Elengedni csak akkor tudunk, ha már birtokoltunk vagy megéltünk vagy elfogadtunk valamit. Aki nem birtokolt, nincs is mit elengedni. Akinek nincs semmilye, az nem fog félni az elengedéstől. Minden guru ezért tanítja azt, hogy ne akarj birtokolni, ne gyűjts kincseket, ne akarj jobban kapcsolódni a földhöz, hiszen úgyis el kell majd engedned. Igen ám, de az elengedést is tanuljuk. Az elengedés megtanulásával ér véget itt a földön az „iskolánk”. Aki viszont nem gyűjtött, nem birtokolt, nem is kell semmit elengednie. A szerzetesi élet ebben segít. Annak van szüksége a szerzetesi életre, akinek előző életeiben megvolt. Megtanulta a gyűjtést, azt a gyűjtést, amiben minden, ami anyag - tehát a föld maga - beletartozik. Ezekbe maximálisan beletartozik egy másik emberrel való kapcsolat, a párkapcsolat, az otthon, a társadalom elvárásainak megfelelő ruházkodás és földterületek is akár. Sok minden van, amit gyüjthetünk, de valóban már nincs mindenkinek szüksége rá. Van, aki úgy érkezik a földre tanulni, hogy már járt itt és egy részét már befogadta a tudásnak. Lehet, hogy már volt gazdag, vagyonos, szerelmes, jó barát, stb. Nekik kifejezetten jó lehetőség a végét megtanulni, a szerzetesi, azaz a vagyonszerzés nélküli életet. Viszont nem mindenki abszolválta már a tudások sokaságát, ezért mindig arra kell törekedni, ami kimaradt. A legtöbb embernek az elengedés kimaradt: nem tudtuk elengedni a végén az életet. Nem tudtuk azért, mert annyira jó volt vagy azért, mert annyi mindent szerettünk volna még megélni benne vagy egyszerűen azért, mert még nem birtokoltunk semmit. Miért fontos birtokolni? Mert a mi társadalmunk egy hierarchiát állít föl. Ebben a hierarchiában valahol a tudás, a vagyon vagy pénz, az értelem vagy hit és az érzelmek alapján kerülünk valahová. A tudás az agyunk fejlesztésével jön létre. A tudás elengedéséhez sokszor demenciára van szükségünk, hogy el tudjuk engedni az állandó tanulni vágyásunkat. Az elengedés nagyon nehéz ilyenkor. A vagyon elengedése akkor könnyű, ha vannak gyermekeitek és rá tudjátok bízni vagyonotokat. Rendkívüli módon megkönnyíti az elengedést a család. A pénz elengedése sokszor a legnehezebb. Azért, mert az a mi tevékenységünkhöz kapcsolódik. Ha mi akarunk pénzt teremteni, akkor tanulunk, dolgozunk és tudunk teremteni. Az államunk viszont egy idő után azt mondja, hogy már nem teremthetsz tovább pénzt. Nem alkothatsz, nem hihetsz és nem dolgozhatsz többé. Ez a nyugjíj. A nyugdíj sok ember számára egy vágyott idill. Azért, hogy ne kelljen tovább dolgoznunk, azért, hogy pihenhessünk végre. A pénzkeresetet, ha én hagyom abba, akkor önmagam döntése lesz. Ha viszont társadalmilag köteleznek erre, akkor presszió, nyomás, amely által elveszítem a szabad akaratomat. Ha nem a saját akaratomból hagyom abba a munkát, akkor én miután nem dönthettem, visszaminősültem gyermekké. Aki a családtagjai, munkatársai közül visszaminősít gyermekké valakit, az felelősséggel tartozik érte. Aki viszont így hal meg, hogy nem teljesítette a leckéket, pl. önálló döntés az elengedéshez, az ugyanúgy vissza kell, hogy jöjjön, mint aki mindent megtanult, csak a végső elengedést, a halált nem. Az értelem, vagy a hit elengedése ott történik meg, amikor megértjük, hogy egy bizonyos területen nem tanulhatunk többet, mint amennyi a tudás ott. Egy műszaki egyetemen ha megtanultunk mindent, akkor ott nem tudjuk megtanulni a művészeteket is. A hit megértése, amikor egy egyház, egy rendszer korlátai fölé emelkedünk és megértjük, hogy ott nincs több. Nem tanulhatunk abban a rendszerben többet. Az érzelmek elengedése sajnos a legnehezebb. Miért? Mert akármennyire is hisszük, mégis azt gyakoroljuk legkevésbé földünkön. Minden alkalommal tanulunk vagy szembesülünk inkább valamely érzelemmel. Szeretettel, békével, odadással, örömmel, boldogtalansággal, depresszióval, imádattal stb. Azért írom le ezeket, hogy lássátok, hogy nem csak pozitív érzelmek léteznek. Mi pedig csak örömöt, boldogságot és szeretetet, szerelmet szeretnénk megélni. Ha bármelyik színészt (aki érzelmeket közvetít) megkérdezitek, hogy lehet-e jó színész az, akivel csak jó dolgok történnek, kinevetne. Azért, mert ugyanúgy, ahogy az izmainkat is meg kell edzeni, úgy az érzelmi életünket is szükséges megedzeni. Ahhoz, hogy egy izom edzett legyen, fontos a befektetett munka és a pihenés is. Amikor ezt megértjük, akkor majd nem akarjuk kímélni gyermekeinket attól, hogy negatív érzelmek is érjék. Aki nem élt meg elvesztést valamiben, az félni fog tőle. Azért, mert az ember mindentől fél, ami ismeretlen. Sokan a szeretettől is félnek, mert mi van, ha utána elveszítik azt. Sokan az érzelmek mindenféleségétől is tartanak, hiszen a sokféleségtől sokkal intenzívebb érzésekre leszünk képesek és az emberiség nagy része érzelmi analfabéta. Érzelmileg sekélyes, mert fél. Félünk attól, amit nem ismerünk. Az érzelmek megélésének hiánya, újra vissza fog hozni minket a földre, hisz tanulmányainkat nem fejeztük be. Ezek a dolgok alkotják a földi életünket, aki viszont nem hajlandó élni, tehát nem érez, nem gyűjt, és nem tanul vagy termel és nem élvezi azt, ami van, az visszajön. Rengeteg ilyen lélek áll sorban földünkre való leszületésre várva. Sokan csak egy kicsit szeretnének megélni. Ők nagyon rövid életet terveznek. Lehet, hogy csak azt szeretnék megtanulni, hogy milyen az, ha szeretettel várják őket. Ezek a lelkek néha csak a magzati állapotot élik meg és egy vetéléssel távoznak tőlünk. Néhányan hosszabbat terveznek, hogy megtanulják mindazt, ami kimaradt. Néhányan viszont először érkeznek a nagy ismeretlenbe.

A mi célunk egyöntetűen a tanulás. Mindannyian ezért születünk ide. Segítsünk egymásnak a tanulásban és ne kíméljük társainkat az alól, hogy érezzenek, hogy tanulhassanak és hogy felemelkedhessenek. A felemelkedéshez a teljes földön megtanulható tudás is kell. Minél feljebb emelkedünk, annál több tanulási lehetőség tárul fel előttünk. Mi magunk is tanulni akarunk, de figyelembe kell vennünk, ha mi már megtanultuk a gyűjtést vagy akár a birtoklást, akkor egy idő után át kell adnunk mások számára is a lehetőséget a birtoklásra. Egyensúlytalan lesz világunk, ha mindenki csak birtokolni szeretne és senki nem akarja megtanulni a nincstelenséget.  Nyilván nem úgy születünk le ide, hogy mi csak szenvedni szeretnénk, de ha életünkben csak az örömöt akarjuk kivenni most, akkor lesz egy olyan életünk is, ami ennek komplementerje. Így átgondolva könnyebb egy olyan életet tervezni, ahol néha fent vagyunk és örülünk és szeretünk, de néha lent is vagyunk benne, ahol bánatot és szomorúságot is élünk vagy élhetünk meg. A színésznek - aki érzelmeket közvetít - ez a tanulása. Érezz örömöt és érezz bánatot is egyszerre. Tanulni sohasem késő, akár iskolai tanulmányokról, akár érzelmi tanulmányokról, akár hitről vagy vagyongyűjtésről beszélünk. Szeretni sohasem késő megtanulni, amíg élünk. Utána viszont már nem tudunk tanulni, ezért mindenki - aki elbúcsúzik - meghal, vissza szeretne térni, hogy tanulmányait befejezhesse és a következő osztályba, egy másik bolygón, egy másik naprendszerben akár tovább léphessen. Mi kell ehhez? Élni és élvezni, tanulni és elengedni: mindig azt, amit már megtanultunk, azt, amiért jöttünk. És ha különböző dolgok tanulása miatt jöttünk, azt tanuljuk meg nem lenézni, hanem ünnepelni. Aki megtanulta a bánatot, pont annyit dolgozott érte, mint aki az örömöt tanulja éppen: mégis csak azt tudjuk ünnepelni, aki boldog. Aki csak az örömöt ismeri, az egy temetésen mit csinál? Életszerűtlenül viselkedik vagy távol tartja magát tőle, hiszen ő nem akar szenvedni. Nem tudod kikerülni, mert: (tananyag itt). Nem tudod kikerülni, mert egyértelműen bolondnak titulálnak majd téged, mert életszerűtlenül viselkedsz. Az élet megtanít minket mindenre, de ebben ott az elengedés is. Ha máskor nem, akkor az utolsó légvételnél, a halálnál tesszük ezt. Aki nem élt, az nem tud meghalni. Aki viszont élt és megélt mindent, az boldogan megy el, mert tanulmányait befejezvén új lehetőségek, új ismeretek várják őt odafent: a halálról írok legközelebb.