Hol is tartunk valójában? Ott, hogy szélhámosok vagyunk mindannyian. Mindannyian többet mutatunk magunkból, mint akik vagyunk, mint ahol tartunk; és ezáltal nem érezzük nyomásként, hogy haladjunk. Pedig igen sürgető lenne. Ahhoz, hogy a-ból b-be jussunk – fel kell mérnünk, hogy hol tartunk. Ez a legnehezebb, mert éveken, évtizedeken át jóval többet mutattunk magunkból, mint ami az igazság. Nézzük ezt az ország szintjén. Gyönyörű autók szaladgálnak az úton, szép házakat építettünk; és ezáltal mi is elhittük, hogy „nyugati” társadalommá nőttük ki magunkat. Az igazság azért sajnos nem ez. Mi nem haladtunk, csak elfogadtuk a támogatását azoknak a befektetőknek, bankoknak, akik elhitették velünk, hogy mi is megengedhetjük magunknak a szép ruhákat, jó utazásokat, mert a „Providenttel könnyebb.” Elhittük, és ennek a csapdájába estünk. Hogy történhetett ez meg velünk? Velünk, magyarokkal, akik valaha arról voltunk híresek, hogy itt az agy, a tudás? Úgy, hogy elfelejtettünk fejlődni. Megálltunk. És ha megálltunk, akkor hiába akartunk továbbhaladni. Elhitették velünk, hogy mi már ott tartunk, ahová szeretnénk eljutni. És mi elhittük, és ezáltal rájöttünk, hogy nincs miért tanulni, nincs miért fejlődni, mert mi már ott tartunk. De ez sajnos nem volt igaz. Semennyit sem haladtunk, mert kényelmessé tett bennünket a pénz. Ha van, és ráadásul több van, mint amennyi volt, akkor méltán gondolhatjuk, hogy jó felé haladtunk. Ez volt az illúzió. Ha az illúzió elillan, akkor viszont ott áll helyén a sivár valóság, hogy nincsenek autóink, nincsen házunk, mert minden a bankoké. Így lehet egy országot megvenni. Majdnem sikerült is. De mégsem. Felébredtünk. Az ébredés kellemetlen, de fontos. Rá kell jönnünk, hogy amink van, az mind illúzió, de csalásból született. A csaló viszont mindig megbukik. Néha az igazság keresője elcsodálkozik, hogy azt hitte, hogy van tulajdona; majd rájön, hogy nincs, és végül ő nyer. Mindig az igazság nyer.

Gondoljuk végig, hogy egy ekkora országnak biztos, hogy szüksége van ennyi bankra? Dehogy! Biztos, hogy tisztességes tranzakciók folynak bennük? Dehogy! Ha viszont nem folynak tisztességes tranzakciók bennük, akkor csalók országává váltunk. Ezek a Kajmán-szigetek, régen Ciprus és még sokan mások, ahol pénzmosások folytak, illetve folynak. Fölöttünk zajlik mindez, és ezért mi, azaz vezetőink– pénzért szemet hunynak. Ez a vezetés legalja, amikor önös érdekek vezérlik vezetőinket. A vezetőink pontosan tudják, hogy nincs pénzünk, de nekik van. Olyan sok, hogy életükben nem tudnak hozzáférni, mert lehetetlen tisztára mosniuk. Értelmetlen pénzek fölött diszponálnak úgy, hogy azt sem tudják, hol lett elhelyezve az aktuális újabb és újabb tőke. Értelmetlen! Hol van az a pillanat, amikor a harácsolás véget ér? Miért nem törődnek országuk felemelésével?  Miért nem élik azokat az utakat, amelyeket vezetőként élniük kell? Mert hoztunk egy nagyon rossz döntést. Rábíztuk az országot olyan emberekre, akik még nem készültek fel arra, hogy vezessenek. Ez nem most volt, tehát én nem az aktuális kormányt hibáztatom; hanem azt, amikor visszamentünk oda, hogy a munkásosztály átvette a hatalmat.

Gondolkozz logikusan! A munkások akkor és mindig azért voltak munkások, mert tanulmányaik során odáig jutottak. Ha viszont azok vezetnek, akik harmadikosak – és nem pejoratív értelemben írom–, akkor a negyedikeseket vagy a fölöttük lévőket csak harccal vagy elnyomással tudják maguk alá kényszeríteni. Ha folyamatosan tanulnak az emberek, akkor egyre okosabbak, egyre intelligensebbek lesznek. Ha viszont hirtelen kapnak hatalmat, akkor egy elsős bolyong a kilencedikesek előtt. Nem tud máshogy tekintélyt kialakítani, minthogy elnyomjaőket. Testi fölényt alkalmaz. Ez a háború és ezek a harcok. Ott, ahol úgy kerül valaki hatalomra, hogy bebizonyította több nálunk, ott igazság lesz. Az igazság pedig szabaddá tesz. MINDIG. Akkor is, ha még nem hiszel benne. Az igazság mindig kiderül – a mostani kormány,és a mindenkori munkás-proletár kormányokra épülő kormányokis – mindig tudták ezt. Mindig tudták, hogy tiszavirág életűek lesznek. Ezért amit csak lehet, ki akarnak venni az államkasszából. Jól dolgoztak, mert ott már semmi sincs. Nincs államunk. Nincs tartalékunk, és már csak abból vehetnek el, hogy mások fizetnek azért nekik, hogy itt a sunyiságuk miatt, szemet hunynak fölöttük.

Ki vezeti ezt az országot így? Van egyáltalán még országunk?

Ennek a cikknek véletlenül sem a lázítás a célja, pusztán a tisztánlátás. A tisztánlátás pedig ahhoz kell, hogy aki ezt az országot vagy „valamit” szeretné, az legyen tisztában vele, hogy mit kap. Nem akkora ajándék egy olyan országot irányítani, ami NINCS. Nem létező országról beszélünk. Nincs aranytartaléka. Nincs ország tehát, de lehet még. Úgy, ha meglátjuk, hogy hol tartunk; úgy ha értelmes, intelligens embereket engedünk hatalomra, hogy irányítsanak minket ki a labirintusból, ahova bejutottunk. Úgy, hogy kinevelünk egy generációt, akik hasznos tudásuk által segítenek felemelkedni számunkra.

Az utóbbi kormányok hatalomátvételkor mind szembesültek azzal, hogy nem ott tart az ország, amit mutat kifelé. Sokkal rosszabb a helyzet. Az, hogy „húzzuk össze a nadrágszíjat” már nem is elég, mert miből gazdálkodunk, ha nincs semmink? A semmiből nem lehet várat építeni, de vannak olyan pénzek, amelyeket senki sem fog használni, mert nem férnek hozzá azok, akik „lekenyerezésképpen” kapták. Ezeket a pénzeket kell visszaintegrálnunk a gazdaságunkba, és csodák csodájára Magyarország élni fog. Ezeket a pénzeket viszont politikusainknak kell visszaintegrálni a közösbe úgy, hogy felelős emberek kerülnek ezen pénzek fölé. Olyanok, akik értenek hozzá. A mostani generáció ezért született. Helyreállítani jöttek. Olyan tudással rendelkeznek, amellyel jól fogják forgatni az „ország pénzét”. Jól fognak gazdálkodni, ha már lesz miből. Ezek az emberek pedig, akik visszaszolgáltatják a pénzeket, felmentést fognak kapni az igazságszolgáltatás hatalma által, de nem vehetnek részt többé a politikában. Nem értenek hozzá. Mi pedig tanuljunk belőle, hogy hiábavannak nagyobb izmai valakinek, attól még nem tud vezetni. Olyan embereket kell hatalomra juttatni, akik haladásuk során megtanulták, hogy mit jelent kiegyenesedni. Megtanulták, hogy nem az illúzióban hisznek, hogy nekünk Mercédeszünk és kacsalábon forgó házunk van; hanem abban, hogy ki tud. Ki tud többet! Mindig annak kell vezetni, aki elért odáig, hogy az agya működjön. Talán említettem, hogy agyunk jelentős százalékát nem használjuk. Annak a jelentős százaléknak a megnyitásáért vagyunk itt. Ez a mi feladatunk, de sorban. Nem összevissza kell agyunkat megnyitni, mert akkor spirituális embereket hoztunk létre, akik tudják, hogy mi is lehetne, de nem tudják megvalósítani, mert egy tudás nem összevissza születik, hanem egymásra épül. Az egymásra épülő tudást pedig fel kell fogni. Ehhez pedig idő kell.

A tudás onnan származik, hogy itt megtanuljuk, hogy hol tartunk; azért, hogy haladjunk – hozzáteszünk. Ahhoz viszont meg kell érteni, hogy hol tartunk. Nagyon sok év óta, nem láthattunk rá arra, hogy hol tartunk, mert akkor már rég kiderült volna számunkra, hogy egyik kormányunk sem volt képes arra, hogy kiemeljen minket onnan, ahol eltévedtünk. Most sem. A mostani kormány is csak a pénzeket menti ki, és érdemi politikát már nem folytat, de ő legalább elkezdte. Elkezdte, de rájött, hogyha kiderül, hogy hol tartunk, akkor meglincseljük őket. Ezért nem lehetett előbb felébredni. Higgyétek el, az Univerzumban rend van, itt viszont nincs rend, de már nincs káosz sem. És ebben bizony segített egy keveset a mostani kormány.

Nem könnyű úgy átvenni valamit, hogy az illúziót mutatják, és helyette valami nagyon mást kapnak. Senkinek sem könnyű azzal szembesülni – amit elhitt, hogy jó körülmények között él, pedig valójában azt a bankok által teszi, akik hitelt adtak számára, hogy megmutassa –, hol tart. És közben mi ezt elhittük, hogy jól élünk. Nem értük el azt, hogy jól éltünk, csupán illúzió volt. De miután a bankok azért tartották fent ezt az illúziót számunkra, hogy közben kihúzzák az ország pénzét, így ez most kompenzálásra fog kerülni. Bankok sokasága megy tönkre, és sokan kivonulnak innen. Mi viszont nem fogunk visszafizetni bizonyos összegeket ezért, mert csaltak. Nem azért, mert csalni szeretnénk, hanem azért, mert ők csaltak. És ezt máshogy nem lehet kiegyenesíteni, mint így. Nem fogunk visszafizetni mindent. Így az ország megmarad, mert a nemzet, azaz mi éltetjük azt. Ha nincs nemzet, tehát emberek, aki egy célért közösséget alkotnak, akkor nincs ország, amit vezetni kellene. De most van. Mi egy célért –hogy IGAZSÁG–álltunk össze Magyarországgá. Ez a mi célunk, hogy az igazság napvilágra kerüljön. Nem lesz könnyű, de az Univerzum mellénk állt. Nem azzal leszel az igazság bajnoka, hogy azt mondod, hogy a tartozásomat kifizetem, hanem azzal, hogy megérted, hogy nincs tartozás. Eltűnik. Ennek viszont indoklása a következő. Nincs tartozás, mert csaltak. Nincs tartozás, mert amikor nekünk adtak, az alatt kilopták az országot. Nincs tartozás, mert él még a nemzet, és a nemzet már nem munkás-proletár, hanem értő, gondolkodó nép. Ezért nincs tartozás.

Ha rálépnek a lábadra, azt úgy tudod kiigazítani, hogy te is rálépsz az ő lábára. Ez az igazság, és nem az, hogy mindent hagyunk, de abban nincs harc. Nincs verekedés. Az igazság győz. Nemsokára eljutunk idáig, és békében élhetünk saját hazánkban, ahol újra kell szabni vezetőinket, és akik még nem tanultak eleget, azokat le kell váltani a közös érdekében. Gondolkodjatok, és ne támadjatok. Gondolkodjatok, és ne harcoljatok. Gondolkodjatok, és gondoljátok át, hogy lehet Magyarország újra nagy, akár vezető – az igazságért. Azért az igazságért, amely él. Soha sem halt meg.

Legközelebb nyugodtabb témáról írok, de része lesz mindig a megigazulás…