marad a csoportban. Butulunk, bántóbbak, gonoszabbak leszünk.

Az univerzum csak annyit kér, hogy fejlődj. Legyél több, mint szüleid, legyél több, hogy gyermekeid még jobban érezzék magukat, mint ahogy te élted az életed. Ez a fejlődés.

Mindaddig, amíg nem vállaltok személyes felelősséget azért, hogy tönkreteszitek magatokat, addig nem jár segítség. Az oktatási rendszer, az egészségügy ezért megy, ill. ment tönkre. Valójában van értelme támogatni egy olyan embert egészségügyileg, aki saját magát teszi tönkre? Saját testét betegíti meg, mert felelőtlen és nem érti, hogy az alkohol, a vegyszerek, a bántó beszédek, a drog mit fog tenni vele? Nem náci hozzáállás ez, csak olyan, mint amikor te felkészülsz egy vizsgára és éjjel nappal tanulsz. Nem mész el bulizni, nem teszed tönkre magad és a vizsgán az, aki végig bulizott és ivott és semmit sem tanult, lemásolja rólad és ő is ugyanazt az ötöst megkapja, mint te. Igen ám, de ő azzal az ötössel fog később műteni vagy hidat tervezni vagy akár hajat vágni, te pedig a saját tudásod szerint. Ezért kell kicsit közelebb húzni egymást földünkön, hogy ne legyen olyan nagy a különbség. Nem vagyunk kész arra, hogy egyformák legyünk, de arra igen, hogy közelítsünk. Ha közelítünk, akkor az én elsős tudásom nem lesz annyira kevés, ha a többiek csak harmadikosak. Ha viszont kilencedikesek beszélgetnek elsősökkel, akkor óriási lesz a különbség. Minél nagyobb a különbség, annál nagyobb a harc. Tanuljunk ebből és vállaljunk felelősséget testünkért és a testünkben saját tudásunkért. Segítsünk egymásnak változni és ne gondoljuk, hogy ha nagyszüleink 100 évig éltek úgy, hogy rongálták testüket, az nekünk is sikerülhet. Azért nem, mert mi már örököljük az őseink genetikáját, örököljük testükből azt, ami elromlott. Ez az öröklött bűn. Mi lehet az öröklött áldás? Erről írok legközelebb.