Amikor felnővünk és életünkben először szabadon hozunk döntéseket, akkor sokan úgy gondoljuk, hogy most már nem kell vezető, tanító szülő a számunkra: ez egy megkönnyebbülés érzés akkor. Azután elindul a nagybetűs élet, ahol folyamatosan hozunk döntéseket a meglévő tudásunkból. Akkor derül ki számunkra, hogy az a tudás, amink van, mire is lesz elég. Ha elég, akkor sok jó döntést hozunk, amelynek az eredményei látható pozitív változások sokasága. Aztán kiderülhet az is, hogy jó döntések helyett sok rossz döntés sorozatát indítjuk el. Onnan tudjuk, hogy rossz döntéseket hoztunk, hogy életünk visszafelé halad. Rosszabb lesz minden, mint ahogy otthon éltünk. Nem sikerülnek a dolgaink, stb. Ez arra a következtetésre kell, hogy ébresszen minket, hogy nem tudunk még annyit, mint szüleink tudtak. Ha viszont már többet tudunk, akkor döntéseink eredménye a jobb élet, mint szüleinkké, nagyobb szerelem, mint a szüleinkké, szebb gyermekek, mint mi voltunk, stb. Ez a látás az úton. Így tudjuk érzékelni azt, hogy megtanultunk-e már mindent szüleinktől vagy sem. A felnőtté válás az egy folyamat. Nem ér véget ott, hogy 24 vagy 25 évesek lettünk. Felnőttként hozhatunk jó és rossz döntéseket. Amennyiben jó döntéseket hozunk, az életünk egyenesen előre halad és napról napra jobb életet tudunk biztosítani magunk és családunk számára. Amikor viszont rosszabb döntéseket hozunk, akkor annyira még nem nőtünk fel, mint a szüleink, akik jobb döntésekkel vezetik önmaguk életét. Amíg ők hozzák a jobb döntéseket, addig ők előttünk járnak és tanulhatunk tőlük. Akkor is, ha mi már 40 vagy akár 50 évesek lettünk. Miért kell tanulnunk? Azért, hogy jobb életünk legyen. Miért jobb egy olyan élet, ahol előre haladunk? Azért, mert ott az események egymást követik és pozitívan haladunk előre. Mikor nem érdemes tőlük tanulni? Amikor azt látjuk, hogy nem tetszik az az élet, amit szüleink létrehoztak. Amikor megítéljük szüleink életútját, fontos, hogy körültekintőek legyünk. Nem lehet csak egyirányból nézni őket, hogy nem teremtettek elég pénzt vagy nem öleltétek egymást eleget vagy nem beszélgettetek sokat. Fontos, hogy mindenre tekintsünk rá az életükben, hiszen ha azt látom, hogy nem teremtettek elég pénzt és nekem ez a legfontosabb, akkor bezárom feléjük a szívem és próbálok mástól tanulni. Ha úgy zárom be feléjük a szívem, hogy nem láttam az életük más területeire jól rá, akkor előfordulhat, hogy nem vettem észre a köztük lévő szeretetet vagy a hálát, stb. Amikor bezárom magam feléjük, akkor annak a látását és meglátását is bezárom, hogy szerették egymást vagy hálásak voltak egymásnak. Ezért úgy ítélem meg, hogy nincs mit tanulnom már tőlük. Elkezdek pénzt teremteni. Ha jó mintáim voltak vagy tanítóim, akkor minden további nélkül tanulhatok másoktól pénzt keresni. Amikor megkerestem a sok pénzt, akkor viszont meg kell tanulnom élvezni azt. Ahhoz viszont kell valakit szeretni, hogy együtt élvezhessük. Mindenképpen meg kell tanulnom szeretni és mindenképpen meg kell tanulnom a hálát is, de ha addigra már elzártam magam a szüleimtől, akkor másokat kell keresnem, akiktől mindezeket megtanulhatom. Ráadásul a szülőktől addig, amíg gyerekek vagyunk, „ingyen” tanulhatunk. Amikor ők adnak, nekünk csak el kell fogadnunk. Attól nővünk fel, hogy adnak számunkra, mi pedig ettől feljebb nővünk. Minél többet kapunk, annál „nagyobbak”, felnőttebbek leszünk. Ingyen kapunk. A felnőtt társadalom pedig úgy működik, hogy kapunk valamit, amiért cserébe adnunk kell valamit szintén. Ott már nincs ingyen akció. Ez a felnőttség lényege.

Aki felnőtt, annak pontosan kell tudnia, hogy így működik a világ. Adok, kapok egyensúlyban. Aki ezt nem tudja és csak kapni vagy csak adni tud, az felborította az egyensúlyt, amely meg fog jelenni az életében. Ha már annyira felborítottad az egyensúlyt, hogy testi tüneteid is vannak, akkor te már szédülsz. Amikor csak addig jutottál, hogy a barátaid sorra kihasználnak, akkor csak a lelki síkon történt meg az egyensúlyvesztés, de a lelki egy idő után testként megnyilvánul. Amikor a finomtesteidet is bekalkulálod a játékba, akkor az aurádról beszélek. Az aura különböző fénytestek sokasága körülötted. Az aurában lehetnek fényes szép színes pontok vagy foltok vagy sűrű fekete mezők. Akkor, ha sűrű fekete mezők vannak benne, akkor téged már sokat bántottak. Az aurából haladhat befelé is az energia, ami lehet szeretet vagy akár bántás és haladhat kifelé is a testtől az energia. Akkor tisztulsz, amíg befelé a test felé, azaz a testbe halad az energia; akkor pedig ha fekete, akkor betegedsz. Ha gyógyulni vagy egészségesedni szeretnél, akkor kezdjük értelmezni a testet, amit egy orvos többnyire jól lát vagy kezdjük értelmezni a finom testet, amit egyes emberek vagy különböző műszerek tudnak jól érzékelni. Akár az orvos látott és diagnosztizált, akár egy érzékenyebb ember vagy gép látta a külső testeidet, az még csak egy észlelés. Az a pillanatnyi állapotod. Hogyan tudsz azon változtatni? Úgy, hogy nem ignorálod azt, ami van, hanem elfogadod és keresed a megoldást. A felnőtt ember elfogadja azt, ami van és keresi hozzá a megoldást. A „gyermek” - itt ugye felnőtt gyermekekről is beszélünk – nem hiszi el a diagnózist. Ignorálja a problémát, mint a gyermek. Ha valamiről nem veszünk tudomást, akkor az nincs. Ez a gyermek megközelítése. Kérdezem én: Mikor van nagyobb esélyed meggyógyulni, ha kiderül, hogy mi a probléma és kezelik, vagy ha nem akarod megtudni, hogy van probléma, tehát nyilván nem is fogják tudni kezelni. Melyik esetben van nagyobb esély a gyógyulásra? Természetesen akkor, ha hajlandóak vagyunk belenézni a tükörbe és elfogadjuk, hogy baj van és ahhoz mérten kérünk segítséget: ez a felnőtt. Sokkal rosszabb, ha mint egy gyermek nem vagyunk hajlandóak figyelni a problémára és nem akarjuk megoldani. Azért baj ez, mert aki elveszít valamennyi energiát, az elvon. Másoktól fogsz elvonni azért, hogy önmagadat kiegyenlítsed. Azért hogy jól, jobban érezd magad. Kitől fogsz elvonni? A családodtól. Honnan fogod ezt tudni? Onnan, hogy a család tagjainál visszaesik a teljesítmény. A gyerekek nem fognak jól vagy jobban tanulni, a párod kevésbé fog jól dolgozni, mert téged ápol vagy tölt. Kinek a felelőssége lesz ez? A tiéd. A tiéd, aki felnőttnek mutatja magát és gyerekként él: csak kapni szeretne. Az a rossz hírem, hogy ha eldöntötted, hogy felnőttél, akkor vállani kell a felelősségét annak, hogy úgy élsz, mint egy felnőtt. Ha kapsz valamit, akkor adnod kell érte. Ha szeretetért, kedvességért bántást tudsz csak adni, akkor ez rólad egy kép, neked azért, hogy eszmélj. Azért, hogy ébredj fel. Hogy lásd, mit adsz azoknak, akik szeretnek téged. Mondhatod, hogy nincs más benned, de akkor szeretteid is dönthetnek úgy, hogy azt viszont nem kérik. Gondold át, hogy szeretnél-e felnőtt adok-kapok egyensúlyban lévő életet és gondold át, hogy mit tudsz most adni. Ha nem tetszik a látvány, hogy mi van benned, akkor változtass. Keress olyan embereket, akik veled ellentétben kedvesebbek. Keress olyan embereket, akik okosak, bölcsek vagy szebbek. Minden energia, azaz fogalom, tanulható. Mindent meg lehet tanulni, ha tudom, hogy én hol tartok. Ha anyagilag lent tartok, akkor nem egyből Sorostól kell tanulnom, mert az kicsit egyetemi tudás lesz az elsősnek, de szép lassan hozzánk képest haladhatunk: ez a rend. Felnőttként láss rá önmagadra, vállalj felelősséget azért, aki vagy és tanulj tovább, hogy több legyél, hogy okosabban tudjál hozzájárulni a család tudásához. Akkor tudsz megint vagy akár mindig adni. Legközelebb az adok-kapok egyensúly törékenységéről és az ezt formáló személyiség-zavarokról írok.