Az emberek nem tudatosan félnek. Millióan vannak, akik alig várják, hogy megszabaduljanak félelmeiktől, hogy végre – tudásukkal, fejlődésükkel–  új, jobb világot hozzanak létre. Minden belőlünk van. Magunkból teremtünk. Amit teremtünk, azok vagyunk mi. Ha félelem van bennünk – ami csak hiány –, akkor abból a rengeteg hiányból álló életet teremtünk. Hiányokat hozunk létre, nélkülözünk. Ha nem akarsz nélkülözni, akkor töltsd be a hiányokat magadban, de előtte szembesülj azokkal. Tudd meg a saját hiányaidat! Tudd meg, hogy azok korlátoznak téged! Tudd meg, hogy mindenkinek vannak hiányosságai; de az okos embert az különbözteti meg a buta embertől; hogy az okos, be akarja tölteni a hiányt; a buta pedig csak úgy tesz, mintha tökéletes lenne! Mire jó az egyik, és mire jó a másik tulajdonság?

Az okos ember rájön, hogy nem tud mindent például a politikáról. Nem elrejti tudáshiányát, hanem fejleszti. Megtanul mindent, amit eddig nem tudott, és ezáltal több lesz. A buta ember is rájön, hogy nem tud valamiben annyit, mint mások, ezért úgy kommunikál, úgy tesz, mintha tudná azt, amit mások. Fenntartja a látszatát annak, hogy okos. Rengeteg energiát emészt fel, hogy eltakarja tudatlanságát. Többet, mintha megtanulta volna azt, amit nem tudott. Ráadásul, ha megtanulta azt, amit nem tudott, akkor továbbmehet, hogy újabb dologgal bővüljön tudása. Újabb megtanulható esemény, történés jöhet életébe; míg a butának folyamatosan arra fog elmenni az energiája, hogy fenntartsa a látszatot, hogy ő tud. Ezáltal nem jut energiája újabb tudás fejlesztésére. Egyre nagyobb lesz az olló rése, és egyre több energiára lesz szüksége a butának ahhoz, hogy fenntartsa a látszatot magáról, hogy okos.

Sokkal egyszerűbb és kifizetődőbb felvállalni, hogy miben vagyunk jók és miben nem vagyunk jók, mert így tanulhatunk, valóban fejlődhetünk. Fejlődésünket nem fogja semmi determinálni, mert annyit mutatunk magunkból, amik vagyunk, de bármikor nyitottak vagyunk tudásunk fejlesztésére.

Itt tart az orvostudomány végre. Akarnak fejlődni. Ha valaki sokáig nem értett semmit, és nem tudott semmit, akkor az első megszerzett tudás megrészegíti. Elhiszi, hogy most már mindent tud. Ez volt az orvoslás. Most már tudja, hogy nem tud mindent, de ahhoz, hogy eljusson a minden tudásához, fel kell mérnie, hogy hol is tart valójában. Vannak tudásai, amelyek megállnak, igazak, és lesznek olyan tudások, amelyek felül fognak íródni. Az a tudás, amely hosszú ideje igazság, még nem biztos, hogy abszolút igazság is. Ne felejtsétek, hogy a Föld is sokáig volt lapos, ma pedig állítólag gömbölyű. Bármi lehet, ha nem hagyjuk azt, hogy megrészegítsen az első tudás, amitől a többiek hanyatt esnek.

Igazságot kell behoznunk ide! Ide a Földre. Mindig születnek újabb és újabb igazságok, amelyek ideig-óráig megállnak, de vannak már olyan igazságok is itt Földünkön, amelyek örök igazságok. Azok már nem változnak. Mi köze van a félelemnek az igazságokhoz? Rengeteg. Abból áll bennünk a fény, a tudás, ami az igazság. Minél több fény, azaz tudás van bennünk, annál jobban tudunk kommunikálni olyan emberekkel vagy lényekkel, akik nálunk is többet tudnak, vagy mást.

Az emberek azt hiszik, hogy mindent tudnak, de még alig jutottunk el valahová nagy tudásunkkal. Ha eljutunk idegen galaxisokba, akkor meglepődünk azon, hogy az ottani létformák hol tartanak már. És vannak olyan létformák, amelyek tőlünk akarnak tanulni. Tőlünk, mert hozzájuk képest előrébb vagyunk. Egy nyolcadikos, nem a hetedikestől, hanem a kilencedikestől fog tanulni, míg a kilencedikes tanítója a tízedikes lesz. Viszont ahhoz, hogy továbbhaladjunk iskoláinkban, el kell jutnunk oda, hogy valójában hányadikosak is vagyunk. Hányadikos az a diák, aki tud egy kicsit nyolcadikból, tud egy kicsit kilencedikből, és sokat tud elsőből, másodikból, és harmadikból? Hogyan definiálnád Őt? Hányadikosnak? Itt tartunk. Ez a bajunk. Nemcsak első, második, harmadik osztályokat végeztük el, hanem bekukucskáltunk a nyolcadikba és a kilencedikbe is. Ha bárki járt már iskolába, és ugye van ilyen közöttünk, tudja, hogy azért mert én harmadikosként benéztem a nyolcadikba, attól én még harmadikos vagyok. Ezt kell felvállalni, és tovább kell menni az úton. Negyedikkel, ötödikkel, hatodikkal, hetedikkel és utána, amikor belépsz a nyolcadikba, akkor lesz némi ismereted benne, amely felgyorsítja a tanulásodat majd. Ennyit ér az előrehozott tudás. Előre csak ennyit ér a spiritualitás. Ha folyamatosan haladsz, akkor nem fogod azt érezni, hogy mindent tudsz, mert szépen sorban tanulsz. Ha viszont hirtelen jutsz nyolcadikba – és elhiszed, hogy mindent tudsz, mert egy kicsit beleláttál valamibe –, akkor megtéveszted azokat, akik szintén gyorsan szeretnének haladni. Elkezded tanítani őket, és rájössz, hogy semmiképpen nem tudunk továbbhaladni, ha kimaradtak tudások közben. Nem lehet kihagyni a negyediket, ami a szív a testben, és az isteni tudás. Nem lehet kihagyni az ötödiket, ami a kommunikáció benned és a teremtő tudás, és persze nem lehet kihagyni a hatodikat és a hetediket sem, amelyek az agy felébredéséről, és az atyaisten felébredéséről szólnak. Ezek nélkül minden tudásunk csak annyi, hogy tudom, hogy lehet vízen járni, de én nem tudok. Arra sohasem fog hallgatni senki, aki nem bizonyít valamit saját életén keresztül. Ha változol, akkor pozitív változások kell hogy történjenek benned. Ha nem változol, akkor pedig hiába állítasz olyat, hogy változol, nem fogják elhinni. A saját hitelességedet te fogod kialakítani. Az által, hogy változtál. Nem hiszünk annak, aki bort iszik és vizet prédikál. Saját cselekedeteid, saját életed kell, hogy minta legyen, ha azt szeretnéd, hogy kövessenek. Addig viszont azok követnek, akik szintén kihagytak néhány osztályt. A hiány az félelem. A félelem pedig, ugyanúgy ahogy a tudás, a fény – TEREMT. Ezért nem mindegy, hogy sorban haladsz, vagy ugrálsz egyet fölfelé. Amint belépsz a teremtő csakrába, máris teremtesz. Mikor lépünk be a teremtő csakrába? Ahogy megszólalunk. Ahogy elkezdünk beszélni. Minél több tudásból szólunk, annál inkább pozitívat teremtünk. Minél több hiányból – azaz tudáshiányból, félelemből – szólunk, annál inkább nehézséget teremtünk. Annál inkább problémát hozunk létre, és azt ugye tudjuk, hogy olyan hogy csak magunknak teremtünk – nincs! A teremtés mindenkié. A félelemből is közös, és a tudásból is közös. Ennek felelősségét fel kell végre vállalnunk! Ha azt akarjuk, hogy tudásunkkal emeljük bolygónk tudatosságát, akkor fejlődjünk. Lássunk rá saját hiányosságainkra, saját félelmeinkre és tanuljunk! Pont olyat, amink nincs. Attól leszünk többek. Attól, hogy akarunk fejlődni. Attól, hogy akarunk tanulni. De ehhez előbb önismeret szükséges. Addig, amíg rájövünk, hogy nagyon kevés pozitívat tudunk adni, addig ne teremtsünk. Ez az önkontroll, ha úgy tetszik­­ – CSEND. Erről írok legközelebb.