Az ember ha jó kedvű, örül. Ez nem tézis, hanem tény. De miért örül? Mi az oka? Az viszont talány, hiszen minden ember más. Mindenkinek más okoz örömet. Van akinek az ha ad, és van akinek az, ha kap. Persze megtörténik az is, hogy az adás-kapás egyensúlyban van.
Az még nagyobb öröm. Az öröm egy fogalom, addig amíg nem éljük meg. Viszont cselekedetté válik amikor megéljük. Jézus, mondta, „cselekedeteink által”. Ha cselekedeteink által kell megmutatnunk az utat, a reményt és bármit, akkor nem adhatunk át fikciót, hogy örülj, hanem meg kell élnünk.  S h
S ha megéltük az adás örömét, azt tudjuk megmutatni, hogy folyton adunk, adakozunk, szeretünk, bátorítunk, megengedünk, stb. Ezek mind az adás kategóriájába tartoznak.
De mi van a kapással? Mi van azzal, hogy elfogadunk, befogadunk, elhisszük neki, elfogadjuk szeretettét stb.? Ezzel, ezekkel mi van? Semmi. Ez „bűn”, állítólag. Azt mondják, hogy kapni bűn. Azt jelenti, hogy önző lettél. Az igazság ezzel ellentétben pedig az, hogy aki nem tud kapni, befogadni, az előbb utóbb meghal. Miért? Mert adni azt jelenti, hogy kinyitom magam, és áramoltatni kezdek valamit. Valamit amit adtam. Szeretetet, fényt, békét, pénzt, ételt, segítséget. Ha pedig nem tudom azt befogadni ami visszajön, akkor megállítom a keringést. Megállítom magam. Egy idő után nem tudok adni, mert elfogy az egész, azaz az ÉN. Ha nem tudok adni, meghaltam. Ha be tudok fogadni és elfogadom azt amit adnak nekem, akkor újra van miből adni.
Az viszont nem mindegy hogy mit fogadtam be. Mi az amit be kell fogadni, és mi az amit nem. Ezt nem értjük. Kifejtem: Ha egy ember ad valamit, sokat, akkor ugyanannyit kell visszakapnia. Nem azért mert várja, hanem a józan gondolkodás is megmutatja, hogy egyensúlyba szeretne maradni. Nem azért adunk, hogy kapjunk, de az adás következménye a kapás. Nem azért tesszük, hogy többet kapjunk, hanem azért hogy áramoljon a fény az energia és a vér a testben. Ha nem áramlik, meghal a test. Ha pedig áramlik, akkor él. Ha él, akkor biztos, hogy adni szeretne. Ha pedig alig él, akkor nem tud adni. Önzővé válik az ember. Az önző ember egy állapot. Azért mutatja meg magát hogy te vagy valaki más segítsen neki. Az önző embernek adni kell, de csak annyit, amennyit ő is vissza tud adni. Ha nem megy, nem kell adni, mert még az is sok volt számára. Ne magunkhoz képest mérjünk, hanem ahhoz képest akit segíteni szeretnénk. Nem lehet egy embert túladni, túltölteni, ha nem tudja befogadni. Csak annyit adj, amennyit bír. Amennyit képes befogadni. És ha képes volt annyit befogadni amennyit adtál, akkor el kezd ő is adni. Nem biztos, hogy neked. Ne várd azt. Lehet hogy ő másnak kezdi áramoltatni azt amit szeretne adni, tovább adni. Erre legjobb példa, hogy a szülőktől kapott szeretetet, tudást, általában nem nekik, hanem a gyerekeknek, az unokáknak adjuk tovább.
Az a lényeg, hogy elinduljon az adás. Akkor elindul a keringés a testben.  Ha elindult a keringés a testben, jobban van az ember, mert adott. Több vér kerül a véráramba. Többet keringtet, és elérkezik oda, hogy befogadás, véna. Az nyitva volt eddig is, hisz az önző ember vénája nyitva van, de a kimenő áramlása zárt. Az adó embernek viszont a befogadó véna zárt és a kimenő nyitott. Mind a kettő típusú embernek szív infarktus a vége. Vagy azért mert a kimenő vér elakad, vagy azért mert a bejövő akad el. Elzáródik. Az adás kapás értése, ezért fontos. Minden szív és érrendszeri probléma megoldható lenne, ha gyermekeinknek megtanítanánk az adást, és a befogadást egyensúlyban tartani. Na de nekünk sincs jó mintánk. Minden családban találni önző, vagy „Teréz anyu” típusú embereket. Mindig van ilyen. Ezen tanuld meg, hogy hol tart az élete annak az embernek aki csak ad, és hová vezet az hogy valaki csak befogad. Aki csak ad, az azért lesz egy idő után mérges, hogy senki nem ad vissza. Aki pedig csak befogad, elfogad, az pedig azért szenved, mert egyedül életképtelen, és meg kell tanulnia adni.
Hogy adhat egy olyan ember, akinek Nincs? Válaszom, sehogy. De az az ember akinek semmije nincs, az halott. Mind addig amíg élsz, valamit tudsz adni. Tudsz adni kedvességet, szeretetet, fényt, bátorítást, igazságot, stb. Tudsz olyat adni, ami kincs. Amikor nem tudsz semmit adni, meghalsz. Ha egy ember felméri, hogy nem ad semmit, csak elvesz, akkor bezárja magát és elmegy. Az ember fény. Nem bántani jött, hanem játszani. Játszani viszont úgy lehet, hogy megtanulunk adni, és befogadni. Az ember aki ad, mindig abból adjon, amije van. Ha nincs semmije, nem tud tovább élni. Ha adni akar valaki, tanítsátok meg arra, hogy mi benne az érték. Mi benne a kincs. Egy fiatalember, egy gyermek, sok energiával bír. Egy idősnek az ajándék, hogy éljen. Felpörgeti a fiatal az idős beteg embert. De meg kell tanulni szabályozni magunkat. Csak annyit fogadjon be egy idős ember, amennyit kibír. Túl is lehet adni valakinek. Ha egy gyermek, egy fiatal felnőtt úgy feltölt valakit, hogy rosszul lesz tőle az idősebb, akkor elég aznapra. Sok lett. Ilyenkor az idősnek meg kell tanulnia mindazt kibocsájtani magából, ami sok. Kiabál, dühöng, vagy éppen hulla fáradt. Ezek azok a módszerek, amellyel túl töltöttségünket szabályozzuk. Ugyanilyen módon jelezzük hiányunkat is. kiabálunk, dühöngünk, és fáradtak vagyunk. Mikor tudjuk, hogy befogadásra, és mikor tudjuk, hogy adásra van szükségünk? Sehonnan. Ez az élet iskolája. Az önismeret. Ha én értem, hogy önző ember vagyok, akkor biztos, hogy adnom kell. Ha csak keveset tudok adni, mert elfáradtam tőle, akkor nagyon önző voltam. Ha pedig nagyon adó ember vagyok, akkor kapnom kell. Nagyon nehéz egy adó ember számára befogadni. Főleg, hogy ez is egyfajta egot emel számunkra, hogy mi vagyunk az az ember aki ad. De ez nem mindig kell hogy így legyen. Nem muszáj. Adhat más is. Főleg ha az a más, valamiben jobb nálam. Ha én mindig azt hiszem, hogy mindenben jobb vagyok mint más, akkor örökké adni szeretnék. Tanácsokat, tudást, hitet, erőt, bármit. De ha a másik jobb valamelyikben, akkor nekem már nem adnom kell, hanem befogadnom. És az nem megy. Ekkor kezdődik a „küzdelem”. „De Én jobban tudom” . Hatalmi játszmák kezdődnek. Ez arra szolgál, hogy felmérd, hol tartasz. Adnod, vagy kapnod kell. Nem tudod eltéveszteni, ha megérted, hogy rólad szól minden. Neked segít. Ne másnak az életét véld felfedezni saját játszmáidban. Az bizony a tiéd. Még ha hasonlít is a Pista bácsiéra, vagy Juliska néniére. Az akkor is a te játszmád, és rólad szól. Az élet tanít. Kérdés, hogy akarunk e tanulni. Ha megtanultad, hogy adó ember vagy, akkor ne adj, egy darabig, hanem fogadj be. Ha megtanultad, hogy befogadó, azaz önző ember vagy, akkor adj egy darabig, és tanuld meg megérteni, hogy mi változik közben. Ha pedig ott tartasz hogy önmagad felismerése az, hogy egyensúlyban vagy, akkor ennek ismérvei a következők: Nemessé válsz. Nemesnek lenni nem csak születési privilégium. Azt is jelenti, hogy nemesedtél, erősebb, egyenesebb lettél, minden helyzetben jól döntesz, rálátsz problémákra, és meg van hozzá a kulcsod, hogy megold. Ezt jelenti nemesnek lenni. Ja, és felelősséget. Azt jelenti, hogy amit tudsz, add tovább, de nem mindenkinek. Nem mindenki kész nemessé válni még. De fog, előbb utóbb. A nemesség nem kiváltság, érdem, hanem utadon egy osztály, egy iskola, ahova szükségképpen eljutsz. Előbb vagy utóbb eljutsz. Bárki lehet nemes, sőt főnemes, sőt király is. A királyság nem azt jelenti amit régen, hogy uralkodsz egy ország fölött, hanem azt jelenti, hogy tanácsot kérünk tőled, mert te tudsz. Te, aki királyi rangot értél el. Az utad során, ez is bekövetkezik. Mindig. De amíg nem tanultad meg, hogy mit jelent együtt haladni, addig nem tudsz kiemelkedni abból, amiben vagy. Az emberiségből.
Az ember haladhat lassan, és gyorsan is. Attól függ, hogy milyen gyorsan tanul. Valaki elvégzi iskoláit hét év alatt, jól, és van aki kilencven év alatt sem tanult annyit mint a másik kettő életévében. Mi vagyunk a felelősek ezért. Mi, akik „ állítólag” vezetünk. Mi akiknek vezetni kellene őket. De ahhoz meg kell érteni, hogy be kell fogadnunk tőlük is, és akkor együtt játszunk egy darabig. Aki nem tud befogadni, az elmegy. Aki nem tud adni, az is elmegy. Tanuljunk meg együtt adni és kapni, hogy együtt örüljünk, és együtt játsszunk a élet játszóterén, ami a föld számunkra. Akkor ha már itt tudunk játszani, akkor akarjunk tovább haladni. Akkor akarjunk új tudatokat megismerni, akkor akarjunk változtatni. Addig amíg mi sem illeszkedtünk be, és mi sem találjuk helyünket, hogyan akarunk gyermekeinknek újat mutatni? Hogyan akarjuk őket felnevelni, ha még mi sem nőttünk fel a feladathoz? Még mi sem értjük, hogy mi zajlik itt. Nem összekapcsoljuk magunkat egymással, hanem elválasszuk magunkat. Nemesnek lenni azt jelenti, hogy rálátok arra, hol van a hiba. Bizonyítsuk be, hogy tényleg ott van a hiba, és segítsünk megoldani. De ha nem ott volt a hiba ahol hittük, akkor ne sértődjünk meg, csak értsük meg, hogy még nem vagyunk elég nemesek. Nem látunk rá eléggé arra amit elhittünk eddig és nem ott tartunk, ahol hittük. Ha ezt megértjük, akkor nem sértődünk meg azon, ha kiigazítanak minket, nem sértődünk meg azon, ha valami olyat adnak nekünk amiről azt hittük, hogy már megvan. Az az igazság, hogy rettenetesen túlgondoljuk magunkat. Főleg mi „spirituálisak”. Jó gondolkodást ezen.