Sajnos ma már nem érvényesek azok a szabályok, mint régen. Egyél egy jó kis főzeléket és megint a régi leszel. Miért nem? Azért, mert nincs tápértéke. Azért, mert nem elég az energia benne, így folyamatosan kiegészítésre szorul minden. Ha nem elég a tápértéke az ételnek, akkor már gyermekként elkezdjük a vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, néha már a hormonokat is (pl. D vitamin) kiegészíteni. Ha nem elég a szeretet, akkor próbáljuk a tévén keresztül érzelmekhez juttatni őket. Ha nem elég az információ tőlünk, akkor próbáljuk azt, hogy valaki más mesél, pl. hangoskönyvön keresztül. Olyan, mint ha nem tudnánk részt venni gyermekünk vagy akár a párunk életében sem. Minden kiegészítésre szorul és ez mind azért történik, mert mi magunk nem tudjuk, hogyan is töltsük fel magunkat: hogyan és miként.

Amikor lemerülünk, többféle módon jelezhet rendszerünk: fáradsággal, ingerlékenységgel, sírással vagy fogyással, állandó éhségérzettel, boldogtalansággal. Minden, ami kevesebb, mint az egyensúlypontunk, az hiány. A hiányokat be kell pótolni, viszont a hiányok bepótlására már annyira megszoktuk a „konzervet”, a műanyagot, hogy nyáron is szoliba megyünk, amikor süt a valódi napocska. Nyáron is esszük a vitaminokat, mikor ott van a sok szép friss vitaminban gazdag gyümölcs. Nyáron is az uszodában úszunk, a klóros vízben, amiben negyvenen vannak egy folyosón és nem a természetes vizeinkben, hiszen ott már nem is tudunk úszni, mert nincs kifeszítve sorvezető és nem látunk semmit az úszószemüvegben. Annyira elindultunk a műanyag felé, hogy miért is csodálkozunk, ha gyermekeink ahelyett, hogy kirándulnának velünk, ülnek a számítógép elött és lövik egymást. Minden gyorsabb, mint régen és ebben egy csomó jó dolog született, de nekünk kell, kellene vezetni őket abban, hogy mi a jó és mi nem. Sajnos már mi sem tudjuk, mert ha hazamegyünk hulla fáradtan a munkából és a gyermekeink játszani szeretnének, nekünk pedig főzni, mosni, majd takarítani kell, akkor muszáj leültetni őket a tv elé. Mi ennek a következménye? Az, hogy mindent gyorsan felfognak és ezért nem akarnak majd olvasni hosszan, hanem zanzásítva megnéznek egy könyvet filmesítve vagy egy rövidített változatot elolvasnak hangoskönyven maximum. Miért csodálkozunk? Mi mutattuk meg számukra, hogy lehet gyorsabban is információhoz jutni. Miért akarjuk, hogy pont úgy éljenek, mint mi? Mi sem vagyunk képesek mindazt megélni, amit szeretnénk. Mi sem vagyunk boldogok, ezért szeretnénk, ha ők azok lennének. Hogy tud egy boldogtalan ember boldogságra tanítani valakit? Sehogy. Sehogy, mert csak azt tudjuk adni, amik vagyunk, semmi mást. Akkor változzunk. Általában a párok közül az egyik ébredezik és rájön, hogy ez így nem jó. A másik még pörög, még benne van a bugi a lábába és észre sem veszi, hogy párja már teljesen máshol jár. Másokat tanul, más érdekli őt és megérti, hogy rossz irányba haladt. Nem az a baj, hogy ő megértette ezt, hanem az, hogy nem tudta átadni párjának azt, hogy vele most mi történik. Így mennek el egymás mellett, akár a legnagyobb szerelmi indulásból is. Szomorú és ez többnyire onnan indul, hogy nem eszünk egészségesen, nem vagyunk feltöltve, nem alszunk, nem pihenjük ki magunkat, ingerlékenyek leszünk és ezért keresünk valakiket, akik nyugodtabbak, békésebbek, boldogabbak, vagy legalább annak látszanak: és eljutunk a „spiritualitáshoz”. Ahhoz a spiritualitáshoz, amely csak egy alternatívát akar mutatni arra, hogy hogyan töltsd fel magad, hogyan legyél boldog önmagadban, stb. Túlságosan belecsúszunk és már nem is érezzük jól magunkat otthon, mert ott bántanak, nem hallgatnak meg. Amikor egy közösséghez kapcsolódsz, nézd meg a saját hiányosságaidat. Mi sodort oda? Többnyire a beszélgetések hiánya, az érintések és a figyelem hiánya. Amint betöltöd ezeket, te újra képes leszel emberi kommunikációra, érintésre, boldogságra, amit ha hazaviszel, akkor adhatsz. Ha adsz, akkor változnak a többiek. Ha nem adsz, akkor minden marad a régiben. Adni viszont csak akkor tudsz, ha van miből. A kimerültségből, a boldogtalanságból, hitetlenségből nem marad más, mint hiány. Az az ember, aki elfogyott, üres, az a többiektől is csak elvon. Elvonni lehet egy gyereknek, hiszen nála azt vállaltuk, hogy felneveljük, feltöltjük tudással, érzelmekkel, hittel stb. Egy felnőttnek viszont ha elvon, elvesz, tartozása lesz, hiszen a felnőtt társadalom már adok-kapokra épül. Ha adunk valamit, akkor kell, hogy kapjunk érte szintén valamit. Amikor egy felnőtt dolgozik, fizetést kap érte. Amikor vásárol, kifizeti a számlát. Amikor egy férfi udvarol, a nő figyelmet és szeretetet ad érte. Ez a felnőtt működés, viszont ugyanúgy, ahogy hiányzik a vitamin és az ásványi anyag, így hiányoznak információk és érzelmek is belőlünk.

Képzeljük el, hogy testünk sejtekből áll, amelyek információt, érzelmeket tárolnak. Ha hiányzik a testből valamely anyag, akkor a testen rés keletkezik. Ezek a rések, szakadások, repedések formájában láthatóak a testen. Amikor egy információ próbál bent maradni a testben, akkor a résen, a repedésen keresztül elmegy. Mint egy lufi, ha lyukas, akkor leereszt. Amikor viszont az ember betölti a hiányokat a testben, felépül újra a test és képes lesz befogadni az információt, amely lehet szeretet, érzelem, hála, béke, bármi. Akkor pedig abból adunk. Amikor lemerülünk, és a lyukas sejtjeinket próbáljuk értelmezni, akkor feszültek leszünk, boldogtalanok, mert nincs hol megmaradjon a testünkben az információ. Egészséges élelemből egészséges, boldog, információval feltöltött emberek vagytok és akkor ezt tudjuk adni. Boldogtalan ember csak egészségtelen testben van. Javítsd a tested és értsd meg, hogy amíg nagyon rossz állapotban vagy, segítenek a műanyag élelmek is, de amint elérsz egy bizonyos szintet, már nem tudod megenni őket. Amint elérsz egy bizonyos szintet, már eszedbe sem fognak jutni a vitaminok és nem hatnak a gyógyszerek. Amint elérsz egy bizonyos szintet, már kívánni fogod a levegőt, a napot és nem esik jól, ha valaki úgy kommunikál, ha mindig valakit szid és amint elérsz egy bizonyos szintet, már csak adni tudsz, mert te leszel az a környezetedben az, aki a legjobban feltöltötte magát. Ilyenkor jön az az érzés, hogy nem esik jól egy bevásárlóközpontban lenni, mert azt érzed, hogy leszív mindenki. Ilyenkor kezded azt érzeni, hogy szeretnél egy kicsit távolabb lenni az emberektől és közelebb lenni a természethez. Hogy ne jussunk el oda, hogy mindenki remete legyen, ezért legközelebb arról írok, hogy hogyan tanuljunk meg élni a jelenben.